Pataki Veronika bejegyzései

MIÉRT kampány 13: MIÉRT a kerekesszékesek szállnak fel először a repülőre?

És tegyük hozzá, szállnak le utoljára. Sőt, nemcsak a kerekesszékeseknek, hanem az időseknek, családosoknak és mozgáskorlátozottaknak is lehetősége van mindenki előtt mintegy 10-15 perccel beszállni a gépbe. Bosszantó, nem érthető? Nézzük a MIÉRT?-et: 

A légiközlekedés, a társaságok információival ellentétben sose volt, és a mai napig nem akadálymentes, senki rászoruló számára. A helyszűke, ami egy utasszállító repülőre jellemző, jelentősen korlátoz bárminemű teljes akadálymentesítést, de mivel a társaságok profitját jelentősen megcsorbítaná az esetleges extra helyek létrehozása, nem is érdekeltek benne.  

Az utazás kerekesszékkel többszintű kihívás.
A gépbe beszálláskor megszűnik a kontrollod a világot jelentő segédeszközöd felett, nem tudod, hogy fognak vele bánni, mi megy tönkre rajta, egyáltalán megérkezik-e a következő állomásra?!
A légitársaságok csak korlátozottan felelősek a feladott gyógyászati segédeszközökért, a maximális kártérítés összegét a más poggyászokra is érvényes összegben határozták meg. Egy komolyabb kerekesszék ára akár több millió Forint is lehet, de ha elveszik vagy megsérül, a kártérítés maximum 600.000 Ft-ig lehetséges, persze ez is csak több nehézsúlyú szkandermeccs lejátszása után.  

A wheelchair bound customer on an aisle-chair, tied with three straps, to be carried into an airplane seatHogyan is történik akkor egy beszállás, ha saját kerekesszéket használsz?
A segítségnyújtás ebben nem a légitársaságok feladata, a repülőterek alkalmaznak külön cégeket a rászoruló utasok igényeinek kielégítésére. Így repülőterenként változó a szolgáltatás színvonala. Ebben a budapesti légikikötő kifejezetten jó értékeléssel bír.   

Nem utazhatsz a gépen a saját kerekesszékedben. Beszálláskor egy kifejezetten a gép méretéhez igazított kerekesszéket hoznak, és abba kell átszállni, vagy segítséggel átemelni az utast. Ha át kell emelni, ehhez az utast több hevederrel rögzítik, hasonlóan Hannibal Lechter-hez a Bárányok hallgatnak című filmből, igazából csak a szájkosár hiányzik a teljes képhez.
Miért is szállunk be először? Nem elsősorban azért, hogy megvédjük magunkat a különféle kínos testhelyzetek nyilvános szerepeltetése elől (hol ez-hol az néha kilóg, kibuggyan…). Hanem a legfontosabb, hogy a segítőknek a repülő folyosóján éppen csak elférő speciális széket, úgy ahogy betolták, ki is kell húzniuk a gépből, ami ugyebár úgy nem lehetséges, hogy több százan állnak mögöttük egy olyan keskeny helyen, ahol ők is alig férnek el.
Hát ennyi! 

Van olyan eset is, hogy több géppel utazol valahova, és az átszálláskor a szűkös idő miatt nem ér az utas oda beszállás előtt negyedórával. Ilyenkor a kerekesszékes utas száll be utoljára.  

Kiszálláskor pedig ez visszafelé játszódik le. A kerekesszékes utas utolsóként hagyja el a gépet, sokszor hosszú percekkel, de van, hogy akár háromnegyed órával mindenki után. A Covid utáni munkaerőhiány sajnos a reptereken is észrevehető, ezért nincs megfelelő számú személyzet, aki a hirtelen megnövekedett utasszámot ki tudná szolgálni, és várnunk kell. 

