Pataki Veronika bejegyzései

Elindult a “Járj a mi cipőnkben” projekt tréningje

Tegnap, azaz 2023. november 7-én elindult a Nemzetközi Visegrad Fund által támogatott “járj a mi cipőnkben” projektünk online tréningje.

A nemzetközi tréning célja, hogy lengyel és cseh partnereinket felkészítsük hasonló speciális, közvetlen társadalmi érzékenyítő forma használatára, mint a People First Egyesület Rejtett város Tor-Tour-ája. (https://peoplefirst.hu/blog-post/rejtett-varos-tor-tour-a/)
Meggyőződésünk ugyanis, hogy sokkal nagyobb hatást érünk el az akadálymentesítés iránti  társadalmi érzékenyítésben, ha nemcsak beszélünk róla, hanem egyszerűen megmutatjuk. Ha velünk együtt élhetik át a Rejtett város Tor-Tour-a résztvevői milyen megküzdeni az akadályokkal turistaként, városlakóként. Ha kipróbálják az eszközöket (kerekesszéket, fehér botot), ezzel egy kicsit magát az “akadályosított” életet is.

A tréninget a People First tapasztalt szakemberei tartják, háromszor találkozunk online lengyel és cseh partnereinkkel. Az első alkalommal az akadálymentes turizmus, a projekt hatásai, és a jó gyakorlatok szerepe a civil társadalomban voltak a témák, utána pedig egy jót beszélgettünk.
A People First részletes tananyagot is készített a résztvevőknek, mely segítségével még inkább elmélyedhetnek a témákban.

Még kétszer találkozunk online, majd a projektkidolgozás szakasza jön, amit a három országban a study tour-ok követnek.

Első közös tréningünk

Nagyon jó hangulatban telt a projekt első tréning találkozója.
Kilencen gyűltünk össze a számítógép monitorok előtt az online tréning első alkalmával. A tréninget a magyarországi koordinátor, a People First szakemberei tartották. Szép számmal és aktívan részt vettek a lengyel Sowelo tagjai, és a cseh EYCB is képviseltette magát.

A témák között ezúttal az akadálymentes turizmus, annak kapcsolata a “Járj a mi cipőnkben” projekttel, a projekt céljai és hatásai, és a jó gyakorlatok szerepe a civil szférában szerepelt. Az előadások után hasznos és kellemes beszélgetés alakult ki a témákról.

A résztvevők a tréning után megkapták a People First által kidolgozott tréninganyagot, mely segítségével még inkább elmélyedhetnek a témákban és továbbgondolhatják azokat.

Legközelebb november 21-én találkozunk, ahol már konkrétan a Rejtett város Tor-Tour-a lesz a téma.

Elkészült a projektlogo

Együttműködésünket egy közösen használható projektlogoval is szerettük volna megerősíteni. Köszönhetően lengyel partnerünk, a SOWELO Foundation ügyes szakembereinek, egy kifejező logo jött létre.

Úgy hisszük ebben minden benne van amit a közös projektről szeretnénk elmondani: fogyatékossággal élők dolgoznak az akadálymentesítéséért, hiszen ők saját területük legjobb szakértői. Három ország fog össze, hogy valami innovatív, izgalmas módszert tanuljon és fejlesszen tovább a társadalmi érzékenyítésre.
Járj a mi cipőnkben, próbálj ki velünk együtt egy új perspektívát egy különleges túrán! 

 

A “matricás” team újra munkában

Újabb akadálymentes helyszínek kerülnek be rövidesen az Akadálymentes Pécs Adatbázis-unkba!

Pazar díszletek között tartottuk ma a BeFogadó közösségi terünkben az Akadálymentes Pécs Adatbázisba újabb helyszíneket feltáró team felkészítő tréningjét. Halloween lévén pókhálók alatt, tökök társaságában beszéltük át a Módszertant, a feltárandó helyszíneket, a felkészülést.

A Pécs város által kiírt Pécs Városi Civil Keret nyertes pályázatunknak köszönhetjük azt a (sajnos csak kis) összeget, melyből újabb helyszínekkel gyarapíthatjuk az Akadálymentes Pécs Adatbázist. Adatbázisunk továbbra is egyedülálló az országban, csak Pécsen létezik a városi valóban (!) akadálymentes helyszíneket ingyenesen, magyar és angol nyelven bemutató profi adatbázis.

A rövid projektidő alatt négy újabb helyszínt fognak feltárni fogyatékossággal élő szakértő tagjaink: Evelin, Hilda, Kriszta, Gergő. Hogy az adatbázisban még jobban eligazodjatok, erről zseniális IT szakértőnk, Zoli gondoskodik.

Hogy mi lesz a négy újabb helyszín? Olyan helyek, melyeket Ti javasoltatok nekünk. Melyekről szeretnétek tudni, hogy fogyatékossággal élőként, idősként, babakocsisként, átmeneti sérültként bejuthattok-e oda.

Kövessétek a Facebook oldalunkat, hamarosan kiderül melyek azok!

Indul a partner tréning

A People First Közhasznú Egyesület online képzést tart a projektpartnerek számára november 7. és december 5. között. A képzés célja, hogy felkészítse a partnereket saját Rejtett Város akadálymentes belvárosi sétájuk létrehozására.

A képzés résztvevői a projektben részt vevő szakemberek, és a fogyatékossággal élők akik a jövőbeli Rejtett Város túrákat szervezik és vezetik majd.

Három online tréninget tartunk magyar, lengyel és cseh partnereinkkel november 7-én, november 21-én, és december 5-én. Nyitva hagyunk egy extra lehetőséget is, ha úgy gondoljuk, hogy még lesz mit megbeszélnünk.

A képzés a People First Egyesület szakemberei által kidolgozott tanterven és képzési anyagon alapul.
A témák között szerepel az akadálymentes turizmus, célok és hatások, a túra felépítése, a marketingmunka, az előkészítés, az utómunka, a finanszírozás, és az eddigi tapasztalatok.

Pécs Városi Civil Keret 2023

Projekt címe:
Pécs Városi Civil Keret 2023-2

Projekt időtartama:
2023.10.16.2023.12.31

Támogató:
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Projekt összefoglaló:
Az Akadálymentes Pécs Adatbázisunk bővítése további helyszínekkel.
Fontos célunk Pécs példaértékűvé tétele. Kevés olyan társadalmi problématerület létezik, mely olyan számos célcsoportot képes összekapcsolni, mint az akadálymentesség.

A hozzáférhető helyszínek, programok a fogyatékossággal élők számára alapszükséglet, enélkül nem tudnak kimozdulni, tanulni, dolgozni, sportolni, utazni, szórakozni, ügyeket intézni, vagyis egyenrangú polgárként élni a társadalomban. Az idősek és babakocsis szülők számára hasonlóan fontosak az akadálymentes helyszínek. Az átmeneti sérülteknek, a bőröndöt, bevásárlótáskát húzóknak nagy segítség. És mindenkinek sokkal kényelmesebb az akadálymentes környezet! 

Az akadálymentes helyszínekről nem létezik lista vagy térkép Magyarországon. A fogyatékossággal élőknek azonban nélkülözhetetlen a tervezhetőség.
Egyesületünk ezért 2018-ban az országban egyedüliként létrehozott egy ingyenes Pécs városi adatbázist a pécsi és Pécs környéki akadálymentes helyszínekről, melyet az elmúlt években kis összegű támogatások mellett, nagyobbrészt önerőből professzionálissá fejlesztettünk.
Ennek célja a városi lakosság részletes és megbízható információkkal ellátása az akadálymentes helyszínekről. 12 kategóriában, ingyenesen, magyarul és angolul elérhetőek az információk, sok saját fotóval illusztrálva, térképes megjelenítéssel, elérhetőségi adatokkal.
Célja továbbá az akadálymentes turizmus hazai fejlesztése, az ide látogató turisták Pécsre bevonzása és tájékoztatása (ezért érhető el angol nyelven is). Azóta sincs hasonló városi akadálymentes adatbázis az országban.
Az Akadálymentes Pécs Adatbázis weboldalunkon ingyenesen elérhető magyar és angol nyelven: https://peoplefirst.hu/akadalymentes-pecs/

Cél:
Az Akadálymentes Pécs Adatbázis az országban egyedülálló, példaértékűvé tette Pécs városát. Számtalan szervezet keres minket az országban ez ügyben szakmai támogatás, partnerség végett. E meglévő eredmény folyamatosan erősödik az adatbázis bővülésével. 

Az adatbázis fenntartása a városmarketing része, Pécset az akadálymentes turizmus egyik hazai fellegvárává teszi, turisztikai marketing ereje jelentős. 

A már meglévő együttműködés erősödése a városházával..  

Méréseink, és a hazai, nemzetközi visszajelzések alapján Pécs polgárai és az ide látogatók komoly szükségét érzik az Akadálymentes Pécs Adatbázisnak, használják azt. 

Rendkívül fontos az adatbázis társadalmi érzékenyítő hatása a fogyatékos és ép társadalomra nézve egyaránt! Ezért az Akadálymentes Pécs Adatbázis és a Rejtett város Tor-Tour-ánk egymást szorosan kiegészítő tevékenységek.

Célcsoportok:
Alapvető célcsoportunk a fogyatékossággal élők. Nem fókuszálunk egy csoportra, hiszen egyesületünk tagságát is minden típusú fogyatékossággal élők alkotják. Ennek köszönhetően kellő szakmai tapasztalattal rendelkezünk a tevékenységhez.  

Bővebb célcsoportunk a teljes városi lakosság, és az ide látogatók. Mindenki akinek az akadálymentességre szüksége van, vagy kényelmesebb.

Hogyan zajlik a projekt?:
2023. október közepétől a feltáró team felállítása fogyatékossággal élő, szakmailag felkészült résztvevőkből. Felkészítő tréning tartása az egyesület közösségi terében (BeFogadó-Pepita). Részletes ütemterv és feladatterv létrehozása. 
2023. október-november során  IT fejlesztés, tesztelés
2023. október közepétől december elejéig újabb akadálymentes pécsi helyszínek feltárása és párhuzamosan a meglévő helyszínek update-je. 3 fős team-ekben (mozgássérült, látássérült, segítő) szakmai feltárások, majd azok feldolgozása, és magyar illetve angol nyelven az adatbázisba illesztése (leírás, adatok, fotódokumentáció, térképes megjelenítés, kommentelési lehetőség. Kiegészítő online marketing tevékenység). 
2023. december közepén kiértékelő teammegbeszélés. Jövőbeni feladatok és tovább finanszírozási lehetőségek meghatározása. 

A projekt eredményei, hatása:
A szakmai team képzése. Fogyatékossággal élők végzik e tevékenységet, akik saját területük legjobb ismerői. Folyamatosan szakmai tréningekben részesülnek. Számukra ez egy jelentős társadalmi beilleszkedési lehetőség: új ismeretek, hasznos tevékenység, pénzkereset, tanulás, inklúzió, érzékenyítés, közösségépítés.

Újabb helyszínek feltárása és az Akadálymentes Pécs Adatbázisba illesztése. A nagyon rövid támogatott projektidőszak alatt a támogatásból 4 új helyszín teljes körű feltárását, és az adatbázisba magyar és angol nyelven történő feltöltését végezzük.  

IT (számítástechnikai) fejlesztés. A teljes adatbázis és weboldal újabb és megbízhatóbb rendszerre konvertálása és a hozzá tartozó kódok frissítése. Szoftverfejlesztés, és annak tesztelése. 

 Az adatbázis meglévő információinak aktualizálása. Egy akadálymentes adatbázis semmit nem ér, ha nem naprakészek az információi! Ezt a kapott támogatás nem fedezi, ezért igyekszünk önerőből, ingyenesen megoldani, mert folyamatosan zajlania kell.  

A projekt fenntarthatósága:
A várossal együttműködve adatbázisunk a https://pecs.hu/ weboldal része.
Az adatbázis fenntartása a városmarketing részét kell képezze, ezért a már létrejött együttműködést bővíteni és erősíteni kell a pécsi városházával. Ez állandó anyagi részvételt is igényelne a város részéről, melyben igyekszünk együttműködést elérni. 

Köszönet az 1%-otokért!

Hálásan köszönjük, hogy 2023-ban még többen gondoltatok ránk adótok 1%-ának felajánlásakor!
Tartsátok meg ezt a jó szokásotokat, és legyünk a gondolataitokban mindig. 🙂
Idén is az akadálymentesítésre, a fogyatékossággal élő emberek életének jobbítására fordítjuk!

 

Mi történt 2022-ben ha megnyomtad a gombot?

Létezik egy nagyon okos támogatási forma civil szervezeteknek, a NIOK által működtetett https://adjukossze.hu/. Itt különböző forrásszerző online kampányokat indíthatnak a regisztrált civi szervezetek, melyhez minden támogatást megkapnak a NIOK-tól.
Ha a szép rózsaszín ADOMÁNYOZOK gombra kattintok a weboldalunkon, Ti is ide kerültök.

A NIOK minden évben kéri, hogy számoljunk be a haladásról, eredményekről, melyet a gombon keresztül adományozók automatikusan megkapnak. Hiszen nemcsak az a fontos, hogy kapjunk, hanem az is, hogy adjunk – híreket, beszámolót arról hogyan, mire költöttük a nagylelkű segítséget.

Itt közreadjuk Nektek, mit értünk el 2022 évben az ADOMÁNYOZOK gomb, vagyis az Adjukössze segítségével, ahol az Akadálymentes Pécs és a Rejtett város Tor-Tour-a projektjeink támogatása zajlik. (https://peoplefirst.hu/projects/)

Köszönjük Nektek itt is, és számítunk Rátok a továbbiakban is!

Sima útra álltunk 

A sima út ugye nálunk elsősorban akadálymentes utat jelent 😊 

A 2022-es évünkben sok minden történt, ami bizakodásra ad okot számunkra. Továbbra is dolgozunk a társadalmi inklúzió megteremtésén, elsősorban az akadálymentesség kiszélesítésén, és megértetésén. Továbbra is úgy látjuk, hogy a magyar társadalom segítőkész, ám óriási információs hiány van jelen. Az a dolgunk, hogy ezt az információs lyukat betömjük.   

Nézzük mi mindent tudtunk elérni 2022-ben, köszönhetően az Adjukössze oldalnak és a Ti támogatásotoknak.  

Sok Rejtett város Tor-Tour-át tudtunk tartani Pécsen. (Mi az a Rejtett város Tor-Tour-a?)
Ezt az egyik legjobb érzékenyítésnek tartjuk, ugyanis győzködés, előadás helyett egyszerűen csak sétálunk, jókedvűen beszélgetünk, izgalmas pécsi storykat mesélünk, és lehetőséget adunk a kerekesszék, fehér bot kipróbálására, vagyis annak megértésére miről is szól a fogyatékos élet. 

A 2022-es Rejtett város séták közül kiemelkedik a Országos Turisztikai Tanácsadók pécsi látogatása, akik kifejezetten szerettek volna velünk egy Rejtett város sétát.  

Fontos nekünk, hogy a Rejtett város séták eredményét a Civil Díj rendezvényen is elismerték, hiszen annak döntőjébe kerültünk, és büszkén állhattunk a színpadon (igaz oda felgurulni kerekesszékkel Mount Everest-élmény volt). 

Szeptemberben a Turizmus Világnapján pedig Pécs városa rendelt meg tőlünk egy nyilvános Rejtett város túrát, amit nagy örömmel megtartottunk.  

