Mesélek egy picit egy születésétől fogva szellemileg és fizikailag is valamennyire sérült lakótársamról, Laciról, aki ráadásul állami gondozásban nőtt fel. Ma már közeledik az 50-hez, és annak ellenére, hogy kizárólag intézetekben lakott és csak magára számíthatott, mindig kicsattan a jókedvtől. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de veszettül irigylem a pozitív hozzáállását és a szívből jövő segítőkészségét. Mintha állandóan fel lenne töltődve lelkileg, és nem válogat, kinek ad belőle. Egyik vasárnap elrobogtunk a pécsi vásárba, mindketten elektromos kerekesszékkel. Egy lángost is vettünk magunknak, félbevágatva, elvitelre. Pontosabban, ajándékba adták neki, mint régi, hűséges kuncsaftnak. A közeli pláza egy napos szélvédett járdáján táboroztunk le és megeszegettük a fincsi fokhagymás lángost. Üldögéltünk még ott, élveztük az első tavaszi, melengető napsugarakat. Előttünk kb. 20 méterre folyamatosan járkáltak ki-be a parkolóból a műszaki áruházba és a fitness terembe, mindkét oldalukon jókora füves területtel. Dohányozni is sűrűn jöttek ki az alkalmazottak a plázából, az ajtó tövébe, ahol a füves placcok terültek el. Sok szemetet odahordott a szél, nagyrészt műszaki cikkek zacskóját és csomagolását. Hiába éreztem késztetést arra, hogy összeszedjem és a sok kis szemetes egyikébe dobjam őket, szomorúan törődtem bele, hogy én erre fizikailag képtelen vagyok. Mintha Laci olvasott volna a gondolataimban, egyszercsak fogta magát és odagurult kerekesszékével a röpködő szemetekhez és elkezdte felszedni őket. Segítséget is kért két fiatalembertől, akik közvetlen mellette haladtak el. Segítettek is, de maguktól hagyták volna tovább táncolni a szélben az üres zacskókat. Majd Laci visszajött mellém, de felszedte az útjába akadó hulladékokat is. Jól esett tisztán, szemét nélkül látni a szép füvet. Békésen üldögéltünk tovább, közben figyelmesen hallgattam a lelki fröccsét, mely arról szólt, hogy ne vegyem a nyakamba mások problémáit, épp elég az embernek a sok sajátja is. Kész pszichológiai előadás volt, pedig nem a legtanultabb emberek közé tartozik és súlyos diszlexiával is küzd. Erkölcsök, értékek terén bizony ott van a szeren, sok képzetlen, képzett, vagy agyonképzett embertársával ellentétben. Teljesen belemerültem a mondandójába, ezért megijedtem, amikor hirtelen hangosan felkiáltott: “Kedves Uram, legyen szíves vegye fel azt a zacskót és dobja ki! Köszönöm szépen!” Odanéztem, és egy fiatal srác közeledett a pláza bejárata felé edzőtáskával a kezében. Szó nélkül engedelmeskedett Lacinak, majd eltűnt az épületben. Először azt gondoltam, milyen ciki a szitu, majd arra jutottam, hogy mindez arra nézve szégyen, aki csakúgy elsétál egy “tisztább” hulladék mellett, miközben látszik, hogy nagyon sokat ad a saját külsejére.

Ott tartózkodásunk alatt számtalan embert láttunk a szemetek és gyűjtőjük mellett elhaladni. Odajárnak csinosítani a testüket, vásárolni a lakásuk csinosítása céljából, de a közös környezetük csinosítása, tisztán tartása valahogyan nem szerepel az életükben. Laci nem ismeri a #trashtag kihívást vagy a “teszedd” akciót, nem internetezik vagy olvas sajtót, alapból zavarja a szemét a szemét. Tanulhatunk tőle.