„Felugrok egy buszra és már ott is vagyok.” – ez szinte soha nem ilyen egyszerű. Főleg, ha hozol magadnak széket (kerekesszékesként) vagy babakocsisofőr vagy.  

Tehát:
Te felugrasz egy buszra. Megnézed a menetrendet, megváltod a jegyet/bérletet, odamész a megállóba és felszállsz. Ha van ülőhely, leülsz, ha nincs, állva utazol. Néha az én helyemen, ami nem gond, ha nekem épp nem kell. Jelzel, leszállsz. Tömött járaton persze ez mind egy kicsit nehezebb mutatvány. 

Én kitalálom, hova akarok menni. Kinézem a megfelelő megállót, ahova kerekesszékkel oda tudok menni. Megnézem a weblapon/appban, hogy azon a vonalon mikor jár akadálymentes busz és remélem, tényleg ilyen busz fog jönni. Nincs mindig így.  

Jön a hoppá: még akkor is előfordul hiba, amikor előre megkérem a szolgáltatót, hogy akadálymentes buszt küldjön ekkor-és-ekkor: minden telefon, e-mail és visszaigazolás ellenére mégsem a megfelelő jármű érkezik. Akkor bukik minden tervem. 

De most épp van jó megálló, jó busz érkezik, indulhatunk! A buszvezető kiszáll, lenyitja nekem a rámpát, ha kell, segít felgurulni. Beállok a helyemre, behúzom a féket, becsatolom magam vagy a buszvezető segít ebben is. Rámpa felhajt, sofőr a volán mögé. Leszálláskor ugyanez visszafelé. 

Szép terv, csakhogy megint jön a hoppá:

Hoppá! Épp tele a busz és a helyemen állsz. Akkor, ha megoldható, a többi utasnak odébb kell helyezkednie. Ha nem, vagy már betelt a kerekesszékes létszám arra a járatra, hoppon maradok, míg mások még azért fel tudnak szállni – és beszorítják magukat a nekem kijelölt helyre harmadiknak.
Ez kánikulában, esőben, fagyban külön extrém kaland, már csak azért is, mert az én testem másképp működik! 

Hoppá! A buszvezető nem megfelelően tájékozott és megtagadja a beszállításom, mert szerinte az elektromos kerekesszékem az egy moped, és mopeddel nem szabad felszállni. Lehet, hogy a ténykedése közben nem figyel rám és fizikai sérülést okoz, mert nem gondolja, hogy nem érzem, nem vagy csak nehezen mozdítom a lábam, kezem. 

Hoppá! Az utastársam nem figyel rám és ő okoz sérülést nekem, vagy kárt tesz a kerekesszékemben. A kerekesszékben, aminek a segítségével ki tudok mozdulni. Amit megjavíttatni nem egyszerű vagy olcsó. Mikor szorultál be utoljára a négy fal közé, mert valaki rálépett a lábadra?  

Egy járaton sok-sok álló- és ülőhely van, de kerekesszékes ha van, csak egy, ritkán kettő. Én nem tudok hátrébb vagy beljebb menni, állva, kapaszkodva utazni, míg a járóképes embereknek ez jóval könnyebb. És a koffereket, banyatankokat, facsemetéket is könnyebb áthelyezni máshová a nekem fenntartott helyről, mint engem feltenni a kalaptartóra! 

Nagyjából ugyanez áll babakocsira, a kicsi utasnak szintén a kocsi a biztonságos ülés, saját fékkel és biztonsági övvel, valamint személyzettel, akik bár könnyebben ugratnak fel, azért néha nekik is elkél a segítség! 

Ott vannak még a rollátorosok (ez egyfajta guruló járókeret, járássegítő eszköz, van rajta fék, ülőke, néha kosár is), ők sem tudják hirtelen zsebre tenni a járgányt vagy állva, kapaszkodva utazni. Néha ők is a kerekesszékes helyre csatolják be magukat, ha nincs jobb lehetőségük. 

Mi, kerekeken járók: kerekesszékesek, rollátorosok, babakocsisofőrök arra kérünk, ha mi is jövünk, figyelj ránk és segíts, hogy minél egyszerűbben, biztonságosabban és gyorsabban tudjunk fel- és leszállni, a helyünket elfoglalni – hogy ne legyen több „hoppá”! 

Kerekes Hilda írása