Sokaknak elkepzelhetetlen a nyaralás, főleg, ha kisgyermekes édesanya, édesapa, vagy fogyatékossággal élő sorstárs az illető. Jelentem, igenis vannak jó gyakorlatok az ilyen típusú szállókra vagy vendégházakra.

Például ilyen Balatonmáriafürdőn az a vendégház ahol jártam, amely anno egy lepukkant úttörőtábor volt. Ebből pár év alatt rittyentettek egy csodaszép Paradicsomba illő vendégházat, amely még egy nagyon nemes célt is szolgál: mentális és halmozottan sérült sorstársak támogatott lakhatását is megoldották, ahol az életük minden szegmense megoldott. Ott dolgoznak keményen és serényen, a hatalmas területet is  – segítséggel ugyan – de ők művelik meg, és kézműves portékájukat is láthatják az ide betérők.

A balatonmáriai vendégház 30 szobával rendelkezik ebbol 12 teljesen akadálymentes, a fürdőszobák is. Eszméletlen nagy precizitást, tisztaságot tapasztaltam és olyan akadálymentesítési jó gyakorlatot, hogy csak na!

Itt jegyzem meg, hogy most aztán nagyon büszke vagyok arra, hogy a People First Egyesület tagja lehetek, mert ezáltal jobban megtanultam az akadálymentesség szemüvegén keresztül szemlélni kis hazánkat.

De lássuk miért is kuriózum ez a hely:
kültéri-beltéri játszótér van, pótágyazható szobák kisággyal, nagy közösségi terek, felszerelt tornaterem, szabadstrand, pazar panoráma, udvarias kiszolgálás, maximális segítőkészség. A precizitás abban nyilvánul meg, hogy mindennek meg van helye, mérnöki pontossággal.  Balatoni körülményekhez képest nem nagyok az áraik.  Ha már az áraknál tartunk a sajtó orgánumokkal ellentétben én azt tudom mondani, hogy egyáltalán nem nagy a drágaság maximum az nem mindegy, hol fogyaszt az ember. Ahogy láttam inkább a turisztikai látványt és a helyszínt kell megfizetni és nem a gusztusosabbnál gusztusosabb étkeket, itókákat. Pl. egy sima lángos Balatonmáriafürdőn 500 Ft, Badacsonyban már 700-800 Ft, csak a töltött lángosok kezdődnek 1000 Ft-tól. Bár tudom, hogy az ember fizetőképessége a pénztárcájának a vastagságától függ. Embere és a keresete válogatja, hogy mennyit tud kiadni.

Az egyik barátnőmmel, Sétáló Orsolyával azért próbáltuk meghódítani kétszer hajó fedélzetét is, elmerészkedtünk a magyar tenger habjaira. Az első megmérettetésünk az volt, hogy a szállásunk és a kikötő között kb. 1-1,5 km volt, és mivel időre mentünk és még ráadásul hol hőség, hol nyári zápor is akadályozta a közlekedésünket, ezért úgy határoztunk, hogy segítségül hívjuk a lila színben pompázó 4 kerekű kevésbé “jó barátomat”, a manuális aktív kerekesszékemet, aminek a tolásába sokszor segített Orsi. Ezt ezúton is köszönöm Neked Orsi. Anyait, apait beleadtunk a nagyobbnál nagyobb kihívások láttán.
Joggal kérdezhetitek, hogyha a szállásunk és a környéke akadálymentes, akkor miért voltak nehézségek? Egyszerű a válasz, mert hál’ Istennek nem használom életvitelszerűen a kerekesszéket csak hasonló helyzetekben, mint ez a nyaralás vagy nagyobb kirándulásokkor, hogy ne tartsam fel a környezetemben lévő emberek tempóját. Az egyik szembeötlő probléma az volt, hogy hiába volt szépen lekövezve az útvonal, akkor is hol jobbra, hol balra húzott a kocsim kereke, így mindig ellen kellett tartanunk, de ez nem egy akadálymentesítési hiányosság, hanem az adott a helyszín adottsága. Ennek kapcsán felmerült bennem, hogy lehet, hogy el kellene végeznem egy kerekesszékeseknek szóló önálló életvitel tanfolyamot, ahol megtanítják zökkenőmentesebben kezelni ezt a járgányt? Mindezt azért, hogy ne legyek kiszolgáltatva más emberek segítségének. Bár tudom, hogy segítséget kérni nem ciki, de azt is tudom, hogy egy egész álló héten szkanderozni a kerekesszék és az útburkolat okozta akadályokkal….háááát…. embert próbáló. Jövőre már tudom a megfelelő megoldást a tanfolyam elvégzése mellett.

Mindezek ellenére én biza’ lefoglaltam jó előre a nyaralást annyira tetszett, és azon is gondolkodtam, hogy ha lehet önkénteskedem majd szabadidőmben a vendégháznál. Ez is egy élettapasztalat lesz.

A másik, amit elhatároztam, hogy elkezdem bejárni hazánk összes akadálymentes szállását, csak hogy tapasztalhassak, lássak, halljak, jól érezzem magam és még eközben ismeretségekre tehessek szert.

(A szállás neve elérhető Gyöngyinél, érdeklődj a pfpecs@gmail.com-on, vagy itt kommentben. )

A minap a naptáromba néztem, és megláttam a rutin mammographia ellenőrzés bejelölését. Megjegyzem mindig fontosak a szűrővizsgálatok és nincs bennem félelem vagy frusztráció, ha nőgyógyászhoz, emlővizsgálatra vagy éppen fogorvoshoz kell mennem. Igen, az utóbbi rendszeres szűrések nagyon meghatározóak számomra olyannyira, hogy ki nem hagynám őket a világért sem. De ami a mostani alkalommal történt…. hát a megdöbbentem kifejezés nem éppen megfelelő szó erre a kis alul írt párbeszédre…

Na, lássuk a medvét! Mi is történt?

Várakozom az előtérben, aztán szólítanak. Bemegyek.  A kötelező udvariassági körök, gesztusok (köszönés, rövid bemutatkozás) betartása után még a vizsgálat előtt felajánlotta az asszisztens, hogy tegeződjünk, mert látta a papíromon, hogy egyidősek vagyunk. Gondoltam miért is ne, a mai világban ez egy megszokott dolog, és még szimpatikus és segítőkész is volt a hölgy, így simán beleegyeztem a tegező viszonyba.

Ezek után jött a „hideg zuhany” számomra, ugyanis egy laza beszélgetés után, amikor felálltam szembesült azzal a ténnyel, hogy én mozgáskorlátozott vagyok. Láttam a kikerekedett, megdöbbent, elsápadt arcát.

A megdöbbenés után egy rövid hatásszünet és jött a „vizes lepedőként” ért kérdés az
asszisztensnőtől: látom mozgássérült vagy, akkor ezek szerint nem is jártál iskolába?

Ezek után kínos csend következett. Én mosolyogtam, de tényleg, alig tudtam visszatartani a nevetést. Elfojtva a nagy kacajomat közöltem, hogy: őő, hááát nem, „csak” egyetemet végeztem.

A hölgy sápadtsága a felsőfokára hágott azt hittem, hogy rögtön elájul. Azt mondta erre az információra kikerekedett szemekkel, hogy valóban és hova jártál? Elmondtam, hogy a Pécsi Tudományegyetem egykori Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetébe jártam, mint Művelődési és (Felnőttképzési) Menedzser szakos. Természetesen mire ezt kimondtam a mondókám hosszúságán elunta magát és értetlenül állt és nézett, mint borjú az újkapura. Ezek után, hogy felrázzam a hölgyet folytattam tovább a történetemet:

