Indeed projekttalálkozó Zilinában/Szlovákiában

Felemelő és motiváló  érzés, amikor egy szakmai találkozó nemcsak hasznos, hanem kellemes is!
Az önálló életvitelről szóló Indeed nemzetközi Erasmus+ projektünk újabb személyes találkozóján, Zilinában rengeteget tanultunk a szlovák önálló életvitel lehetőségeiről, elért eredményeiről és tervezett fejlesztéseiről, köszönhetően partnerünknek, a Land of Harmony-nak. A szervezet központja két önálló lakhatást lehetővé tévő, támogatott lakást is magában foglaló épület. Ennek kellemes kertjében üldögélve ismerkedtünk a szervezettel, a lakókkal, a szervezet dolgozóival és önkénteseivel.

Nagyon érdekes volt később a látogatás a városházán, ahol a polgármester úr és alpolgármester úr üdvözölt bennünket, külön kiemelve, hogy az akadálymentesítésben a más országokkal való tapasztalatcsere rendkívül hasznos számukra. Az akadálymentesítéssel egy külön csapat foglalkozik, építész, szociális, és közlekedési szakembereket összefogva. Építész szempontból a történelem és a jövő összekapcsolása a cél, egyik fő feladatként az akadálymentesítést megjelölve. Fontos, hogy nem külön a fogyatékossággal élőknek terveznek akadálymentes tereket és középületeket, hanem inkluzívan, vagyis mindenkinek együtt, bevonva a lakosságot, a felhasználókat is. Rehabilitációs szakmérnökök Szlovákiában nincsenek, itt minden építész elsajátítja az egyetemes tervezést.
Szociális szempontból meglepő és örömteli volt hallani, hogy a 80000-es lélekszámú városban 36 önkormányzati tulajdonú, bérelhető, akadálymentes lakás áll rendelkezésre. És mind használatban is van.
A közlekedésre is igyekeznek odafigyelni, bár ottjártunkkor a járdákkal gyakran volt gondunk kerekesszékkel, és több épületbe nem jutottunk be a lépcsők miatt.

A személyi asszisztencia ügynökségnél tett látogatás során láttuk, hogy rengeteget szerveznek, dolgoznak a fogyatékossággal élők segítéséért – mindössze két fővel. A személyi asszisztencia Szlovákiában nagyon jó úton halad, de még nem érte el teljes mértékben a célját. Alulról jövő kezdeményezésként érték el 1998-ban a jogi szabályozást. Több szempont figyelembevételével (pl. aktivitás, gyerekszám, szociális körülmények, munkahely megléte) lehet kérni személyi asszisztens segítségét, ami egy nap 20 órát tehet ki egy asszisztens részéről. A támogatásnyújtás sokrétű: önellátás segítése, higiénia, mozgatás, etetés, bevásárlás, házimunka, oktatási-, sport- és kulturális tevékenységek, kommunikáció, betegápolás, a szabadidő és nyaralás megszervezése, gyerekek iskolába szállítása, és úgy nevezett stand by, vagyis készenléti ügyelet. Létezik adatbázis a kliensekről és az asszisztensekről is, illetve mindkettejük igényeiről, elvárásairól, vállalásairól. Kirándulásokon, közös főzéseken zajlik a tapasztalatcsere, külön klub nincsen az asszisztensek számára.
A személyi asszisztens azonban sajnos Szlovákiában sem önálló munka.  Létrejön ugyan szerződés a fogyatékossággal élő és az asszisztens között, egy minimális TB-t az állami fizet és adókedvezményben is részesülnek egy bizonyos óraszám ledolgozása fölött. Ám kevés a kereset, leginkább a személyes motiváció miatt állnak asszisztensnek az emberek, így általában másodállásként vállalják ezt a munkát. Az ügynökség kampányokat szervez az egyetemeken, szemináriumokat tart, és a munkaügyi hivatallal is együttműködnek átmeneti megoldásként kínálva ezt a lehetőséget munkanélkülieknek. 

Nagy kedvence lett a nemzetközi csapatnak az Új Zsinagóga, amely kulturális térként működik. Itt hallhattunk  beszámolót a Jasidielna (Jolly workshop) inkluzív fesztiválról. A Zilinában 25 éve minden évben megrendezett színes, kulturális, nemzetközi fesztiválon fellépnek és önkénteskednek fogyatékossággal élők is. Lenyűgöző volt hallani azoknak az önkénteseknek a máig tartó lelkesedését, akik 15, 17 évesen kapcsolódtak be először a fesztiválba, és most 50 évesen jogászként, civil szervezeti vezetőként támogatják tovább. Egy ilyen fesztivál a legjobb lehetőség  arra, hogy a középiskolás fiatalok önkéntesként közvetlen tapasztalatot szerezzenek a fogyatékosságról.

A két napos meeting végén, visszatérve a kertbe, együtt értékeltük tapasztalatainkat a Land of Harmony fogyatékossággal élő önkénteseivel. Nehéz szívvel mondtunk búcsút a szép Szlovákiának. Szerencsére minden hónapban meetingelünk online, a munka folytatódik, és októberben újra találkozunk személyesen, ezúttal Pécsen/Magyarországon a People First Közhasznú Egyesület vendégeként.

Az Indeed projektről bővebben itt olvashattok: !ndeed Erasmus+ nemzetközi projekt – People First

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük