Archívumok

Civilek és cégek összefogása az 1%-ért

Pécsen jó civilnek lenni!
Újabb remek összefogás indult útjára városunkban, egy igazán hiánypótló kezdeményezés aminek nagy örömünkre részesei lehetünk. Sőt, Te is lehetsz helyi civil szervezetként, vagy helyi cégként. Olvasd csak hogyan:

Az Emberség Erejével Alapítvány által generálva és koordinálva, aktív és a helyi közösségért tenni akaró pécsi cégek és civil szervezetek fogtak össze, hogy együtt tegyünk a helyi értékekért, a helyi közösségért.
Első közös projektünk a “Maradjon köztünk!” kampány kidolgozása, mely azt célozza, hogy a pécsiek az személyi jövedelemadójuk (SZJA) 1%-át helyi szervezetek támogatására fordítsák, vagyis így a helyi közösséget gazdagítsák.

Április utolsó napján sajtótájékoztatón mutattuk be a Maradjon köztünk! kampányt és a szervező Cégek és Civilek közösséget. A Cégek és civilek csapat eddig 12 szervezetből áll – köztük a People First – de nyitott, vagyis várjuk további aktívan tenni akaró civilek és cégek csatlakozását.

A csapat létrehozott egy weboldalt, melyen elérhető a bemutatkozásra jelentkező civil szervezetek tevékenysége. Sőt, az összes (575) pécsi székhelyű szervezet adatai, amelyek 2024-ben SZJA 1% felajánlásban részesültek. Innen választhatnak a pécsiek, melyiküknek ajánlják fel május 20-ig az SZJA 1%-át.

A weboldalon szintén megtalálható a kampányban résztvevő cégek, civil szervezetek rövid leírása, továbbá kampány-kisokos és tájékoztató anyagok azoknak a helyi vállalkozásoknak, akik szívesen csatlakoznának.
De ha valaki elakadna hogyan tudja megtenni a felajánlását, akkor ehhez is nyújtunk segítséget és direkt linket.

Mivel a legnagyobb probléma, hogy Magyarországon nagyon sokan nem foglalkoznak az 1%-uk felajánlásával, a fő cél, hogy őket buzdítsuk aktivitásra. Ez az 1% eleve levonásra kerül mindenki adójából, így ha valaki nem ajánlja fel egy civil szervezetnek támogatásként, elveszik a köz számára. Van aki úgy gondolja, hogy az ő kis pénze mit sem ér, de ez korántsem így van! A civil szervezeteknek minden kis összeg nagy segítséget jelent a működésükhöz!

És hogy miért a helyi civileket szeretnénk ha támogatnák a felajánlók? Mert a helyi értékek támogatását tartjuk fontosnak, a helyi civilek munkájának erősítése lényeges, hiszen ők a pécsiekért dolgoznak. 

A jelenlegi kampányhoz csatlakozó helyi cégek vállalják, hogy tájékoztatják munkavállalóikat az 1% felajánlás fontosságáról és motiválják őket, hogy a május 20-i határidőig rendelkezzenek, lehetőleg egy pécsi civil szervezet számára.

CSATLAKOZZ, hogy vagy már idén, vagy a továbbiakban Te is részese legyél ennek a példaértékű kampánynak!

Ha CIVILKÉNT szeretnétek megjelenni a maradjonkoztunk.hu weboldalon, akkor ezt az űrlapot töltsétek ki: https://forms.gle/zFeFZ1TsS2DamFJj9

Ha CÉGKÉNT csatlakoznátok a kampányhoz, vagy a Cégek & Civilek közösséghez, akkor írjatok erre az email címre: info@emberseg.hu

Támogasd a helyi értékeket, az SZJA 1% pedig Maradjon köztünk!

