Archívumok

EgyüttHatás. Beszámoló 2025-ről

2025-ben a People First Közhasznú Egyesület – Pécs élete tele volt mozgalmas pillanatokkal és új lehetőségekkel. 
A legnagyobb előrelépésünk 2025-ben, hogy a helyi cégekkel egyre hatékonyabb, kölcsönösen gyümölcsöző együttműködést sikerült építenünk. Még az út elején járunk, az ide vezető szakasz komoly előkészítést igényelt és értékes tapasztalatokkal gazdagított minket. Mára jól látható, hogy a civil és vállalati erőforrások hogyan egészítik ki egymást, felismertük egymás erősségeit és a kölcsönhatásokat. Határozottan elindult valami új, ígéretes, ami rendkívül fontos számunkra, és meghatározza a jövő évi fő irányainkat is.  

Továbbra is fontos számunkra a független működés, így számos pályázatot írtunk. Idén 16 pályázat készült, melyek közül 8 nyert, a többi pedig még folyamatban van, vagy várja, hogy egyszer lehetőséget kapjon. A hazai és nemzetközi pályázatok mellett egyre inkább jelen vannak a céges és önkormányzati partnerek, és az egyéni támogatóink, akik nagyban támogatják az ügyeinket, és velünk együtt viszik előre a közösség ügyét. Kimondhatatlanul hálásak vagyunk érte!

Kilenc projektben dolgoztunk és dolgozunk: 
    A Visegrad Fund akadálymentes turizmus témájú együttműködést lezártuk idén, melyben a Rejtett Város Tor-Tour-ánk nemzetközi terjesztése volt a cél.  Zártuk a Soul Mate projektünket is, amely a fogyatékossággal élők mentális támogatását célozta az elsődleges munkaerőpiacon. Az Indeed projektben az önálló életvitel jó gyakorlatait ismertük meg más országokból, nagyon kellemes partnerekkel.
    Nagy és izgalmas feladat volt a FairCare nemzetközi projekt indulása, amely a tartós gondozásban résztvevő csoportok párbeszédét erősíti. Valamint a CODE projekt fő fázisa is idén indult be a banki szektor akadálymentesítéséért. 
    Magyar pályázatok közül a Pécs Városi Civil Keret nyertes pályázata okozott örömet számunkra, ahol az Akadálymentes Pécs Adatbázist fejlesztjük, ezúttal egészen máshogy.
A RePont hálózatnak is részesei lettünk, vagyis már nekünk is bedobhatjátok visszaváltott palackjaitokat.
Sok munkát adott a magyar 1%-os kampány, és már most kérjük, hogy 2026-ban se feledkezzetek meg rólunk és általában a civil szervezetekről!

    Alakulni kezdett év végén egy új Visegrad Fund projekt, amelyben a Rejtett Város túránkat újabb nemzetközi csapatok kívánják megismerni és hazájukban megvalósítani, ennek eredményeit is jövőre látjátok majd.  
Nagyon hálásak vagyunk a cégeknek és magánszemélyeknek, akik Forintjaikkal támogatják a munkánkat!

Eseményeink és találkozásaink ugyanilyen gazdagok voltak. Nemzetközi meetingeken és tréningeken vettünk részt, szeretet-kavicsfestést és egyéb programokat szerveztünk a BeFogadó Közösségi Terünkben bevonva a városi lakosságot. Aktívan részt vettünk idén is a város civil életében, és nagy sikerrel tartottunk nyílt workshopokat fogyatékossággal élőket érintő témákról. A FairCare projekt magyar Tanácsadó Csoportja hatalmas munkát végzett (és végez továbbra is), mely nemcsak People First egyesületi tagokból, hanem országszerte csatlakozó résztvevőkből áll. Éves közgyűlésünket is megtartottuk, emellett sokszor találkoztunk, kávéztunk, megbeszéltünk, egyeztettünk, és új ötleteket szőttünk a jövőre. 

Tagságunkban is zajlottak történések, kilépés, belépés. Sajnos egy tagunk elhunyt, ami komolyan megviselte közösségünket. Új, egyetemista titkárunk innovatív módon kezdte szervezni a belső életet. A tagjainkból álló Fókuszcsoport évek óta aktívan véleményezi és alakítja a nemzetközi projektjeink menetét a “Semmit rólunk nélkülünk” elv szerint. És egy helyi problémás esetben is képviseltük érdekeinket a fogyatékossággal élők élethelyzeteivel kapcsolatban. 

Képzéseken továbbra is rendszeresen részt veszünk, coaching, mentorálás, konferenciák, workshopok, klubok, találkozók formájában.Minden új tudás és készség lehetővé teszi, hogy jobban képviseljük érdekeinket, hatékonyabban dolgozzunk, és minél több lehetőséget teremtsünk tagjaink számára. 

A partnerségek továbbra is kiemelt jelentőségűek a People Firstnél, valljuk, hogy együtt sokkal többre megyünk. Többek között P-Age klubokkal a minőségi idősödésért, a TASZ-szal a pécsi akadálymentes tömegközlekedésért, a Janus Pannonius Múzeummal akadálymentes múzeumi élményekért, a Pécsi Tudományegyetemmel az akadálymentes turizmus tankönyv létrehozásáért és egyetemi előadások tartásával, a Kodály Gimnáziummal érzékenyítő színdarabban a jelnyelvi rész elkészítésében, a Városházával az Okos Turizmus Európai Fővárosa és Access City díj pályázatokban léptünk közösen előre.
Külföldi önkénteseket fogadtunk, ami izgalmas újdonságokat hozott az életünkbe, egyetemisták szakmai gyakorlatát támogattuk, és vezető szerepet vállaltunk a Pécsi Civil Adatbázis munkacsoportjában. 

A munkalehetőségek biztosítása tagjaink számára szintén kiemelt feladat nálunk, ez is része az önálló életvitelre felkészítésnek.  

2025 bizonyította, a People First Közhasznú Egyesület – Pécs ereje a közösségünkben, az együttműködésben, és az új lehetőségekben, a kreativitásban rejlik. Készen állunk, hogy 2026-ban is újabb kalandokat, projekteket és lehetőségeket teremtsünk egyre inkább együtt, Veletek.
Kövessetek minket!
 

Akadálymentes bankolás Hírlevél 5.

Örömmel osztjuk meg a legfrissebb híreket az AKADÁLYMENTES BANKOLÁSRÓL szóló CODE projektünkről az immár 5. hírlevelünkön keresztül!

Partnereink 2025. október 21-én Barcelonában gyűltek össze egy inspiráló találkozóra, mely fontos mérföldkövet jelentett. A banki szolgáltatások megértetését és akadálymentes használatát segítő CODE tananyag első tesztelési fázisa megtörtént az érintettek által. A barcelonai találkozón ezért a partnerek legfőképpen a képzési anyagok, a digitális platform, az akadálymentesség és a következő lépések témáit vitatták meg.

A találkozó alatt Radio Trinijove-val készült interjú révén küldetésünk – a pénzügyi befogadás mindenki számára való valóra váltása – szélesebb körben is láthatóvá vált.

Olvassátok el a teljes hírlevelet a linkre kattintva, és kövessétek figyelemmel a további fejlesztéseket, miközben egy még inklúzívabb pénzügyi jövőt építünk mindenki számára!

HU_CODE_Hírlevél5_December 2025

Az Akadálymentes Pécs Adatbázisunk már nemzetközi úton!

A People First Közhasznú Egyesület országosan egyedülálló kezdeményezése, az Akadálymentes Pécs Adatbázis új fejezethez érkezett!
Best practise-ként, vagyis legjobb gyakorlatként egy németországi kisvárosban, a lengyelországi határmenti Bad Muskauban is adaptálni fogják ezt a közösségi alapú megoldást. Ez azt jelenti, hogy az általunk kidolgozott adatbázis-modell külföldön is mintaként szolgálhat az akadálymentesítéshez!

Izgatottan várjuk, hogy a Forum und Projekt Lausitz e.V. egyesület miként hoz létre hasonló akadálymentes adatbázist egy Pécstől teljesen eltérő kultúrájú és méretű kisvárosban. Elsőként sorstársi képzést kívánnak tartani, hogy a helyi közösség megértse mit jelent és miért fontos a sorstársi összefogás és tanácsadás az akadálymentesítésben is.  Erről is beszéltünk a projektindító találkozón 2025. december 2-án Bad Muskauban az egyesület tagjai és helyi érdeklődők részvételével. A People First Egyesület elnökeként Pataki Veronika rövid előadást tartott az egyesületről, eddig tevékenységeinkről, majd részletesebben az Akadálymentes Pécs Adatbázisról. A találkozót hamarosan további tréningek követik a német partnerekkel, melyekben a People First Egyesület szintén komoly szerepet vállal, átadva eddigi tudásunkat, tapasztalatunkat.
Ez számunkra nemcsak óriási szakmai elismerés, hanem annak bizonyítéka is, hogy a helyi közösségből induló kezdeményezések nemzetközi szinten is értéket teremtenek.

Jelentősége számunkra, hogy egy magyar városból kiinduló kezdeményezés nemzetközi mintává válik, mely Pécset ismét példaértékűvé és ismertté teszi. Amit mi 2018 óta közösen építünk, az mások számára is inspirációt és gyakorlati segítséget jelent.
Tudjátok mi lenne még ennél is nagyobb öröm számunkra?
Ha magyar városok is követnék példánkat és minél több Akadálymentes X város Adatbázis születhetne. Mit szóltok, benne vagytok?
Itt értek el bennünket: patakiv@peoplefirst.hu

Értsd meg, támogasd, vegyél részt

“Beleírjam a CV-be, hogy fogyatékossággal élő vagyok, vagy inkább ne?!”
“A pozitív diszkrimináció segít nekem fogyatékos munkavállalóként a munkahelyen, vagy inkább ártalmas??”
“Hogyan fogalmazzam meg HR-esként az álláshirdetésben, ha fogyatékossággal élőket is szívesen felvennénk, a szakértelmüket előtérbe helyezve?”

Az elmúlt napokban a Pécsi Tudományegyetemen és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Humánerőforrás fejlesztési bizottságában beszélgettünk erről, és általában a fogyatékossággal élők részvételéről az elsődleges munkaerőpiacon.
Az egyetemen leendő HR-es külföldi hallgatókkal, a bizottságban nagy cégek komoly szakmai tapasztalattal rendelkező HR-eseivel találkoztunk. Teljesen különböző szempontokat, izgalmas felvetéseket ismerhettünk meg a fogyatékossággal élő munkavállalók foglalkoztatásának támogatásával kapcsolatban! A vitatémákat is bedobtuk és inspiráló, elgondolkodtató módon reagált a két csapat.

Miért kiemelkedően fontos ez a téma?

A MUNKA jelenleg a társadalmunk motorja. Enélkül be kell lássuk, hogy nem tudunk teljesértékűen részt venni a társadalom működésében, alakításában. Munka kell valamilyen formában! Ez van.

De a munkaerőpiacon a fogyatékossággal élők továbbra is hátrányos csoport. Ha el is tudnak helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, nagyobb teljesítményt kell nyújtsanak ugyanazért az elismerésért. Előítéletekkel kell megküzdeniük. Váratlan problémákkal kell megküzdeniük. Akadálymentességi problémákkal kell megküzdeniük. És ez mind stresszt okoz, kiégéshez, depresszióhoz vezet.
Sokszor nem is tudunk róla, hogy fogyatékossággal él a kollégánk vagy munkavállalónk, és ezért vannak extra nehézségei.

Mindez megoldható az információhiány kiküszöbölésével és az előítéletek lebontásával.
Igen, ez tényleg egyszerű. Beszélgessünk! Tudjunk róla hogyan segíthetünk magunkon fogyatékossággal élő munkavállalóként, vagy hogyan segíthetünk a munkatársunknak, alkalmazottunknak.
Ne mondjuk, hogy áh, inkább nem veszek fel megváltozott munkaképességűt, mert csak a probléma lesz vele. Ismerjük meg inkább a problémát! És oldjuk meg együtt.

Ebben segít a People First Közhasznú Egyesület munkahelyi tréningje, mely a Soul Mate projektben került kifejlesztésre nemzetközi partnereinkkel.
5 modulban, kis videókkal, személyes tanácsadással, elsőkézből való tapasztalatokkal segítünk, hogy megértsd:
– hogyan válhatsz Te is remek munkaerővé fogyatékossággal élőként
– hogyan segíthetsz kollégádnak, alkalmazottadnak ha úgy látod nehézsége van
– hogyan vetkőzd le az előítéleteidet, félelmeidet, és találj kiváló munkaerőt, kollégát a fogyatékossággal élők között

Itt érsz el minket: patakiv@peoplefirst.hu
Itt pedig olvashatsz erről többet is: https://peoplefirst.hu/blog-post/soul-mate-erasmus-nemzetkozi-projekt/
Csatlakozhatsz az erről a témáról beszélgető Facebook csoportunkhoz is:
Fogyatékossággal a munkahelyen

Tartós gondozásra szorulók – a felmérés eredményei

FairCare nemzetközi projektünkben a célcsoport határozza meg az irányokat.
Egy intenzív felmérést követően kerül kialakításra a tartós gondozásra szorulók és a gondozók számára készülő tananyag. A tananyag kialakítására vonatkozó alapos kérdőíves felmérést a három célcsoport körében végezte el minden partnerország: gondozásra szorulók, családtagok/barátok gondozói csoportja, szakképzett gondozók/intézményi dolgozók gondozói csoportja.

