II. Akadálymentes Turizmus Napja, 2018.09.08. Orfű

Egyesületünk tagjai idén komoly szerepet vállaltak a II. Akadálymentes Turizmus Napja szervezésében: ott voltunk a szervező bizottságban, a marketingben, az önkéntesek szervezésében és érzékenyítésében, a rendezvény résztvevőinek szállításában, a programokban. Nagy létszámmal részt is vettünk az eseményen.

A tavalyi évben első ízben megrendezett eseménynek igen komoly visszhangja és sikere volt idén is, több száz résztvevő érkezett az ország legtávolabbi pontjairól is, hogy részesei lehessenek a különleges élményeknek. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő és egészséges emberek közötti szakadék eltüntetésére, a kölcsönös elfogadásra. Az Akadálymentes Turizmus Napján számos turisztikai, sportolási alkalmat tesznek elérhetővé a szervezők olyan embertársaink számára is, akiknek ezekre még soha nem nyílt lehetősége. Élményeket kaptak a fogyatékkal élők például akadálymentes kerékpárok kipróbálásával, motorozással, motorcsónakázással, látássérülteknek autóvezetéssel, sárkányhajózással, kajakozással-kenuzással, lovaglással, horgászással. Mindezt zenei és egyéb előadások, valamint gasztronómiai élmények kísérték. Több esemény ingyenes felajánlásból valósult meg és közel 30 önkéntes segítette a résztvevőket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük