Pataki Veronika bejegyzései

December 3: a fogyatékossággal élők világnapja. Nézd meg videós flashmobunkat!

Ma van a Fogyatékossággal élők világnapja!??‍??‍??‍?
Ez alkalomból fogadjátok szeretettel figyelemfelhívó kis videónkat.
Kattints a linkre:

https://www.youtube.com/watch?v=ScpxDvJ-OyI&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1aOkZ-id4bK5vvACYf1O12ZKwBeERHjhIKwPY6S8zaUXkpfIWdxJ0CJnQ

(Nem látó barátaink a linkre kattintva a Youtube csatornán a videó alatti szövegben olvashatják mi zajlik a videón. )

Engedjetek meg két gondolatot ehhez:

– célunk most is az volt, hogy bemutassuk, az akadálymentesítés nemcsak a fogyatékossággal élőknek, hanem mindenkinek jó!

– óriási az információhiány az ép társadalomban a fogyatékossággal élők világáról. Ennek áthidalása azonban a mi feladatunk, és mi – a People First Egyesület– ezt meg is tesszük minden eszközünkkel.

EHHEZ AZONBAN SZÜKSÉGÜNK VAN A TI SEGÍTSÉGETEKRE!

Osszátok meg, terjesszétek az információkat, beszéljetek barátaitokkal sokszor a fogyatékossággal élőkről, gondoljatok a kerekesszékesekre, nem látókra, nem hallókra, értelmükben akadályozottakra minden élethelyzetben.

Köszönjük! ❤️

Konferencián jártunk Berlinben! – persze csak online

A német Munkaügyi és Szociális Minisztériumtól kapott meghívást egyesületünk egy nagyon profin megszervezett online konferenciára a fogyatékossággal élők hatékony európai politikai részvétele témában. Izgalmas téma ugye?

A német és angol nyelvű rendezvény minden szempontból akadálymentesen zajlott, könnyített nyelvet és szintén angol és német nyelvű jelnyelvet is igénybe lehetett venni. 

A konferenciát tulajdonképpen az alábbi mottóval lehet összefoglalni: a demokráciához inklúzió kell!

Az európai alapjogok ugyan deklarálják az egyenlő hozzáférés elvét és jogát, ez azonban nem elég. 2019-ben hirtelen 290 ezerrel több választópolgár jelent meg a választóképes európaiak között, ami annak volt köszönhető, hogy több tagország végre jogilag is elismerte a szellemileg fogyatékossággal élők választási jogait. A választási és választhatósági joghoz azonban szorosan hozzá kell tartozzon a minden szempontú akadálymentesség. Ide értve a hozzáférhetőséget, az információval való ellátást, az adminisztrációs segítséget, és az asszisztenciát. 

Fontos hogy mindezt minden poltikai szegmensre kiterjesszék, vagyis a fogyatékossággal élők is minden szinten részt vehessenek a döntésekben.

Ugyanilyen fontos az önértékelés erősítése a fogyatékossággal élőkben, hogy számukra is egyértelmű legyen, hogy részt akarnak venni a döntésekben. 

Az EU számára prioritást kell kapjon a fogyatékosság-politika, hogy az EU minden polgára érvényesíthesse jogait.

Az új Európai Uniós fogyatékossági stratégiában az alábbi irányvonalakat jelölték ki fejlesztésre:
– gazdasági és szociális inkluzió
– az öntudatosság fejlesztése a fogyatékossággal élőkben, az aktivitásuk növelése
– kulcsfontosságú a foglalkoztatás szintjének emelése a fogyatékossággal élők körében. Ez vezet leginkább az önálló élet eléréséhez, az életminőség javulásához

– hasonlóképpen az inluzív képzés is alapvetően fontos

Ha mindez teljesül, akkor beszélhetünk demokráciáról!

BLOGLÁNC a bezártságról – Örökkévalóságnak tűnő téma, a KARAN-TÉMA

Mostani láncszemünkben Molnár Gyöngyi nagyon jó kis ötleteket, módszereket oszt meg a bezártságban élőkkel motiválásként, buzdításként. Olvassátok és írjátok meg, melyik válik be legjobban Nálatok!

„Amit nem ismerünk, amit újnak látunk, a nehézség álarcát ölti magára. Mivel valószínűleg képtelenek vagyunk arra, hogy megoldjuk, évekig ugyanazt minősítjük “nehéznek”, ami pedig már régóta nem ismeretlen vagy új, csupán ismétlődő és félelmetes. A félelem és a rettegés, amit valami új előtt érzünk, nem segít, hogy felülkerekedjünk a nehézségen. Éppen ellenkezőleg, a nehézségeket akkor fogjuk legyőzni, ha a félelemnek egy szikrája sem marad bennünk.” ( Delia Steinberg Guzmán )

Hála Istennek és a családomnak elmondhatom, hogy olyan kiváltságos helyzetben vagyok, hogy mozgáskorlátozottként egyedül élek immáron több mint 13 éve, és éppen ezért nem úgy élem meg a karantén okozta bezártságot, mint mondjuk egy szociális otthonban élő sorstársam. Ezért először nem igazán értettem, hogy hogyan illek a People First Egyesület Láncblog-jának láncszemekből álló mozaikképébe, ha a bezártságról van szó. Abban biztos voltam, hogy nagyon megtisztelő, hogy rám gondoltak. Úgy gondoltam… hmmm! Ez a felkérés talán azt jelzi, hogy nem én leszek a leggyengébb láncszem.  Sőt itt egyáltalán nem beszélhetünk leggyengébb láncszemről, sokkal inkább minden láncszeme ennek a láncolatnak egy erős pillére lehet az összefogásnak. Ha több embert homlokon csókolja múzsája, akkor akár közösen hatalmas erőt, kitartást, dinamizmust is képviselhet. S ez az
elsöprő energia górcső alá veheti a karanténban és annak viszontagságában szenvedő emberek különböző nehézségeit.

A bloglánc közösségének kohéziója akkora lesz, hogyha egy óriási vihart kavar. A vihar a bloglánc gépezetében nem csak „homokfelhőt” képezhet a szakemberek szeme előtt, hanem pont ellenkezőleg, megtisztíthatja a homályosságot okozó szennyeződéstől ezeket a
szemeket. A segítő szándékot érzem ebben láncolat-folyamban és nem a bántó kritizálást, ezért én is kapcsolódom ehhez a nemes gesztushoz.

Mint ahogy a fentiekben már megemlítettem, olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kell rákényszerülnöm a szociális otthoni létre. Éppen ezért úgy érzem nekem itt inkább motiváló, buzdító, erősítő gondolatokkal kell támogatnom az írásommal azokat a sorstársaimat, akik a szociális otthonok négy fala közé vannak szorulva. Nehéz ezt a buzdító szerepet betöltenem, a szociális otthonok falain kívül lakóként, de talán nagyon
fontos,hogy az ép testben, ép hogy élek filozófiája helyett, az ép testben ép lélek eszméjét kövessük, így képesek leszünk megtartani a „józanságunkat” és a járvány időszak előtti énünket, napi rutinunkat stb.

Hogyan tegyük ezt? Nekem bevált módszer a mindenféle élethelyzetem, tapasztalatom, az adott szituációban megélt érzelemvilágom megélése, kiírása. Ez számomra megeleveníti és egyben eltompítja az elhatalmasodni látszó rossz érzéseket. Az írást mindenütt lehet űzni, egy ürességtől kongó szobában is. Ha segítségre szorul valaki az írásban fizikai okok miatt, akkor akár diktálással pótolni lehet. A diktáláshoz már nem kell manapság egy másik ember segítsége, hiszen minderre ott van az android vagy okos telefon, amely ezt a funkciót betölti.

A másik módszer pedig az olvasás. Az olvasás kapcsán csak úgy szárnyalhat a katartikus élménytől az ember, amelyet szintén papírra vethet.

A harmadik mentsvára lehet a bezártságnak, a különböző platformok használata, akármennyire is ódzkodunk tőle a túlzott személytelensége miatt. Ezeken a platformokon vagy nyilvános közösségi oldalakon számtalan kapcsolati tőkéhez juthatunk, és közben hasznosan és kellemesen töltjük el a végtelennek tűnő időt.
A fenti eszközöktől idegenkedőknek üzenem, hogy az elektronikus világnak van számtalan előnye is. Összeköthet, megerősíthet, megalapozhat kapcsolatokat. Nemcsak megismerhetsz dolgokat, technikákat, nóvumokat, hanem Te is megismertetheted magadat másokkal.

