Elfogadták a Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálati javaslatait

A pécsi közgyűlés december 8-i (online) ülésén elfogadta a Helyi Esélyegyenlőségi Program 2018-2023 kétéves felülvizsgálatának dokumentumát.

A 7., vagyis a fogyatékossággal élők helyzetéről szóló fejezeten 16 pécsi civil szervezet dolgozott együtt gyorsan, hatékonyan, kiváló szakmai munkát végezve. ????

A szakmai team rendszeresen találkozni fog ezentúl is, és beszámol egymásnak a HEP-ben vállaltak teljesüléséről, a haladásról, hiszen nemcsak leírnunk, hanem megvalósítanunk is kell a fogyatékossággal élők pécsi helyzetét javító javaslatokat.❗️

A jelenlegi felülvizsgálati anyagot három bizottság is megtárgyalta előzetesen és a visszajelzések során megjegyezték, hogy nagyon fontos és színvonalas szakmai anyagot sikerült összeállítani, több képviselő is köszönetét fejezte ki. Ez nagy eredmény, és nagyon boldoggá tesz bennünket, hogy felismerik és elismerik annak fontosságát.

Köszönjük, és erre alapozva bízunk a várossal való jövőbeni eredményes együttműködésben!

A HEP aktuális dokumentuma itt olvasható, lefelé görgetve a Pécs Megyei Jogú Város Helyi Esélyegyenlőségi Programja dokumentumra:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük