Úgy is feltehetném a kérdést: “minek nevezzelek”?, ha nagyszerű költőnket, Petőfit szeretném idézni.

Először kicsit arról, milyen elnevezéseket használunk aktuálisan.
A fogyatékosságra ma két elnevezést használunk: talán a legelfogadottabb a fogyatékossággal élő ember vagy személy. Miért? Mert ez azt fejezi ki, hogy van egy fogyatékosságom – esetemben látássérülés -, ami nem a személyiségem része, hanem amivel együtt élek.
A másik leggyakrabban használt elnevezés a fogyatékkal élő ember vagy személy, amellyel jogszabályokban, szakirodalmakban és hivatalos helyeken találkozunk.
Egyetértek teljesen azokkal a szakemberekkel, akik azt az álláspontot képviselik, hogy a fent leírt ma  leginkább elfogadott két kifejezést mindenképpen az “ember” vagy a “személy” szavakkal együtt használjuk.

Korábban teljesen természetesen volt használatos a fogyatékos szó. Hogy ez sértő-e vagy sem, nagyon megoszlanak a vélemények. Az biztos, hogy manapság ezt a szót sokan használják egymásra szitokszóként,  sajnálatos módon egyfajta szlenggé vált. 

Általánosságban gyakran előkerül a sérült kifejezés is, de azt gondolom, ez akkor helyénvaló, ha a fogyatékossági típussal együtt alkalmazzuk, mint például mozgássérült, látássérült, hallássérült. Önmagában a “sérült” egy sebzettségtudatot erősíthet. Vagy éppen nem a fennálló fogyatékosságot jelzi, hanem egy baleset utáni ideiglenes sérülést. Ily módon a horzsolás, vagy a vágás útján keletkezett seb is sérülésnek számít.

A kiindulópontot azonban a mára olyan, társadalmilag elfogadhatatlan elnevezések jelentik, mint a hülye, őrült, nyomorék, vagy az idióta. Bizony, a 19. században ezek voltak az általános hétköznapi és szakszavak!
A hülye az az ember volt, aki mindenen elhült, vagy hüledezett, vagyis bamba volt. Később az értelmi fogyatékosokra is alkalmazták, de nem pejoratív értelemben, egyszerűen ez volt a megnevezés. Ugyanez áll az idiótára, azokra az emberekre használták, akik nem értették a társadalmi szabályokat, mert alacsonyabb volt az intelligencia szintjük. A nyomorék pedig a testi fogyatékosok általános megnevezése volt.
Az első kifejezetten értelmi fogyatékosok számára létrehozott intézmény 1875-ben “Első magyar hülye-nevelő és ápoló intézet” néven nyitotta meg a kapuit Rákospalotán.
A korai 1800-as években pedig “közőrüldét” alapítottak, mellyel az akkori szokás szerint a fogyatékossággal élőket kirekesztették a társadalomból, elzárták intézményekbe.
Figyelemreméltó elnevezés még Roboz Józseftől a „gyengetehetségűek”, melyet az első általa írt szakkönyvben a differenciált oktatás kialakítására szánt koncepcióban említ címként.

Betegség vagy állapot? A kérdés nagyon jó, mert a fogyatékosság szerintem egy állapot, ami vagy veleszületett, vagy szerzett, azaz bizonyos ideje áll fenn. Ténylegesen általában valamilyen betegség következményeként alakul ki, épp ezért úgy gondolom, az “állapot” szó fogyatékosság esetében sokkal jobban megállja a helyét.

A fogyatékosság fajtáit tekintve is sok-sok elnevezés van már a köztudatban. Minden fogyatékossági típust többféle alcsoportra lehet osztani, azért, hogy elkülöníthető legyen a fogyatékosság mértéke. De az nagyon egyéni, hogy a fogyatékossággal élők között ki melyiket érzi magáénak, vagy épp melyik sértő számára. Én például a vakok alcsoportjába tartozom a látássérültek között, mégis jobban kedvelem, ha azt mondják, látássérült vagyok. Azt érdemes szem előtt tartani, hogy nem kell tudnunk megsaccolni, hogy egy látássérült éppen mennyit lát vagy nem lát, vagy egy mozgássérült mennyire mozgássérült, kerekesszékes-e vagy bottal közlekedik. Így a legegyszerűbb, ha egy adott fogyatékossági csoport gyűjtőneveit alkalmazzuk, ezzel elkerülhetünk kínos helyzeteket.

