Pataki Veronika bejegyzései

BLOGLÁNC a bezártságról – Be/ki/zártság auti módra

Anthea Aspie művésznevű, autizmussal élő társunktól kaptuk a BLOGLÁNC első folytatását. Olvassátok, nagy élmény lesz, A.A. remekül ír! 🙂

Szeretem az embereket, de nem szeretem az embereket. A nemautista játszmák, sallangok hamar kifárasztanak, illetve néhányat egyenesen gyűlölök – míg másokért szinte élek-halok. Voltak már korlátozva a szabadságjogaim számos módon. Úgy igazán bezárva viszont még nem voltam. Még a legrondább bántalmazásból is ki tudtam menekülni végül, bár volt, hogy csak segítséggel. 

Autista vagyok és introvertált, befelé forduló, ha úgy tetszik magának való – de nekem is van igényem a fizikai társaságra, még ha nem is úgy élem ezt meg, mint mások, akár más autisták.

Veronika arról írt, hogyan élte meg a kórházi tartózkodását. Ezekben nekem az volt a rossz, hogy nem lehettem egyedül és bár volt az adott osztálynak napirendje, nekem túl sűrű volt a jövés-menés és túl más a napi rutin. Aztán ott voltak a látogatások. A félszeg mondatok, ahogy el próbáltuk játszani a tökéletes beteglátogatást, gyakran vadidegenek előtt, egy látogatók fogadására kialakított teremben vagy a kórteremben. Nem tudtuk ugyanazt a bensőséges családi, baráti légkört elővarázsolni, mintha csak otthon találkoznánk. 

A jelenlegi helyzetben javasolt távolságtartást én voltaképp élvezem. DE. 

Elmehetek szinte akárhova. Amikor lehetőségem van rá, sőt szinte ahogy kedvem tartja. Ez, amit én eddig megéltem sosem volt igazi karantén, látogatási tilalom, önkéntes izoláció (amikor saját döntés alapján, karanténszerű életmódot alakítasz ki – sokak kénytelenek egészségi állapotuk miatt ezt megtenni -ezt egy hétre kipróbáltam, akkor és ott jólesett, de néhány helyre akkor is nekem kellett elmenni). A munkahelyem is megvan egyelőre – mind erősebben tartanak rám is igényt. Ez számomra a megfertőződés fokozott veszélyével jár együtt. Munka közben is van rálátásom arra, milyen rossz dolgokat élnek most meg családok, emberek. Szennyes/tiszta ruhákból szagolják a másik világának rejtett üzeneteit, fertőtleníthető tárgyak válnak az érintés nagyköveteivé. Vannak, akik az ország egy másik pontjára kerültek, ahova még a „pakk” sem jut el, és ha nincs veled a mobilod, akkor a hozzátartozód csak x-edik hívás után kap pár szavas felvilágosítást az állapotodról…

Sokat gondolkozom, rágódom ezeken a tapasztalatokon is. 

Az Egyesületben is vannak olyan embertársak, kedvesek, akiktől a választás lehetőségét gyakorlatilag teljesen elvették és ettől rá kell ülnöm a kitörni készülő állatra. Ismerve az emberi lényeket, félek, hogy vannak dolgok, amikről nem tudnak, vagy akarnak beszélni – azt érzem, hogy pszichés, esetleg egyéb formájú bántalmazás éri őket. Ilyenkor egy kipányvázott Gullivernek érzem magam. Tehetetlen óriásnak, akiben csak az indulat óriási… amiatt meg csak bajba kerültem mindig is. 

Mint valami balszerencsekártyák egy társasjátékban. Külső intézményben jártál beavatkozáson? Két hét magánzárka. Ja, kontroll két hét múlva. Megint két hét magánzárka…Kórházba kerültél, nem találkozhatsz a szeretteiddel, csak fertőtlenítővel lefújt csomagokon át és jó esetben mobilon érintkezhettek. A telekommunikációs eszközöket csak segítséggel tudod használni? Bocsi, nincs elég segítő kéz, nem fogsz tudni beszélgetni, csak a besurranó gondozóval, takarítóval.

„Naaaagy arcpálma.”

Örülök, amikor azt látom, hogy vannak próbálkozások arra, hogy a szabályok betartása mellett mégis egy kis emberség, egy kis érintkezés is beleférjen a mostani bezárós-kizárós világba. Ablakokon át integettek emberek egymásnak, telefonnal a kézben, néhol plexifalas „beszélő” került kialakításra – de pl néhol nem megoldott a kerekesszékkel közlekedő bejutása (kicsi hely, vagy csak ki kellene addig tenni egy fotelt, majd vissza). Bentlakásos otthon lakóinak kerti partit, szabadtéri tornafoglalkozást, egyéb foglalkozást rendeztek – a dolgozók „szkafanderben”, a lakók közül, aki meg tudta tenni, maszkot viselt stb. 

A legtöbb ember (valamilyen szinten én is) társas lény, keressük a másikat, és el sem tudjuk képzelni normál időben, hogy mi minden múlik azon, hogy megvan-e a napi fizikális érintésadagunk. Ha már tényleg olyan a helyzet, hogy nem lehet kidugni az orrot a szobából, akkor pedig még tornát is kell biztosítani. Nem lehet pár négyzetméteren pislogni nagyokat tökegyedül. Ez nettó kegyetlenség. Emberkínzás – valójában létező kínzási módszer. 

Amikor én zártam be magam a maradjotthonba, mert nem tudtam, hogy a vadiúj betegségem hova tesz a fokozott kockázatos listán, nekem a net, az online csoportok, csetek jelentették a világot. Az én fajtám amúgy is gyakran jobban kedveli ezt a társas érintkezési formát. Azért jobban esik, ha van beleszólásom, hogy mikor szörfölgetek és mikor IRL-ezek (in real life- a való életben).

Én MÉG választhatok, hogy elmegyek a boltba, kimegyek egyet sétálni, vagy eldönthetem, hogy mennyire akarok találkozni a kedvesekkel. Családom pl. nagyon hiányzik, de lehet, hogy kivárom a következő nagyobb családi ünnep torlódást… addig csak telefonálunk meg írunk egymásnak. Egyre több dologról mondok le ismét, mert én is fokozott kockázati csoportba tartozom. 

Akik most kórházban vannak, vagy bentlakásos otthonban élnek, nem rendelkeznek ezzel a luxussal. Van, aki nem tud kikerülni a házon belüli karanténból, mert az két hét – de az intézmény elhagyását igénylő beavatkozás pont kéthetente van. A teszt meg, mint tudjuk, drága, lassú, stb.
Megesik, hogy egy másik szobában, a saját tárgyaitól távol kell senyvednie és néha azoktól kell elszenvednie változatos dolgokat, akik elvileg az ő megsegítésére vannak ott… egy meghatározott díj ellenében, amit egy szerződés alapján fizet az „otthonnak”. Jó ha telefonon beszélgethetnek a kedvesekkel, esetleg videóhívásban vagy ablakon át integethetnek egymásnak. Sokan vannak, akiknek ez sem adatik meg. Nem, nem mehetnek ki az udvarra, nem igazán találkozhatnak néhány lakótársukkal/betegtársukkal sem. 

Sokan a szeretteiktől elszakítva kénytelenek megtapasztalni a halált. 

Vannak, akik a kommunikációs eszközök használatában is segítséget igényelnek és mindannyiunknak jólesne egy segítő ember, legyen az egy empatikus valaki, vagy akár szakember, akivel megfoldozhatjuk a lelkünket ebben az újfajta, érintéskerülő világban.

Még nekem is szükségem van fizikai kontaktusra, ezen páran meg szoktak lepődni (nekik gondolatban válogatott gorombaságokat szoktam kívánni). Lényegesen kisebb az igényem, mint az átlagembernek, de igenis van ilyen igényem.

Mindenkinek nehéz most, mindenkinek más miatt, de mindenkinek nehéz. Jó lenne, ha együtt könnyebbé tudnánk tenni egymás életét. Újra meg újra eszembe jut egy videó: „Apuka köhög” ( https://www.youtube.com/watch?v=75wjX69fmYY ) 

Képzeld el, hogy befizetsz egy szállodába egy nyaralásra. Kiválasztod a szobát, az extra szolgáltatásokat. Aztán hirtelen bezárnak egy másik szobába, esetleg egy másik emberrel, nem lehetnek veled a kedvenc dolgaid, nem simizheted meg a kedvenc állatod, nem ölelgetheted meg a szeretteidet, nem ülhettek ki a jó levegőre traccsolni egyet. Akik körülötted vannak, azt lesik, hogy „Apuka, maszk van?!” – míg rajtuk gyakran nincs vagy nem jól viselik, valamit elrontanak a higiénével és a nap végén hazamennek, majd holnap elhozzák neked a vírust a – mittudomén, a buszról. Nem jutsz telekommunikációs eszközhöz, vagy ha van is, állapotod nem teszi lehetővé a használatukat. De nemigen akad, aki segít neked ebben. Képzeld el. Magánzárkába kerültél. Megfosztva az otthonosságtól, az érintés örömétől, a találkozásoktól. Néha még az emberi lelkekből izzó melegségtől is. Apuka, maszk van. Legyen néha integetés, udvaron levegőzés, testmozgás. Lélekfoldozgatás.  Legalább közös börtönnóta, az ég szerelmére… mint az erkélykoncertek nem is olyan rég, vagy a közös tapsolások, éneklések – ezeket amúgy jajj, nagyondenagyon utálom, viszont látom, hogy mennyire jót tettek az emberekkel ezek az apró dolgok. Tehát ha nincs jobb, ez KELL. 

Legyen jobb. Ki kell találnunk valami sokkal élhetőbbet, ne kelljen már rabnak állni ártatlanul!
Nagyon fontos lenne, hogy a kórházban levő embertársak, a bentlakásos otthonban élő barátaink  és szeretteik kedvéért igyekezzünk valami humánusabb megoldást találni. Együtt. Piszkosul gyorsan.
Mert más, ha én zárom be magam/ zárok ki embereket, világokat saját akaratomból és más, ha külső körülmények kényszerítik ránk ugyanezt.

Mostanában nagyon gyakran használom a facebook-on az „ölelős” lájkot. Aki közelebbről ismer, tudja, hogy nem vagyok egy pacsipusziölelgetős ember. Nem is igazi ölelés ez, és mégis jóleső lehet. 

Nagy virtuális ölelést küldök tehát mindenkinek, még akkor is, ha nem szeretem, mert tudom, másoknak mennyire fontos gesztus. Kívánom, hogy mindenkinek legyen módja nyitni ebben a zárkózósdiban!

BLOGLÁNC a bezártságról – De jó a többieknek!!

Ha mindannyiunknak nem is, de valószínűleg igen sokunknak van a bezártsággal kapcsolatban élménye. Akinek pedig nincs, a COVID második hullámának köszönhetően várhatóan lesz. 🙁

Sokat segít nekünk, és sokat segítünk vele másoknak is, ha kiírjuk ezt magunkból, okulásként, példát, megoldási lehetőséget, túlélési stratégiát állítva azok elé, akik még nem találták ezt meg.

