És tegyük hozzá, szállnak le utoljára. Sőt, nemcsak a kerekesszékeseknek, hanem az időseknek, családosoknak és mozgáskorlátozottaknak is lehetősége van mindenki előtt mintegy 10-15 perccel beszállni a gépbe. Bosszantó, nem érthető? Nézzük a MIÉRT?-et: 

A légiközlekedés, a társaságok információival ellentétben sose volt, és a mai napig nem akadálymentes, senki rászoruló számára. A helyszűke, ami egy utasszállító repülőre jellemző, jelentősen korlátoz bárminemű teljes akadálymentesítést, de mivel a társaságok profitját jelentősen megcsorbítaná az esetleges extra helyek létrehozása, nem is érdekeltek benne.  

Az utazás kerekesszékkel többszintű kihívás.
A gépbe beszálláskor megszűnik a kontrollod a világot jelentő segédeszközöd felett, nem tudod, hogy fognak vele bánni, mi megy tönkre rajta, egyáltalán megérkezik-e a következő állomásra?!
A légitársaságok csak korlátozottan felelősek a feladott gyógyászati segédeszközökért, a maximális kártérítés összegét a más poggyászokra is érvényes összegben határozták meg. Egy komolyabb kerekesszék ára akár több millió Forint is lehet, de ha elveszik vagy megsérül, a kártérítés maximum 600.000 Ft-ig lehetséges, persze ez is csak több nehézsúlyú szkandermeccs lejátszása után.  

Hogyan is történik akkor egy beszállás, ha saját kerekesszéket használsz?
A segítségnyújtás ebben nem a légitársaságok feladata, a repülőterek alkalmaznak külön cégeket a rászoruló utasok igényeinek kielégítésére. Így repülőterenként változó a szolgáltatás színvonala. Ebben a budapesti légikikötő kifejezetten jó értékeléssel bír.   

Nem utazhatsz a gépen a saját kerekesszékedben. Beszálláskor egy kifejezetten a gép méretéhez igazított kerekesszéket hoznak, és abba kell átszállni, vagy segítséggel átemelni az utast. Ha át kell emelni, ehhez az utast több hevederrel rögzítik, hasonlóan Hannibal Lechter-hez a Bárányok hallgatnak című filmből, igazából csak a szájkosár hiányzik a teljes képhez.
Miért is szállunk be először? Nem elsősorban azért, hogy megvédjük magunkat a különféle kínos testhelyzetek nyilvános szerepeltetése elől (hol ez-hol az néha kilóg, kibuggyan…). Hanem a legfontosabb, hogy a segítőknek a repülő folyosóján éppen csak elférő speciális széket, úgy ahogy betolták, ki is kell húzniuk a gépből, ami ugyebár úgy nem lehetséges, hogy több százan állnak mögöttük egy olyan keskeny helyen, ahol ők is alig férnek el.
Hát ennyi! 

Van olyan eset is, hogy több géppel utazol valahova, és az átszálláskor a szűkös idő miatt nem ér az utas oda beszállás előtt negyedórával. Ilyenkor a kerekesszékes utas száll be utoljára.  

Kiszálláskor pedig ez visszafelé játszódik le. A kerekesszékes utas utolsóként hagyja el a gépet, sokszor hosszú percekkel, de van, hogy akár háromnegyed órával mindenki után. A Covid utáni munkaerőhiány sajnos a reptereken is észrevehető, ezért nincs megfelelő számú személyzet, aki a hirtelen megnövekedett utasszámot ki tudná szolgálni, és várnunk kell. 

Összefoglalva, repülni lehet, sőt akit egyszer a kerozin szaga megcsapott, az utazni is fog amíg bírja, de mindig fel kell készülnünk, ismernünk kell a folyamatot, valamint a jogainkat is, ha bármi történik az utazás során. 

Köszönet Borsodi Zoltán nagytapasztalatú egyesületi tagunknak a leírásért!

Tolószék vagy kerekesszék? Tök mindegy, gondoljátok sokan, hiszen mindkettőben olyanok ülnek, akik nem tudnak járni. Így aztán a szóhasználat is hol ez, hol az, jó nagy kavarodást okozva azonban az ehhez értők, sőt az azt használók körében. 