Úgy gondoltuk, ha már van egy ilyen jól bejáratott, hasznos projektünk, akkor terjesztjük is. Életünkben először így nekilendültünk egy nemzetközi pályázat megírásának, ahol egyesületünk vállalja a koordinációs szerepet is. Elkezdtük hát szervezni a Visegrad Fund pályázatot, melyben a Rejtett város Tor-Tour-ánkat best practiseként kínáljuk szlovák és lengyel partnereknek. 

Hasonló izgalmakat éltünk át az országban továbbra is egyedülálló városi akadálymentes adatbázisunkkal, az Akadálymentes Pécs Adatbázissal. (Na és mi az az Akadálymentes Pécs Adatbázis?)
Itt is sok pozitívum történt, de bevalljuk, ennek fenntartása, bővítése, update-je kemény munka, állandó kihívás. Állandó támogatókra lenne szükségünk, hiszen egy ilyen adatbázis nem maradhat gondozás, bővülés nélkül! 

Jó hírek:
A teljes weboldalunkon, így az adatbázisban is feliratoztuk az összes, a képeket nem látó, vak barátainknak. Nem apróztuk el, mindjárt háromféle módon készítettünk leírásokat a képekhez, fotókhoz, illusztrációkhoz. Ebbe bevontuk egyetemista, középiskolás önkénteseinket is, nekik minden bizonnyal életre szóló érzékenyítés volt ez.  

A feltárásokat végző “matricás team”-ünket megújítottuk és a finanszírozást is átláthatóbbá tettük. Még mindig csak 3000Ft-ot tudunk fizetni fejenként egy-egy feltárásért, ami nagyon kevés, és bevalljuk, nem is igazán motiváló, ezért is szükségünk van a támogatásotokra. A feltárást végző emberek fogyatékossággal élők, ez számukra tanulás, munkalehetőség, pénzforrás.  

Ráerősítettünk az Adjukössze oldalon megtalálható támogatási lehetőségre a “Duplatét” elnevezésű kampánnyal. Ennek során egy nyertes pályázaton azt vállaltuk, hogy 250.000 Ft-ot összegyűjtünk az Akadálymentes Pécs Adatbázis fejlesztésére. Ha sikerül, a pályázatot kiíró megduplázza ezt az összeget. És Veletek ez SIKERÜLT! 🙂
Hálás köszönet érte még egyszer. Így újabb helyszíneket tudtunk felfedezni, néhány régebbit updatel-ni, az adatbázis IT oldalát frissíteni.
Bárcsak lenne minden évben egy ilyen nagy összegű segítségünk, nagyot lendülne előre az adatbázis! 

Jó és közepesen jó hírek vegyesen:
Egyeztetünk, tárgyalunk folyamatosan, hogy állandó segítségre leljünk az Akadálymentes Pécs Adatbázis fenntartásában, fejlesztésében. Mivel úgy véljük ez elsősorban Pécsnek hasznos, a Városházával felvettük a kapcsolatot, és 2022 februárban a városmarketing és a turisztikai osztályokkal Együttműködési Megállapodást kötöttünk. Nagyon nagy előrelépésnek tartottuk! 

Ennek eredményeként aktív részesei lettünk a Pécsi Turisztikai Kerekasztalnak, ahol az akadálymentes turizmus szószólói vagyunk.  

Pécs város hivatalos weboldalának (https://pecs.hu/) része lett az Akadálymentes Pécs Adatbázis.  

 …….tovább valahogy nem jutunk. Állandó pénzbeli támogatást nem remélhetünk, és az akadálymentességre vonatkozó jelzéseink is elsikkadnak.
? Szerintetek mit tegyünk, hogy halló fülekre találjunk a helyi önkormányzatnál és cégeknél? 

De nem szeretnék negatív hírrel befejezni. 😊 

Számunkra mindig a partnerség az egyik legfontosabb dolog, ezért nagy öröm volt, hogy az Akadályok nélkül az akadálymentes Józsefvárosért egyesület (Budapestről) megkeresett bennünket és egyeztettünk arról hogyan tudnának hasonló akadálymentes adatbázist létrehozni. Aktív, ügyes szervezet, drukkolunk nekik, hogy megvalósuljon! 

Nemzetközi People First hálózat létrehozását indítottuk útjára, ahol közös dolgainkról beszélhetünk, jó ötleteinket oszthatjuk meg. Számos People First szervezet csatlakozott hozzánk a világ minden tájáról! Az egyik jó ötlet a városi akadálymentes adatbázis, erről nemzetközi konferencián is beszélgetni fogunk. Velünk lesztek? 

Figyeljétek a Facebook oldalunkat (https://www.facebook.com/PeopleFirstHun) a friss történésekért, olvassátok Weboldalunkat (https://peoplefirst.hu/), hogy jobban megismerjetek bennünket.  

És ha tehetitek, nézzétek meg van-e egy kis pénz a számlátokon, amivel az akadálymentesítést segíthetitek 😊 

Köszönjük, hogy elolvastátok, köszönjük, hogy velünk vagytok!
A People First csapata

!ndeed Erasmus+ nemzetközi projekt

Projekt címe:
!ndeed
A fogyatékossággal élő emberek önálló életvitellel kapcsolatos megközelítéseinek összehasonlítása Magyarországon, Olaszországban, Szlovákiában és Németországban. 

Projekt időtartama:
2023. 10.01. – 2025.03.31.

Támogató:
Erasmus+
KA210-ADU – Small-scale partnerships in adult education 

Partner szervezetek:
VSBI, Verein zur sozialen und beruflichen Integration e.V. – NÉMETORSZÁG
People First Közhasznú Egyesület, Pécs – MAGYARORSZÁG
Fondaziona Luigi Clerici – OLASZORSZÁG
Nadácia Krajina harmónie – SZLOVÁKIA 

Projekt összefoglaló:
Tudás- és tapasztalatcsere négy partnerszervezet között, melyek a fogyatékosság és az önálló életvitel témájában dolgoznak, illetve nyújtanak szolgáltatásokat Magyarországon, Olaszországban, Szlovákiában és Németországban.
A partnerszervezetek által a fogyatékossággal élők és a szakemberek megismerhetik e négy ország legjobb gyakorlatait, ismereteit a fogyatékosságról, a társadalmi inklúzióról (befogadásról), az önrendelkezésről és az önálló életvitelről. Maguk a fogyatékossággal élők a projekt aktív résztvevőiként saját tapasztalataikkal, szükségleteikkel, jó és rossz tapasztalataikkal, és a szerintük szükséges fejlesztési ötleteikkel egyenrangúként vesznek részt a projektben – hiszen ők saját területük legjobb ismerői.  

Ez a nemzetközi tapasztalatcsere lehetővé teszi a résztvevő partnerek számára, hogy egy európai hálózat létrehozását kezdeményezzék a fogyatékosság és az önálló életvitel témájában, amely lehetővé teszi európai szinten átfogó koncepciók kidolgozását a jövőben. 

A projekt a 2021–2030 közötti időszakra vonatkozó Európai Fogyatékosságügyi Stratégia három fő célkitűzésével foglalkozik: 

  • Az intézményi ellátásról a közösségi alapú ellátásra való áttérés előmozdítása  
  • A munkaerő-piaci részvétel előmozdítása  
  • Az oktatás és az egész életen át tartó tanulás előmozdítása   

Az eredményeket a projekt nyilvánosan elérhető online formában összegyűjti, mely magában foglalja a beazonosított megközelítéseket, a módszerekre vonatkozó információkat, valamint a fogyatékossággal élő emberek által elmesélt történeteket. 

A partnerek létrehoznak egy iránymutatást arról, hogyan lehet beszélgetéseket/vitákat kezdeményezni a fogyatékosságról és az önálló életvitelről, és hogyan lehet különböző résztvevőket egyenrangú félként kezelni. 