Összefoglalva, repülni lehet, sőt akit egyszer a kerozin szaga megcsapott, az utazni is fog amíg bírja, de mindig fel kell készülnünk, ismernünk kell a folyamatot, valamint a jogainkat is, ha bármi történik az utazás során. 

Köszönet Borsodi Zoltán nagytapasztalatú egyesületi tagunknak a leírásért!

Soul Mate Erasmus+ nemzetközi projekt

Projekt címe:
Soul Mate
Munkahelyi mentális támogatás fogyatékossággal élők számára 

Projekt időtartama:
2022. 11.01. – 2025. 10.31.

Támogató:
Erasmus+
KA220-ADU – Cooperation partnerships in adult education 

Partner szervezetek:
KOPF, HAND und FUSS gemeinnützige Gesellschaft für Bildung mbH,
NÉMETORSZÁG

People First Közhasznú Egyesület, MAGYARORSZÁG
SATIS, OLASZORSZÁG
Уърк Уит Ийз EOOD, BULGÁRIA
VSBI Verein zur sozialen und beruflichen Integration e.V., NÉMETORSZÁG 

Projekt összefoglaló dióhéjban:
A fogyatékossággal élők továbbra is az egyik leghátrányosabb helyzetű csoport a foglalkoztatás és a mentális egészség szempontjából.
A Soul Mate mindkét kérdéssel együtt foglalkozik: a fogyatékossággal élő személyek mentális egészségének fejlesztését célozza, és ezáltal a munka- vagy vállalkozói képességüket erősíti.
A MUNKA a társadalom központi motorja, enélkül jelenleg nem tudunk teljes mértékben része lenni a társadalomnak. Fontos, hogy a fogyatékossággal élők is részt tudjanak venni az elsődleges munkaerőpiacon valamilyen foglalkoztatási formában (állandó munka, otthoni munka, időszakos munka, projektekben részvétel). A munka alapvető az
önrendelkező élet megteremtéséhez. 

Miért szükséges a mentális támogatás a munkahelyen?
Mert jelenleg ez az egyik legnagyobb kihívás minden országban. A stressz, depresszió, kiégés nemcsak az egyéneknek, de a társadalomnak és a gazdaságnak is egyre nagyobb probléma. Az EU teljes lakosságának több mint egyharmada szenved mentális nehézségektől.
A fogyatékossággal élő munkavállalók pedig minden esetben sokkal több mentális nehézséggel néznek szembe az elsődleges munkaerőpiacon, hiszen több teljesítményt kell nyújtsanak ugyanazért az elismerésért. Mivel vagy nem létezik, vagy nem elérhető kifejezetten
igényeikre szabott szolgáltatás, e projekttel elérhető munkahelyi támogatást nyújtunk, teljes mértékben akadálymentes tréninganyag formájában. 

A projektben résztvevő partnerek szakértelmének összeadásával akadálymentes tréninganyagot hoznak létre. A tréninganyagot fogyatékossággal élő munkavállalók, egyéni vállalkozók, munkáltatók és kollegális csapatok tudják eredményesen használni.
A tréninganyag fő célja a jelenleg meglévő óriási információs hiány áthidalása a fogyatékossággal élő munkavállalókkal szemben. Fontos cél, hogy a munkáltatókban meglévő félelmeket, előítéleteket is lebontsuk. 
 

Kicsit részletesebben a projektről:
A Soul Mate lehetővé teszi az inklúziót/befogadást és a sokszínűséget az oktatásban. Egyrészt azáltal, hogy akadálymentes tanulási környezetet biztosít a tréninganyag által. Másrészt  a munkahelyi mentális egészség kérdésével foglalkozik, kifejezetten a speciális igényekkel rendelkező emberekre fókuszálva. 

Projektünk ötvözi a két problémát: előmozdítja a mentális egészség javításának lehetőségeit, és ezáltal erősíti a fogyatékossággal élők munka- vagy vállalkozói képességeit. 