Merthogy a tolószék kérem az, amit tolnak. Vagyis ez gyógyászati eszköz, önállóan nem lehet használni, akit beleültetnek, azt valakinek tolnia kell. Mert egyszerűbb, gyorsabb így célt érni az adott személlyel az őt gondozónak. Leginkább egészségügyi intézményekben láthatod, pláne amerikai filmekben, ahol mindenkit ezzel tologatnak a kórházas sorozatokban, akkor is, ha járni tud. De ezzel találkozhatsz a reptereken akár, anyukámat is egy ilyenbe nyomták bele, amikor magyarul próbálta megértetni magát Svájcban. Megkérték, üljön egy tolószékbe, és eltolták oda, ahonnan a gépe indult, egyszerűbb volt. 

A kerekesszék azonban aktivitást feltételez, hogy azt ne mondjam, a fő vesszőparipánkat, az önálló életvitelt teszi lehetővé. Mozgássérült emberek használják, közlekedési célra, mindenhol és mindenhova: dolgozáskor, buszon, kiránduláskor, sportoláskor, moziban, bárhol…. Kisebb is, mint egy tolószék. Lehet kézzel hajtani, lehet elé fogni motoros paripát, és lehet elektromos is, ami azonban már nagyon súlyos jelenség, mintegy 100kg. Az elektromos kerekesszéket azonban nem kell kézzel hajtani, motorja van és többféle módon működtethető, akár fejjel is. 

Külön kategória a vadócoké, akik aktívan sportolnak, ezért speciális sport-kerekesszékük van, amivel akár rögbizni, kosarazni, vagy bicajozni tudnak – “nem középiskolás fokon”. 

Csak összefoglalva: a tolószék/tolókocsi passzivitást feltételez. Ha ezt használod a kerekesszékre, az bántó a fogyatékossággal élőkre nézve, hiszen ők a legkevésbé sem passzívak. 

A kerekesszék épphogy az aktív élet velejárója akkor, ha amúgy mozgássérültséged okán nem tudsz két lábon szaladni, de ugyanúgy élsz, mint bárki.

Tudtátok, hogy a siketeknek, hallássérülteknek segítségül szolgáló jelelő nyelv angolul, németül, magyarul, vagyis minden egyes nyelven létezik?? Vagyis másként jelel egy japán, egy magyar, egy finn vagy egy amerikai siket. Sőt, van egy külön nemzetközi nyelnyelv is,  a Gestuno nyelv, bár ez hasonlóan nehézkesen tud teret nyerni, mint az eszperantó.  Sőt-sőt, a jelnyelvnek nyelvjárásai is vannak, csak Magyarországon összesen hét nyelvjárást különböztetünk meg! Nyelvcsaládok, eltérő nyelvtanok, szórendek léteznek. Na és a fő sőt, hogy van jelnyelvi szleng is. 

Mindennek így elsőre annyi értelme van, mint a németben a der/die/das-nak, vagyis, hogy saját életüket önként bebonyolítsák. Ezek a nemzeti jelnyelvek azonban ugyanúgy természetesen alakultak ki, mint a beszélt nemzeti nyelvek, vagyis nincs magyarázat erre a bábeli zűrzavarra sem. 

A jelnyelvek közös alapja a mozdulattal felidézett történés, valaminek a jellemző mozgása, alakja (pl. kavar: főz, hajó, bölcső-ringat, szül, születik-új). Azt se tudtátok ugye, hogy jelnyelvben sokkal egyszerűbb kifejezéseket használnak. Például a Holnap majd elmegyek a boltba és veszek tejet, kenyeret mondat jelnyelvi fordításban ennyi: holnap fog menni vesz tej, kenyér. 

A jelelésnek természetesen vannak fontos szabályai: törekedni kell a jel pontos kivitelezésére és fontos a gesztikuláció, mimika és testtartás. Szokás, hogy a jelelők a jobb megértés érdekében néma artikulációval kísérik jelelésüket. Ezt sem mindegy azonban hogy teszik: a megszokottnál lassabb beszédtempóra van szükség, vigyázni kell, nehogy a túlartikulálás hibájába essünk, és mindig a jelelést kísérő beszédről lehet csak szó. 

