A “Pécs akadálymentesen!” című, 2019. szeptember 1. – 2020. augusztus 31. között megvalósuló projekt a 2018-ban elkezdett, Pécs akadálymentes helyszíneit feltáró “matricás” projektünk folytatása volt.
Bár a Covid 19 járvány erősen befolyásolta a projektet, annak megvalósulását nem gátolta. Maradéktalanul véghez tudtuk vinni az alapcélt, miszerint folytatjuk Pécs lakossági és turisztikai szempontból fontos helyszíneinek akadálymentes szemmel történő feltérképezését, a valóban akadálymentes helyszínek megjelölését saját matricával, melyet az e tevékenységben már tapasztalatot szerzett, fogyatékossággal élő tagjaink végeztek. Az feltárt lokációkat kategóriák szerint saját adatbázisba rendeztük magyar és angol nyelven, ingyenesen közkinccsé tettük a weboldalunkon egy önálló menüben (Akadálymentes Pécs) és a média útján országszerte népszerűsítettük.
A korábbi tevékenységünket kiegészítettük az akadálymentesség hallássérültek és látássérültek számára történő feltárásával, illetve az egyes helyszínekhez odajutás (busz, zebrák, járdák, parkolók) bemutatásával.
Mivel az alapvető cél most is a társadalmi inklúzió, erőteljesen hangsúlyoztuk ezúttal, hogy az akadálymentesség nemcsak a fogyatékossággal élőknek, hanem éppúgy a babakocsisoknak, időseknek, átmeneti sérülteknek, vagy bőröddel közlekedőknek is fontos!
Igen intenzív és eredményes online marketing és sajtómunkát folytattunk, plakátokat tettünk ki Pécs frekventált helyszíneire, video-flashmobot készítettünk, partnerségeket építettünk és lobby tevékenységet folytattunk.
A projekt során feltárt új akadálymentes helyszínek: 6 étterem/kávézó, 7 üzlet, 5 sport és kulturális intézmény, 4 turisztikai látványosság, 5 közintézmény, 3 turistaút. Összesen 30 új helyszín.
Eredmények: úgy tapasztaltuk, az akadálymentes adatbázisra óriási igény van, és maguk a helyszínek fenntartói is szívesen vesznek részt a munkában. A sajtó igen élénk érdeklődést mutatott munkánk iránt, csakúgy mint más helyi és országos civil szervezetek, ami az egyesületnek is komoly ismertséget hozott. Nagyon fontos eredmény hogy felelős, szakmailag professzionális team jött létre, ahol a tagok nagyon tudatosan, komoly kommunikációs készségekkel dolgoznak, megtanulva a team-munka, a közösségi tevékenység és a munkavégzés fontosságát. Nagy örömünkre Pécs város önkormányzatával és turisztikai irodákkal is sikerült pozitív kapcsolatot kiépítenünk, ettől a jövőben nagyon sokat várunk.
Számunkra nagyon fontos, hogy egy akadálymentes adatbázis csak akkor ér valamit, ha minél többen ismerik, és ha állandóan frissen tartjuk az adatokat, ezért a “matricás” projektet mindenképpen folytatni fogjuk.