A fogyatékossággal élőket ugyanúgy, ha nem jobban érintik a mentális betegségek. Még inkább ki vannak téve a megkülönböztetés kockázatának, ami visszatarthatja őket attól is, hogy segítséget, támogatást kérjenek. 

Mivel az emberek életük legalább egyharmadát a munkahelyen töltik, ez ideális környezet a mentális egészség támogatásához és preventív intézkedésekhez. Jelenleg nincsenek azonban olyan szolgáltatások, amelyek kifejezetten a megváltozott munkaképességű munkavállalók igényeihez igazodnának. A projekt célja, hogy pótolja ezt a hiányosságot azáltal, hogy munkahelyi mentálhigiénés tréningprogramot biztosít a fogyatékossággal élő munkavállalók, egyéni vállalkozók vagy munkáltatók számára. 

A projekt hosszútávú célkitűzései:
– a célcsoportok munkában való részvételének megerősítése, az állapotromlás vagy betegség kialakulás kockázatának csökkentése. Ezáltal a társadalmi inklúzió/befogadás elősegítése és az önrendelkezéshez való jog védelme
– a mentális egészséget veszélyeztető munkahelyi tényezők kiküszöbölése a témával kapcsolatos tudatosság és folyamatos eszmecsere biztosításával
– beszélgetések generálása, tréningek tartása munkavállalóknak, munkáltatóknak, szervezeteknek
– a fogyatékossággal élők tudatosságának erősítése, bevonásuk az elsődleges munkaerőpiacra

Célcsoport:
– Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozó fogyatékossággal élő emberek, akik mentális problémákkal küzdenek. Különösen azokat az embereket szeretnénk megcélozni, akik nem férnek hozzá bizonyos mentális egészségügyi szolgáltatásokhoz, mert azok nem elérhetőek  könnyen érthető nyelven, jelnyelven, felirattal vagy hangos leírással. Célcsoportunknak nem szükséges a mentális betegséget igazoló orvosi diagnózissal rendelkeznie. 
– Fogyatékossággal élő egyéni vállalkozók
– Fogyatékossággal élő személyeket foglalkoztató munkáltatók. Fogyatékossággal élő személyeket foglalkoztatni kívánó munkáltatók. 
– Multiplikátorok, például a fogyatékossággal élők képviselői, vállalkozói szövetségek, civil szervezetek, oktatási intézmények, helyi önkormányzat stb., 

A People First Egyesület, mint magyarországi partner fő feladata a projektben:
A People First Egyesület a kezdetektől fogva megjeleníti a projektben a fogyatékossággal élők szempontjait. A “Semmit rólunk nélkülünk” elv alapján bevonja az érintetteket a projekt fejlesztésébe, megjeleníti véleményüket, ötleteiket, szempontjaikat. Így valóban inkluzív projekteredményeket érünk el.

A sorstársi szemléletmód alapvető, mely az oktatóanyagokban is megjelenik (saját történetek, saját igények).

A tréninganyag magyar nyelven is elérhető, teljes mértékben akadálymentes, többféleképpen felhasználható. A People First Egyesület érintett, tapasztalt sorstársi szakértői részt vettek annak fejlesztésében, így elsőkézből tudnak hasznos tudást nyújtani.
Keressen bennünket munkahelyi tréning, beszélgetések tartásához: patakiv@peoplefirst.hu

Beszélgessünk többet a témáról! Kapcsolódjon a Facebook csoportunkhoz:
Fogyatékossággal a munkahelyen

Tisztújító közgyűlés

Rendkívüli, tisztújító Közgyűlést tartott a People First Egyesület 2022.október 2-án. Úgy éreztük, egy szép napos, még langymeleg vasárnap délelőtt erre a legmegfelelőbb 🙂

A Közgyűlés két legfontosabb témája a vezetőség megújítása és a közhasznú jogállás nyilvántartásba történő bejegyzésről szóló eljárás kezdeményezése volt. Mindkettőhöz alapszabály módosítás szükséges, mely a Közgyűlés kizárólagos hatásköre.
Mindkettő kiemelt témában a Közgyűlés – vagyis a jelen lévő egyesületi tagság – háromnegyedes, egyhangú döntése született.