És még valamit jól jegyezzünk meg: nem „mutogatunk”, hanem jelelünk!

Úgynevezett csendes órákat a különféle üzletek, állatkertek szoktak szervezni autista embertársaik számára, illetve akad  néhány autizmusbarát rendezvény is. Ezek egyik fő vonzereje az, hogy kikapcsolják azokat a hangjelzéseket, amik feleslegesek és a világítás tompításával, egyéb ingerek csökkentésével igyekeznek kedvezni a célcsoportnak: autistáknak, segítőiknek, szeretteiknek.

Az autisták nagy része szenzorosan túlérzékeny: a mi érzékszerveink szűrő nélkül kénytelenek befogadni mindent, ami látható, hallható, tapintható, szagolható, ízlelhető – minden napunk “érzékek koncertje” maximális hangerőn. Ráadásul ott van egy csomó váratlan esemény is: valaki megérint, nagyon közelről, szemkontaktust keresve beszél hozzád, az amúgy is zűrös zenét folyton megszakítja valaki, hogy közöljön valamit a bolt dolgozóival vagy a vásárlókkal. Elkezd bömbölni egy gyerek, aztán még egy… megszólal egy-két borzalmasan hangos csengő, telefon a vonalkódolvasók pittyegése, a kasszák zörgése mellett, az okoskasszánál valaki nem jól csinál valamit, ezért az is hangjelzést ad…

Vásároltál már úgy, mint egy autista? Próbáld ki, itt ez a remek video, Asperger Plusz YouTubernek hála magyar felirattal:

 www.youtube.com/watch?v=JIEP3xxQpnU       

Rémes minőség, mind a hangorkánt, mind az egyre rosszabbul látható képet tekintve, ugye? Ez mind szándékosan van így: valójában nagyon jó szimulációja annak, amit az autisták időről-időre, például egy bevásárlás alkalmával átélnek. Túlterhelt idegrendszerrel nagyon nehéz véghezvinni ezt az amúgy egyszerűnek gondolt feladatot, ezért megesik, hogy megszakítjuk a vásárlást/rendezvényen részvételt és magunk vagy segítőnk segítségével menekülőre fogjuk…

Hasonló okok miatt nehezebb a számunkra egy állatkerti séta, egy koncert, egy filmvetítés vagy például várakozás egy intézményben. Más miatt is nehéz az autistáknak és segítőiknek a zajos, zűrzavaros nemautista világban: viselkedésünk, reakcióink eltérnek a megszokottól és ugyanakkor sok téves információ kering a világban rólunk – ez pedig másokban gyakran félelmet kelt, emiatt akár tettlegességig menően is bánthatnak minket, kísérőnket.

A csendes órák az autisták számára is élvezhetővé vagy legalábbis kevésbé kellemetlenné teszik ezeket az élményeket és mivel ezidő alatt főleg a mi részvételünkre számítanak, kevésbé bámulnak meg, ha nem keressük a (szem)kontaktust; vagy füldugót/fülvédőt, színezett üvegű szemüveget viselünk, esetleg autipikusan viselkedünk, például dülöngélünk, rázzuk a kezünket, különféle hangokat adunk ki. Ha megfelelően képzett a személyzet, egy váratlan túltöltődés, meltdown kezelésében is tudnak segítséget nyújtani például biztonságos, csendes elvonulásra alkalmas helyre való kíséréssel.

Érdekes mellékhatása a kezdeményezésnek, hogy nemautisták is nagyon üdvözlik a lehetőséget és élvezik a csendes órákat.

Ismerd meg az autizmust a következő oldalak valamelyikén:

www.facebook.com/autistavagyok/ 

www.youtube.com/user/autistavagyok

www.facebook.com/aspergerplusz/

http://aspergerplusz.wordpress.com

www.nemadommagam.blogspot.com

“Kezdő” családoknak is hasznosak az alábbi linkek:

www.facebook.com/szivarvanyszemuveg/

www.facebook.com/marsalapitvany/

Köszönet egyesületi tagunknak “Anthea Aspie”-nek az érzékletes leírásért!

Tudtad, hogy a segítő kutyák sokfélék lehetnek, nemcsak a látássérülteket vezetik? Segíthetnek mozgáskorlátozottaknak a mindennapjaikban, hangot jelezhetnek hallássérülteknek, a rohamjelző eb az epilepsziásoknak jelez, van személyi segítő kutya az önálló életvitelben segíteni, a terápiás kutya pedig pedagógiai vagy pszichiátriai rehabilitációs folyamatban segít. Tudni kell, hogy nemcsak a kutyák, hanem gazdájuk is kemény képzésben vettek részt, sőt vizsgát tettek. 

Ezeknek az intelligens kutyáknak a gazdái jogszabályban szabályozott módon bárhova bemehetnek velük. Igen, bárhová. Ezt azonban sokszor az egyes intézmények dolgozói, de néha maguk a fogyatékossággal élők sem tudják pontosan. A legtöbb téves panasz, sőt, kitiltás vendéglátó egységekből, boltokból, játszóterekről, piacokról érkezik. Ide vagy nem engedik bemenni a fogyatékossággal élőt a kutyájával – aki nélkül nem boldogulna – vagy arra kötelezik, hogy szájkosarat tegyen az ebre. Aki, mint a fentebb olvasható felsorolásból kiderül, így nem tudja ellátni a feladatát. Hogy jelezze a veszélyt ha nem tud ugatni? Hogyan vigyen oda egy fontos eszközt, ha nem tudja kinyitni a száját?

És megint valami olyanról van szó, ami nem kegy, nem lehetőség, hanem kötelezően biztosítandó. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság diszkriminációs panaszként kezeli az ilyen típusú sérelmeket és megindítja a közigazgatási eljárást a bepanaszolt intézménnyel, üzemeltetővel szemben.

A jogszabály példaként sorol fel helyszíneket ahova ezek a kutyák bevihetőek (pl. tömegközlekedési eszközök, üzletek, élelmiszerboltok, vendéglátó egységek,  bevásárlóközpontok, piacok és vásárok, szálláshelyek, játszóterek, közintézmények, gyermekintézmények). A fogyatékossággal élő személy azonban MINDEN MÁS, a felsorolásban külön nem nevesített létesítménybe, területre bemehet segítő kutyájával. A kutyára szájkosarat NEM kell tenni, de megkülönböztető jelzéssel el kell látni és azon a kutyát kiképző szervezet logóját is fel kell tüntetni. A segítő kutyát csak akkor lehet kitiltani, ha az mások testi épségét veszélyezteti. Ez azonban egy ilyen tréningezett kutyánál igen csekély valószínűségű, lássuk be. 

Fontos, hogy a segítő kutya gazdájával dolgozik, vagyis hiába cuki, vagy szép, nem lehet megsimogatni, és ne vegyük sértésnek, ha a gazdája sem engedi ezt meg. Ezzel elterelnénk a kutya figyelmét, és veszélyeztetnénk a fogyatékossággal élő gazdája biztonságát. Ugyanez a helyzet az etetéssel is, a kutya csakis a gazdájától fogadhat el ételt, ne kísértsük meg, ne kínálgassuk. 

Vonatkozó jogszabályok: 

A segítő kutyák gazdáinak jogait és kötelezettségeit a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény. 

A segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól szóló 27/2009. (XII. 3.) SZMM rendelet 

(forrás:https://www.egyenlobanasmod.hu/hu/hirek/segito-kutyak-gazdainak-jogai)

Köszönet Almádi Evelinnek a kiegészítő gondolatokért!

Amit sokan tudnak a Braille írásról, hogy ez a pontkombinációkból álló írásrendszer tapintás útján olvasható a látássérültek számára. Mindezt Louis Braille dolgozta ki, alapja 6 db pont, amelyek a dobókocka 6 db pontjához hasonlóan helyezkednek el. Azt azonban biztos nem tudtátok, hogy van külön angol, német stb. Braille-ábécé. Azt sem tudtátok ugye, hogy  a Braille-írással nem csupán betűket, írásjeleket tudunk megjeleníteni, hanem számokat és műveleti jeleket, kémiai, fizikai, számítástechnikai jelöléseket, kottát, stb.