…sőt nemhogy egyetemet végeztem, hanem már több mint 13 éve egyedül élek, autót vezetek és dolgozom az Egyetemünk Támogató Szolgálatánál, immáron 10 éve, előtte pedig 7,5 évig az Egészségtudományi Karon dolgoztam. A következő mélyen szántó kérdése az volt a hölgynek, hogy: akivel érkeztél a férjed? Én meghökkenve: öööö, hát izé… nem ő az Édesapám! Innen üzenem Édesapámnak, hogy látod Édesapám milyen jól nézel ki, Téged a férjemnek néztek. Mit ne mondjak dagadt a mammographián összesajtolt keblem.  A kis csevej után elköszöntünk egymástól, Én kiléptem az ajtón és, ami még hab volt a tortán, kint a folyosón Édesapámnak gratulált, amiért ennyi mindent elért velem és elértem én. Édesapám reakciója annyi volt, hogy állt, állt és nem tudta miért gratulál az asszisztensnő, de azért megköszönte a gratulációt. Ezek után elmondtam a kulisszák mögötti történéseket Édesapámnak és a végén nevetésben törtünk ki.

Levonva a konzekvenciát egy „hiányos” szemléletű ember viselkedéséből nem a negatívumot kell látni, például, hogy szép, belőlem csak ennyit néznek ki vagy még ennyit se. Semmiképpen nem szabad sértődötten hátat fordítani a szűrővizsgálatoknak. Ugyanis ezzel magunkkal teszünk rosszat. Sokkal inkább arra buzdítanék minden egyes nőtársamat vagy nő sorstársamat, hogy igenis menjen el ezekre a vizsgálatokra nemcsak azért, mert ingyenesek, hanem azért, mert szüksége van a szervezetünknek az ilyen fajta törődésre! Ez hozzátartozik az egészségünk megőrzéséhez vagy a nőiességünkhöz és a karbantartásunkhoz!

Az már bizonyos, hogy a fenti tapasztalatból kiindulva már spontán az ajtón belépve bárhol, bármilyen szituációban az életünkkel, élettörténetünket elmesélve is tudunk szemléletet formálni az emberekben.

Nem tagadom a koromat 1977-ben születtem koraszülöttként. Születésem után következett be a nem várt kálvária, amely az egész családom életét megpecsételte. Az “erőltetett menetünk” a születésem utáni orvosi műhibától datálható. Igen, egy orvosi műhibától, orvos szülők gyermekénél. Mindez a XX. században.

Mindegy…ez már hála Istennek történelem. Mint ahogy az is, hogy a szüleim, nagyszüleim és még sokan mások a családból, de közeli barátok összefogása eredményeképpen ott tartok, ahol senki sem gondolta annak idején. Egy kb. 1,5 kg-val 7 hónapra született babából immáron egy közel 43 éves nővé cseperedtem.

Ki is vagyok én?
Molnár Gyöngyi, sokan mondják, hogy minden lében kanál persze pozitív értelemben. ? Minden tekintetben egy perpetum mobile…mondjuk a magam módján.
Mit is takarnak ezek a jelzők? Az életemet, sőt az életem értelmeit, céljait.
Mik is ezek? Lássuk csak: Istenben vetett hitemmel azon vagyok, hogy mozogjak a köbön, de a szó szoros értelemben. A mozgássérültségem ellenére nagyon szeretek mozogni, de sok minden másra is nyitott vagyok (Ezt a mást később kivesézem ígérem). Mindent megragadok, ami mozgás.Íme itt a bizonyíték, hogy mennyire:

