Rab vagyok

Ha nem épp most, akkor voltál vagy leszel. Miért vagy az? Mutasd be magad!

Nem egy újkeletű probléma ez. Pedig azt hisszük minden rólam, körülöttem forog. Még a Nap is, az univerzum közepe vagyok. Én szeretem, engem szeret, én tettem, én élvezem, én szenvedem el.

Képzeld, csak egy porszem vagy több, mint hétmilliárd másik között. Egy tengerparton amit folyton a tenger csapdos.

Megannyi információ, impulzus ér minden másodpercben. Feldolgozol és szelektálsz. Különböző aspektusok mérlegre állítása. Mindennapi döntés amit meghozol. Mit vegyél fel? Mit egyél? Mikor vállaljak gyereket? Mikor kezdjek kapcsolatot, vagy szakítsam meg?

Mi befolyásolja minden döntésed? Társadalom, emlékek, elvek, egyéni döntések ezek vagy külső befolyás hozadéka?

Ezzel el is értünk jelen dilemmánkhoz!

Beadassam vagy ne?

Befolyásoló tényezők adottak van pro és kontra. Miért jó, miért káros.

Kedves olvasó ha ezen sorokig eljutottál, kérlek hadd prezentáljam egy Platóni hasonlattal miért is vagy rab.

Nem, nem arra gondolok hogy hetek, vagy kirívó esetekben hónapokra bezártak vagy még most is korlátozva tartanak. Ez sokkal egyetemesebb annál, és figyelemfelkeltőbb. A hasonlat elolvasása után talán könnyebben hozod meg jelen és jövőbeli döntéseidet is.

„Képzeljünk el egy hatalmas barlangot, melynek a mélyén már kora gyermekkoruktól fogva leláncolt emberek élnek. Ezek az emberek még soha nem hagyhatták el a barlangot, ezért nem is sejtik, hogy a barlangon kívül más valóság is létezik. 

A barlangban egy nagy tűz ég, a tűz előtt pedig egy hatalmas fal helyezkedik el. Az őrök a fal mögül mindenféle mesterséges tárgyakat mutatnak fel, valahogy úgy, ahogyan a bábosok mutatják fel a bábokat a nézőknek, amelyeknek az árnyékát a tűz a barlang falára vetíti. A szerencsétlen leláncolt emberek csupán ezeket az árnyékokat láthatják. Az őrök élénken beszélnek egymással, azonban a barlangüreg eltorzítja a hangjukat. A barlang falán látott árnyékokat, és az őrök eltorzított hangját a rabok valóságnak tartják.

Képzelj el egy földalatti, barlangszerű szálláson – amelynek bejárata a fény felé tárul, és olyan tág, mint a barlang – embereket. Fejüket a béklyóktól nem tekerhetik körbe: a hátuk mögül, föntről, lobogó tűz világít. E tűz és a béklyózottak között fent út vezet, ennek hosszában alacsony fal épült, mint amilyen a közönség és a bűvészek között lévő kerítés, mikor az utóbbiak csodákat mutogatnak. 

Egy nap az őrök az egyik leláncolt emberről leveszik a láncokat, és felvezetik a barlang szájához. Ez a barlangból való felemelkedés az anamnézis folyamatához hasonlatos. A felemelkedés szintjei megfelelnek a vonalhasonlat szintjeinek. Miután a felszabadított rab kilép a sötét barlangból, kezdetben nagyon kellemetlennek fogja tapasztalni a kinti világot. A Nap elvakítja, és nem fog látni semmit. 

Idővel azonban, miután a szeme hozzászokik a világossághoz, meg fogja pillantani a dolgokat a maguk valóságában. Ekkor rá fog jönni, hogy mindaz, amit eddigi életében valóságnak hitt, csupán a valódi dolgok árnyékai voltak. Ha valamelyiküket föloldoznák és kényszerítenék, hogy álljon föl, tekergesse a nyakát, lépkedjen, pillantson a fénybe, mindezt kínlódva tenné, és a nagy sugárzástól képtelen lenne észrevenni, aminek az árnyképét látta. Szerinted nem lenne zavarban, és nem azt hinné, hogy amit előbb látott, sokkal igazabb valóság, mint amit most mutatnak neki?

Először csak az árnyképeket látná, aztán emberek és más dolgok vízi tükörképét, később magukat a dolgokat. Aztán már könnyebben szemlélhetné a csillagokat és az eget, persze csak éjjel, amikor a csillag és a Hold fényét pillantaná meg, mintha nappal nézné a Napot és annak fényét.

Miután a felszabadított rab megismerkedett a barlangon kívüli világgal, az őrök újra láncra verik és visszaviszik a barlangba. A visszatért rab el fogja mesélni a társainak, hogy mit látott, hogy a falon látott dolgok csupán csak árnyékok. A társai ki fogják nevetni és őrültnek fogják tartani, a visszatért rabnak pedig soha többet nem lesz nyugta a barlang mélyén, hanem vissza fog vágyni a fenti világba.

És ha ismét amaz árnyak böngészésében kellene versengenie az ottani örökös rabokkal, és vakoskodnék csak, míg a szeme meg nem szokná a sötétet – és ez az idő, míg megszokná, nem is volna rövid -, hát nem kacagnák ki, nem mondanák-e róla: úgy kell neki, miért ment fel, íme szeme világát vesztve jött vissza, hát lám, nem éri meg a felmenetel! És ha valaki eztán megpróbálná béklyóikat megoldani, és felvezetni őket, azt, ha nyakon csíphetnék és megölhetnék, vajon nem ölnék-e meg?”

Egy tucat dolgot érthetünk átvitt értelemben, és illeszthetünk bele aktuális problémákat, kételyeket.

Élvezhetjük a tűz adta meleget egy életen át. De,- merül fel a kérdés – elég ez nekem? Elég az az egy szemléletmód amit mutatnak?

Vagy fel merem-e tenni a komfortzónámból valószínűleg kibillentő kérdéseket. Amik hamar egységes válaszokkal is szolgálnak.

közvetlen linka könyvjelzőbe.

2 hozzászólás a(z) Rab vagyok bejegyzéshez

  1. Gondos Mihály Tamás szerint:

    Ejnye, ejnye nem szép Descartes filozófiai értekezését sajátként előadni! A létezés elméletéről és barlang falán megjelenő árnyékról, legalább a a forrást megemlíthette volna így csak plágium ócska hamisítvány nem “Platóni magasságú röpke gondolat!

    • Balogh Roland szerint:

      Kedves Olvasó!
      Köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet Descartes értekezésére. Szívesen elolvasnám, de nem tudom pontosan melyikre gondolt. Esetleg tudna linket csatolni? Ezt követően összehasonlítanám Platón hasonlatával, mennyi összefüggés is van a két gondolat között. Mint a műben írtam, az idézett szöveg szerzője Platón. Descartes kicsit később született, így valószínűbb forrásnak tekinteném Platónt. Ha ezt a kezdő eszmefuttatást továbbgondolta Descartes, szívesen olvasnám.
      Üdvözlettel: Balogh Roland

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.