Az igen figyelemreméltó eredményeket második Hírlevelünkben tesszük közzé.
Kérjük olvasd át a Hírlevelet és kapcsolódj hozzánk a közös munkában.
Kövess minket a Facebookon:
https://www.facebook.com/groups/523950267376170
é
https://www.facebook.com/PeopleFirstHun

Olvass többet a FairCare projektről itt: https://peoplefirst.hu/blog-post/faircare-erasmus-nemzetkozi-projekt/

És legyél a Tanácsadó Csoportunk tagja!

Ide kattintva éred el pdf formában a Hírlevelet: 
HU_FairCare Newsletter 2. pdf

Itt pedig átlapozhatod képek formájában: 

Teszteljük a banki akadálymentesítés tananyagot. Jelentkezz!

Nemzetközi projektjeinkben egyre inkább megéljük a “Semmit rólunk nélkülünk!” szlogen valóra válását.

A banki szolgáltatások akadálymentesítéséről, fogyatékossággal élők számára érthetővé tételéről szóló CODE project-ünkben az érintettek a kezdetektől jelen vannak.
Kérdőívek alapján térképeztük fel a tananyag témái iránti igényeiket, és fókuszcsoportok tesztelik az ez alapján már elkészült, de még véglegesítésre váró tananyagot.

Az online platformon elérhető tananyagot a magyar résztvevők is tesztelték, és rendkívül értékes javaslataikkal gazdagították annak fejlesztését.
A tananyag 5 moduljában a pénzügyi tudatosságról, a pénzügyi tervezésről és takarékoskodásról, a pénzügyi termékek és szolgáltatások megértéséről, fogyasztóvédelemről és csalásmegelőzésről, valamint a pénzügyi függetlenség és akadálymentesség eléréséről lehet tanulni.

Fontos és újszerű, hogy különböző formátumokban kínáljuk a tananyagot, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbb tanulási formát (részletes szöveges, ppt diákon tömör összefoglaló vizuális elemekkel, és videó audio narrációval).

Nagyon köszönjük a mostani tesztelőknek az aktív részvételt, és különösen annak megértését, hogy nekünk kell tennünk a saját ügyeinkért!

TARTS VELÜNK A KÖVETKEZŐ TANANYAG TESZTELÉSRE, melyen már a kész online tanulási platformot fogjuk közösen átnézni, elemezni, értékelni és ha kell javítani!
A következő teszt várhatóan novemberben lesz.
Már most várjuk jelentkezésedet a patakiv@peoplefirst.hu email címre.

Induljon a közös gondolkodás, tágítsuk a kört

Munka nélkül senki nem tud önálló életvitelt folytatni – fogyatékossággal élő vagy sem. A munka a mai társadalmunk központja, mérőeszköze, esszenciája, a munkán keresztül ítélünk meg mindent és mindenkit.

Nem is gondolnánk milyen sok fogyatékossággal élő munkavállaló dolgozik már mai is az elsődleges munkaerőpiacon. Ám azt sem gondolnánk, milyen plusz terheket kell nekik viselniük, hogy ugyanazt a minőséget, értéket teremthessék, és maguk is kiegyensúlyozottan dolgozhassanak, mint nem fogyatékossággal élő kollégáik. Nem beszélünk erről, nem tudunk róla, csak sokszor ferdén nézünk a kollégánkra, a beosztottunkra, előítéleteket gyártunk, mi magunk kitaláljuk mi lehet vele – ahelyett, hogy megkérdeznénk.

Beszélgetések generálása, prekoncepciók lebontása, ez lesz a nemzetközi Soul Mate projektünk folytatása egyesületünk számára! Az e témával foglalkozó nemzetközi projekt 2025 október végén lezárul, ezért most több multiplikátor eseményen mértük föl, vajon megfelelőek, jól használhatóak lesznek-e az eredmények melyeket kidolgoztunk. 2025 szeptemberben szervezett mindkét interaktív workshopunk nem várt eredménnyel zárult, ami új motivációt és lendületet adott nekünk is. Valóban hiánypótló a téma, és igen erőteljes igény keletkezett rá itt Pécsen, hogy folytassuk, beszélgessünk erről, tágítsuk a kört.

A workshopok aktív és igen elkötelezett résztvevői egyértelművé tették számunkra, hogy munkaadóként szívesen foglalkoztatnának fogyatékossággal élőket (és inkább, mint az előírt büntetést fizetnék meg). Számukra egyértelmű, hogy az önéletrajzban szerepeljen a fogyatékosság, nem az alapján ítélnek, hanem a kompetenciák szerint.

Kiderült az is, hogy szükség van a folytatásra, a megjelentek szeretnék továbbvinni ezt a fajta együttműködést.

Szeretnék mielőbb alkalmazni a Soul Mate projekt fő eredményét, a 28 kis videós támogatást. Ezek a fogyatékossággal élő munkavállalók által bemutatott munkahelyi problémákról és azok megoldásairól szólnak. Egyaránt igény mutatkozott a videók velünk közös feldolgozásra, és az önálló megismerésre.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarától meghívást kaptunk az együttműködésre. Ezzel egy kapu nyílik meg, hogy egyre közelebb kerüljenek a cégek és a civil szervezetek, hogy tágítsuk a kört, ne csak a saját buborékunkban tudjunk beszélgetni.

Hiszünk a türelmes alulról építkezésben, ezért hasonló beszélgetéseket fogunk generálni a témáról, és lassan egyre újabb résztvevőket vonunk be. Szükség van az önkormányzatra, a munkaügyi központra, a sajtó képviselőire, és minden érdeklődőre.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozó fogyatékossággal élő munkavállalók tiszteletet érdemelnek és segítséget igényelnek. Sokszor minimális segítséget, hiszen a legtöbb problémát önállóan képesek megoldani. Sokszor egy kis odafigyelést. Vagy néhány szervezési ötletet. Némi mentális támogatást.

És mit nyerünk a fogyatékossággal élő munkavállalók alkalmazásával, munkahelyi elfogadásával? Értékes munkavállalókat, sokszor nem is remélt kreativitást, elhivatottságot, kitartást, elkötelezettséget és érzékenységet.

Folytatjuk, elindítunk egy kört a közös gondolkodásra. Lépj be Te is!
Itt találsz hozzánk: patakiv@peoplefirst.hu

Álljon itt néhány igen mély, elgondolkodtató gondolat a multiplikátor eseményeinken a résztvevők által elhangzottak közül:

“Nincsenek alapok a jelenlegi társadalomban amire építsük a társadalmi inklúziót. Az új generáció, a mai huszonévesek már inkluzívan gondolkoznak. A legfontosabb ezért az edukáció a középiskolákban, sőt akár az általános iskolákban, óvodákban.” 

“A kis és középvállalkozások adják a munkaadók zömét, nem a multik. Őket kell elérnünk, bevonnunk, de évek óta nem tudunk párbeszédet kezdeményezni velük, nem tudunk érzékenyítő tréninget sem tartani velük. Ez most egy kapu, hogy jelen van a Kamara résztvevője.” 

“Saját buborékunkban beszélgetünk mindig, fontos, hogy kiszélesítsük a résztvevők körét, jusson el ez a téma minél többekhez. Indítsunk el egy közös gondolkodást arról, hogy tudjuk tágítani a kört. “ 

“Mi számít pozitív diszkriminációnak? Mindenki másként látja, teljesen egyéni, hogy ami egy valakinek már káros pozitív diszkrimináció, az másnak egyszerűen az akadálymentes környezet elősegítése. Ez a fogyatékossággal élő munkavállalóra és a kollégákra egyaránt igaz.” 

“Sokáig nem írtam bele a CV-be, hogy mi a helyzet velem. Néhány éve azonban úgy döntöttem, beleírom a CV legelejére, hogy fogyatékossággal élő vagyok és lehetőségekkel élek. Amelyik munkavállaló ez után is végigolvassa a CV-ben a képességeimet, és úgy dönt, behív, foglalkoztat, ott biztos, hogy olyan légkör is fogad, ahol tudok dolgozni.” 

“A nyíltság és a tisztesség jele, ha beleírom a CV-be, hogy fogyatékossággal élő vagyok.” 