Blogláncot indítunk ezért, amihez mindenki hozzá írhatja a magáét. Kezdem az én történetemmel, ami a kórházi bezártságról szól.

Pont egy éve, vagyis 2019. novemberben kerültem kórházba, a budapesti SOTE szemészeti osztályára. Váratlanul, mint ahogy ez a COVID bezártság is jött, egyik pillanatról a másikra. Elmentem Budapestre vizsgálatra, mert az iszonyú fájdalmakkal járó szemproblémámat 5 hete nem tudták sajnos eredményesen kezelni tovább az addigi helyen. A vizsgálat azonban néhány perc múlva betegfelvételellel folytatódott, és meglepetésemre egy órán belül ott találtam magam Budapesten, egy kórházi szobában egyedül, betegtárs nélkül. Csak ültem az ágyon és egyelőre azt sem tudtam mihez kezdjek. 

A szemészeti osztályon amúgy nem szokás hetekig lébecolni, ezért az én majd egy hónapos ottlétem alatt VIP vendég lettem, magam szolgáltam ki magam, magam csöppentgettem a szemembe, és általában nagyon kedélyesen maguk közé fogadtak a nővérek. 

Az első műtétre mindjárt másnap került sor, majd egy hét múlva a “nagy” műtétre, és hogy ne unatkozzak, néhány nap múlva “egy kis igazításképp” egy harmadikra. Addig nem voltam a műtők gyakori vendége, így próbáltam a rettegést azzal csillapítani, hogy a műtő világának izgalmas újdonságait gyűjtöttem bele a lelkemnek erre szolgáló bugyrába. Az izgalmakról csak annyit, hogy az unalomból csoki és sütievések, és az állandó ágyon üldögélés vagy fekvés ellenére 6 kilót hagytam magam mögött a SOTE-ról való távoztomkor.

A bezártság érzése számomra leginkább a felfoghatatlanság érzésével volt azonosítható. Mit keresek én itt? Hogy kerültem ide? Miért én? és hát a legerősebb:  De jó a többieknek!!! 

Ma visszagondolva fogalmam sincs hogyan múltak el a napok a teljes tétlenségben, hogyan lett végre dél, aztán végre délután, és végre este, csak azért, hogy egy újabb rém unalmas nap kezdődjön. Mekkora örömet okozott nekem, hogy a szemközti házban felfedeztem, hogy minden este 7-kor jóga van, ráadásul valami izzasztó féle, mert bepárásodnak az ablakok. És szombat délelőtt 9-kor is jönnek, de jó nekik, kijógázzák az aheti stresszt. De átmennék én is! De jó nekik!

Volt mélypont is. Kettő. 

Amikor úgy volt, hogy másnap meglesz a “nagy” műtét és utána elmúlik az addigra két és fél hónapja tartó iszonyú fájdalom, ami akkor már az őrület határára vitt. Ha nem bele. Csak holnapig kell kibírni! Én leszek persze az utolsó, mert fertőzés lévén utánam nagytakarítás kell a műtőben, ami azt jelenti, hogy délután 2-3 óra körül kerül csak rám sor. Éjfél után már nem enni, nem inni, reggel 6-kor átöltözni műtős ruhába, és ülni az ágy szélén összeszűkült gyomorral. Majd jönnek, hogy nagyon elnézést, de egy azonnali sürgős műtéthez kellett a nekem szánt szaruhártya…….összeomlás. Nem csöppentek többet! Minek csináljak bármit is, úgyis mindegy! Mindenkit utálok! Ne kérdezzék hogy vagyok, nem mindegy az nekik?!

Ekkor nekem megvolt az az életmentő lehetőségem, ami a mostani COVID helyzetben sokaknak nincs: a rendkívüli empátiával megáldott orvosom azt mondta, Veronika menjen ki szombat délben és csak vasárnap este jöjjön vissza. A bátyám lakásában lenni, normális nappaliban TV-t nézni, vacsorázni, a Római-parton egyet sétálni, ez a valódi, igazi, álombeli Mennyország volt! Még akkor is, ha a szembesütő napot csak hétrét görnyedve, fejemet eltakarva bírtam elviselni, ha másfél órát kerestünk hétvégén nyitva tartó patikát fájdalomcsillapítóért, akkor is, ha éjjel 15-ször keltem fel. 

A második  mélypont amikor már megvolt a “nagy” műtét, de még nem biztos semmi sem állapotban nem bírtam tovább, hogy a többieknek milyen jó én meg be vagyok ide zárva. Akkor kiszöktem. A nagy udvar másik oldalán lévő büfébe kimehettem, sőt a dohányosok az utcára is, hát én a büféjáratomat megtoldottam egy nagy körrel a kórház körül. Második Mennyország! Emberek körülöttem, kávézók, én is beültem egy gyors Lattéra, hú de jó volt! Utána meg hú de rossz visszamenni! Figyelem: az említett szökést a jelen helyzetben senki ne csinálja utánam!

Az egy hónapnyi bezártság utáni kiszabadulás meglepően nehéz volt. Vissza kellett illeszkedni a normalitásba. A bezártságot is meg lehet szokni, az ottani rutin is újfajta biztonságot adott. Újra kellett tanulni szabadon élni. De gyorsan ment! 🙂

Írd le a Te történetedet is. Nagyon kíváncsi vagyok rá!

 

Egyetemistákkal konferenciáztunk

Mindig nagyon örülünk, ha fiatalokat tudunk bevonni a munkánkba, és megmutathatjuk nekik milyen az élet fogyatékossággal élőként.