A következő 5 évre a People First Egyesületet az alábbi elnökség fogja kormányozni:
Pataki Veronika elnök
Berkes Gergő alelnök
Balogh Roland titkár
Kerekes Hilda elnökségi tag
Borsodi Zoltán elnökségi tag

 

Partneri együttműködés Pécs akadálymentesítéséért

Dolgozói érzékenyítést tartottunk szeptember 22-én a nemrég megnyílt Pécsi Vásárcsarnok piacfelügyelőinek és biztonsági szolgálatának.

A People First Egyesület által szorgalmazott, több partnerünk bevonásával közösen tartott informatív beszélgetés célja az volt, hogy a dolgozók bepillantást kapjanak arról, hogyan segítsenek és hogyan ne a betérő fogyatékossággal élő vásárlóknak, mit jelent az akadálymentesítés, és kinek fontos az.

Nagyon köszönjük a résztvevő dolgozóknak és a Vásárcsarnok vezetőségének a nyitottságot, amivel a People First – HU Egyesület “matricás” teamje mellett a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete  a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete, és a A Lásd a világot autista szemmel Egyesület csoportja információit fogadták.

Nagyon jó érzés volt, hogy oldott, baráti, interaktív beszélgetés alakult ki, a végén a csarnokban tartott gyakorlati bemutatón már hatalmasakat nevettünk együtt.

A Vásárcsarnok vezetősége és a kedves dolgozók is nyitottak voltak a folytatásra, ahol majd mélyebben is megismerkedhetnek egyes fogyatékossági csoportokkal.

A közös érzékenyítés a TASZ által kezdeményezett, Pécs akadálymentességéről szóló beszélgetéssorozat egyik számunkra nagyon örömteli fejleménye volt.
A People First Egyesület mindig is partnerségben gondolkodik, mert csakis ezt tartjuk célravezetőnek és igazán hatékonynak a város és a közösség érdekében tett erőfeszítésekben. 

Ennek következő állomásaként a People First Egyesület felkérte partnereit, hogy az Akadálymentes Pécs adatbázisunkban saját szempontjaik szerint véleményezzék az egyes helyszíneket a “Vélemények írása” rubrikát használva. Hiszen csakúgy mint a booking.com-nál, itt is sokszor a vélemények a leginformatívabban az olvasók számára.
Arra kértük partnereinket, hogy jobbító szándékkal és röviden írjanak, saját tapasztalatokat, ötleteket, és javaslatokat megfogalmazva. 

A véleményezés mindenki számára nyitott, örülünk, ha minél több komment érkezik az adatbázisban található helyszínekhez!

Nagy érdeklődés a művészet és fogyatékosság együttműködéséről

Hiánypótló témáról tartottunk intenzív és aktív workshopot szeptember 2-án Orfűn a Natúra Panzó és Apartmanházban Orfűn.  A MŰVÉSZEK ÉS FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK együttműködéséről beszélgettünk mindkét oldal résztvevőivel.

Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere megnyitóját követően informatív előadásokat hallhattunk pécsi, budapesti és szekszárdi egyetemi oktatóktól az akadálymentesítésről.

Majd a People First Egyesület a nemzetközi Artcoworkers projektet mutatta be, melynek éppen a művészeti/kreatív világ és a fogyatékossággal élők közötti kapcsolat élénkítése a célja.

Nagyon fontos volt nekünk, hogy hallhassuk a megjelent kreatív iparban dolgozók és fogyatékossággal élők ötleteit, véleményét az együttműködési lehetőségekről, ezért kiscsoportos kerekasztalokon (World Café) és egy esti garden partyn folytattunk világmegváltó beszélgetéseket.