“Munkaadóként számomra egyértelmű, hogy a kompetencia alapú a kiválasztás, ezért természetesnek veszem, ha beleírja a jelentkező a CV-be, hogy fogyatékossággal élő, nem ez alapján fogok választani. “ 

“Ismerek egy magyarországi szervezetet, ahol jóllétért felelős menedzsert foglalkoztatnak, aki kifejezetten a fogyatékossággal élők munkahelyi helyzetéért felelős. Jó példa lehet másoknak. “ 

“Fontos, hogy mi magunk is tegyünk azért, hogy elfogadjanak egy munkahelyen. Ne kívülről várjuk a segítséget, hanem legyen az önismeret a kiindulópont, majd az önerősítés következzen.” 

“Engem kétszer is nem létező státuszra vettek fel, protekcióval. Nekem kellett kitalálnom mi is legyen a munkaköröm. Ez pozitív diszkrimináció volt, amit nagyon furcsának éltem meg. “ 

“Le kell bontani az emberek fejében az előítéleteket, ehhez a politikának, a döntéshozóknak is lépniük kell.” 

A célcsoport határozza meg miről tanulna

A nyári szünet után újra találkozott online a FairCare projekt nemzetközi projekt-csapat. 

A nyár alatt sem szünetelt azonban a munka!
Majdnem teljesen elkészült a módszertan, és meghatároztuk az együttműködési eszközök fejlesztésének fő irányát. 

A partnerek együttműködésében elkezdtük készíteni a tréninganyag kereteit. Ennek kialakítása már a kezdetektől az egyes országok Tanácsadó Csapatainak szoros bevonásával történik. A következő hetekben megkérdezzük a projekt három célcsoportjából álló Tanácsadó Csapatokat melyik modulban milyen tudásra van szükségük, és ez alapján dolgozzuk ki az induló kereteket. 

A tréninganyag teljes kidolgozása a november személyes tréningen történik meg Erfurtban (Németország). Ezen az egyhetes tréningen a Tanácsadó Csapatok résztvevői és a projekt team-ek vesznek részt minden országból és egy aktív, közös munkával alakítjuk tovább a projekt irányvonalát. 

Nemsokára jelentkezünk a második Hírlevéllel is. Kövessetek minket! 

Dobd be nekünk!

Tudtad, hogy most már a visszaváltott palackoddal is segíthetsz?

Csak szkenneld be a People First Közhasznú Egyesület QR-kódját a Repont automatánál, és a betétdíj összege közvetlenül hozzánk kerül.
Kis palack, nagy változás.

FONTOS, hogy az automata kijelzőjén ne a “jótékonykodás”-t válaszd, hanem a “banki utalás”-t, mert csak így érkezik az egyesületünkhöz a felajánlásod.

Mit támogatsz ha nekünk dobod be?

Mi, a People First Egyesületnél azt valljuk: mindenki számít. Szemléletformáló munkánkkal, Pécs és környékének akadálymentesítésében való tevékenységünkkel az inkluzivitást és közösségi összetartást építjük, hogy minden pécsi érezze: van helye a társadalmunkban.

Legyen Pécs Mindenkié!
Segíts, hogy Pécs ne csak a térképen legyen mindenkié, hanem a valóságban is!

Támogatásoddal azokat a munkáinkat segíted, melyekben a fogyatékossággal élők önálló életviteléért, önrendelkezéséért illetve, az épített környezet és a turizmus akadálymentesítéséért dolgozunk. Továbbá felkutatjuk a környezetünkben található akadálymentes helyszíneket, a mindig naprakész Akadálymentes Pécs Adatbázisunkba (https://peoplefirst.hu/helyszinek), amit bárki ingyenesen elérhet magyar és angol nyelven.

Hogyan segíthetsz nekünk?

Ha fontosnak tartod a munkánkat, és módodban áll támogatni minket, ez óriási segítséget jelent nekünk!

Egyesületünknek fontos a függetlensége, mert úgy érezzük, így tudunk igazán odafigyelni a közösségből jövő hangokra. Nem vonja el a figyelmünket semmilyen elköteleződés, a valódi problémákat halljuk meg és reagálunk rájuk.

Ha támogatnál minket, használhatod egyszerűen a weboldalunk jobb oldalán található ADOMÁNYOZOK piros gombot. Itt egy klikk után beállíthatod mekkora összeget szánsz nekünk. Eldöntheted, hogy egyszeri adományt küldesz, vagy amivel még nagyobb örömet okozol, rendszeres támogatónk leszel.

Ha inkább a hagyományos banki átutalást használnád, ide küldheted amit nekünk szánsz:
MagNet Bank 16200010-10142350

Köszönjük Neked! 🙂