Lengyel és cseh partnereink jártak nálunk háromnapos study tour-on Pécsen. Az International Visegrad Fund által támogatott “Járj a mi cipőnkben” projektünk keretében a Rejtett város Tor-Tour-ánkat mutattuk be legjobb gyakorlatként projektpartnereinknek.
A remek hangulatú találkozó egy szép napos délelőttjén Berkes Gergő, a Rejtett város Tor-Tour-a vezetője, és segítőpartnere Borsodi Zoltán tartottak egy belvárosi sétát, akadálymentes szemmel. Aznap délután pedig a BeFogadó közösségi terünkben beszéltük át az eddigi tapasztalatokat, hallgattuk meg a lengyel és cseh projekthaladási beszámolókat, és megterveztük a jövőbeni feladatokat. Még egy pécsi borok kóstolója és a Cella Septichora akadálymentes meglátogatása is belefért a programunkba. 🙂
A study tour első állomása volt egymás meglátogatásának. A People First Egyesület korábban online tréningen készítette fel a Fundacija Sowelo és az EYCB tagjait arra, hogyan tudnak ők is hasonló érzékenyítő belvárosi sétákat létrehozni. Ehhez most újabb segítséget kaptak azzal, hogy élőben láthatták hogyan vezetünk mi egy Rejtett város Tor-Tour-át. Szerencsére lelkes partnerekre találtunk, akik nemcsak élvezték a sétát, de nagyon hasznos véleményeket, fejleszthető javaslatokat is kaptunk tőlük!
A partnerek a projekt jelenlegi fázisában kidolgozták egyéni módszertanukat, mely alapján saját Rejtett város sétájukat szervezik.
Alig várjuk, hogy júniusban a lengyelországi Poznanban, augusztusban a csehországi Vrchlabiban vehessünk részt a következő study tour-okon, és láthassuk milyen a lengyel és a cseh Rejtett város változat!
Köszönjük, hogy itt voltatok, és nagyon örülünk, hogy tetszett a városunk!
“Jelenleg is dolgozunk a városi sétánk fejlesztésén. Időközben Monika csatlakozott a
projektcsapathoz! Nagyon izgatottak vagyunk, hogy elkezdjük vele ezt az együttműködést.
Monika aktívan részt vesz a fogyatékossággal élők támogatásában, és rengeteg
tapasztalata van a csoportok vezetésében. A projektünkben való részvétele lehetővé teszi számára is, hogy tovább erősítse kompetenciáit.
Aktívan készülünk a pécsi látogatásra. Közösen ismerkedünk az anyagokkal és elemezzük a legjobb gyakorlatokat, hogy hatékonyan tudjunk részt venni a találkozón.
Már alig várjuk :)”
Elkészült a projektet, a Nemzetközi Visegrad Fund-ot, a legjobb nemzetközi gyakorlatokat bemutató közös Platform első változata, mely egyben fórumot is biztosít a partnerek számára. A magyar partner által kidolgozott weboldalhoz hozzáteszik ötleteiket a lengyel és a cseh csapatok, majd indulhat a közös munka a Platformon is. Tervünk szerint a projektzárást követően ezt publikussá, nyitottá tesszük minden érdeklődő számára.
A lengyel team szinte teljesen elkészült a saját érzékenyítő városi sétájával, de a cseheknél is megvan a team, és alakulnak a városvezetéssel a kapcsolatok.
Májusban találkozunk Pécsen, hogy a magyar People First Egyesület best practise-ként bemutassa a Rejtett város Tor-Tour-át. Ennek részleteiről is egyeztettünk a március havi online meetingen.
Hírek Lengyelországból:
A Fundacja Sowelo lengyel csapat elkezdte kidolgozni az érzékenyítő városnézés saját változatát. Szakértőink megtervezték az útvonalat, és felmérték a különböző látnivalók megközelíthetőségét. A lengyelországi túra jelenleg a tesztelési fázisban van.
Izgatottak vagyunk milyen új lehetőségek és ötletek merülnek fel a projektben a közös munka során.
Most lesz csak igazán izgalmas a “Járj a mi cipőnkben” projekt! 🙂
A tegnap (2023.12.05.) este tartott harmadik alkalommal befejeződött az online tréning, mely során a People First Egyesület felkészítette a Sowelo lengyel és EYCB cseh partnereket egy hasonló érzékenyítő városi túra létrehozására, mint a Rejtett város Tor-Tour-a.
