Megszakítás
A hotel kívülről. Régi szép épület, középen boltíves nagy kapu. Két oldalán üzletek és irodák szintén nagy bejáratai.
A hotel épülete kívülről, látszik, hogy a kapubejáratnál nincsen lépcső. Itt belépve 3-4 méter múlva fotocellás ajtó fogad minket a recepció előtt.
A hotel épületén kívülről tábla jelzi, hogy klasszicista stílusú műemlék épület.
A recepció pultja mellett áll Gergő kerekesszékben. A pult a feje fölött kezdődik. Túl magas.
A recepció felől nézünk az utcai bejárat irányába. Látszik, hogy a recepcióhoz vezető kőborítású talaj emelkedik kicsit. A padló nem kontrasztos.
A lépcsőház is padlószőnyeggel borított, a falon és a lépcsőkanyar után a jobb oldalon is korlát. A lépcső magasságában világítás. A padlőszőnyeg mintás.
A lépcsőházban a régi szép kovácsoltvas korlát vezet mindenhol a lépcső mellett.
A folyosó padlószőnyeg burkolatú, a szőnyeg kockás mintás.
Az egyik részbe 5 lépcső vezet a folyosón, ide kerekesszékkel nem lehet eljutni. A lépcső szintén padlószőnyeg burkolatúak, nem kontrasztosak, de kockás mintásak.
A lift gombjain nincs Braille felirat, azonban minden szám és jelzés erőteljesen kiemelkedik. Egész lent balról-jobbra ajtónyitó, ajtó záró és vészcsengő gombok. Ezek felett alulról-fölfelé 0,1,2,3 emeleti számok.
A padlószőnyeggel és szőnyegszerű burkolással ellátott lift belsejébe látunk be.
Nem akadálymentes szoba bejárati küszöb. Széles fém küszöb, kb. 1 cm-es magassággal. A folyosón és a szobában is padlószőnyeg.
Nem akadálymentes szoba ágyak. Az ágyak mellett áll közvetlen Gergő kerekesszékben ülve. Látszik, hogy az ágy magassága a térdével egymagasságban van.
Nem akadálymentes szoba fürdője. Balra a teljes falat betöltő, ajtóval nyíló tusolókabin, minimális tálcamagassággal. Jobbra mellette kisebb kézmosó, és amellett a WC csésze.
Nem akadálymentes szoba fürdője káddal és közvetlen amellett alacsony tálcájú, ajtóval nyíló üvegkabinos tusolóval.
Nem akadálymentes szobák fürdője, szemben széles, pakolásra alkalmas kézmosó. Előtte balra a WC kagyló a fal mellett.
Egy szoba mennyezete. Kibontott régi boltív, megvilágítva hangulatlámpákkal.
A hotel nem akadálymentes szobájában a tusolókabin. Az egész falat betölti, üvegajtóval nyílik, a tálca minimális (kb.1 cm) magasságú.
A legfölső szinten lévő szobák teraszáról látunk le a Király utcára. A terasz korlátja üvegből van. Szemben a Városháza látszik.
Akadálymentes szoba száma közelről. 306
Akadálymentes szoba bejárat. Nincsen küszöb. Mindkét oldalon padlószőnyeg van.
Akadálymentes szoba bejárati ajtón végig kapaszkodó a kilincs alatt.
Akadálymentes szoba. Belépve a két ágy között áll Gergő kerekesszékben. Szemben: jobbra-balra egy-egy ágy, a kettő között egy hosszabb asztal az ablak alatt. Padlószőnyeg van.
Akadálymentes szoba világító jelzések a falon. Ezeket megnyomva jelezhető, hogy takarítást kérek, vagy hogy ne zavarjanak.
Az akadálymentes szoba fürdőszoba bejáratában áll Gergő kerekesszékkel. Küszöb nincsen.
Akadálymentes szoba fürdőajtón végig kapaszkodó a kilincs alatt.
Akadálymentes szoba fürdő. Balra nézve látjuk: szemben baloldalt WC mindkét oldalán felhajtható kapaszkodókkal. Mellette jobbra a tusoló. Nincsen kabinja, és nincsen tálcája sem. kapaszkodó van itt is, és egy leakasztható tusolószék.
Akadálymentes szoba fürdő a kézmosó előtt áll Gergő kerekesszékben, látszik, hogy megfelelő magasságú.
Akadálymentes szoba fürdő, Kati éppen leemeli a tusolóban a leakasztható műanyag széket.
Akadálymentes szoba fürdő, a vészcsengő közelről.
A reggelizőhöz és a bárhoz vezető fotocellás ajtó a recepciónál. Ha nem nyílik automatikusan, az ajtónyitó baloldalt a falon, szemmagasságban található.
A reggelizőhöz és a bárhoz vezető kültéri rész. Kő burkolatú, enyhén emelkedő, középen esővezető csatornavájúval, ami a talajszintbe illeszkedik.
A bár és reggeliző bejárata kívülről. A bár ajtaja tolóajtós.
Bejárat a reggelizőbe, Gergőt gurítja be az asszisztense. A manuális kerekesszék befér egy ajtószárnyon is.
A reggeliző, tele emberekkel. A padló kő borítású. középen 4 székes asztalok.
A reggeliző ajtóbejárat közelről, nincsen küszöb. Kint kőborítás, bent rövid szakaszon padlószőnyeg, majd kő.
A bár hosszúkás, belépve szemben magas pult előtt 6 darab bárszék. A bejárati ajtó fala üvegfal, itt is található 4-5 kisebb asztal székekkel. A padló kő borítású, nem kontrasztos.
A reggeliző és a bár között belül 3 szélesebb lépcső vezet át egymásba. A lépcsők szélén világosabb szín jelzés.
Akadálymentes WC a bárral szemben. Szemben baloldalt akadálymentes WC csésze mindkét oldalon felhajtható kapaszkodókkal. Mellette jobbra piszoár.
Akadálymentes WC a bárral szemben. Belépve jobbra a kézmosót, jobboldalt szemben a piszoárt és amellett a radiátor fölött pelenkázót látunk.
Akadálymentes WC a bárral szemben, a kézmosóhoz jól odafér éppen Gergő kerekesszékben.
Akadálymentes WC a bárral szemben. Bejárata után balra fordulva egy tolóajtón tudunk belépni a WC-be. A tolóajtó jobbra tolható. Parkettaburkolat van.

Palatinus Boutique Hotel

Pécs szívében, a város mediterrán hangulatú sétálóutcájában, a Városháza és a Széchenyi tér közvetlen szomszédságában található a korszerűen felújított négycsillagos Palatinus Boutique Hotel.
A gyönyörű épület a város, sőt, minden bizonnyal az ország egyik legrégebbi hotele, 1802-ben már említik szállóként ősét, az Aranyhajót.
A műemlék épületet három év munkával, a minőségre, az ökotudatosságra, a modern megoldásokra komoly hangsúlyt fektetve újították fel. 2023 januárban nyitotta meg újra kapuit.

Amit lehetett, megőriztek a múltból, így a különleges fakazettás szobaajtókat, vagy a lépcsőház kovácsoltvas korlátját. A szobákban különleges élményt nyújtanak a régi gerendák és a kibontott boltívek a mennyezeteken.
A legfölső szintről gyönyörű kilátás nyílik a Mecsekre, a TV toronyra, az itt található szobák teraszáról pedig a nyüzsgő belvárosra.
Ezzel egyidőben a szomszédban álló patinás Palatinus Hotel bezárt, most ott zajlanak teljeskörű felújítási munkálatok, hogy szintén  négycsillagos szállóként kezdjen majd új életet. (Meg kell említenünk, hogy példaértékű módon a nagy hotel 100 szobájának komplett berendezését elajándékozták a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Ágyak, bútorok, csillárok, fürdőszoba berendezések, hűtőszekrények, műanyag ablakkeretek okoztak minőségi változást sok rászoruló család életében).   

A boutique hotelben szakember segítségével figyeltek az akadálymentességre. Összességében kellemesen akadálymentes. A hotelt a Pécsi Turisztikai Kerekasztal szakembereivel és a vezetőséggel volt alkalmunk bejárni. 

A Király utcáról nyíló bejárat küszöb nélküli, ajtaja fotocellás. A recepciós pulthoz vezető szakasz kissé meredek, manuális kerekesszékkel elkelhet némi segítség. A recepciós pult előtt lévő padlózat lejtős, és maga a pult is túl magas kerekesszékből.
Látássérülteknek vezetősáv, Braille feliratok nincsenek. Hallássérülteknek indukciós hurok a recepción nincsen, az akadálymentes szobában igen.
A recepciótól nyílik a bejárat az épületbe. A belső tér finoman elegáns, igényes, és kényelmes. Mindenhol padlószőnyeg található, ami kerekesszékkel nem a legoptimálisabb a gurulásnál, navigálásnál.

A három szintre lépcső és lift visz fel. A liftben összesen négyen fértünk el, egyikünk kerekesszékben. A lift szintén gyönyörű, és végre hangosbeszélő jelzi melyik emeleten járunk. Braille felirat nincsen a számozásokon, azonban a számok jól tapinthatóan kiemelkednek. 

A hotel egyetlen kimondottan akadálymentes szobával rendelkezik. Ám jó hír, hogy majdnem minden szobába be lehet jutni kerekesszékkel, az ajtók ugyanis bár gyönyörűen régiek, kellően szélesek is. A küszöbök sem jelentenek akadályt, sehol sem magasabbak 2 cm-nél. Az ágyak mindenhol magasak, kerekesszékből kényelmesen át lehet ülni. A tágas  fürdőszobákba szintén be lehet gurulni. Azok a vendégek akiknek állapota engedi és meg tudnak tenni néhány lépést, mindegyik szoba fürdőjét tudják használni, mivel a tusolófülkék tálcája minimális magasságú (1-2 cm). A kádas fürdőszobákban is van tusolófülke.  

Az akadálymentes szoba a 3. emeleten található.
Itt egyáltalán nincs ajtóküszöb, viszont itt is padlószőnyegen gurulunk. A bejárati- és a fürdő ajtó is kapaszkodóval ellátott. A szobában két különálló, magas ágy található, középen íróasztal, és kényelmes felszereltség.

A fürdő tágas, kényelmes, a tusoló kabin és tálca nélküli, kivehető tusolószékkel felszerelt. A WC szabályos magasságú, megfelelő kapaszkodókkal ellátott. A mosdóhoz manuális székkel kényelmesen odafértünk. A tükör ugyan nem állítható, azonban nagy mérete miatt teljes mértékben használható. A vészjelzőt a fürdőben kicsit nehezebben találtuk meg, mert a design része. 

A hotel földszintjén található a reggeliző helyiség és a bár, mindkettő szintén rendkívül igényesen berendezve. Itt azonban éri hátrány a kerekesszékes, mozgássérült vendégeket, hiszen számukra mindkettő csak kívülről, az udvarból közelíthető meg, némi emelkedőn. Mivel az udvar nem fedett, ha esik, ez bizony probléma, melyet a hotel vezetősége ígéretük szerint igyekszik megoldani a jövőben.
A reggelizőbe és a bárba a bejáratok kívülről akadálymentesek, a bár ajtaja tolóajtós, a reggelizőé kilinccsel nyitható.
Itt a földszinten, az udvarból nyílóan is található egy teljeskörűen akadálymentes WC, melyet a bár vendégei is használhatnak. 

Weboldal:
Ezen még javítani kell a közeljövőben, most nem akadálymentes. A hotel weboldala sajnos nem tesz említést sem hotel, sem pedig a szobák akadálymentességéről.
A menürendszer látássérültként áttekinthetetlen, a képek és ikonok nem rendelkeznek feliratokkal, a szöveg és a háttér nem elég kontrasztos, a szövegméret nem állítható. A foglalás sem megoldható látássérültként. A képernyőolvasó szoftverekkel nem használható.

Megközelítés:
autóval a hotel vendégei számára saját mélygarázs parkolóval rendelkeznek. Ez a Mária u. 2. szám alatt közelíthető meg, a mélygarázsban akadálymentes beállók is találhatóak. A mélygarázsból a hotel nem érhető el közvetlen, a Széchenyi téren keresztül lehet a bejáratot elérni. A mélygarázsban parkolás a szálló vendégei számára 3200Ft/éj.
a legközelebbi mozgáskorlátozott parkolóhelyek az utcán: a Dzsámi mellett a bíróság épülete előtt 1 db, a Mária utca elején 2db, a Nagy Lajos Gimnázium mellett a Janus Pannonius utca elején 1 db.

busszal az Árkádnál érdemes leszállni és akadálymentesen 10 perc alatt el lehet ide jutni az Irgalmasok utcája, Széchenyi tér, Király utca útvonalon. Vakvezető sávok is segítik az eligazodást.

Helyszín

Helység
Pécs
Cím
7621 Pécs, Király u. 3.
Városrész
Belváros
Leaflet | © OpenStreetMap contributors
Akadálymentes WC
igen

Palatinus Boutique Hotel 2 hozzászólás

Írj véleményt
5
2 hozzászólás
  • petmakayo4bkc

    Mindenre kiterjedő, alapos beszámoló! Köszönet érte! Várjuk a Szállodától a hiányok pótlását..mikorra várható? A People First Egyesület válasza: Köszönjük szépen! Pontos időpontot nem kaptunk, de ellenőrizni fogjuk. Ha bárki időközben ott száll meg, nagyon örülünk, ha híreket kapunk a változásokról itt, vagy az info@peoplefirst.hu email címre!

  • petmakayo4bkc

    Mindenre kiterjedő, alapos beszámoló! Köszönet érte! Várjuk a Szállodától a hiányok pótlását..mikorra várható? A People First Egyesület válasza: Köszönjük szépen! Pontos időpontot nem kaptunk, de ellenőrizni fogjuk. Ha bárki időközben ott száll meg, nagyon örülünk, ha híreket kapunk a változásokról itt, vagy az info@peoplefirst.hu email címre!

Írj véleményt

Az email címét nem jelentetjük meg. A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni. *