Az összefogás jelenlegi tagjai (akik remélik, hogy közösségük egyre bővül):
Cégek:
Games for Business
Innoteq Kft.
Pannon Cégcsoport
Webstar
YCO

Civilek:
Emberség Erejével Alapítvány
Élménylelő Ifjúsági Egyesület
Közelítő Egyesület – Pécsi Kosár
People First Közhasznú Egyesület – Pécs
Pécsbányai Kulturális Egyesület
Pécsi Közösségi Alapítvány
Zöld-Híd Alapítvány

Fejlemények az akadálymentes bankolás projektben

Szeretnénk bemutatni Nektek a CODE nemzetközi projektünk következő Hírlevelét, melyből értesülhettek a projekt haladásáról.  Az akadálymentes bankolás elérését segítő projekt a fogyatékossággal élők tudatosságát, felkészültségét,  valamint a banki szektor innovációját hivatott támogatni.

Majdnem kész a fogyatékossággal élőknek segítő tréninganyag, indul az önálló bankolást támogató platform és applikáció fejlesztése, majd ezután a cêlcsoport általi tesztelése.

Minderről bővebben a rövid  Hírlevélben olvashattok ide kattintva: HU CODE Hírlevél 2025 április

 

 

Munkában a FairCare Tanácsadó Csoport

Mielőtt megkezdjük közös munkánkat a nemzetközi FairCare projektünkben, szerettünk volna egy ismerkedős, egymásra mosolygós online beszélgetést a magyar Tanácsadó Csoporttal. Majdnem három évig fogunk együtt dolgozni, és hisszük, hogy az ő munkájuk lesz a legfontosabb ebben a nemzetközi projektben. 

A magyar Tanácsadó Csoport 7 szervezetből összesen 10 főből áll, nagy örömünkre nemcsak Pécsről, hanem Győrből és Szegedről is. Minden országban létrejöttek hasonló tanácsadó teamek, reprezentálva a projekt három célcsoportját: a tartós ápolásra/gondozásra szorulókat (nálunk ők a fogyatékossággal élők és az idősek), a családtagokat-barátokat-rokonokat, és az intézményi dolgozókat.

Feladatuk lesz, hogy minden projektfázisban véleményt nyilvánítanak, befolyásolják a projekt előrehaladását, és ötleteikkel megvalósítják a „Semmit rólunk nélkülünk” elvet.

Az első magyar team-találkozónkon nem mindenki tudott részt venni, de nagyon kellemes beszélgetést folytattunk, és nemsokára újra találkozunk, most már mindenkivel. Máris elkezdődött a szakmai munka, fontos vélemények és ötletek hangzottak el. Már most látjuk, hogy ez egy nagyszerű csapat lesz, öröm lesz együtt dolgozni! 🙂

Április 16-án kiküldtük a projekt-célcsoportjaink igényeit feltáró kérdőíveket a magyar Tanácsadó Csoportnak véleményezésre. Szeretnénk tudni, hogy minden világos-e, mindenre gondoltunk-e, és kellően akadálymentes-e.
A kiküldendő kérdőíveket az egyes partner országok Tanácsadó Csoportjainak véleményét figyelembe véve fogjuk véglegesíteni.

Köszönjük a mai találkozót magyar csapat! 🙂

A FairCare projektről itt olvashatsz többet: FairCare projekt

FairCare Hírlevél: először együtt mindenki az önálló életvitelért!

Megjelent FairCare Erasmus+ projektünk első Hírlevele, melyben nagy örömmel tájékoztatunk Benneteket a nemzetközi összefogásról.

Olvashattok arról miről szól ez az együttműködés. Röviden megismerhetitek a partnereket akik ebben a projektben összefognak az önálló életvitel fejlesztéséért Magyarországon, Németországban, Olaszországban, Írországban, Spanyolországban és Cipruson.

Néhány mondatot a barcelonai első személyes találkozónkról is írtunk Nektek, ahol elindítottuk ezt a nagyívű és igen fontos hiányt pótló projektet.
Most először mindenki részt vesz az önálló életvitel fejlesztésében, akinek részt kell vennie: mindenki aki tartós ápolásra/gondozásra szorul,
a családtagok és a segítők,
és az intézmények innovatívan gondolkodó munkatársai.

Már megalakult minden országban, így nálunk is a Tanácsadó team, ahol minden említett oldal képviselteti magát. Magyarországon nem csak pécsi résztvevői vannak a teamnek, de Szegedről és Győrből is bekapcsolódnak remek szervezetek a munkába. A Tanácsadó team mindent véleményez, képviselve a “Semmit rólunk nélkülünk!” elvet.

A Hírlevél:

Itt olvashatjátok a hírlevelet pdf-ben: Fair Care Hírlevél 1.

Olvassatok többet a FairCare projektről itt:https://peoplefirst.hu/blog-post/faircare-erasmus-nemzetkozi-projekt/

Kövessetek minket a Facebookon is!
People First Közhasznú Egyesület: https://www.facebook.com/PeopleFirstHun
FairCare projekt: https://www.facebook.com/groups/523950267376170

 

 

Beszélgetéssorozatunk az önálló életvitelről

Van létjogosultsága ma még a szegregációnak?!
Vannak-e külön problémái a fogyatékossággal élőknek, vagy tulajdonképpen az önálló életvitelhez szükséges valamennyi probléma közös társadalmi jelenség?

Ezeket a kérdéseket jártuk körbe a második Fogyatékosság és önálló életvitel beszélgetésünkön 2025. március 18-án a Civil Közösségek Házában. A múltkori rendkívüli aktív, inspiráló beszélgetést nagy örömünkre most is sikerült megismételni. Bizonyítva ezzel, mennyire szükség van a hasonló beszélgetésekre, mind a témáját, mind a résztvevők körét tekintve. Ilyen ugyanis, hogy az önálló életvitel fejlesztésében résztvevő valamennyi szereplő, – vagyis a fogyatékossággal élők, a családtagok/segítők, és az innovatívan gondolkodó intézményi dolgozók – együtt leüljenek és megismerjék egymás tapasztalatait, tanuljanak egymástól, ilyen még nem volt.

A jelenlegi beszélgetésen kibővült a résztvevők köre, a helyi döntéshozók részéről elfogadta meghívásunkat Bognár Szilvia, a Pécs MJ Város Polgármesteri Hivatala társadalmi kapcsolatokért felelős civil tanácsnoka. A sajtó részéről a Pécs TV-nek és a Dunántúli Naplónak /Bama köszönjük látogatását. Ritka, ezért külön örömet okozott nekünk, hogy Bognár Szilvia és a Dunántúli Napló munkatársa is végig maradt a beszélgetésen, aktívan bekapcsolódva, igen fontos gondolatokkal gazdagítva az eszmecserét.

A beszélgetés-sorozatot lehetővé tevő, az Európai Unio által támogatott Indeed Erasmus+ projektünk bemutatása után izgalmas része következett a beszélgetésnek. A múltkori workshopon több fogyatékossággal élő társunk vetette fel, hogy neki igenis hasznos volt a szegregált oktatás/nevelés, és a mai inklúzív világban is helyét látná. Az erről indult, előrevivő vitában arra jutottunk, hogy a szegregációt mint fogalmat meghaladta a kor. Mégis, ha jól figyelünk, jelen van a mai világunkban, és nem is mindig károsan. Vagyis nem ítéli hasznosnak önmagában a szegregációt a csapat, nem kívánja annak visszatérését, de néhány formában helye van a jelenlegi világban. Az, hogy ez egy fejlődés eredménye lesz, és eltűnik, vagy átalakul, megmondja a jövő. A téma azonban nagyon inspiráló volt, és a csapat szeretné folytatni, lehetőség szerint az oktatásban/nevelésben részt vevő szakemberekkel kiegészülve.

Másik beszélgetés témánk az volt, hogy vajon a mai világban aki önállóan kíván élni, ugyanazokkal a problémákkal találkozik-e, mint a fogyatékossággal élők? A munka, a lakhatás, az egészségmegőrzés, a közlekedés, a szülőkről leválás, a saját jogok ismeretének szükségessége témákat körbejárva arra jutott a beszélgető csapat, hogy igen, alapvetően ugyanazok az elvárások és a problémák is. Néhány szegmensben azonban a fogyatékossággal élők külön figyelmet és speciális segítséget igényelnek. Fontos azonban, hogy bár mindegyik témában kijött az akadálymentesség, mint speciális igény, még ez is mindenkinek hasznos, aki kényelmesebben kíván élni.