Miért fontosak az elnevezések? A leglényegesebb, hogy mindig tiszteletteljes legyen, és az érintett személy emberi méltóságát mindig tiszteletben tartsuk, amikor említjük a fogyatékossággal élőket, nemcsak az ő jelenlétükben.

És visszatérve az alapkérdésre, hogy miért kell folyamatosan változtatnunk a kifejezéseken?
A legfőbb oka úgy gondolom, hogy a társadalom folyamatosan felkapja a fogyatékossággal élőkre vonatkozó, eredetileg szakszavakat, és elkezdi bántó, pejoratív értelemben használni – legtöbbször az ép emberek egymásra. Főként a fiatalokra jellemző, hogy “fogyatékosozzák” egymást, ha valaki nem ért meg elsőre valamit, vagy egyszerűen csak be akarnak szólni neki, vagy lealacsonyítják. Ugyanezen a változáson ment keresztül a “hülye”, a “béna”, a “nyomorék”, az “őrült”, stb. szavunk is.
Maguknak a fogyatékossággal élőknek, és a velük foglalkozó szakmának pedig mára kifejezetten körmönfontan, megjegyezhetetlen és furcsa módon kell fogalmaznia, hogy nevet adjon annak, aminek amúgy volt és van egyszerű, érthető neve.
Nem őrület ez is?? Ahelyett, hogy előremenekülünk, inkább edukálnunk/tanítanunk kellene a társadalmat az óvodában, az iskolában, a családban, és mindenhol, hogy ne a fogyatékossággal élőkkel, az ő állapotukkal kapcsolatos szavakkal dobálózzanak, amikor valakit sértegetni akarnak. 

Almádi Evelin és Pataki Veronika írása, Kaszás Panna egyetemi dolgozatát is felhasználva

Ebben a MIÉRT?-ben egy kis kivételt teszünk, hiszen nem a fogyatékossággal élőkről írunk.
Vagy igen? Döntsétek el magatok mire a végére értek. 

Tudjátok, hogy az akadálymentesítés nagyon széles célcsoport számára fontos, köztük az időseknek is. Így sorsközösséget vállalunk és közös a célunk sok mindenben. Ez az írás ezért most az idősekről szól.

Sokszor halljuk a buszmegállókban, a buszon, vonaton, akármilyen közlekedési eszközön, hogy “minek nyomulnak úgy a felszálláskor az idősek?”, “minek a csúcsforgalomban utaznak, nem érnek rá?”.
Gondoljuk akkor végig ezt egy kicsit egy saját történeten keresztül, 85 éves, csípőprotézises, de virgonc édesanyám néhány napját követve. 

Nézzük először azt a bizonyos “nyomulást”, vagyis miért az idősek igyekeznek először felszállni a járművekre? Nem gondolnád, de igen praktikus, átgondolt oka van.
Ahogy felszállnak, azonnal le kell ülniük – ezért ne ülj le te az első ülésekre, menj hátrébb! A buszsofőrök nem várnak, akkor sem ha lehetne, azonnal, nagy gázzal indítanak, és ha még nem sikerült leülnie az idős embernek, nagy esés lesz belőle. Érthetően 85 évesen már nem villámgyors reflexekkel és kőkemény izomzattal vannak megáldva. Az esés pedig ebben a korban akár végzetes is lehet.
Ugyanez a leszálláskor. Nem kell haragudni, ha az első ajtón szállnak le – ahol te épp felszállnál – mert nincs idő, lehetőség elvergődni a következő ajtóig. A buszsofőrök ilyenkor sincsenek tekintettel rájuk.
…..vannak az országok, ahol igen, például a Pécsnél sokkal forgalmasabb Londonban. Hát most erre mit mondjak? 🙁

Jöjjön az utált “banyatank”. Már az elnevezése is sértő. Megmondom őszintén, ha nem övezné ilyen ellenséges, lenéző hangulat ezt a praktikus guruló táskát, bizony én is vennék egyet és ezzel vásárolnék be, nem a vállamat húzatnám mindenféle amorf táskákkal. 

Ezt sem gondolnád, de a gurulós táskának nagyon fontos funkciója van. Ez egyben egy támaszték, egy stabil bot az idős ember számára.
Egyrészt ő tényleg nem bírná el a lisztet, krumplit egy kézi vagy vállra akasztható szatyorban. Másrészt sokszor, nagyon is sokszor, biztonságként is viszik magukkal. Az említett buszvezetői stílus(talanság) miatt ez egy megbízható támasz amikor fel kell állni már jóval a megálló előtt. Az utcán egy-egy megingás, megszédülés esetén is jól jön a támasz. Lépcsőkre fellépéskor is kiváló támasztékként szolgál a stabil és praktikus gurulós táska. 

Ennyi a titok. 

És most néhány szót arról, hogyan segíthetsz helyesen egy idős embernek?
– Az alapszabály itt is az, kérdezd meg szüksége van-e segítségre pl. felszálláskor, leszálláskor, vagy ha kifulladva áll a járda közepén. 

– A buszra engedd, hogy az idősek szálljanak fel először, most már tudod miért teszik. 

– Ne huppanj le az első ülések egyikére, azokat hagyd szabadon azok részére, akiknek valóban szükséges, hogy mielőbb biztonságba kerüljenek. Sétálj hátra a buszban és ott keress magadnak ülőhelyet. 

– Ne merülj el a telefonodban a buszon ülve, mondván, majd mindenki megoldja a saját problémáját, a lényeg, hogy te ülsz. Te tudsz állni néhány megállót, 85 évesen ez már nem megy. 

– Kérlek ne forgasd a szemed, ne vágj arcokat, pláne ne szólj be, az írás elején említett módon. Az idős ember ezt érzi, látja, hallja. Nem elég, hogy idős korára szembesülnie kell azzal, hogy sok mindent nem tud már megtenni, még mélyen meg is sértik ezért. Tragikus társadalmi hozzáállás. 

Mindig gondolj arra: te is leszel idős, és azt fogod visszakapni, amit most te adsz!

Pataki Veronika írása

„Felugrok egy buszra és már ott is vagyok.” – ez szinte soha nem ilyen egyszerű. Főleg, ha hozol magadnak széket (kerekesszékesként) vagy babakocsisofőr vagy.  

Tehát:
Te felugrasz egy buszra. Megnézed a menetrendet, megváltod a jegyet/bérletet, odamész a megállóba és felszállsz. Ha van ülőhely, leülsz, ha nincs, állva utazol. Néha az én helyemen, ami nem gond, ha nekem épp nem kell. Jelzel, leszállsz. Tömött járaton persze ez mind egy kicsit nehezebb mutatvány. 

Én kitalálom, hova akarok menni. Kinézem a megfelelő megállót, ahova kerekesszékkel oda tudok menni. Megnézem a weblapon/appban, hogy azon a vonalon mikor jár akadálymentes busz és remélem, tényleg ilyen busz fog jönni. Nincs mindig így.  

Jön a hoppá: még akkor is előfordul hiba, amikor előre megkérem a szolgáltatót, hogy akadálymentes buszt küldjön ekkor-és-ekkor: minden telefon, e-mail és visszaigazolás ellenére mégsem a megfelelő jármű érkezik. Akkor bukik minden tervem. 

De most épp van jó megálló, jó busz érkezik, indulhatunk! A buszvezető kiszáll, lenyitja nekem a rámpát, ha kell, segít felgurulni. Beállok a helyemre, behúzom a féket, becsatolom magam vagy a buszvezető segít ebben is. Rámpa felhajt, sofőr a volán mögé. Leszálláskor ugyanez visszafelé. 

Szép terv, csakhogy megint jön a hoppá:

Hoppá! Épp tele a busz és a helyemen állsz. Akkor, ha megoldható, a többi utasnak odébb kell helyezkednie. Ha nem, vagy már betelt a kerekesszékes létszám arra a járatra, hoppon maradok, míg mások még azért fel tudnak szállni – és beszorítják magukat a nekem kijelölt helyre harmadiknak.
Ez kánikulában, esőben, fagyban külön extrém kaland, már csak azért is, mert az én testem másképp működik! 

Hoppá! A buszvezető nem megfelelően tájékozott és megtagadja a beszállításom, mert szerinte az elektromos kerekesszékem az egy moped, és mopeddel nem szabad felszállni. Lehet, hogy a ténykedése közben nem figyel rám és fizikai sérülést okoz, mert nem gondolja, hogy nem érzem, nem vagy csak nehezen mozdítom a lábam, kezem. 

Hoppá! Az utastársam nem figyel rám és ő okoz sérülést nekem, vagy kárt tesz a kerekesszékemben. A kerekesszékben, aminek a segítségével ki tudok mozdulni. Amit megjavíttatni nem egyszerű vagy olcsó. Mikor szorultál be utoljára a négy fal közé, mert valaki rálépett a lábadra?  

Egy járaton sok-sok álló- és ülőhely van, de kerekesszékes ha van, csak egy, ritkán kettő. Én nem tudok hátrébb vagy beljebb menni, állva, kapaszkodva utazni, míg a járóképes embereknek ez jóval könnyebb. És a koffereket, banyatankokat, facsemetéket is könnyebb áthelyezni máshová a nekem fenntartott helyről, mint engem feltenni a kalaptartóra! 

Nagyjából ugyanez áll babakocsira, a kicsi utasnak szintén a kocsi a biztonságos ülés, saját fékkel és biztonsági övvel, valamint személyzettel, akik bár könnyebben ugratnak fel, azért néha nekik is elkél a segítség! 

Ott vannak még a rollátorosok (ez egyfajta guruló járókeret, járássegítő eszköz, van rajta fék, ülőke, néha kosár is), ők sem tudják hirtelen zsebre tenni a járgányt vagy állva, kapaszkodva utazni. Néha ők is a kerekesszékes helyre csatolják be magukat, ha nincs jobb lehetőségük. 

Mi, kerekeken járók: kerekesszékesek, rollátorosok, babakocsisofőrök arra kérünk, ha mi is jövünk, figyelj ránk és segíts, hogy minél egyszerűbben, biztonságosabban és gyorsabban tudjunk fel- és leszállni, a helyünket elfoglalni – hogy ne legyen több „hoppá”! 

Kerekes Hilda írása

És tegyük hozzá, szállnak le utoljára. Sőt, nemcsak a kerekesszékeseknek, hanem az időseknek, családosoknak és mozgáskorlátozottaknak is lehetősége van mindenki előtt mintegy 10-15 perccel beszállni a gépbe. Bosszantó, nem érthető? Nézzük a MIÉRT?-et: 

A légiközlekedés, a társaságok információival ellentétben sose volt, és a mai napig nem akadálymentes, senki rászoruló számára. A helyszűke, ami egy utasszállító repülőre jellemző, jelentősen korlátoz bárminemű teljes akadálymentesítést, de mivel a társaságok profitját jelentősen megcsorbítaná az esetleges extra helyek létrehozása, nem is érdekeltek benne.  

Az utazás kerekesszékkel többszintű kihívás.
A gépbe beszálláskor megszűnik a kontrollod a világot jelentő segédeszközöd felett, nem tudod, hogy fognak vele bánni, mi megy tönkre rajta, egyáltalán megérkezik-e a következő állomásra?!
A légitársaságok csak korlátozottan felelősek a feladott gyógyászati segédeszközökért, a maximális kártérítés összegét a más poggyászokra is érvényes összegben határozták meg. Egy komolyabb kerekesszék ára akár több millió Forint is lehet, de ha elveszik vagy megsérül, a kártérítés maximum 600.000 Ft-ig lehetséges, persze ez is csak több nehézsúlyú szkandermeccs lejátszása után.  

Hogyan is történik akkor egy beszállás, ha saját kerekesszéket használsz?
A segítségnyújtás ebben nem a légitársaságok feladata, a repülőterek alkalmaznak külön cégeket a rászoruló utasok igényeinek kielégítésére. Így repülőterenként változó a szolgáltatás színvonala. Ebben a budapesti légikikötő kifejezetten jó értékeléssel bír.   

Nem utazhatsz a gépen a saját kerekesszékedben. Beszálláskor egy kifejezetten a gép méretéhez igazított kerekesszéket hoznak, és abba kell átszállni, vagy segítséggel átemelni az utast. Ha át kell emelni, ehhez az utast több hevederrel rögzítik, hasonlóan Hannibal Lechter-hez a Bárányok hallgatnak című filmből, igazából csak a szájkosár hiányzik a teljes képhez.
Miért is szállunk be először? Nem elsősorban azért, hogy megvédjük magunkat a különféle kínos testhelyzetek nyilvános szerepeltetése elől (hol ez-hol az néha kilóg, kibuggyan…). Hanem a legfontosabb, hogy a segítőknek a repülő folyosóján éppen csak elférő speciális széket, úgy ahogy betolták, ki is kell húzniuk a gépből, ami ugyebár úgy nem lehetséges, hogy több százan állnak mögöttük egy olyan keskeny helyen, ahol ők is alig férnek el.
Hát ennyi! 

Van olyan eset is, hogy több géppel utazol valahova, és az átszálláskor a szűkös idő miatt nem ér az utas oda beszállás előtt negyedórával. Ilyenkor a kerekesszékes utas száll be utoljára.  

Kiszálláskor pedig ez visszafelé játszódik le. A kerekesszékes utas utolsóként hagyja el a gépet, sokszor hosszú percekkel, de van, hogy akár háromnegyed órával mindenki után. A Covid utáni munkaerőhiány sajnos a reptereken is észrevehető, ezért nincs megfelelő számú személyzet, aki a hirtelen megnövekedett utasszámot ki tudná szolgálni, és várnunk kell. 

Összefoglalva, repülni lehet, sőt akit egyszer a kerozin szaga megcsapott, az utazni is fog amíg bírja, de mindig fel kell készülnünk, ismernünk kell a folyamatot, valamint a jogainkat is, ha bármi történik az utazás során. 

Köszönet Borsodi Zoltán nagytapasztalatú egyesületi tagunknak a leírásért!

Tolószék vagy kerekesszék? Tök mindegy, gondoljátok sokan, hiszen mindkettőben olyanok ülnek, akik nem tudnak járni. Így aztán a szóhasználat is hol ez, hol az, jó nagy kavarodást okozva azonban az ehhez értők, sőt az azt használók körében. 

Merthogy a tolószék kérem az, amit tolnak. Vagyis ez gyógyászati eszköz, önállóan nem lehet használni, akit beleültetnek, azt valakinek tolnia kell. Mert egyszerűbb, gyorsabb így célt érni az adott személlyel az őt gondozónak. Leginkább egészségügyi intézményekben láthatod, pláne amerikai filmekben, ahol mindenkit ezzel tologatnak a kórházas sorozatokban, akkor is, ha járni tud. De ezzel találkozhatsz a reptereken akár, anyukámat is egy ilyenbe nyomták bele, amikor magyarul próbálta megértetni magát Svájcban. Megkérték, üljön egy tolószékbe, és eltolták oda, ahonnan a gépe indult, egyszerűbb volt. 

A kerekesszék azonban aktivitást feltételez, hogy azt ne mondjam, a fő vesszőparipánkat, az önálló életvitelt teszi lehetővé. Mozgássérült emberek használják, közlekedési célra, mindenhol és mindenhova: dolgozáskor, buszon, kiránduláskor, sportoláskor, moziban, bárhol…. Kisebb is, mint egy tolószék. Lehet kézzel hajtani, lehet elé fogni motoros paripát, és lehet elektromos is, ami azonban már nagyon súlyos jelenség, mintegy 100kg. Az elektromos kerekesszéket azonban nem kell kézzel hajtani, motorja van és többféle módon működtethető, akár fejjel is. 

Külön kategória a vadócoké, akik aktívan sportolnak, ezért speciális sport-kerekesszékük van, amivel akár rögbizni, kosarazni, vagy bicajozni tudnak – “nem középiskolás fokon”. 

Csak összefoglalva: a tolószék/tolókocsi passzivitást feltételez. Ha ezt használod a kerekesszékre, az bántó a fogyatékossággal élőkre nézve, hiszen ők a legkevésbé sem passzívak. 

A kerekesszék épphogy az aktív élet velejárója akkor, ha amúgy mozgássérültséged okán nem tudsz két lábon szaladni, de ugyanúgy élsz, mint bárki.

Pataki Veronika írása

Tudtátok, hogy a siketeknek, hallássérülteknek segítségül szolgáló jelelő nyelv angolul, németül, magyarul, vagyis minden egyes nyelven létezik?? Vagyis másként jelel egy japán, egy magyar, egy finn vagy egy amerikai siket. Sőt, van egy külön nemzetközi nyelnyelv is,  a Gestuno nyelv, bár ez hasonlóan nehézkesen tud teret nyerni, mint az eszperantó.  Sőt-sőt, a jelnyelvnek nyelvjárásai is vannak, csak Magyarországon összesen hét nyelvjárást különböztetünk meg! Nyelvcsaládok, eltérő nyelvtanok, szórendek léteznek. Na és a fő sőt, hogy van jelnyelvi szleng is. 

Mindennek így elsőre annyi értelme van, mint a németben a der/die/das-nak, vagyis, hogy saját életüket önként bebonyolítsák. Ezek a nemzeti jelnyelvek azonban ugyanúgy természetesen alakultak ki, mint a beszélt nemzeti nyelvek, vagyis nincs magyarázat erre a bábeli zűrzavarra sem. 

A jelnyelvek közös alapja a mozdulattal felidézett történés, valaminek a jellemző mozgása, alakja (pl. kavar: főz, hajó, bölcső-ringat, szül, születik-új). Azt se tudtátok ugye, hogy jelnyelvben sokkal egyszerűbb kifejezéseket használnak. Például a Holnap majd elmegyek a boltba és veszek tejet, kenyeret mondat jelnyelvi fordításban ennyi: holnap fog menni vesz tej, kenyér. 

A jelelésnek természetesen vannak fontos szabályai: törekedni kell a jel pontos kivitelezésére és fontos a gesztikuláció, mimika és testtartás. Szokás, hogy a jelelők a jobb megértés érdekében néma artikulációval kísérik jelelésüket. Ezt sem mindegy azonban hogy teszik: a megszokottnál lassabb beszédtempóra van szükség, vigyázni kell, nehogy a túlartikulálás hibájába essünk, és mindig a jelelést kísérő beszédről lehet csak szó. 

És még valamit jól jegyezzünk meg: nem „mutogatunk”, hanem jelelünk!

Pataki Veronika írása, Koltai Krisztina szakmai ellenőrzésével

Úgynevezett csendes órákat a különféle üzletek, állatkertek szoktak szervezni autista embertársaik számára, illetve akad  néhány autizmusbarát rendezvény is. Ezek egyik fő vonzereje az, hogy kikapcsolják azokat a hangjelzéseket, amik feleslegesek és a világítás tompításával, egyéb ingerek csökkentésével igyekeznek kedvezni a célcsoportnak: autistáknak, segítőiknek, szeretteiknek.

Az autisták nagy része szenzorosan túlérzékeny: a mi érzékszerveink szűrő nélkül kénytelenek befogadni mindent, ami látható, hallható, tapintható, szagolható, ízlelhető – minden napunk “érzékek koncertje” maximális hangerőn. Ráadásul ott van egy csomó váratlan esemény is: valaki megérint, nagyon közelről, szemkontaktust keresve beszél hozzád, az amúgy is zűrös zenét folyton megszakítja valaki, hogy közöljön valamit a bolt dolgozóival vagy a vásárlókkal. Elkezd bömbölni egy gyerek, aztán még egy… megszólal egy-két borzalmasan hangos csengő, telefon a vonalkódolvasók pittyegése, a kasszák zörgése mellett, az okoskasszánál valaki nem jól csinál valamit, ezért az is hangjelzést ad…

Vásároltál már úgy, mint egy autista? Próbáld ki, itt ez a remek video, Asperger Plusz YouTubernek hála magyar felirattal:

 www.youtube.com/watch?v=JIEP3xxQpnU       

Rémes minőség, mind a hangorkánt, mind az egyre rosszabbul látható képet tekintve, ugye? Ez mind szándékosan van így: valójában nagyon jó szimulációja annak, amit az autisták időről-időre, például egy bevásárlás alkalmával átélnek. Túlterhelt idegrendszerrel nagyon nehéz véghezvinni ezt az amúgy egyszerűnek gondolt feladatot, ezért megesik, hogy megszakítjuk a vásárlást/rendezvényen részvételt és magunk vagy segítőnk segítségével menekülőre fogjuk…

Hasonló okok miatt nehezebb a számunkra egy állatkerti séta, egy koncert, egy filmvetítés vagy például várakozás egy intézményben. Más miatt is nehéz az autistáknak és segítőiknek a zajos, zűrzavaros nemautista világban: viselkedésünk, reakcióink eltérnek a megszokottól és ugyanakkor sok téves információ kering a világban rólunk – ez pedig másokban gyakran félelmet kelt, emiatt akár tettlegességig menően is bánthatnak minket, kísérőnket.

A csendes órák az autisták számára is élvezhetővé vagy legalábbis kevésbé kellemetlenné teszik ezeket az élményeket és mivel ezidő alatt főleg a mi részvételünkre számítanak, kevésbé bámulnak meg, ha nem keressük a (szem)kontaktust; vagy füldugót/fülvédőt, színezett üvegű szemüveget viselünk, esetleg autipikusan viselkedünk, például dülöngélünk, rázzuk a kezünket, különféle hangokat adunk ki. Ha megfelelően képzett a személyzet, egy váratlan túltöltődés, meltdown kezelésében is tudnak segítséget nyújtani például biztonságos, csendes elvonulásra alkalmas helyre való kíséréssel.

Érdekes mellékhatása a kezdeményezésnek, hogy nemautisták is nagyon üdvözlik a lehetőséget és élvezik a csendes órákat.

Ismerd meg az autizmust a következő oldalak valamelyikén:

www.facebook.com/autistavagyok/ 

www.youtube.com/user/autistavagyok

www.facebook.com/aspergerplusz/

http://aspergerplusz.wordpress.com

www.nemadommagam.blogspot.com

“Kezdő” családoknak is hasznosak az alábbi linkek:

www.facebook.com/szivarvanyszemuveg/

www.facebook.com/marsalapitvany/

Köszönet egyesületi tagunknak “Anthea Aspie”-nek az érzékletes leírásért!

Tudtad, hogy a segítő kutyák sokfélék lehetnek, nemcsak a látássérülteket vezetik? Segíthetnek mozgáskorlátozottaknak a mindennapjaikban, hangot jelezhetnek hallássérülteknek, a rohamjelző eb az epilepsziásoknak jelez, van személyi segítő kutya az önálló életvitelben segíteni, a terápiás kutya pedig pedagógiai vagy pszichiátriai rehabilitációs folyamatban segít. Tudni kell, hogy nemcsak a kutyák, hanem gazdájuk is kemény képzésben vettek részt, sőt vizsgát tettek. 

Ezeknek az intelligens kutyáknak a gazdái jogszabályban szabályozott módon bárhova bemehetnek velük. Igen, bárhová. Ezt azonban sokszor az egyes intézmények dolgozói, de néha maguk a fogyatékossággal élők sem tudják pontosan. A legtöbb téves panasz, sőt, kitiltás vendéglátó egységekből, boltokból, játszóterekről, piacokról érkezik. Ide vagy nem engedik bemenni a fogyatékossággal élőt a kutyájával – aki nélkül nem boldogulna – vagy arra kötelezik, hogy szájkosarat tegyen az ebre. Aki, mint a fentebb olvasható felsorolásból kiderül, így nem tudja ellátni a feladatát. Hogy jelezze a veszélyt ha nem tud ugatni? Hogyan vigyen oda egy fontos eszközt, ha nem tudja kinyitni a száját?

És megint valami olyanról van szó, ami nem kegy, nem lehetőség, hanem kötelezően biztosítandó. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság diszkriminációs panaszként kezeli az ilyen típusú sérelmeket és megindítja a közigazgatási eljárást a bepanaszolt intézménnyel, üzemeltetővel szemben.

A jogszabály példaként sorol fel helyszíneket ahova ezek a kutyák bevihetőek (pl. tömegközlekedési eszközök, üzletek, élelmiszerboltok, vendéglátó egységek,  bevásárlóközpontok, piacok és vásárok, szálláshelyek, játszóterek, közintézmények, gyermekintézmények). A fogyatékossággal élő személy azonban MINDEN MÁS, a felsorolásban külön nem nevesített létesítménybe, területre bemehet segítő kutyájával. A kutyára szájkosarat NEM kell tenni, de megkülönböztető jelzéssel el kell látni és azon a kutyát kiképző szervezet logóját is fel kell tüntetni. A segítő kutyát csak akkor lehet kitiltani, ha az mások testi épségét veszélyezteti. Ez azonban egy ilyen tréningezett kutyánál igen csekély valószínűségű, lássuk be. 