Szintén érdekesség, hogy megkülönböztetünk úgynevezett teljesírást, ahol a szövegben minden egyes Braille-betűt megjelenítünk, és rövidírást, ahol rövidített formában írjuk a szöveget.

Egy ilyen okos rendszerről már egyértelmű, hogy a XXI. században is fejlődőképes és korszerű írásrendszer. Ma már Braille-írást nem csupán papír alapon olvashatunk, hanem számítógéphez, okostelefonhoz csatlakoztatott vagy attól függetlenül is működő Braille-kijelző segítségével is.

Csak a Braille írás marad akkor is, ha nincs ott, vagy lemerült a telefon, a laptop.

Fontos továbbá, hogy a pontírás a vak vagy alig látó emberek számára az egyetlen lehetőség arra, hogy megtapasztalhassák az ÖNÁLLÓ olvasás élményét, mely semmiképpen sem azonos egy személy vagy beszédszintetizátor által felolvastatott szöveg meghallgatásával.

Forrás: https://jovokilatasai.mvgyosz.hu/

A Braille írás létrejöttéről érdekes cikk itt:

https://24.hu/tudomany/2019/01/22/nagyot-alkotott-a-lesajnalt-vak-kisfiu/?fbclid=IwAR24-tEpYZ-JZJNftALIpy39Kxm-OG-Rh-7w5gSiECRS2dBM0QdzeRcISTA

Nem tudhatjuk melyik fülére hall, mennyire hall, hall-e egyáltalán hallássérült társunk, ezért mindig szemből szólítsd meg, esetleg finoman (!) érintsd meg, és várd meg a szemkontaktust. Később se fordulj el, tartsd a szemkontaktust, sőt könnyebb Téged megérteniük, ha a teljes testedet, testbeszédetet látják.

Üvölteni, túlartikulálni, túl egyszerű mondatokat használni fölösleges, de hadarni sem jó.

Sok hallássérült embernek kellemetlen, hogy nem értettek valamit, nem szeretnek visszakérdezni. Tedd meg ezért Te, finoman kérdezz néha vissza megértett-e. Ha nem értett, ne ismételd el ugyanazt a szót ötször, próbálkozz másik szinonimával.

Társaságban ne beszéljetek egyszerre, egymás után szólaljatok meg. Beszéd közben ne egyél, rágózz, ne takard el a szád.

A hallássérülés semmiképpen sem jelent szellemi fogyatékosságot, ne úgy kezeld a hallókészülékest vagy siketet. A velük való kommunikáció nem könnyű, de kis odafigyeléssel ugyanúgy megoldható, mint ép társainknál. 

Emlékszünk, amikor gyerekkorunkban az orvos a szüleinkkel beszélte meg, hogy mennyire vagyunk betegek, őket kérdezte először mik a tüneteink?

Ugye, hogy egy hasonló eset felnőttként meglehetősen rosszul érintene, zavarna, netán bosszantana minket? A fogyatékossággal élő személyek sajnos még mindig gyakran találkoznak efféle megkülönböztetéssel. Az orvos, az ügyintéző, sőt akár az utca embere is sokszor inkább azzal az egészséges személlyel veszi fel a kapcsolatot, aki az illetővel együtt érkezik, kíséri őt. Ez fokozottan jellemző vak emberek esetén, talán azért, mert egy látássérült személy általában nem képes felvenni a szemkontaktust azzal, aki beszélni szeretne vele. Emiatt azonban sokszor meg sem szólítják, inkább a kísérővel beszélnek, akkor is, ha nem neki van mondandójuk. Ha nem hozzá beszélnek, azt azonban a szöveg kontextusából érzékeli a vak ember és természetesen nem esik neki jól.

Ám a látási, hallási, vagy épp mozgásszervi fogyatékossággal élő ember tökéletesen képes felfogni a hozzá intézett mondandónkat és természetesen válaszolni is tud rá.