Az online tréningeken a projektkoordinátorok mellett részt vettek a leendő cseh és lengyel érzékenyítő projektben dolgozók, fogyatékossággal élők, a leendő túravezetők, szervezők. Jó hangulatú, interaktív tréningeken sikerült egymást és a projektet jobban megismernünk.
Most a cseh és lengyel partnerek kidolgozzák saját érzékenyítő városi túrájuk módszertanát, variációit, meghatározzák a célcsoportjaikat, a marketing módszereiket. Ehhez segítségükre lesz a tréning mellett a People First Egyesület által kidolgozott tréninganyag, melyben részletes információkat, javaslatokat, tapasztalatokat találnak.
2024 februárra meglátjuk, milyen remek ötletekkel rukkolnak elő cseh, és nagyon aktív lengyel partnereink. Izgatottam várjuk!
Természetesen a People First Egyesület szakértői végig mentorálják a munkát, havonta, vagy igény szerint tartunk online meetingeket.
Négyzet alakú logo. Baloldalon fönt szöveg: Walk in Our Shoes. Inclusive city adventure. Mellette jobbra fönt a magyar zászló, alatta balra és jobbra a lengyel és cseh zászló rajzolt képe. Középen egy rajzolt kerekesszékben ülő figura. Szemben vele, a magyar zászlóba belefolyik egy sematikus lépcső. Ezt nézi a kerekesszékes ember.
Immár ismerősként jöttünk össze november 21-én az International Visegrad Fund által támogatott “Járj a mi cipőnkben” nemzetközi projekt online tréningjén.
Ezúttal a közösen tartandó érzékenyítő túrák struktúrájáról volt szó.
A Sowelo lengyel és EYCB cseh partnerek minden tréningalkalom után megkapják a People First Egyesület által kidolgozott tréninganyag a témához kapcsolódó részét. Így a 3 online tréning alkalom után összeáll a teljes tananyag.
Legközelebb december 5-én találkozunk az online térben. Jó lesz! 🙂
Nagyon jó hangulatban telt a projekt első tréning találkozója.
Kilencen gyűltünk össze a számítógép monitorok előtt az online tréning első alkalmával. A tréninget a magyarországi koordinátor, a People First szakemberei tartották. Szép számmal és aktívan részt vettek a lengyel Sowelo tagjai, és a cseh EYCB is képviseltette magát.
A témák között ezúttal az akadálymentes turizmus, annak kapcsolata a “Járj a mi cipőnkben” projekttel, a projekt céljai és hatásai, és a jó gyakorlatok szerepe a civil szférában szerepelt. Az előadások után hasznos és kellemes beszélgetés alakult ki a témákról.
A résztvevők a tréning után megkapták a People First által kidolgozott tréninganyagot, mely segítségével még inkább elmélyedhetnek a témákban és továbbgondolhatják azokat.
Legközelebb november 21-én találkozunk, ahol már konkrétan a Rejtett város Tor-Tour-a lesz a téma.
Együttműködésünket egy közösen használható projektlogoval is szerettük volna megerősíteni. Köszönhetően lengyel partnerünk, a SOWELO Foundation ügyes szakembereinek, egy kifejező logo jött létre.
Úgy hisszük ebben minden benne van amit a közös projektről szeretnénk elmondani: fogyatékossággal élők dolgoznak az akadálymentesítéséért, hiszen ők saját területük legjobb szakértői. Három ország fog össze, hogy valami innovatív, izgalmas módszert tanuljon és fejlesszen tovább a társadalmi érzékenyítésre.
Járj a mi cipőnkben, próbálj ki velünk együtt egy új perspektívát egy különleges túrán!
A People First Közhasznú Egyesület online képzést tart a projektpartnerek számára november 7. és december 5. között. A képzés célja, hogy felkészítse a partnereket saját Rejtett Város akadálymentes belvárosi sétájuk létrehozására.
A képzés résztvevői a projektben részt vevő szakemberek, és a fogyatékossággal élők akik a jövőbeli Rejtett Város túrákat szervezik és vezetik majd.
Három online tréninget tartunk magyar, lengyel és cseh partnereinkkel november 7-én, november 21-én, és december 5-én. Nyitva hagyunk egy extra lehetőséget is, ha úgy gondoljuk, hogy még lesz mit megbeszélnünk.
A képzés a People First Egyesület szakemberei által kidolgozott tanterven és képzési anyagon alapul.
A témák között szerepel az akadálymentes turizmus, célok és hatások, a túra felépítése, a marketingmunka, az előkészítés, az utómunka, a finanszírozás, és az eddigi tapasztalatok.