És tegyük hozzá, szállnak le utoljára. Sőt, nemcsak a kerekesszékeseknek, hanem az időseknek, családosoknak és mozgáskorlátozottaknak is lehetősége van mindenki előtt mintegy 10-15 perccel beszállni a gépbe. Bosszantó, nem érthető? Nézzük a MIÉRT?-et:
A légiközlekedés, a társaságok információival ellentétben sose volt, és a mai napig nem akadálymentes, senki rászoruló számára. A helyszűke, ami egy utasszállító repülőre jellemző, jelentősen korlátoz bárminemű teljes akadálymentesítést, de mivel a társaságok profitját jelentősen megcsorbítaná az esetleges extra helyek létrehozása, nem is érdekeltek benne.
Az utazás kerekesszékkel többszintű kihívás.
A gépbe beszálláskor megszűnik a kontrollod a világot jelentő segédeszközöd felett, nem tudod, hogy fognak vele bánni, mi megy tönkre rajta, egyáltalán megérkezik-e a következő állomásra?!
A légitársaságok csak korlátozottan felelősek a feladott gyógyászati segédeszközökért, a maximális kártérítés összegét a más poggyászokra is érvényes összegben határozták meg. Egy komolyabb kerekesszék ára akár több millió Forint is lehet, de ha elveszik vagy megsérül, a kártérítés maximum 600.000 Ft-ig lehetséges, persze ez is csak több nehézsúlyú szkandermeccs lejátszása után.
Hogyan is történik akkor egy beszállás, ha saját kerekesszéket használsz?
A segítségnyújtás ebben nem a légitársaságok feladata, a repülőterek alkalmaznak külön cégeket a rászoruló utasok igényeinek kielégítésére. Így repülőterenként változó a szolgáltatás színvonala. Ebben a budapesti légikikötő kifejezetten jó értékeléssel bír.
Nem utazhatsz a gépen a saját kerekesszékedben. Beszálláskor egy kifejezetten a gép méretéhez igazított kerekesszéket hoznak, és abba kell átszállni, vagy segítséggel átemelni az utast. Ha át kell emelni, ehhez az utast több hevederrel rögzítik, hasonlóan Hannibal Lechter-hez a Bárányok hallgatnak című filmből, igazából csak a szájkosár hiányzik a teljes képhez.
Miért is szállunk be először? Nem elsősorban azért, hogy megvédjük magunkat a különféle kínos testhelyzetek nyilvános szerepeltetése elől (hol ez-hol az néha kilóg, kibuggyan…). Hanem a legfontosabb, hogy a segítőknek a repülő folyosóján éppen csak elférő speciális széket, úgy ahogy betolták, ki is kell húzniuk a gépből, ami ugyebár úgy nem lehetséges, hogy több százan állnak mögöttük egy olyan keskeny helyen, ahol ők is alig férnek el.
Hát ennyi!
Van olyan eset is, hogy több géppel utazol valahova, és az átszálláskor a szűkös idő miatt nem ér az utas oda beszállás előtt negyedórával. Ilyenkor a kerekesszékes utas száll be utoljára.
Kiszálláskor pedig ez visszafelé játszódik le. A kerekesszékes utas utolsóként hagyja el a gépet, sokszor hosszú percekkel, de van, hogy akár háromnegyed órával mindenki után. A Covid utáni munkaerőhiány sajnos a reptereken is észrevehető, ezért nincs megfelelő számú személyzet, aki a hirtelen megnövekedett utasszámot ki tudná szolgálni, és várnunk kell.
Összefoglalva, repülni lehet, sőt akit egyszer a kerozin szaga megcsapott, az utazni is fog amíg bírja, de mindig fel kell készülnünk, ismernünk kell a folyamatot, valamint a jogainkat is, ha bármi történik az utazás során.
Köszönet Borsodi Zoltán nagytapasztalatú egyesületi tagunknak a leírásért!