A Corona vírusból adódó krízishelyzet egy számunkra ismeretlen, megfoghatatlan világot hozott létre, amitől alapvetően fél az emberiség. Ez a szituáció egy nehéz állapotba sodort minket. Igen ám, de ezeket a nehézségeket akkor tudjuk legyőzni, ha valóban a félelmünk egy szikrája sem marad bennünk. Ezen a félelmen vagy ad abszurdum pánikhelyzeten úgy tudunk úrrá lenni, ha valami „segédeszközhöz”, hasznos tevékenységhez nyúlunk, félretéve az új technológiákkal szemben érzett ellenszenvünket.

Az egyik ilyen „segédeszköz” legyen a People First által kitalált és terjesztett BLOGLÁNC. Ha sok „LÁNCSZEM” összefonódik, egy erős kötelékké alakulunk át, és egy EGYSÉG-LÁNCOLAT fűződik BELŐLÜNK TENNI AKARÓ EMBEREKBŐL!!!

BLOGLÁNC a bezártságról – Párhuzamok akkor és most

Blogláncunk következő darabját a lehető legautentikusabb szerzőtől olvashatjátok: Balogh Roland jelenleg is teljes intézményi zártságban él, immár másodszor a Covid járvány alatt. Sőt, ő az, aki a bezártságon belüli bezártságot is gyakran megéli, mivel kórházi kezelés miatt rendszeresen kéthetes szobafogságra ítéltetik. Roland egy érdekes párhuzamot fedezett fel a jelenlegi, és egy igen régi helyzet között. Olvassátok, izgalmas!

A bloglánc ötletét és tartalmi leírását olvasva egy aktuális párhuzam jutott eszembe. A 2019 végén kezdődő COVID-19 vírus elterjedése, és mai napig (2020 november 17) tartó tombolása. Az azóta hozott védelmi intézkedések, szabályok és ezek végrehajtását nem kétségbe vonó emberek hozzáállása.

Meglepődve és átérezve tapasztaltam egy idén vászonra vitt film hasonló súllyal rendelkező történetvezetését. Ezen film is megtörtént eseményeken alapszik. Törvényeken, szabályokon amik elméletileg az emberekért, emberségünk megőrzése érdekében lettek hozva. Az említett film címe “A chicagói 7-ek tárgyalása”.

Jelen helyzetünkben is megannyiunktól veszik el alap emberi jogainkat. A szabad helyváltoztatást, a szólás szabadságát, a rendszer kétségbevonását.

52 év telt el azóta, de úgy tűnik a történelemből nem tanulnak az emberek.

Így ajánlom mindenkinek e filmet akik napszemüvegben élik a mindennapjaikat, és akiknek lassan vakságot okoz az alaptalan törvények sugárzó fénye.

A filmet a Netflixen megtaláljátok, vagy ezen a linken:

https://port.hu/adatlap/film/mozi/a-chicagoi-7-ek-targyalasa-the-trial-of-the-chicago-7/movie-215062

BLOGLÁNC a bezártságról – Állandótlanság

Most egy olyan láncszem következik a blog sorozatban, ami nagyon sokaknak nyújthat erőt! Olyan lelki nagyságról tett tanúbizonyságot szerzője, amilyet csak ritkán láthatunk/olvashatunk. Az írás engem megrendített, napok óta visszajárnak a gondolataim rá, és az amúgy is meglévő tiszteletemet Ágota felé tovább emelte. Óriási boldogság, hogy a szerző maga úgy érzi, hiába történt mindez viszonylag régen, a mostani bloglánc talán segített számára végleg lezárni a bezártság élményt. Olvassátok Vida Ágota fantasztikusan szép/megrázó/tanulságos/kitartást nyújtó sorait! ?

– Mégsem malária?

– Nem. Nem mondta senki? – és a sürgősségiről elindulunk az osztályra: hematológiai onkológia, Station Holthusen, Klinik für Innere Medizin, Universitäts Klinikum Freiburg.

Bevezetnek egy szobába: kétágyas, külön WC és zuhanyzó, televízió mindkét ágy felett. Udvarra néző, nagy ablakok.

Az utcára, udvarra nem szabad kimenni, de a folyosóra igen. Sőt kell is. Hogy mozogjak. Ja, de csak maszkban, hiszen nem működik az immunrendszerem. A fitnesz gépeket használjam bátran.

Szobatársam egy idős néni. Haldoklik.

Nincs kedvem kimenni a folyosóra. Nem ismerek senkit. Kicsit pötyögök csak németül. És rühellem a maszkot. Inkább begubódzom a szobába.

Emésztem a helyzetet. Két nap múlva leszek 27. Néhány napja érkeztem Németországba, hogy meglátogassam bátyámat és családját. Az életem Japánban maradt. A hátizsák amivel jöttem, most a bátyám pincéjében kuksol lezárva, atkákkal tele, amiket egy szingapúri szálláson szereztem be. Nincs semmim, még tiszta ruhám se. Ami épp rajtam van az a sógornőmé. Barátaim a világ minden táján, a család Pécsen, kivéve a bátyám, a felesége és a két pici gyereke.  A gyerekeket nem fogom sokat látni, mert olyan picik, hogy be sem jöhetnek ide.
Az udvart bámulom a zárt ablakon keresztül. 

Elkezdődik a kezelés: 7 napig, napi 22 órában folyik a kemó. Reggelente kapok két óra szabadságot.
Jól reagál a szervezetem. A csontvelő vizsgálat után kiderül, hogy mégsem. Sürgősen megkapom a következő lórugásnyi kemót.
Szívesen kimennék a folyosóra, de ez most túl nagy kihívásnak tűnik.
A helyzet tovább bonyolódik: 10 nap, három műtét zsinórban. 

Átraknak egy egyágyas szobába. Mindenkinek jobb így. Felkelni már nem tudok.
Az orvosok és az ápolók mindent megtesznek értem. Egyikük minden éjjel a szobámban írja meg a papírmunkát, hogy addig se legyek egyedül. Másikuk egy papírbohócot hoz be és kiteszi az ágyammal szembeni falra. A kislánya készítette. Nagyon megható. Nem is igazán értem, mivel érdemeltem ki ezt a sok kedvességet.

Rosszul áll a szénám.

– Szomorú történet – mondják a bátyámnak.

Aztán megtörténik a csoda: immunrendszerem váratlanul bekapcsol. Mégis maradok még. Station Holthusen ünnepli a sikert.

3 hónap telik el, mire újra kimehetek a szabadba. El sem akarom hinni amikor az ápoló hozza a kerekesszéket és segít beleülni. Tudok járni, de nincs erőm az udvarig elmenni. Már nyár van, baba kacsák a kórház kertjében lévő tavon. Gyönyörű minden. Mintha valami rémálomból ébrednék. A túlélésre koncentrálva elfelejtettem hogy van élet a kis steril szobán túl is.

Három hét regenerálódás után folytatódnak a kezelések. Szerencsére minden további dráma nélkül. Donort is találtak nekem a német csontvelőbankon keresztül.

Elérkezik a csontvelőátültetés ideje. Újabb két, esetleg három hónap bezártságra készüljek.
Hónapok óta „vendégeskedem” itt, hosszabb-rövidebb szünetekkel, és szinte elfelejtem, hogy ez egy kórház. Az itt dolgozók kedvessége, figyelmessége, közvetlensége kárpótol a sok veszteségért.  Amikor éppen jól működik az immunrendszerem szabadon jöhetek-mehetek. „Hotel Husen” – viccelődünk gyakran az ápolókkal és a nővérekkel. Megszerettük egymást és hálás vagyok nekik mindenért amit értem tesznek.

A csontvelőátültetés öt lórugásnyi kemóval kezdődik, újra egy hétig kapom, ezúttal tabletta formájában. Így könnyebb. A cél a saját csontvelőm kiirtása, azért, hogy a donoré majd érvényesülhessen. Fájdalmas a gondolat. Újabb láthatatlan csonkítás.
Egy hét és célba ér a kemó.  Üvegburában tartanak, hogy életben maradjak amíg az új csontvelő adható és megtapad. Csak a mosdóba járok ki, oda is csak ha muszáj. Az ágyban sem nagyon mozdulok. Hallgatom a csendet.

