Nemrég voltam a VI. Országos CP Kongresszuson ( CP: Cerebral Paresis) Szakonyi Alexandrával, akivel egy pécsi rendelőintézetben találkoztam véletlenül, és kiderült, hogy konduktor. Azonnal felcsillant a szemem, mert felelevenedtek a régi-régi Villányis, Petős éveim sötét, de mégis színes, örömteli óvodás éveim.
Rengeteg szakemberrel és nagyszerű sorstársakkal hozott össze a Jóisten. A kongresszuson megannyi anekdotát, sikeres kutatást, műtéti eljárást, segédeszközt ismerhettem meg és hallhattam. Találkoztam régi Petős konduktorokkal, akikkel ovis éveim alatt “nyomtuk a konduktív ipart”, de rendesen
Köszönöm Mindenkinek, hogy megismerhettem. Köszönöm a Pető Intézetnek, hogy akkor és pont akkor ott lehettem és kihozták belőlem a maximumot. Köszönöm a szüleimnek is, hogy kitartottak mellettem akkor és most. Köszönöm a Kongresszus szervezőinek és előadóinak fáradságos munkáját, amivel egy nívós rendezvényt hoztak össze. Remélem még lesz több ilyen esemény és még többet megtudhatunk az állapotunkról.
Itt szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy előrukkoljak egy ötlettel, ami talán a következő CP Kongresszus témája és címe is lehetne:…és mi van a gyermekkor és kamaszkor után? Avagy betekintés a felnőtt CP-sek világába!
Mit is értek ez alatt?
Tapasztalataim szerint az ifjúkor után nincs kidolgozott, aktív terápiás lehetőség a felnőtt CP-sek számára. Jogosan felmerül a kérdés, hogy akkor milyen kezelési lehetőségei vannak egy felnőtt CP-ésnek? Egy évben 2×15 ingyenes kezelés, amit felírathat, és egy évben akár 2×3 hét rehabilitáció valamelyik rehabilitációs intézetben (pl.: Harkányban, Siklóson, Szigetváron, Hévízen stb.)
Léteznek közgyógy-kártyára felírható gyógyszerek, segédeszközök. Mindezek fontosak és örülni kell ezeknek a lehetőségeknek is, de mi történik a 3 hetes vagy a 2×15 ingyenes kezelés után? Hogyan folytatódik tovább a CP-sek kezelése, amikor horribilis összegeket kell fizetni a gyógytornáért, konduktív pedagógiáért, mindenféle parasportért és még sorolhatnék itt temérdek mozgásterápia formát, amit egy felnőtt CP-és sorstárs be kellene hogy vessen az állapotának stagnáltatása érdekében.
Hasonlóan a többi CP-és társaimhoz én is megváltozott munkaképességűként dolgozom napi 7 órában, mint művelődésszervező. A munkahelyemen többek között azzal is foglalkozom, és azon is fáradozom Elmer Diánával, a Támogató Szolgálat gyógytornászával együtt, hogy a PTE OIG Támogató Szolgálatnál regisztrált egyetemi polgároknak gyógytornát szervezzünk. Így nagyon is képben vagyok a fogyatékossággal élő emberek rehabilitációját segítő terápiák terén és annak áraiban.
Innen tudom, hogy egy közalkalmazotti jogviszonyban lévő CP-és, vagy bármilyen mozgáskorlátozott nehezen vagy egyáltalán nem képes megfizetni ezeket a mozgás lehetőségeket pedig igenis a lételemünk lenne a MOZGÁS!!!
Csak ötletként feldobom a labdát, ami nem tudom kinek a kezében áll meg itt az interneten: tudomásom szerint vannak ún fogyatékosbarát munkahelyek, és itt nem “csak” a védett munkahelyekre gondolok, hanem azokra, amelyek megkapták/megnyerték ezt a címet, pl.: IBM és még bizonyára vannak néhányan .Miért nem lehetne abban támogatni a fogyatékosbarát munkahelyeket, hogy akadálymentes tornaszobát, vagy rehabilitációs szobát hozhassanak létre és rendezhessék is be azokat akár egy megnyert pályázat, vagy kérelem benyújtása után? Miért ne lehetne erre a címre még több munkahelyet buzdítani, pályáztatni? Ezeket a kérelmeket, pályázatokat nem tudná a NEAK vagy egy másik szerv kiírni és elbírálni? Nem tudom, hogy ki foglalkozik ezzel?
Az így létesült tornaszobákban egy team dolgozhatna, amely állna egy konduktorból, szomato-pedeagógusból, dys-sekkel foglalkozó gyógypedagógusból esetleg logopédusból, gyógytornászból és alkalmanként, ha szükséges egy orthopéd orvosból, egy rehabilitációs szakorvosból. Ezekben a szobákban szakavatott emberek foglalkozhatnának egyénileg megváltozott munkaképességű emberekkel munka időn túl is akár, így nem kellene még plusz időt és pénzt költenie a sorstársnak arra, hogy egyéni kezelésekre járjon. A kezelések mellett nyugodtan elmehet parasportolni, hiszen a spéci kezelések az alapot szolgáltatják a sorstársaknak.
Összegezve ez a munkavállaló megváltozott munkaképességűnek és a munkáltatónak is jó. A munkáltatónak azért, mert egy újabb szolgáltatást nyújt és még ráadásul ezzel munkahelyteremtővé is válik. A munkavállalónak pedig azért, mert szakszerűen korrigálva fejlesztheti, stagnáltathatja magát. Ennek köszönhetően jobb lesz az állóképessége, a közérzete, csökkennek vagy adja Isten megszűnnek a fájdalmai, kevésbé lesz kiszolgáltatott másoknak és nem utolsósorban pedig el tud menni A-ból a B-be, pl.: adott esetben az otthonából a munkahelyére és fordítva.
Ha az a kérdés, hogy mi van akkor, ha jelen esetben nincs megváltozott munkaképességű dolgozója az adott munkáltatónak, vagy esetleg elmegy a sorstárs arról az adott munkahelyről és nem lesz kihasználva a tornaszoba? Erre az a válaszom, hogy ebben az esetben sem lesz gazdaságtalan a tornaszoba fenntartása és a szakemberek alkalmazása, mert sajnos köztudott, hogy manapság sok az erős fizikai és a számítógépes munkát végzők száma, akiknek szintén a munkájukból adódóan szükségük lehet az ilyen irányú mozgásterápiára. Hiszen ezeknek az embereknek a kialakulóban lévő mozgásszervi problémáikat preventíven kell/kellene kezelni még mielőtt nagyobb lenne a baj!!! Ergo, egy felszerelt tornaszoba minden munkahelyen elkélne szakember team-mel együtt!
Első körben a fogyatékosbarát munkahelyeket kellene segíteni tornaszoba kialakításához és berendezéséhez. Ez talán kellő motiváló erő lenne arra, hogy gomba módra elszaporodjanak a fogyatékosfarát munkahelyek! Ez a lépés egyfajta társadalmi szemléletformálás is!