Célcsoportok:
fogyatékossággal élők,
önérvényesítők akik a téma iránt érdeklődnek,
szervezetek munkatársai, akik fogyatékossággal élőkkel foglalkoznak 

A People First Egyesület, mint magyarországi partner fő feladata a projektben:
A People First lesz felelős a disszeminációért (a projekt eredményeinek terjesztéséért). Ennek keretében kommunikációs stratégiát dolgoz ki, projektüzeneteket hoz létre, a résztvevő felek analízisét dolgozza ki, a projekt kommunikációjának módját tervezi meg.
Fontos feladata továbbá, hogy biztosítsa a projekt célcsoportjainak elérését és bevonását.  

👉A PROJEKT EREDMÉNYEIRŐL IDE KATTINTVA OLVASHATTOK:
Ebben a Moodle kurzusban a partnerek mindent összefoglaltak amit együtt elértünk, magáról a projektről, annak céljáról, a találkozók eredményeiről, a partnerekről, jó példákról.
A legfontosabbak azonban a nemzeti workshopok eredményeiről készült beszámolók, és az önálló életvitelről magukkal az érintettekkel készült interjúk. MINDEN TERMÉSZETESEN MAGYARUL IS ELÉRHETŐ az egyes szakaszokban.
Ide kattintsatokIndeed eredmények Moodle

 


Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

 

Divatbemutató fogyatékos modellekkel

A Stílus mindenkié!

Ezzel a címmel fergeteges divatbemutatót láthatott a pécsi közönség 2023. szeptember 9-én a Szabadkikötőben! Fogyatékossággal élő modellek mutatták be pécsi üzletek, divattervezők ruháit.

A Szabadkikötő teljesen megtelt, ha a csillárról nem is, de a lépcsőről biztosan lógtak az érdeklődők, mintegy 80 kedves ember tapsolta, éljenezte végig az eseményt. De jó volt ott lenni, és büszkén figyelni a modelleket, akik bátran, lazán, mosolyogva mutatták meg mennyire gyönyörűek és ügyesek. Nem volt hiány humorból, gag-ekből sem.

Természetesen mi különösen büszkék voltunk egyesületi tagjainkra, Kerekes Hildára, Molnár Gyöngyire, Koltai Krisztinára, Almádi Evelinre és Dudás Zolira, hogy ezt az oldalukat is megmutatták. És még hogy!

A Stílus mindenkié! egyedülálló divatbemutató szervezésében, az ötletelésben több pécsi civil szervezet, Nagy Izabella stílustanácsadó, Balogh Klára szociális munkás ötletgazda mellett a People First Egyesület is kivette részét. A szervezésben hatalmas szerepet játszott Kerekes Hilda elnökségi tagunk, akire ezért külön is büszkék vagyunk.

Hálás köszönet részünkről is a támogatóknak, hogy ezt az ingyenes rendezvényt támogatták ruhával, étellel, itallal, és sok szeretettel!
Ruha Otthon, Zora Fashion, Bella Napoli használtruha Pécs, Karácsony Andrea – Couture Collection, Nova Luna Couture,Inanna Wedding, Gangel Benjamin Férfiszabósága, a gyönyörű sminkeket és csodás frizurákat Bánusz Ágota, Radnóti Kinga, Fődi Brigitta, Udvari-Szabó Ildikó készítették, az isteni sütiket az Akli Krisztina Desszertműhely-nek, a finom borokat a Hetényi Pince-nek, az ízletes sajtokat a Káca Tanya-nak köszönhetjük. A helyszínt a Szabadkikötő biztosította. Ha követtek minket a Facebook oldalunkon, akkor nemsokára pedig szuper fotókat láthattok Gál Violától és videókat Földesi Mihálytól. (https://www.facebook.com/PeopleFirstHun)

Mindenki ingyenesen ajánlotta fel támogatását, sőt néhány ruhát a fellépők végül megkaptak ajándékba! Erre szavaink sincsenek, csak a hála.

Rövid tudósítás a PécsTV-től:
https://www.youtube.com/watch?v=eY061c1nLD4&t=349s