Fontos, hogy ne vegyük el a fogyatékossággal élő emberek esélyét attól, hogy ők maguk kommunikáljanak, véleményüket elmondják és felelős döntéseket hozzanak! Néha egy olyan apró lépéssel is rengeteget tehetünk az esélyegyenlőségért, mint hogy azt a személyt szólítjuk meg, akivel beszélni szeretnénk, és nem a kísérőjét. Hisz ő nem gyámolítja a fogyatékossággal élőt, csak bizonyos dolgokban a segítségére van.

(Köszönet Rauch Róbert tagunknak gondolataiért!)

Különös lehet, hogy a szívószál mellett kampányolunk, amikor minden magára valamit adó étterem éppen kivonja a használatból a környezetkárosító szippantókat. A mozgássérültek többsége számára azonban elengedhetetlen az eszköz, így kénytelenek lesznek az akadálymentesség szempontjából magukra valamit adó kávézók továbbra is megtartani ezt eszköztárukban – ám környezetbarát módon.

Hogy miért kell a szívószál? Ezt egy egyszerű példával, vagyis saját tapasztalattal mutatnám be: körülbelül fél éve voltam egy megbeszélésen, ahol nem volt könnyített
poharam, szívószállal meg gondoltam nehogy már égessem magam, majd én megiszom a teámat a kerámia bögréből. A könnyebbség kedvéért a táskámat mindig az ölemben tartom. Hát elképzelhető, hogy a próbálkozásom után már sem én, sem a táskám teljes tartalma nem volt szomjas többé, a radiátor tetején landolt száradás ürügyén.

A mozgásukban gátoltak, a kerekesszékben ülők sokszor nemcsak a lábukat, de a kezüket sem tudják minden szempontból használni. Hiányzik az emelés, szorítás képessége, izomgyengeség és számtalan oka lehet, hogy nem tudják a poharat megfogni, megemelni. Inni azonban kell.

A tömeggyártott újra nem hasznosítható szívószálak több szempontból is
érvényüket vesztették. Mi sem támogatjuk őket. Ám vannak remek alternatívák:
mosható műanyag, mosható fém és lebomló szívószálak. Ezek nemcsak környezettudatosak, amit mi is szeretünk, de mozgáskorlátozott szempontból is megfelelőek.

Így születnek az egyszerre ember- és környezetbarát megoldások!

(Köszönet Balog Rolandnak!)

A járdán az épek könnyedén közlekednek, csak néha bosszankodnak egy falhoz álló autó vagy járdafelbontás miatt. A járda a kerekesszékesek számára azonban valódi akadálypálya.

A járdára való feljutás a városok központjában már sok esetben könnyebb a járdaszegélyek süllyesztett kialakítása miatt, de ha padka van akkor problémás. Ez a gond talán az elektromos kerekesszékeknél a legnagyobb, mert a 100 kilót meghaladó székek fel vagy lesegítése is igen nehézkes.

De ha már egyszer a járdán vagyunk, ott se lélegezhetünk fel. Az akadályok sokasága vár ránk:  járdahibák, aszfalttöredezések, kockakövek, meredek utcákban a járdán kialakított lépcsőfokok,   autókijáratok,   fák gyökerei által feltöredezett szakaszok, fedetlen elvezetők,   kinyúló lépcsőfokok, kihelyezett reklámtáblák, régi városnegyedek szűk bár kétségtelenül „romantikus” járdácskái,  járdán parkoló autók, buszmegálló a járdán.

Szóval az elektromos mopedekkel sokszor rákényszerülünk az úttesten való lassú közlekedésre, kénytelen-kelletlen vállalva a balesetveszélyt, a forgalom feltartását, az autósok hüledezését.

Ha már így van, mit tehetünk mi kerekesszékesek? Előre megtervezzük az útvonalunkat, inkább kisforgalmú utakra merészkedünk le, az ismeretlen kereszteződéseket feltérképezzük a Google Maps utcakép funkciójával.

(Köszönet Koppány Zoltán tagunknak a tapasztalatokért!)