Az Indeed projektünk nemsokára egy igen hasznos, mindenki számára magyarul is elérhető Útmutató létrejöttével zárul. Ebben a résztvevő partnerországok önálló életvitellel kapcsolatos módszerei, tapasztalatai mellett hasznos útmutatást nyújtunk arról, hogyan lehet és kell hasonló helyi beszélgetéseket generálni az önálló életvitel fejlesztéséről.

A projekt folytatásának tekinthető a már elindult Erasmus+ FairCare projektünk, melyben kiszélesítjük a célcsoportot, és az önálló életvitel fontosságát minden, tartós ápolásban/gondozásban résztvevővel beszéljük meg. Ugyanígy minden oldalt bevonva, akiknek jelen kell lenniük az önálló életvitel fejlesztésében. Itt tréninganyagot is kidolgozunk, és tanácsadó csapatokat hoztunk létre minden országban a három oldal résztvevőiből, a “Semmit rólunk, nélkülünk!” elv megvalósítása érdekében.

Kövessetek minket a Facebookon, legyetek velünk, gondolkodjatok együtt velünk!

Indeed: beszélgetések az önálló életvitelről

Indeed nemzetközi projektünk utolsó személyes találkozóját tartottuk 2025. március 11-12-én az olaszországi Milanoban.

Az Erasmus +Indeed projekt célja, hogy a partnerországok betekintést kapjanak az önálló életvitel helyi módszereibe, sajátosságaiba, tanuljanak egymástól, és ha lehet, fejlesszék a tanultak szerint a saját lehetőségeiket országukban.
Nagyon hasznos, élvezetes projekt, sokat tanultunk mi is a német, szlovák és olasz partnerektől.

A jelenlegi meetingen az olasz inkluzív iskolai képzésbe nyerhettünk bepillantást. Láttunk egy nagyon modern inkluzív iskolát és annak ellenkezőjét is. Jártunk egy olyan pizzázóban, melyet autisták működtetnek, nagyon sikeresen (PizzAut).
Dolgoztunk a készülő Útmutatón, mely beszélgetések szervezését ösztönzi az önálló életvitelről. És egy igen érdekes, hasznos kiértékelést tartottunk arról, melyik partner-csapat hogyan látta az egyes országok lehetőségeit, a bemutatott programokat, hogyan értékelte a személyes találkozókat.
Fontos volt hallani, hogy melyik partner mit fog a saját országában is biztosan megvalósítani.

Ez a projekt kiváló alapozása egy, a témát még mélyebben feltáró projektünknek (FairCare).

2025 március 18-án az Indeed projektben nagyon izgalmas beszélgetésre várunk Benneteket, ahol már a döntéshozókat és multiplikátorokat is bevonjuk. Két érdekes témában szeretnék némi diskurzust, akár vitát is generálni. Várjuk a regisztrációkat még a workshopra: https://www.facebook.com/events/1150852777050908

Fogyatékosság és önálló életvitel workshop

Nagyon jó látni, hogy egyre több fórumon van lehetőségünk beszélgetni az önálló életvitelről.
Ám legtöbbször valljuk be, a fogyatékossággal élők beszélgetnek egymás között. Időnként csatlakoznak családtagok és segítők is, ami már nagyszerű eredmény. Ám az, hogy intézményi dolgozók is jelen vannak, olyan nem szokott előfordulni.

A People First Egyesület a nemzetközi Indeed projektjén belül ma ilyen beszélgetős workshopot szervezett Pécsen, ahol mint egyes szereplő jelen volt, aki az önálló életvitel fejlesztésében érdekelt.
Családtagok, főállású segítők, önállóan és nem teljesen önállóan élő fogyatékossággal élők, és innovatívan gondolkodó intézményi dolgozók/vezetők mondták el véleményüket, tapasztalatukat, változtatási ötleteiket a mai jó hangulatú beszélgetésen.

Fontos része volt a workshopnak, a “hogyan tudsz te magad változtatni, mit fogsz most azonnal másként csinálni a workshop után?” kérdés alapos átgondolása és átbeszélése.
Megmutatjuk egy poszteren mire jutottunk (természetesen ennél jóval részletesebben beszélgettünk egyes témákról).