Középiskolásokkal rendszeresen dolgozunk, sokan jelentkeznek hozzánk az 50 órás közösségi szolgálatukat teljesíteni nálunk. Nagyon jó velük, szinte nem is kell érzékenyíteni őket, nekik a másság elfogadása teljesen természetes. ♿️

Ilyen nyitott közeg az egyetemisták világa is, amihez régi célunk volt közelebb kerülni. A PTE Társadalmi Befogadás Szakkollégiumának és Molnár Gyöngyi egyesületi tagunknak is köszönhetően már több kurzusban részt vettünk, videós bemutatkozót készítettek velünk (profi módon), önkénteskedtek nálunk a hallgatók, most pedig a Közösségek és szervezetek című konferencián beszélgethettünk sokukkal a Közösségi tanulás és fogyatékosság szekcióban.

Élmény volt, köszönjük! Tartsatok velünk tovább fiatalok! ?

Panaszlevél az intézményi bezártság enyhítésére

Egyesületünk néhány tagja fogyatékossága okán intézményben él. A COVID vírus első hulláma már nagyon nehéz helyzetbe hozta őket azáltal, hogy 3 hónapra teljes izoláltságba kerültek, se ők nem mehettek ki, se látogatókat nem fogadhattak semmilyen formában. Jelenleg a második hullámban ugyanezt kénytelenek átélni. Ez a mértékű elzártság súlyos lelki, mentális problémákat okoz, emellett a szabad vallásgyakorláshoz, a szabad mozgáshoz, és a munkához való alapvető emberi jogokat is sérti. Egyszerűen fogalmazva: a társadalmi együttélés szempontjából nem fair, hiszen mi, intézményen kívül élők jelenleg is szabadon járunk-kelünk, dolgozunk, szórakozni járunk, utazunk, ügyeinket intézzük, vásárolunk. 

Az alábbi levél tartalmát juttatuk el segítő szándékkal a mai napon az érintett pécsi intézmény fenntartóinak, vezetőinek postai úton és emailben, melyre panasz lévén a  szociális törvény 94/E. § (14) bekezdése alapján 15 napon belül választ várunk.

“Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, dr. Szilágyi Béla, elnök, Csábi Lászlóné belső ellenőrzési igazgató

Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthona, Gyuró Anikó Katalin intézményvezető

Tárgy: panasz

Tisztelt Elnök Úr!

Tisztelt Intézményvezető Asszony!

Tisztelt Igazgató Asszony!

Egyesületünk nevében szeretnénk panasszal élni és egyben segítségünket felajánlani a Covid-19 vírus miatt ismét bezártságra ítélt fogyatékossággal élő tagjaink gondozásában.

A pécsi Malomvölgyi Szociális Otthonban élő fogyatékossággal élők kijárásának és látogathatóságának teljes tilalmát nem tartjuk az EU emberi alapjogokhoz méltónak és a társadalmi együttélés szempontjából sem méltányosnak. Ezen véleményünket az ombudsmanhoz is eljuttattuk, és kértük, hogy segítsen az intézmények fenntartóinak egy a krízishelyzetekre kidolgozott ajánlással. Ez folyamatban van.

Addig is azonban mielőbb tenni kívánunk az intézményekben élők lelki, mentális épségének megőrzéséért, és mivel a People First Egyesület fogyatékossággal élőkkel foglalkozik, elsősorban Pécsett, ezért kifejezetten értük, a Malomvölgyi Szociális Otthonra vonatkozóan.

A bezártság érthetően súlyos  – remélhetőleg nem visszafordíthatatlan – mentális problémákat okozott már az első hullám alatti elszigeteltségben, mely most hatványozottan jelentkezik.

Javaslataink, felajánlásaink és panaszaink a következőek:

felajánljuk egyesületi tagjaink szakmai segítségét a fogyatékossággal élők mentális, lelki segítségére. Két mentálhigiénés diplomás szakember tagunk a Malomvölgyi Szociális Otthonban önkéntes szerződés alapján egyéni coachingot, személyes fejlesztést, tanácsadást, illetve csoportos foglalkozásokat tartana. Képzettségük, szakértelmük, szakmai tapasztalatuk rendelkezésre áll (igény esetén diplomamásolatukat, referenciáikat megküldjük), segítségükre az intézményi kapacitást ismerve azonnal szükség van. Munkabérük nem releváns, önkéntesként végeznék tevékenységüket. A szerződésben kikötésre kerülhet, mely feltételekkel léphetnek be és dolgozhatnak az intézményben, hasonlóan a jelenleg is ki-be járó ott  dolgozókhoz.

Hasonlóan az előbbiekhez a lakók számára kiscsoportos tematikus beszélgetések biztosítását kérjük, akár szabadon választott témákról, akár a lakók igényei alapján felmerült aktualitásokról. Ennek moderálásában, összehívásában szükség esetén szintén szívesen nyújtunk segítséget.

Az udvar teljes területét vehessék igénybe a lakók, ne legyen leválasztva egy kijelölt terület. A fizikai kondíció megőrzése érdekében kerüljenek beszerzésre és felállításra kültéri, mozgáskorlátozottak és épek által együtt is használható egyszerű kültéri kondicionáló gépek. Ezek beszerzésében szintén segítséget vállal egyesületünk.

kérjük, hogy az időjárás függvényében (télen is) több udvari, szabadidős programot szervezzenek a fogyatékossággal élők részlegének. Javaslatunk pl. ételkészítés (bográcsozás, grillezés) a szabadban. Ehhez az alapanyagot a People First Egyesület biztosítja, szükség szerint önkénteseket is biztosítunk, hogy ne az amúgy is túlterhelt személyzetnek okozzunk plusz feladatot.

kérjük, hogy mielőbb vezessék be a pécsi Szent Lőrinc Gondozóotthonban jól bevált plexi fallal elválasztott találkozási lehetőséget. Ez – mintegy a börtön beszélők mintájára – megoldást nyújt az érintésmentes találkozásra a hozzátartozókkal, barátokkal, megszüntetve a teljes izoláltságot. Emellett a pécsi Életminőség Fejlesztő Szolgáltatások Intézménye (ÉSZI) mintájára a szabadban, az udvaron a kerítésen keresztül, biztonságos távolságot tartva is tegyék lehetővé a hozzátartozókkal, barátokkal való találkozást.

kérjük fontolják meg, hogy külön részleget hoznak létre a fogyatékossággal élők tartós bentlakásos intézményi részlegén azok számára, akik kijárnak, dolgoznak. Rájuk külön szabályok vonatkozhatnak, melyek betartásával részt vehetnek a társadalmi életben, csakúgy, mint kint élő fogyatékossággal élő társaik, akik jelenleg továbbra is dolgozni járnak. Ennek kidolgozásában szívesen nyújtunk bárminemű segítséget.

a szabad vallásgyakorlás a szabad mozgáshoz és a munkához való joghoz hasonlóan alapvető emberi jog.
Kérjük tegyék lehetővé a katolikus pap szolgálatainak igénybevételét, ha más módon nem lehetséges, legalább online eszközökkel.

Tegyék lehetővé a lakók szabályok betartásával történő, bizonyos ésszerű korlátok közé szorított boltba járását, amely a változatosabb és egészségesebb étrendet is hivatott megteremteni.

A munkába járás biztosítását – a Nemzeti Népegészségügyi Központ 42935-2/2020/EÜIG 2020. szeptember 7-én kelt jelenleg is hatályos határozata alapján – intézményvezetői engedéllyel tegyék lehetővé.

Kérjük az intézmény által szervezett napi szabadidős tevékenységek céljából maga az intézmény is szervezzen napi csoportos, a szabályok betartásának felügyeletével történő kimenőt azoknak, akiknek erre szükségük van a lelki egészségük megóvása érdekében. Ilyen közös szabadidős tevékenység lehet például a közös séta a környéken a járványügyi előírások betartásával. Kísérő személyzet biztosításában szívesen részt veszünk.

A korlátozott kijárást (munka, bolt, séta) különösen méltányolható helyzetre hivatkozva kérjük megteremteni, mivel már az első hullám alatt mérhető módon rendkívüli romlás volt tapasztalható bentlakó társaink lelki egészségében. Az újabb bezárás okozta összeroppanás és visszafordíthatatlan folyamatok elkerülése végett belátható módon szükség van számukra is a térre, levegőre. Tagjaink vállalják, hogy nem mennek zárt helyre, nem találkoznak másokkal, betartják a szigorú higiéniai feltételeket.

Nem méltányos, hogy míg a társadalom nagy része szabadon jár-kel a vírushelyzetben is, számukra ez semmilyen módon nem lehetséges. Panaszoljuk ez okból  a járványügyi szempontból biztonságosan megszervezhető kimenők lehetőségének hiányát.

A szabályok betartásával ők ugyanúgy részese kell legyenek a társadalmi életnek, belátva, hogy rájuk – mivel zárt közösségben élnek – szigorúbb szabályok vonatkoznak, melyek betartását vállalják.

Mint látható, olyan lehetőségek, egyszerű megoldások bevezetését kérjük, melyeket a lakók és hozzátartozóinak igényei alapján állítottunk össze, minimális kéréseket tartalmaznak, az emberi alapjogok betartását kérik, és melyekkel nem kívánjuk sem anyagilag, sem munkaidővel terhelni az intézményt és dolgozóit. Igyekszünk mindkettőt átvállalni. Amennyiben valamely javaslathoz mégis plusz költség jelentkezik, annak megoldásában is szívesen segítünk. A fő hangsúly a közös problémamegoldáson, segítségnyújtáson van.

Pécs, 2020.10.21.

Mielőbbi válaszukat várva, együtt-gondolkodásukat megköszönve,

Üdvözlettel:

Pataki Veronika, elnök

a panaszlevél a teljes tagság és támogatóink egyetértésével született. Tagságunk jelenleg 34 fő

A levelet elveink alapján a nyilvánosság számára is elérhetővé tesszük. ”

 

 

Legyen Pécs akadálymentes! – támogass minket

Hello, mi vagyunk a matricás team! ?
Kriszta, Péter, Evelin, Balázs, Szandra, Veronika, Henriett és Roland.
Két éve járjuk Pécs üzleteit, hoteljeit, éttermeit, közintézményeit, turisztikai látnivalóit, templomait, turistaútjait, nyilvános WC-it, hogy felfedezzük és egy ingyenes adatbázisba gyűjtsük Nektek ami valóban akadálymentes, itt: http://peoplefirst.hu/akadalymentes-pecs/
Van köztünk kerekesszékes, látássérült, hallássérült, mozgássérült, egykori babakocsis, saját tapasztalatainkat és fotóinkat osztjuk meg Veletek.
Most egy etap lezárult, de nem hagyjuk abba, van még mit felfedezni. A már feltárt helyeket is állandóan aktualizálnunk kell, hiszen ami tegnap még akadálymentes volt, lehet, hogy mára már nem az, vagy fordítva, végre az lett.
TÁMOGATÓKAT KERESÜNK munkánk folytatásához!
Nagy segítség lenne nekünk egy profi(bb) fotógép, amit már nem használsz, mert jelenleg mobillal készülnek a fotók. Pénzre is szükségünk van, hiszen matricákat kell gyártatnunk, melyeket kiragasztunk a bejáratokra, jelezve Neked, hogy ez a helyiség akadálymentes. Plakátokat készíttetünk, hogy bevonjuk Pécs lakosságát is a munkába. És kis teamünk dolgozik, sokat, sokakért, nekik is jár kevéske fizetés.
Segíts nekünk Te is, csináljuk együtt, támogasd a munkánkat, akár szolgáltatásoddal is! 

Nemzetközi Peer-AcT konferencia Orfűn

Nemzetközi Peer-AcT konferencia szervezésében vett részt a People First Egyesület.

Az Orfűn 2020.09.04.-én rendezett konferenciát a Corona-helyzetre tekintettel online is közvetítettük, így vett részt 5 ország az akadálymentes turizmusról, illetve a Peer-AcT projekt eddigi eredményeiről szóló találkozón. (A Peer-AcT projektről bővebben itt a weboldal Projektek menüjében)

A People First Egyesület több tagja főszerepet játszott benne, igen ügyesen és aktívan, köszönet érte különösen Vida Ágotának és Kerekes Hildegardnak!

Helyi Esélyegyenlőségi Program Pécs 2018-2023 első felülvizsgálata

A Helyi Esélyegyenlőségi Program 2018-2023 első felülvizsgálati találkozóján jártunk ma a pécsi városházán.

A felülvizsgálat célja az adatok frissítése, helyzetelemzés, a célok, határidők teljesülésének követése, ha szükséges akkor módosítások.

A korábbi munkacsoportok élnek most is : mélyszegénységben élők/romák, fogyatékossággal élők, nők, gyerekek, idősek.  A People First Egyesület a fogyatékossággal élők csapatábn dolgozik majd most is, hiszen több javaslatot mi dolgoztunk ki (pl. akadálymentesítés, Fogyatékosságügyi Tanács, Önálló Életvitel Centrum). A munkacsoportnak október végéig kell javaslatait beadnia a városháza koordinátorainak.

Pécs Megyei Jogú Város Helyi Esélyegyenlőségi programja itt olvasható a város (hadd jegyezzük meg: meglehetősen követhetetlen) honlapján: https://gov.pecs.hu/staticPage/index/strat_dokumentumok.php

Hogy segíts és hogy ne..

A People First Közhasznú Egyesület különféle fogyatékossággal élő tagjai írnak arról, hogy segíthetsz “jól”.
Ha elolvastad, add tovább!

egy mozgáskorlátozottnak

A legfontosabb, hogy ne csináljunk semmit kérdés nélkül!

“Told neki Géza” lendülettel baleset lehet a vége. Könnyebb kiborítani egy kerekesszékest a szekeréből mint gondolnánk. Kérdezzük meg egyáltalán van-e szüksége segítségre és ha igen akkor hogyan segíthetünk. 

Mire kell figyelni ha az illető bottal közlekedik, vagy mire ha kerekesszékkel? Egyáltalán nem hülye kérdés megkérdezni, hogyan “működik” a kerekesszék. 

Figyeljük a terepviszonyokat. Padkák, lejtők, kátyúk, lépcsők mind ellenfél. 

De a legfontosabb a kommunikáció. El fogja tudni mondani, hogy miben tudunk segíteni. Van aki nehezen érthetően beszél, de neki is megvan a módszere arra, hogyan értesse meg magát. Különben nem bóklászna egyedül. 

egy hallássérültnek

  1. Próbáld felhívni magadra a siket vagy nagyothalló személy figyelmét. Szólítsd meg, próbálj a szemébe nézni, ha ez nem megy, finoman érintsd meg a vállát.
  2. Vegyél fel megfelelő pozíciót! Állj teljesen szembe a hallássérült emberrel, kicsit messzebb, mint általában megszokott – ha 1,5-2 méterre vagy, akkor nemcsak az arcod, hanem a testbeszéded többi eleme (például a kézmozdulataid) is jobban láthatók. Ügyelj arra, hogy te legyél a fényforrással szemben, az arcodra lehetőleg ne essen árnyék.
  3. Jelezd előre, miről akarsz beszélni! Különösen a szájról olvasó hallássérülteknek fontos, hogy előre ismerjék a beszélgetés témáját, így könnyebben be tudják azonosítani a szavakat. Ha témát váltasz, azt is jelezd!
  4. Beszélj tisztán és érthetően! Ne emeld fel a hangod, mert ilyenkor máshogy mozog a szád, és ez megnehezíti a siket személy dolgát. Tartsd a normál hangerőt, de próbálj figyelni a tiszta kiejtésre. Használj rövidebb, egyszerűbb mondatokat! A beszéd tempója legyen kicsit lassabb, tarts valamivel nagyobb szüneteket – mivel a hallássérülteknek egyszerre több dologból (szájmozgásból, testbeszédből, szövegkörnyezetből) kell kikövetkeztetnie, mit akarunk mondani, ez hosszabb időt igényelhet.
  5. Tartsd a szemkontaktust! Mivel a legtöbb hallássérültnek (sok nagyothallónak is) fontosak az arckifejezések és a szájmozgások, mindig ügyelj arra, hogy ezek világosan láthatóak legyenek. Ne nézz lefelé a telefonod képernyőjére, ne fordulj el arra, amerre mutatni akarsz.
  6. Használd a tested! A beszéd mellett sok mindent lehet jelezni arckifejezésekkel, kézmozdulatokkal, egy kis pantomimmel, szóval bátran alkalmazd ezeket. Ha például kérdezni akarsz valamit, húzd fel a szemöldököd. Figyelj arra, hogy a jelzéseid lehetőleg egyértelműek legyenek, bár nem kell eltúlozni őket.
  7. Kérdezz vissza! Időnként bizonyosodj meg arról, hogy a hallássérült ember megértette-e, amit közölni akartál. Ne csak egyszerű eldöntendő kérdést használj (Ért engem?), nyugodtan tegyél fel olyan kérdést, amire pár szóval, gesztussal kell válaszolni (pl. Tehát hány példányban van szükség a dokumentumokra? Kettő.).
  8. Ha végképp nem sikerül megértenetek egymást, vegyél elő tollat és papírt (esetleg egy okostelefont), és írásban folytassátok a kommunikációt!

