A minap a naptáromba néztem, és megláttam a rutin mammographia ellenőrzés bejelölését. Megjegyzem mindig fontosak a szűrővizsgálatok és nincs bennem félelem vagy frusztráció, ha nőgyógyászhoz, emlővizsgálatra vagy éppen fogorvoshoz kell mennem. Igen, az utóbbi rendszeres szűrések nagyon meghatározóak számomra olyannyira, hogy ki nem hagynám őket a világért sem. De ami a mostani alkalommal történt…. hát a megdöbbentem kifejezés nem éppen megfelelő szó erre a kis alul írt párbeszédre…

Na, lássuk a medvét! Mi is történt?

Várakozom az előtérben, aztán szólítanak. Bemegyek.  A kötelező udvariassági körök, gesztusok (köszönés, rövid bemutatkozás) betartása után még a vizsgálat előtt felajánlotta az asszisztens, hogy tegeződjünk, mert látta a papíromon, hogy egyidősek vagyunk. Gondoltam miért is ne, a mai világban ez egy megszokott dolog, és még szimpatikus és segítőkész is volt a hölgy, így simán beleegyeztem a tegező viszonyba.

Ezek után jött a „hideg zuhany” számomra, ugyanis egy laza beszélgetés után, amikor felálltam szembesült azzal a ténnyel, hogy én mozgáskorlátozott vagyok. Láttam a kikerekedett, megdöbbent, elsápadt arcát.

A megdöbbenés után egy rövid hatásszünet és jött a „vizes lepedőként” ért kérdés az
asszisztensnőtől: látom mozgássérült vagy, akkor ezek szerint nem is jártál iskolába?

Ezek után kínos csend következett. Én mosolyogtam, de tényleg, alig tudtam visszatartani a nevetést. Elfojtva a nagy kacajomat közöltem, hogy: őő, hááát nem, „csak” egyetemet végeztem.

A hölgy sápadtsága a felsőfokára hágott azt hittem, hogy rögtön elájul. Azt mondta erre az információra kikerekedett szemekkel, hogy valóban és hova jártál? Elmondtam, hogy a Pécsi Tudományegyetem egykori Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetébe jártam, mint Művelődési és (Felnőttképzési) Menedzser szakos. Természetesen mire ezt kimondtam a mondókám hosszúságán elunta magát és értetlenül állt és nézett, mint borjú az újkapura. Ezek után, hogy felrázzam a hölgyet folytattam tovább a történetemet:

…sőt nemhogy egyetemet végeztem, hanem már több mint 13 éve egyedül élek, autót vezetek és dolgozom az Egyetemünk Támogató Szolgálatánál, immáron 10 éve, előtte pedig 7,5 évig az Egészségtudományi Karon dolgoztam. A következő mélyen szántó kérdése az volt a hölgynek, hogy: akivel érkeztél a férjed? Én meghökkenve: öööö, hát izé… nem ő az Édesapám! Innen üzenem Édesapámnak, hogy látod Édesapám milyen jól nézel ki, Téged a férjemnek néztek. Mit ne mondjak dagadt a mammographián összesajtolt keblem.  A kis csevej után elköszöntünk egymástól, Én kiléptem az ajtón és, ami még hab volt a tortán, kint a folyosón Édesapámnak gratulált, amiért ennyi mindent elért velem és elértem én. Édesapám reakciója annyi volt, hogy állt, állt és nem tudta miért gratulál az asszisztensnő, de azért megköszönte a gratulációt. Ezek után elmondtam a kulisszák mögötti történéseket Édesapámnak és a végén nevetésben törtünk ki.

Levonva a konzekvenciát egy „hiányos” szemléletű ember viselkedéséből nem a negatívumot kell látni, például, hogy szép, belőlem csak ennyit néznek ki vagy még ennyit se. Semmiképpen nem szabad sértődötten hátat fordítani a szűrővizsgálatoknak. Ugyanis ezzel magunkkal teszünk rosszat. Sokkal inkább arra buzdítanék minden egyes nőtársamat vagy nő sorstársamat, hogy igenis menjen el ezekre a vizsgálatokra nemcsak azért, mert ingyenesek, hanem azért, mert szüksége van a szervezetünknek az ilyen fajta törődésre! Ez hozzátartozik az egészségünk megőrzéséhez vagy a nőiességünkhöz és a karbantartásunkhoz!

Az már bizonyos, hogy a fenti tapasztalatból kiindulva már spontán az ajtón belépve bárhol, bármilyen szituációban az életünkkel, élettörténetünket elmesélve is tudunk szemléletet formálni az emberekben.