Fontos, hogy a segítő kutya gazdájával dolgozik, vagyis hiába cuki, vagy szép, nem lehet megsimogatni, és ne vegyük sértésnek, ha a gazdája sem engedi ezt meg. Ezzel elterelnénk a kutya figyelmét, és veszélyeztetnénk a fogyatékossággal élő gazdája biztonságát. Ugyanez a helyzet az etetéssel is, a kutya csakis a gazdájától fogadhat el ételt, ne kísértsük meg, ne kínálgassuk. 

Vonatkozó jogszabályok: 

A segítő kutyák gazdáinak jogait és kötelezettségeit a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény. 

A segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól szóló 27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet 

(forrás:https://www.egyenlobanasmod.hu/hu/hirek/segito-kutyak-gazdainak-jogai)

Pataki Veronika írása. Köszönet Almádi Evelinnek a kiegészítő gondolatokért!

Amit sokan tudnak a Braille írásról, hogy ez a pontkombinációkból álló írásrendszer tapintás útján olvasható a látássérültek számára. Mindezt Louis Braille dolgozta ki, alapja 6 db pont, amelyek a dobókocka 6 db pontjához hasonlóan helyezkednek el. Azt azonban biztos nem tudtátok, hogy van külön angol, német stb. Braille-ábécé. Azt sem tudtátok ugye, hogy  a Braille-írással nem csupán betűket, írásjeleket tudunk megjeleníteni, hanem számokat és műveleti jeleket, kémiai, fizikai, számítástechnikai jelöléseket, kottát, stb.

Szintén érdekesség, hogy megkülönböztetünk úgynevezett teljesírást, ahol a szövegben minden egyes Braille-betűt megjelenítünk, és rövidírást, ahol rövidített formában írjuk a szöveget.

Egy ilyen okos rendszerről már egyértelmű, hogy a XXI. században is fejlődőképes és korszerű írásrendszer. Ma már Braille-írást nem csupán papír alapon olvashatunk, hanem számítógéphez, okostelefonhoz csatlakoztatott vagy attól függetlenül is működő Braille-kijelző segítségével is.

Csak a Braille írás marad akkor is, ha nincs ott, vagy lemerült a telefon, a laptop.

Fontos továbbá, hogy a pontírás a vak vagy alig látó emberek számára az egyetlen lehetőség arra, hogy megtapasztalhassák az ÖNÁLLÓ olvasás élményét, mely semmiképpen sem azonos egy személy vagy beszédszintetizátor által felolvastatott szöveg meghallgatásával.

Forrás: https://jovokilatasai.mvgyosz.hu/

A Braille írás létrejöttéről érdekes cikk itt:

https://24.hu/tudomany/2019/01/22/nagyot-alkotott-a-lesajnalt-vak-kisfiu/?fbclid=IwAR24-tEpYZ-JZJNftALIpy39Kxm-OG-Rh-7w5gSiECRS2dBM0QdzeRcISTA

Pataki Veronika írása

Nem tudhatjuk melyik fülére hall, mennyire hall, hall-e egyáltalán hallássérült társunk, ezért mindig szemből szólítsd meg, esetleg finoman (!) érintsd meg, és várd meg a szemkontaktust. Később se fordulj el, tartsd a szemkontaktust, sőt könnyebb Téged megérteniük, ha a teljes testedet, testbeszédetet látják.

Üvölteni, túlartikulálni, túl egyszerű mondatokat használni fölösleges, de hadarni sem jó.

Sok hallássérült embernek kellemetlen, hogy nem értettek valamit, nem szeretnek visszakérdezni. Tedd meg ezért Te, finoman kérdezz néha vissza megértett-e. Ha nem értett, ne ismételd el ugyanazt a szót ötször, próbálkozz másik szinonimával.

Társaságban ne beszéljetek egyszerre, egymás után szólaljatok meg. Beszéd közben ne egyél, rágózz, ne takard el a szád.

A hallássérülés semmiképpen sem jelent szellemi fogyatékosságot, ne úgy kezeld a hallókészülékest vagy siketet. A velük való kommunikáció nem könnyű, de kis odafigyeléssel ugyanúgy megoldható, mint ép társainknál. 

Koltai Krisztina gondolatai