Kommunikáció tolmács segítségével

  1. A beszélgetés során mindig a hallássérült felé fordulj, ne a tolmácshoz beszélj! 
  2. Figyelj arra, hogy a tolmács csak egy kis csúszással tudja közvetíteni az elhangzottakat. Tarts nagyobb szüneteket, várd meg, amíg befejezi az új információk átadását.

forrás: https://www.hogyankell.hu/Kommunik%C3%A1lni_egy_hall%C3%A1ss%C3%A9r%C3%BClt_emberrel

egy látássérültnek

Látássérültek esetében is a legfontosabb: mindent kérdezzünk meg! Először is, hogy szükség van-e segítségre? Ha igennel válaszol, és ha elmondta miben lehetünk a segítségére, a következő és legfontosabb kérdés: hogyan tudunk segíteni? 

Látássérült és látássérült között sincs két egyforma, többféleképpen szeretjük a segítséget elfogadni. A két leggyakoribb az, amikor a látássérült belekarol a kísérőjébe, illetve amikor a látássérült a kísérője vállát fogja.

Ami még lényeges, hogy a látássérült nem látja, hogy a leendő segítő őt szeretné megszólítani. Ezt a legkönnyebben úgy lehet jelezni (mert a nevét ugye nem tudjuk elsőre feltétlenül, ha idegenként találkozunk vele az utcán), hogy megérintjük a látássérültet egy olyan helyen, ahol a segítőnek sem kellemetlen, ha egyébként megérintik (váll, könyök).

És még egy fontos dolog, ne ijedjünk meg mert a látássérült nem veszi fel velünk a szemkontaktust, nyugodtan forduljunk felé, mert azt érzi, hogy figyelünk rá, ahogy beszélünk hozzá.

Összefoglalva tehát: kérdés nélkül sose segítsünk, mert azzal teremthetünk kellemetlen helyzeteket. Hadd írjak egy tipikus személyes példát: állok egy zebránál, egy idegen odalép hozzám, kérdés nélkül kézen fog vagy csak a ruhámat megfogja, és elkezd rángatni, át a zebrán. Nem biztos, hogy át akartam kelni az úttest másik oldalára, lehet, hogy éppen várakoztam. Én például egy ismerősre vártam.  Ezért mindig kérdezzük meg a látássérültet, mit szeretne, és egyáltalán szükséges-e a segítség, és sose rángassuk, ne toljuk a vállánál fogva magunk előtt!

A végére pedig, ha a látássérült nemmel válaszol a segítő szándékunkra, akkor sem kell megijedni, hiszen elképzelhető, hogy önállóan meg tudja oldani az adott helyzetet, nem feltétlenül a személyünkkel van problémája.

egy autistának

Autista résztvevőnek szerintem a lehető leghasznosabb, ha van online, vizuális tájékozódási lehetőség, ha van alkalom a segítőkkel a rendezvény előtt felvenni a kapcsolatot.

Mivel az autisták ugyanúgy emberek, mint bárki más, mi is sokfélék vagyunk. Egy előzetes tájékozódás során megbeszélhetőek az egyedi igények. Jelezzük: nem gáz hangszűrő eszközöket viselni vagy elkerülni a számunkra kellemetlen illatos, érintésingerrel járó tevékenységeket.

Ha útba igazítasz, használj vizuális támpontokat: „menj egyenesen 100 métert és fordulj balra” helyett „menj egyenesen, bal oldalon keresd a  táblát a stégnél” vagy „ahol a … stand van, mellette keresd az xy sátrat” ,”a barna fakocka épület a Medvehagyma Ház, ott találod az x programot”. Lehet, hogy el kell kísérned. Egyébként úgy látom, gyakran nem autista embereknek is hasznosabb egy ilyen útbaigazítás.

Ha nem feltétlen szükséges, NE érints meg és NE erőltesd a szemkontaktust.

Ha „stimmelek”, azaz pl „repdesek a kezeimmel”, „hintázok, ringatózom”, attól nem kell félni – és tilos megállítani, lefogni. Én így örülök/izgulok/dolgozom fel a rengeteg ingert/nyugszom meg. Vannak viszont káros stimmek, ezektől óvatosan és kellő határozottsággal tarts vissza, próbálj lebeszélni, elterelni (pl. fejet verni a falba, vagy kézharapás például). Találd meg a kísérőmet, ő segít neked.

Ha úgy látod, segítségre szorulok, kérlek ha lehet ne érints meg és ne erőltess szemkontaktust. Ha tudod a nevem (mert akár névtáblát is viselek), szólíts meg határozottan (a nevemen) és kérd hogy próbáljak rád figyelni, kérdezd meg, mit tudsz tenni értem. Ha túltöltődtem ingerrel vagy épp összeomlok, vigyázz rám, hogy ne érjen baleset, ne ártsak magamnak vagy másoknak – de eközben légy kíméletes. Keressük meg a kísérőmet, ha van. Keressük egy csendes szobát, ha van – vagy kísérj csendesebb helyre. Ha szükségét látod, vigyázz rám, amíg a segítőm megérkezik vagy amíg jobban nem érzem magam. Kérlek tartsd távol tőlem a jószándékú, de tájékozatlan embereket (is).

Beszélj rá egy medveölelésre. Ez azt jelenti, hogy nagy felületen, nagyon erősen kell magadhoz szorítanod (de nem reccsenésig ).Az én kedvencem az, amikor a segítségem a mellkasához szorít és a karjaival amennyire tudja, nyomást gyakorol a hátamra, felkaromra. Sokan szeretjük, ha a hátunkat, felkarunkat valami nyomás éri (súlytakaró, súlymellény, kellemes tapintású pléd, medveölelés, masszírozva simogatás).

Legtöbbünk számára hasznos, ha a mondandód egyszerűen, logikusan, jól érthetően fogalmazod meg és nem hadarsz, nem beszélsz „speciális nyelven”. Sokan a szádat bámulhatjuk – mert szájról olvasunk, ha a háttérzaj megnehezíti a beszéd megértését. Ha ilyenkor grimaszolunk,  csak  nagyon figyelünk. 

Kérlek várd meg, hogy az átadott információ a helyére kerüljön, mielőtt újabbat közölsz (ne hadarj)– ez gyakran több időbe telik nálunk.

Lehet, hogy mi nem a szánkkal fogunk beszélni, hanem pl rámutatással, kártyával, alkalmazással, jelnyelv használatával, írásban. Talán szokatlan, de megismerhető és megérthető. Ha te nem ismered és érted még a szokatlan nyelvünket, használd a saját módszered a fentebb leírt módon (egyszerű, könnyen érthető, de nem babanyelv). Remekül el lehet így dumálni.

Találtam egy kevésbé autistán megfogalmazott tanácssort:

https://wmn.hu/wmn-life/46563-az-autistakkal-is-lehet-beszelgetni–9-hasznos-tanacs-a-jobb-megismeresert-

egy értelmi sérültnek

Ha értelmi sérült emberrel beszélgetünk,fejezzük ki magunkat egyszerűen és artikuláljunk érthetően. Egyszerre csak egy dologról beszéljünk, rövid, egyszerű mondatokban.

Figyeljük, hogy követi-e amit mondunk. Ha lassan teljesíti amit kérünk, várjunk türelmesen, biztassuk, hogy menni fog. 

Persze mindez az értelmi fogyatékosság súlyosságától függ. Fő a kedvesség, a figyelem, a szeretet!

Köszönet a felkészítésért egyesületünk érintett tagjainak:
Berkes Gergőnek,
Koltai Krisztinának,
Almádi Evelinnek,
Kerekes Hildának,
Hegedűs Szandrának!

A People First Egyesület logoját látjuk. Fehér négyzet, fekete betűkkel a felirat People First HU, alatta Az ember az első. A szöveg előtt egy egyes számot látunk, aminek a tetején kis pötty található, úgy néz ki, mint egy emberke. A First szó I betűje pedig négy színből áll, ahogy a logo alján a négy ikon is, melyek a négy alap fogyatékosságot ábrázolják. Balról jobbra: kerekesszékes, két ember egymással beszél, fül áthúzva, és szem áthúzva.

 

 

Németországi workshop

2020. augusztus 10-11-12-én három németországi városban vettünk részt megbeszélésen, ahol bemutattuk az egyesület tevékenységét, illetve a szeptemberben megrendezésre kerülő társadalmi inklúzió akció-napon való részvételünket egyeztettük.

Bad Salzungenben, Merseburgban és Erfurtban egyaránt nagy érdeklődéssel hallgatták német partnereink mi mindent dolgozik a People First Egyesület, különösen a társadalmi érzékenyítés és az akadálymentesítés érdekelte őket.

Fő témánk a Rejtett város Tor-Tour-ánk bemutatása volt, melyet szeretnének megtanulni tőlünk és szeptemberben segítségünkkel több városban ők is kipróbálnak hasonlót. Ehhez több tagunkkal együtt utazunk majd ki szeptember 21-27 között Németországba.

A Rejtett Város Tor-Tour-áról bővebben a weboldalon a Projektek menü alatt olvashatsz: http://peoplefirst.hu/projects/rejtett-varos-tor-tour-a/

Beadvány az ombudsmanhoz

Korábban már hírt adtunk róla, hogy a People First Egyesület vizsgálatot indítványoz a Covid-19 járvány elleni védekezés során a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatban tapasztalt súlyos jogsértések kivizsgálása okán.

Beadványunkat július közepén dr. Kozma Ákos Alapvető Jogok Biztosához elküldtük.

Különös aktualitást ad a beadványnak, a második hullámra készülünk, illetve, hogy az intézményekben továbbra is furcsa korlátozó intézkedések vannak érvényben tagjaink irányába.

A TASZ jogászai segítségével fogalmazott, tényekkel és adatokkal alátámasztott kérelemben a hivatalbóli vizsgálat megindítására, valamint egy esetleges második járvány-hullám előtt a megfelelő ajánlások megtételére kértük az ombudsmant.

A fejleményekről tudósítunk, kövessetek minket a Facebookon: https://www.facebook.com/PeopleFirstHun/