A csendben megnyílik egy másik dimenzió, ahol béke van. Megmagyarázhatatlan béke. Elönt a szeretet. Nincs bennem harag vagy keserűség, csak végtelen elfogadás és szeretet.

A csontvelőt infúzióban kapom, pont mint egy vérátömlesztést. Azt mondják meg fogja találni a helyét. Megilletődve nézem, ahogy csöpög.  Egyszerre nyűgöz le a tudomány és természet zsenialitása.

És ott az ismeretlen donor. Nem értem miért hoz ekkora áldozatot értem valaki akit soha nem is láttam.

A csontvelő megtapad, kezdek kijönni a mély völgyből. Nem zavar, hogy nem mehetek ki, örülök, hogy kaptam még egy kis időt, hogy még vagyok.
Az ablakon át figyelem a természet változását. Éjszakánként ha nem tudok aludni, hallgatom a csendet. A halál közelségében szertefoszlik minden türelmetlenség, elégedetlenség.

Egy évvel az érkezésem után végre jó a vérképem. Múlt év márciusa óta először nem látható blaszt sejt a csontvelőben. Nemsokára hazaengednek. Végleg. A családdal ünnepeljük a jó hírt, de titkon egy kicsit meg vagyok szeppenve.
Mit kezdjek most az életemmel? 

A hosszú bezártság után megijeszt a szabadság. Ősszeszavar a végtelen lehetőségek gondolata.

Akkor még nem tudom, hogy a végtelen lehetőségek időszaka egy évvel korábban lezárult.

 

Válasz panaszunkra az intézményi bezártság kezeléséről

Meglepően elutasító választ kaptunk a Covid vírus okán a második hullámban ismételten teljes izoláltságban élő társainkkal kapcsolatos ügykezelést panaszoló levelünkre. A pécsi intézmény vezetője sajnos teljes mértékben figyelmen kívül hagyta levelünk segítő szándékát,  közös megoldásra törekvő voltát, és az együttműködés teljes hiányát mutató elutasításban részesültünk.

A törvény lehetőséget ad a fenntartóhoz fordulásra amennyiben nem értünk egyet. Amellett, hogy természetesen nem értünk egyet, mert nem érthetünk egyet a járványügyi előírások empátia és emberség nélküli értelmezésével, továbbra is a partnerségre törekszünk és továbbra is segíteni kívánunk. Ezt nyilvánítottuk ki a fenntartónak a mai napon eljuttatott levelünkben, bízva megértésükben, és annak felismerésében, hogy közös céljaink lévén továbbra is segítséget ajánlunk.

Az alábbiakban olvashatjátok a panaszlevelünkre kapott választ, majd ez alatt a mai napon a fenntartónak eljuttatott fellebbezésünket.

  • Első, panaszos levelüket (2020.10.21.) itt olvashatjátok újra:

http://peoplefirst.hu/news/panaszlevel-az-intezmenyi-bezartsag-enyhitesere/

  • Panaszlevelünkre válasz (2020.11.10.):

link: panaszlevélre válasz Baptista Szeretetotthontól

  • Fellebbezés egyesületünktől a fenntartónak a mai napon elküldve (2020.11.18.):

Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy

1111 Budapest, Budafoki út 34/B

Szilágyi Béla, elnök

Csábi Lászlóné belső ellenőrzési igazgató

Tárgy: fellebbezés az 55385/8/25244/2020 iktatószámú panasz elbírálására

Tisztelt dr. Szilágyi Béla Elnök Úr!

2020.október 21-én kelt panaszos levelünk a Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthona – Pécs Intézményvezető Asszonya által elutasításra került. Válaszunkban elsősorban szeretnénk kinyilvánítani mélységes csalódásunkat, miszerint az együttműködést célzó, minden lehetséges módon segítséget felajánló levelünkre ilyen hangnemű választ kaptunk. Célunk azonban továbbra is az együttműködés, ezért jelen levelünkben a jogorvoslat lehetőségével élünk. Szeretnénk nyomatékosítani, hogy céljaink közösek, nem ellenség vagyunk, hanem partner. Úgy érezzük a Szeretetotthontól kapott levél félreértéseken alapszik, hiszen közös célunk kell legyen, hogy azok, akikért az intézmény megalakult és akik érdekében működik, jobban érezhessék magukat ott ebben a helyzetben is.

