Érzékenyítés? Érzékeltetés.

Bejárat egy WC-be. Az egyik oldalt üvegfal, amin egy férfi, egy nő és egy kerekesszékes embléma van. A másik oldalt maga a bejárat. Egy kis küszöb után fa mintázatú padló, bent oldalt egy ajtó és a folyosó végén maga a mellékhelység található.

Bejárat egy WC-be. Az egyik oldalt üvegfal, amin egy férfi, egy nő és egy kerekesszékes embléma van. A másik oldalt maga a bejárat. Egy kis küszöb után fa mintázatú padló, bent oldalt egy ajtó és a folyosó végén maga a mellékhelység található.

Budapest, Westend City. Az első emeleti mozgáskorlátozott WC már évek óta üzemen kívül van, így csak egy maradt a földszinten, amit használni lehet. Az ember gyomra már előre görcsben van, mert szinte 100% hogy foglalt és nem jogosultan, így mindig balhézni kell. Így történt ezen a délelőttön is. 

 Próbálunk bejutni, de vannak bent. Halljuk, hogy az illető hangosan telefonál. Bekopogunk, erre kiüvölt a felhasználó, hogy MI VAN? Mondjuk szeretnénk használni. Semmi változás. Várunk pár percet, megint kopogás, most már erősen, nem félreérthető módon. Megint kiüvölt a kommunikációs zseni, MIT AKARUNK? Mondjuk még mindig ugyanazt, használni szeretnénk, de mivel nem jön ki, hívjuk a biztonságiakat. Erre a válasz, amin sajnos nem lepődtünk meg, ÉN VAGYOK A BIZTONSÁGI. Mondjuk az remek, akkor rögtön a rendőröket hívjuk. Sikerült közben fogni egy helyi biztonságit, aki ugyan passzívan csak megfigyelőként vett részt, de jelenléte mégis több magabiztosságot adott.  

Nagy lendülettel végül a biztonsági szolgálat embere megjelent az ajtóban, én meg a telefont magam elé véve, videózást színleltem. Igazából szándékomban állt, de az adrenalin és a mobilhasználat pont kioltották egymást, így mikor indítanom kellett volna a felvételt, leállítottam. 

Az illető hamar levonta a következtetést a kéztartásból és a telefonból, és közölte, ne videózzam, és különben is azonnal töröljem le, mert hívja a rendőröket. Mondom neki, hogy jogosulatlanul használta a helyiséget, azért készítem a felvételt, de ha gondolja hívja a rendőröket, legalább nem nekem kell vele foglalkoznom. A válasz az volt, hogy akkor hívja a diszpécsert. Szerintem megvolt győződve, hogy a diszpécser majd mintegy görög istenként, villámokat szór ránk és megsemmisülve önként a legszigorúbb börtönbe vonulunk tettünkért. Hívta is én meg fennhangon közöltem, hogy a kollegájuk elfoglalta a mozgáskorlátozott WC-t, majd fittyet hányva a közben kialakult kisebb cirkuszra, bevonultunk.  

Dolgunkat elvégeztük, majd a lifthez közeledve a sarkon áll az elkövető az áruházi biztonságival, várnak valamit, nagyon csendben. Pillanatra megfordult a gondolat bennem, hogy várjunk egy kicsit, ne konfrontálódjunk tovább, de ugye miért ma változzak meg, nézzük mi sül ki belőle. 

A felvonó elött várva azért kíváncsi voltam és odaböktem, na mit mondott a diszpécser? Semmi válasz. Jön a lift, ellép előlünk, “tessék menni” mondja… nagyon-nagyon halkan. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük