Tudtátok, hogy a siketeknek, hallássérülteknek segítségül szolgáló jelelő nyelv angolul, németül, magyarul, vagyis minden egyes nyelven létezik?? Vagyis másként jelel egy japán, egy magyar, egy finn vagy egy amerikai siket. Sőt, van egy külön nemzetközi nyelnyelv is,  a Gestuno nyelv, bár ez hasonlóan nehézkesen tud teret nyerni, mint az eszperantó.  Sőt-sőt, a jelnyelvnek nyelvjárásai is vannak, csak Magyarországon összesen hét nyelvjárást különböztetünk meg! Nyelvcsaládok, eltérő nyelvtanok, szórendek léteznek. Na és a fő sőt, hogy van jelnyelvi szleng is. 

Mindennek így elsőre annyi értelme van, mint a németben a der/die/das-nak, vagyis, hogy saját életüket önként bebonyolítsák. Ezek a nemzeti jelnyelvek azonban ugyanúgy természetesen alakultak ki, mint a beszélt nemzeti nyelvek, vagyis nincs magyarázat erre a bábeli zűrzavarra sem. 

A jelnyelvek közös alapja a mozdulattal felidézett történés, valaminek a jellemző mozgása, alakja (pl. kavar: főz, hajó, bölcső-ringat, szül, születik-új). Azt se tudtátok ugye, hogy jelnyelvben sokkal egyszerűbb kifejezéseket használnak. Például a Holnap majd elmegyek a boltba és veszek tejet, kenyeret mondat jelnyelvi fordításban ennyi: holnap fog menni vesz tej, kenyér. 

A jelelésnek természetesen vannak fontos szabályai: törekedni kell a jel pontos kivitelezésére és fontos a gesztikuláció, mimika és testtartás. Szokás, hogy a jelelők a jobb megértés érdekében néma artikulációval kísérik jelelésüket. Ezt sem mindegy azonban hogy teszik: a megszokottnál lassabb beszédtempóra van szükség, vigyázni kell, nehogy a túlartikulálás hibájába essünk, és mindig a jelelést kísérő beszédről lehet csak szó. 

És még valamit jól jegyezzünk meg: nem „mutogatunk”, hanem jelelünk!

Pataki Veronika írása, Koltai Krisztina szakmai ellenőrzésével