Mivel, vakságom okán érintett vagyok, úgy gondolom, jogom van most megszólalni ebben az ügyben.

Idéznék egy jézusi mondatot, amelyet 100%-ig magaménak vallok, és amelyről, úgy vélem, feloldódik, az az ószövetségi valóban negatív hozzáállás, ami Dávid király Jeruzsálemi bevonulásakor elrendelt: “A templom látogatása a fogyatékosok számára tilos” tilalmához kötődik. A miérteknek nézzetek utána! Nagyon érdekes. 🙂 A jézusi idézet a következő: Jézus így válaszolt – “Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (János.9/4) Ennyit a Bibliáról, térjünk rá a történelemre, és a jelenünkre.

A történelem során, még a kereszténység zenitjén is súlyos kritikaként fogalmazható meg a társadalmi kirekesztettekkel szemben való magatartás tanúsítása. A középkorban megvetés tárgyai voltak a fogyatékosok, konkrétan nem kezelték emberként. Ezért is fordulhatott elő a XV. századi Havasalföldön, hogy Vlad Cepes fejedelem társadalmi felháborodás nélkül összegyűjthette és némi szűrést követően a koldusokat, elmeháborodottakat,fogyatékosokat, három napi lakomázást követően egy fogadóban tűzhalálra kárhoztathatta. A korabeli gondolkodás, a fogyatékosokat nem kezelte emberként. Hozzáteszem, mint több társadalmi csoportot sem.

Magyarországon a közelmúltig igazán nem nagyon tudtuk kezelni a fogyatékosság problémáját. Hozzáteszem, példa nélküli precedenst állítottunk a középkorban, amikor egy látássérült személyt választott a nemzet koronás főjének, méghozzá egy birodalom élére. Ennek ellenére, ránk is igaz volt a korabeli általános vélekedés, még ha nem is olyan radikális formában, mint Vladnál.

A szocializmus idejében a fő hozzáállás a rejtegetés volt, így akinek nem volt közvetlenül ilyen ember a rokonságában  – bár még azok is nem egyszer nagyon felületes viszonyt ápolhattak -, inkább mondjuk azt, hogy akik ilyen téren dolgoztak azok kaphattak első kézből tapasztalatot. A társadalom nagy része, rossz biblia tanítást kapott, tetejébe el is voltak szeparálva a fogyatékosoktól.

Kilencventől történt egy változás, és valóban megjelenhettünk mi fogyatékosok a társadalom előtt. Én már ebben a korban nőttem fel, 2003-as megvakulásomtól pedig, ebben szocializálódtam. Valóban, akadtak olyan bigott emberek, akik úgy tekintettek állapotomra, mint egy isteni büntetés. 🙂 Humoros eset, egy ízben egy vénasszony akiről tudom, hogy agyilag nincs kint mind a négy kereke, egy kulturált párbeszéd végén, miután bunkósságát követően, higgadtan elköszöntem tőle, utánam ordította: “Ezér ver téged a Jóisten, mert ilyen tiszteletlenül beszélsz az öregasszonyokkal!” Hát, a Jóisten nagyon alacsonyra tette a mércét, ha vakságot osztogat egy évtizeddel korábban, pusztán azért a mondatért “Köszönöm, az együtt érző szavakat, a viszont látásra.”  Na mindegy. Viszont az a baj, hogy igen, volt arra példa, hogy elmeileg normális egyedek is isteni büntetés elhordozóiként tekintettek ránk, fogyatékosokra. Több ilyen sztorit hallottam. Aztán, pont ők voltak meglepve, amikor a fentebb már említett jézusi idézettel válaszoltak vissza hívő fogyatékos barátaim. Általánosságban, nem ez a fajta hozzáállás jellemző, a fiatalok és a tanultabbak, magasabb érzelmi intelligenciahányadossal bírók ügyesebben, vagy ügyetlenebbül viszonyulnak hozzánk, bennük van a segítő szándék.

Meg kell említenem még, a fogyatékosok hozzáállását helyzetükhöz. Volt nem egy ilyen vitám, vagy inkább eszmecserének nevezném, amikor is hit és fogyatékosság állapotáról volt szó köztünk. Nagyon vegyes hozzáállásokat kaptam. Többen állapotuk okán hívőkké váltak, és helyzetüket lehetőségként fogták fel, a jézusi mondatok szellemében. Én is ezek közé tartozom, vagyis, helyzetünk ellenére az abszolút maximumot hozzuk ki magunkból, olyan dolgokat művelünk, amikhez látóknak nem egyszer bátorságuk, erejük nincs. Vannak azonban olyanok akik büntetésként fogják fel helyzetüket, eképp állnak hozzá. Szélsőségesebb esetben ateistákká válnak, és ha életkedvvel rendelkeznek, aktív életet élnek, ha nem, totál passzívak lesznek.

A vakok közösségéről még annyit el kell mondanom, általánosságban a passzívitás jellemző, akár hívő, vallásos, ateista. Ez pedig két irány miatt következik be, a környezetük viszonyulása, illetve belső önképük korlátoltsága okán. Sokan bátortalanok többféle okból, ám egy réteg, pusztán lustaságból. Kapja a segélyt, van számítógépe, rokonok élnek, ellátják, és kész. Nem akar többet. De panaszkodik, ha jogosultságait csorbítják, melyekkel soha nem élt. A társadalom egy jelentős rétege nem tudja hogy viszonyuljon a fogyatékosokhoz, hogyan lehet megfelelően segíteni őket, hogyan lehet integrálni minél előbb. Nekünk 30 lényegében csapnivaló évünk volt erre, szemben Nyugat-Európával, ahol legalább kétszer ennyi, és mára kiforrott fogyatékos politika figyelhető meg. Ám azt se higgyük, odakint is fenékig tejfel az élet. Tudnék mesélni erről, ugyanis volt szerencsém érdekvédő szervezetekkel kapcsolatba kerülni, és azért meséltek ők is egyet s mást.

Szóval összességében megállapítható, hogy a vegzálás, sokkal inkább köszönhető a társadalom rossz felvilágosításának, a közvetlen tapasztalatok hiányának, mint inkább – bár hozzá teszem, súlyos fogyatékosság ez is, – a Biblia helytelen értelmezésének, illetve annak hiányos ismeretének.