Jelen levélben nem kívánjuk pontról pontra Ön elé tárni jogi, valamint tapasztalatainkon alapuló cáfolatainkat, korrekcióinkat, hanem kérjük vizsgálja ki az ügyet és legyen segítségünkre egy többoldalú moderált beszélgetés (személyes vagy online) megteremtésében, melyen az ott lakók szubjektív tapasztalatai alapján, az intézmény fenntartói által esetlegesen nem ismert panaszok kerülhetnek nyugodt hangvételben,  moderátor bevonásával megbeszélésre. 

Ennek célja a valóban meglévő problémák feltárása és kezelése, illetve a hivatkozott rendelkezések tényszerű megismerése, a rendelkezési ellentmondások, illetve azok eltérő jogi alkalmazásának átbeszélése. Célszerűnek tartunk egy igényfelmérést a lakók és hozzátartozóik között a pécsi intézmény részéről, melynek megvalósításában, lebonyolításában szintén szívesen segítünk. 

A tényleges helyzet feltárását segítendő az alábbi kérdéseket is érdemes körbejárni közösen (az NNK határozatban – 42935-2/2020/EÜIG – foglalt intézmény elhagyási tilalomra vonatkozó kivételek): 

– Hányan hagyhatják el a lakók közül az intézményt munkavégzés céljából 2020. szeptember 7-e óta? Erre az NNK határozat lehetőség ad. Kitér az intézmény izolációs terve a munkavállaló lakók biztonságos elkülönítésének megszervezésére?

–  Hány esetben és milyen indokkal nyújtottak be az intézményvezetőnek “különösen méltányolható helyzetre” való hivatkozással kérelmet az intézmény elhagyására? Hányszor adott “különösen méltányolható helyzetre” való tekintettel az intézményvezető engedélyt az intézmény elhagyására?

– Történt igényfelmérés arra vonatkozóan, hogy a lakók közül hányan és milyen módon szeretnének élni az intézményen kívüli, az intézmény által szervezett napi szabadidős tevékenységekben való részvétel lehetőségével? Erre az NNK határozat lehetőséget nyújt. Hányszor szervezett az intézmény szabadidős tevékenységet az intézményen kívül 2020. szeptember 7-e óta?

Az Intézményvezető Asszony által leírtakban több esetben eltérést tapasztalunk a megélt valóság és a szándék között. Tudjuk, hogy a jelen helyzetben milyen nehéz jó döntéseket hozni, megértjük a felelősség óriási súlyát, ám a lakók lelkiállapota olyan mértékben romlik, hogy az általunk felvetett probléma kezelése nem tűr halasztást. Ez a fenntartó érdeke is kell legyen, hiszen a lakók, hozzátartozóik a kialakult helyzet miatt türelmetlenek, depressziósak, ezáltal az amúgy is leterhelt személyzet számára nehezebben kezelhetőek. A járványügyi helyzet rendkívül komoly, megoldása azonban nem lehetséges empátia, emberség nélkül. A probléma tehát igen komplex, megoldása azonban még ebben az azóta szigorúbban korlátozott helyzetben is lehetséges. 

Tekintettel arra, hogy hasonló helyzet bármikor jelentkezhet, akárcsak egy influenza járvány esetén, az eljárásrend, módszertan hangsúlyozottan közös, minden résztvevő érdekét képviselő kidolgozása feltétlenül szükséges. Magyarországon egyelőre még nincs hagyománya, de a civil szervezetek bevonása az intézmények életébe jogos igényünk. 

Korábbi levelünkben leírt segítő javaslatank továbbra is nyitottak az intézmény számára (mentálhigiénés támogatás, tematikus beszélgetések, szabadidős programok, a korlátozások enyhítését követően a kijárásban segítségnyújtás, a más hasonló intézményekben már bevált plexi fallal vagy az udvarban a kerítésen keresztüli érintkezés lehetőségének megteremtése, a munkavállalás folytatásának segítése).

