A Szent István tér felől az épületről egy nagyobb kép. Gyönyörűszép régi épület, kovácsoltvas erkéllyel, régi ablakokkal, boltíves bejárattal.

Civil Közösségek Háza

A Civil Közösségek Háza egyik fontos partnerünk, hiszen ernyőszervezetként működve nagyon sok pécsi civil szervezetnek ad otthont illetve támogatja azokat. Minket is, hiszen a  Civil Közösségek Háza különálló kis épületében kapott helyet a People First Egyesület “BeFogadó” inkluzív közösségi tere, mely itt az adatbázisban is megtalálható. 

A Civil Közösségek Háza Pécs történelmi belvárosában, talán a legszebb téren található a Dóm előtti Szent István téren, amit van aki Dóm térként emleget. Működtetője a Nevelők Háza Egyesület. A ház egyszerre szolgál kulturális-közművelődési, pedagógiai, esélyegyenlőségi és nonprofit szakmai programok megvalósításának színteréül.
Szép példája a régi, műemlék jellegű épületek akadálymentesítésének. A gyönyörű főépületbe az akadálymentes bejárat a kertből elérhető. Nem kell megijedni, ez nem az a hátsó bejáratos helyzet, amit nem kedvelünk, itt a főkapun keresztül kis emelkedővel érjük el a kertből nyíló, babakocsiknak és kerekesszékeknek kialakított akadálymentes bejáratot. Itt található a minden igényt kielégítő akadálymentes WC is. Balra az akadálymentes konferencia és rendezvényterem, jobbra pedig elérhetőek a főépület régi szép termei, szintén akadálymentesen.
A Civil Közösségek Háza tetőterében lévő vendégszobák sajnos nem akadálymentesek.
A látássérülteknek az új épületrészben Braille írással is segítenek, a régi részben ezek sajnos hiányoznak. Vezetősávok nincsenek. Hallássérülteknek indukciós hurok nincsen.
A Civil Közösségek Háza udvarában található kávézó jelenleg nem akadálymentes, de a működtetőtől ígéretünk van egy velünk együtt kialakított rámpára. 

Megközelítés:
busszal: az Árkád bevásárlóközpontnál majdnem minden busz megáll, melyek jórésze akadálymentes. Onnan gyalog az Irgalmasok vagy a Ferencesek utcán a Dóm térre/Szent István térre kell eljutni, ez mintegy 10 perces séta, az Irgalmasok utcáján kis emelkedővel, de akadálymentesen.
Ennél kényelmesebb a mecseki járatokkal érkezni (pl. 30, 31, 32, 130, 34, 35) és a Barbakán térnél leszállni. Innen akadálymentesen az Esze Tamás utcán lesétálva 5 perc a főbejárat.
autóval: Pécs történelmi belvárosa forgalomcsillapított terület, behajtás csak engedéllyel. Ám a KRESZ szerint mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozott a védett övezetbe behajthat és ott időtartam-korlátozás nélkül várakozhat, amennyiben az úti célja az övezetben van. Vagyis akár a ház előtt is lehet parkolni ha az állapotod ezt indokolja.
Kis sétával pedig a Széchenyi téren a Nagy Lajos gimnázium sarkán 3 akadálymentes parkolót, a bíróság mellett 2 akadálymentes parkolót festettek fel. Onnan 5-6 perc séta.
Egyéb esetben a Barbakán téren találhatóak nem akadálymentesként jelzett parkolóhelyek.

Helyszín

Helység
Pécs
Cím
7624 Pécs, Szent István tér 17.
Városrész
Belváros
Akadálymentes WC
Igen

Civil Közösségek Háza 0 hozzászólás

Írj véleményt

Még nincsen hozzászólás

Írj véleményt

Az email címét nem jelentetjük meg. A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni. *

Megszakítás