Nem hiányzott a workshopról sem a kreativitás, még árnyjátékot is játszottunk a telefonok lámpáival.

Nagyon jó ötletek, sok új és várhatóan gyümölcsöző ismeretség született Orfűn e napon.

Nemsokára folytatás következik az ARTcoWORKers tréning kipróbálásával, és egy nemzetközi kiscsoportos online együttműködés elindulásával. Mindezt jövő márciusban Pécsen egy ARTcoWORKers nemzetközi záró konferenciával koronázzuk meg!

Kövesd az ARTcoWORKers projekt fejleményeit a projekt Facebook oldalán: https://www.facebook.com/Artcoworkers/

Művészet és fogyatékosság kapcsolata

Különleges workshopra várunk szeretettel mindenkit szeptember 2-án Orfűre! Évek óta szervezünk kapcsolódó programokat az Akadálymentes Turizmus Napja köré, idén ide invitálunk Titeket.

Csodálatos környezetben hiánypótló beszélgetést folytatunk a művészet és a fogyatékosság kapcsolatáról.

A workshopon nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, ötleteitekre, ezért erre is lehetőséget nyújtunk kiscsoportos World Café beszélgetések, és egy kellemes garden party keretében.

Kérjük jelezzétek mindenképpen részvételi szándékotokat az info@peoplefirst.hu email címen!

A programot itt olvashatjátok👇👇👇

 

Programplakát Akadálymentes Turizmus Napja

Elkészült a VI. Akadálymentes Turizmus Napja programplakátja.

Mindenkit sok szeretettel várunk szeptember 3-án 10.00-16.00 óra között egy különleges, inkluzív fesztiválra, ahol fogyatékossággal élők, és épek, idősek és fiatalok, mindenki együtt szórakozhat. Közben fogyatékossággal élőknek olyan élményprogramokat is kínálunk, melyeket amúgy nem tudnak kipróbálni.

A részletes programot olvashatjátok a fesztivál oldalán is: PROGRAMPLAKÁT

 

VI. Akadálymentes Turizmus Napja

Alig hisszük, de bizony, immár hatodik éve kerül megrendezésre 2022. szeptember 3-án, szombaton az Akadálymentes Turizmus Napja a csodaszép Pécs melletti paradicsomban: Orfűn.  Az évenkénti eseményt a People First Egyesület társpartnereivel – az Orfűi Önkormányzattal, a Gyeregyalog.hu Egyesülettel, a Medvehagyma Házzal – szervezi. Fő célja a társadalmi inklúzió elérése azáltal, hogy egy különleges fesztiválon együtt szórakozzanak épek és fogyatékossággal élők.

A mostani fesztiválon is összeálltak már azok a különleges élményprogramok, melyeket a fogyatékossággal élők nagy többsége csak itt élhet át. Lesz most is motorozás, vitorlázás és motorcsónakázás, sárkányhajózás, autóvezetés látássérülteknek, horgászás. Sokféle sportot is kipróbálhattok, miközben mindenféle remek kulturális program biztosítja a felejthetetlen hangulatot.

Kövessétek az esemény weboldalát: https://akadalymentesnap.hu/ és az aktuális hírekért a Facebook oldalát: https://www.facebook.com/turizmus.akadalymentes

Mindenkinek!

Nézd meg új figyelemfelhívó kisvideónkat az egyesületünk Youtube csatornáján!
Ezúttal arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az akadálymentesítés MINDENKINEK jó!
Ide kattints: https://www.youtube.com/watch?v=OvmpVmBMaC4

Köszönjük ha megosztjátok, felhasználjátok.

Ha támogatnátok akadálymentesítési munkánkat,  itt a weboldalunk kezdőoldalán az Adományozok gombbal megtehetitek tetszés szerinti összeggel. Legyetek rendszeres támogatóink. 🙂