A beszélgetésnek lesz folytatása! Még az Indeed projekten belül is, majd még mélyebben, közös szükségletfeltárással, és közös egymástól tanulással folytatjuk a FairCare projektünkben.

Nagyon köszönjük mindenkinek aki jelen volt ma. Kövessétek a Facebook oldalunkat, és kapcsolódjatok be legközelebb Ti is!

PDF fájlban itt találod a posztereket: Indeed poster HU

 

 

Önrendelkező élet a tartós ápolásban

FairCare nemzetközi projektünk induló személyes találkozóját tartottuk a napokban Barcelonában és Corberában.
E projektünk az önrendelkező élet kialakítását célozza a tartós ápolás/gondozás területén.

Hiánypótló a célterület is, de számunkra a legnagyobb fókusz e projektben azon lesz, hogy minden érintett célcsoportot igazi, valódi szoros együttműködésre tudjuk motiválni. Úgy érezzük, erre van igazán szükség, hogy az ápolásra szorulók, családtagjaik és gondozóik, valamint a professzionális személyzet együtt tanuljon egymástól, ismerje meg egymás igényeit.

Az első találkozón annyi mindent akartunk átbeszélni, és olyan lelkesen vetettük bele magunkat a munkába, hogy sok alapvető kérdés ki is maradt. Ezekre természetesen mielőbb vissza kell térnünk.

A partnerek minden országban az érintettek bevonásával kezdik meg nemsokára a konkrét munkát.
Kövessetek minket, a People First Egyesület is nemsokára jelentkezik nálatok, szeretnénk, ha minél többen részt tudnátok venni ebben a projektben!

A projektről itt tudtok bővebben olvasni: FairCare nemzetközi projekt

Egy (ny)elvet beszélünk. Beszámoló 2024-ről

Minden évben, így idén is összefoglaltuk mi minden történt velünk, milyen eseményekben, projektekben vettünk részt, milyen hatást tudtunk gyakorolni helyi, országos és nemzetközi szinten.
Fontos nekünk, hogy tudjatok mindenről amit csinálunk, hogy láthatóak és átláthatóak legyünk, hiszen a közért dolgozunk, értetek. Miközben természetesen egyesületként egymással is igyekszünk minél többet lenni és egymásért tenni.

Olvassátok el rövid beszámolónkban idén mi minden zajlott a házunk táján:
https://peoplefirst.hu/news/egy-nyelvet-beszelunk-beszamolo-2024-rol/

Hogy jutottunk 1-től a 100-ig 6 év alatt

100 helyszín szerepel már az országban egyedülálló Akadálymentes Pécs Adatbázisunkban!

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Pécsen 2018 óta tudunk működtetni egy olyan ingyenes, magyar és angol nyelvű adatbázist, mely a VALÓBAN akadálymentes helyszíneket mutatja be.

Hogy is indult ez? Emlékezzünk vissza, hiszen olyan jólesik.
Az ötletet egyesületi tagjaink vetették fel, miszerint jó lenne valamiféle lista Pécsről, amiben a valóban akadálymentes helyszíneket gyűjtjük össze. Fontos lenne ez nagyon, hiszen fogyatékossággal élőként mindent előre meg kell tervezni: hova lehet bejutni, honnan, van-e ott segítség, van-e ott akadálymentes WC, stb. stb. sőt stb.stb. és még stb.

Az ötlethez nagyon hamar csatlakozott IT mérnök tagunk, aki nem listában, hanem adatbázisban gondolkodott. Ezt továbbgondolva elnökünk már nem saját adatbázisra, hanem mindenki számára hozzáférhető adatbázisra gondolt. Sőt, mivel ez jelentős lépés az akadálymentes turizmus fejlesztéséhez, legyen ez ingyenes, és a magyar mellett angol nyelvű is.

Minderre fel kellett készülnünk.
Létrejött egy lelkes team a tagjaink közül, akik vállalták a helyszínek feltérképezését, a koordinálást, a pénzszerzést.
Képzéseket szerveztünk rehabilitációs szakmérnök tagunk segítségével, és akadálymentességi, jogi, kommunikációs tudással felvértezve megírtuk az Akadálymentes Pécs Adatbázis (nekünk azóta csak APA) Módszertanát. Mit, hogyan, kivel, melyik helyszínek, mi a legfontosabb, csekklista a feltárásokhoz, hogyan lehet ezért fizetni a benne dolgozóknak, marketing hogy tudjanak róla minél többen…..Ezek voltak, és ma is ezek az irányelvek.
A képzések azóta is folyamatosak, a feltárás professzionális lett, csakúgy mint az IT támogatás, köszönhetően újabb szakember tagunk bekapcsolódásának.

Fontos felismerés volt számunkra, hogy ami a fogyatékossággal élőknek jó, az ugyanannyira fontos az időseknek, a babakocsis kisgyerekes családoknak, sőt a gurulós táskásoknak, és mindenkinek, akinek az akadálymentesség kényelmesebb!

És elindultunk.
Most már bevalljuk, óriási izgalommal léptünk be 2019. február 13-án az egyik legismertebb pécsi étterem, a Nana kapuján. Ha ott akkor nem találkozunk azonnal nagyon készséges, támogató, együttműködő fogadtatással, lehet, hogy nincs folytatás. De az első helyszín megadta a lendületet.

Később kikacsintottunk Pécs környékére is, hiszen a pécsiek és a turisták is kirándulnak, nem hagyhatjuk ki a mellettünk lévő izgalmas helyszíneket sem.

És elérkeztünk 2024. november 30.-hoz, amikor századikként egy különleges helyszínt, egy akadálymentesen is használható edzőtermet, a Cutler Gym-et mutathattuk be.

A feltáró team-tagok időnként cserélődtek, mert ez bár lehet, hogy kívülről nem látszik, de bizony egy igen fárasztó, felelősségteljes munka.

Azóta nemzetközi projektben is legjobb gyakorlatként adtuk tovább az APA-t, felkerült Pécs város hivatalos weboldalára, videós kisfilmeket készítettünk Youtube csatornánkra arról, hogy mennyire fontos az akadálymentesség mindenkinek. Tagjai lettünk a Pécsi Turisztikai Kerekasztalnak, ahol az akadálymentes turizmus a mi területünk. Előadásokat tartunk magyar és nemzetközi meetingeken, konferenciákon, az egyetemen, ahol mindenki megismerheti a mi APA-nkat.

Nagyon büszkék vagyunk a People First Egyesület szakmai teamjére, akik ezt az adatbázist létrehozták és fenntartják:
– a szakmailag képzett feltáró teamre, akik maguk is fogyatékossággal élők,
– az IT csapatra, akik megalkották és professzionálissá fejlesztették az adatbázist, sőt gondozzák akkor is, ha baj éri
– a koordinátorotokra, akik pályázatokat írnak, szervezik a feladatokat, feltöltik az adatokat, képeket, térképeket, akadálymentessé teszik azt mindenki számára, és megküzdenek az adminisztrációval
– a helyszínek tulajdonosaira, akik értik, érzik, hogy ez fontos, hogy ez kétoldalúan megéri.
És nagyon büszkék vagyunk a felhasználókra, a fogyatékossággal élőkre, idősekre, kisgyerekes családokra, akik már tudják, hogy ha az Akadálymentes Pécs Adatbázist használják, biztos és friss információkhoz jutnak.

Nagyon fontosak nekünk a visszajelzések, melyeket az egyes helyszínek alatt a Hozzászólás szekcióban írtok! Köszönjük az eddigi magyar, angol és német nyelvű saját tapasztalataitokat.

Ha úgy érzed tudod támogatni ezt a tevékenységünket, hálásan megköszönjük. Teheted ezt a weboldalunk Adományozok gombjával, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot: info@peoplefirst.hu

Mi biztosan tovább pályázunk, szerzünk pénzt hogy az Akadálymentes Pécs Adatbázisunk fennmaradjon, új helyszínekkel bővüljön és a régiek is folyamatosan frissülhessenek.

Hajrá APA! 🙂