2019. szeptember 26-án elkezdtem Beához, edzőhöz járni és még mindig töretlen a kitartás 2x hetente! Jó Veletek Changemylife Csapat Beával az élén és Berkes-Törjéki Helga gyógytornász korrigáló segítségével, akivel ott a TRX-edzés előtt találkoztam! ? Már sokadik sportot kipróbáltam, már így sokan azt gondolják, hogy frászt kitartó ez a csaj csak dumál! Nem is tartom kellően kitartónak inkább kíváncsinak és mozgáskedvelőnek a köbön. Minden jöhet, ami mozgás!!! ….Csak azért, mert szeretem!!!
Igen, rengeteg mindent kipróbáltam már, Nekem így színes az életem, de ezzel a mozgásformával nagyon megbarátkoztam és a közösséggel is. Nincsenek pózoló, izmukat feszengető emberek a tükör előtt. Itt családias, barátságos légkör van és még az ára sem megfizethetetlen, sőt…. Hozzám meg egyenesen egy köpésre van, úgyhogy kész gazdaságos is ez az edzés. ?A heti 2x-i TRX-edzés mellett hetente 2x kemény gyógytorna Elmer Diánával + Szakonyi Alexandrával, egy konduktorral heti 1 alkalommal gyűrjük a mozgásszeretet iparát!

Tényleg kemény, de megéri! Garantált a kikapcsolódás és az eredmény is! Köszi mindenkinek!

Nemrég voltam a VI. Országos CP Kongresszuson ( CP: Cerebral Paresis) Szakonyi Alexandrával, akivel egy pécsi rendelőintézetben találkoztam véletlenül, és kiderült, hogy konduktor. Azonnal felcsillant a szemem, mert felelevenedtek a régi-régi Villányis, Petős éveim sötét, de mégis színes, örömteli óvodás éveim.

Rengeteg szakemberrel és nagyszerű sorstársakkal hozott össze a Jóisten. A kongresszuson megannyi anekdotát, sikeres kutatást, műtéti eljárást, segédeszközt ismerhettem meg és hallhattam. Találkoztam régi Petős konduktorokkal, akikkel ovis éveim alatt “nyomtuk a konduktív ipart”, de rendesen

Köszönöm Mindenkinek, hogy megismerhettem. Köszönöm a Pető Intézetnek, hogy akkor és pont akkor ott lehettem és kihozták belőlem a maximumot. Köszönöm a szüleimnek is, hogy kitartottak mellettem akkor és most. Köszönöm a Kongresszus szervezőinek és előadóinak fáradságos munkáját, amivel egy nívós rendezvényt hoztak össze. Remélem még lesz több ilyen esemény és még többet megtudhatunk az állapotunkról.

Itt szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy előrukkoljak egy ötlettel, ami talán a következő CP Kongresszus témája és címe is lehetne:…és mi van a gyermekkor és kamaszkor után? Avagy betekintés a felnőtt CP-sek világába!

Mit is értek ez alatt?

Tapasztalataim szerint az ifjúkor után nincs kidolgozott, aktív terápiás lehetőség a felnőtt CP-sek számára. Jogosan felmerül a kérdés, hogy akkor milyen kezelési lehetőségei vannak egy felnőtt CP-ésnek? Egy évben 2×15 ingyenes kezelés, amit felírathat, és egy évben akár 2×3 hét rehabilitáció valamelyik rehabilitációs intézetben (pl.: Harkányban, Siklóson, Szigetváron, Hévízen stb.)

Léteznek közgyógy-kártyára felírható gyógyszerek, segédeszközök. Mindezek fontosak és örülni kell ezeknek a lehetőségeknek is, de mi történik a 3 hetes vagy a 2×15 ingyenes kezelés után? Hogyan folytatódik tovább a CP-sek kezelése, amikor horribilis összegeket kell fizetni a gyógytornáért, konduktív pedagógiáért, mindenféle parasportért és még sorolhatnék itt temérdek mozgásterápia formát, amit egy felnőtt CP-és sorstárs be kellene hogy vessen az állapotának stagnáltatása érdekében.

Hasonlóan a többi CP-és társaimhoz én is megváltozott munkaképességűként dolgozom napi 7 órában, mint művelődésszervező. A munkahelyemen többek között azzal is foglalkozom, és azon is fáradozom Elmer Diánával, a Támogató Szolgálat gyógytornászával együtt, hogy a PTE OIG Támogató Szolgálatnál regisztrált egyetemi polgároknak gyógytornát szervezzünk. Így nagyon is képben vagyok a fogyatékossággal élő emberek rehabilitációját segítő terápiák terén és annak áraiban.

Innen tudom, hogy egy közalkalmazotti jogviszonyban lévő CP-és, vagy bármilyen mozgáskorlátozott nehezen vagy egyáltalán nem képes megfizetni ezeket a mozgás lehetőségeket pedig igenis a lételemünk lenne a MOZGÁS!!!

Csak ötletként feldobom a labdát, ami nem tudom kinek a kezében áll meg itt az interneten: tudomásom szerint vannak ún fogyatékosbarát munkahelyek, és itt nem “csak” a védett munkahelyekre gondolok, hanem azokra, amelyek megkapták/megnyerték ezt a címet, pl.: IBM és még bizonyára vannak néhányan .Miért nem lehetne abban támogatni a fogyatékosbarát munkahelyeket, hogy akadálymentes tornaszobát, vagy rehabilitációs szobát hozhassanak létre és rendezhessék is be azokat akár egy megnyert pályázat, vagy kérelem benyújtása után? Miért ne lehetne erre a címre még több munkahelyet buzdítani, pályáztatni? Ezeket a kérelmeket, pályázatokat nem tudná a NEAK vagy egy másik szerv kiírni és elbírálni? Nem tudom, hogy ki foglalkozik ezzel?

Az így létesült tornaszobákban egy team dolgozhatna, amely állna egy konduktorból, szomato-pedeagógusból, dys-sekkel foglalkozó gyógypedagógusból esetleg logopédusból, gyógytornászból és alkalmanként, ha szükséges egy orthopéd orvosból, egy rehabilitációs szakorvosból. Ezekben a szobákban szakavatott emberek foglalkozhatnának egyénileg megváltozott munkaképességű emberekkel munka időn túl is akár, így nem kellene még plusz időt és pénzt költenie a sorstársnak arra, hogy egyéni kezelésekre járjon. A kezelések mellett nyugodtan elmehet parasportolni, hiszen a spéci kezelések az alapot szolgáltatják a sorstársaknak.

Összegezve ez a munkavállaló megváltozott munkaképességűnek és a munkáltatónak is jó. A munkáltatónak azért, mert egy újabb szolgáltatást nyújt és még ráadásul ezzel munkahelyteremtővé is válik. A munkavállalónak pedig azért, mert szakszerűen korrigálva fejlesztheti, stagnáltathatja magát. Ennek köszönhetően jobb lesz az állóképessége, a közérzete, csökkennek vagy adja Isten megszűnnek a fájdalmai, kevésbé lesz kiszolgáltatott másoknak és nem utolsósorban pedig el tud menni A-ból a B-be, pl.: adott esetben az otthonából a munkahelyére és fordítva.

Ha az a kérdés, hogy mi van akkor, ha jelen esetben nincs megváltozott munkaképességű dolgozója az adott munkáltatónak, vagy esetleg elmegy a sorstárs arról az adott munkahelyről és nem lesz kihasználva a tornaszoba? Erre az a válaszom, hogy ebben az esetben sem lesz gazdaságtalan a tornaszoba fenntartása és a szakemberek alkalmazása, mert sajnos köztudott, hogy manapság sok az erős fizikai és a számítógépes munkát végzők száma, akiknek szintén a munkájukból adódóan szükségük lehet az ilyen irányú mozgásterápiára. Hiszen ezeknek az embereknek a kialakulóban lévő mozgásszervi problémáikat preventíven kell/kellene kezelni még mielőtt nagyobb lenne a baj!!! Ergo, egy felszerelt tornaszoba minden munkahelyen elkélne szakember team-mel együtt!

Első körben a fogyatékosbarát munkahelyeket kellene segíteni tornaszoba kialakításához és berendezéséhez. Ez talán kellő motiváló erő lenne arra, hogy gomba módra elszaporodjanak a fogyatékosfarát munkahelyek! Ez a lépés egyfajta társadalmi szemléletformálás is!