Kérem jelezze számunkra, elfogadható-e a javaslatunk a többoldalú problémafeltáró és kezelő beszélgetésre, vagy van-e saját megoldási mód, melyet közösen véghezvihetünk? 

Megértő és együttműködő válaszát előre is köszönöm,

Pécs, 2020.11.18.

Üdvözlettel:

Pataki Veronika

elnök

A levelet elveink alapján a nyilvánosság számára is elérhetővé tesszük. “

 

 

 

 

 

BLOGLÁNC a bezártságról – Be/ki/zártság auti módra

Anthea Aspie művésznevű, autizmussal élő társunktól kaptuk a BLOGLÁNC első folytatását. Olvassátok, nagy élmény lesz, A.A. remekül ír! 🙂

Szeretem az embereket, de nem szeretem az embereket. A nemautista játszmák, sallangok hamar kifárasztanak, illetve néhányat egyenesen gyűlölök – míg másokért szinte élek-halok. Voltak már korlátozva a szabadságjogaim számos módon. Úgy igazán bezárva viszont még nem voltam. Még a legrondább bántalmazásból is ki tudtam menekülni végül, bár volt, hogy csak segítséggel. 

Autista vagyok és introvertált, befelé forduló, ha úgy tetszik magának való – de nekem is van igényem a fizikai társaságra, még ha nem is úgy élem ezt meg, mint mások, akár más autisták.

Veronika arról írt, hogyan élte meg a kórházi tartózkodását. Ezekben nekem az volt a rossz, hogy nem lehettem egyedül és bár volt az adott osztálynak napirendje, nekem túl sűrű volt a jövés-menés és túl más a napi rutin. Aztán ott voltak a látogatások. A félszeg mondatok, ahogy el próbáltuk játszani a tökéletes beteglátogatást, gyakran vadidegenek előtt, egy látogatók fogadására kialakított teremben vagy a kórteremben. Nem tudtuk ugyanazt a bensőséges családi, baráti légkört elővarázsolni, mintha csak otthon találkoznánk. 

A jelenlegi helyzetben javasolt távolságtartást én voltaképp élvezem. DE. 

Elmehetek szinte akárhova. Amikor lehetőségem van rá, sőt szinte ahogy kedvem tartja. Ez, amit én eddig megéltem sosem volt igazi karantén, látogatási tilalom, önkéntes izoláció (amikor saját döntés alapján, karanténszerű életmódot alakítasz ki – sokak kénytelenek egészségi állapotuk miatt ezt megtenni -ezt egy hétre kipróbáltam, akkor és ott jólesett, de néhány helyre akkor is nekem kellett elmenni). A munkahelyem is megvan egyelőre – mind erősebben tartanak rám is igényt. Ez számomra a megfertőződés fokozott veszélyével jár együtt. Munka közben is van rálátásom arra, milyen rossz dolgokat élnek most meg családok, emberek. Szennyes/tiszta ruhákból szagolják a másik világának rejtett üzeneteit, fertőtleníthető tárgyak válnak az érintés nagyköveteivé. Vannak, akik az ország egy másik pontjára kerültek, ahova még a „pakk” sem jut el, és ha nincs veled a mobilod, akkor a hozzátartozód csak x-edik hívás után kap pár szavas felvilágosítást az állapotodról…

Sokat gondolkozom, rágódom ezeken a tapasztalatokon is. 

Az Egyesületben is vannak olyan embertársak, kedvesek, akiktől a választás lehetőségét gyakorlatilag teljesen elvették és ettől rá kell ülnöm a kitörni készülő állatra. Ismerve az emberi lényeket, félek, hogy vannak dolgok, amikről nem tudnak, vagy akarnak beszélni – azt érzem, hogy pszichés, esetleg egyéb formájú bántalmazás éri őket. Ilyenkor egy kipányvázott Gullivernek érzem magam. Tehetetlen óriásnak, akiben csak az indulat óriási… amiatt meg csak bajba kerültem mindig is. 

Mint valami balszerencsekártyák egy társasjátékban. Külső intézményben jártál beavatkozáson? Két hét magánzárka. Ja, kontroll két hét múlva. Megint két hét magánzárka…Kórházba kerültél, nem találkozhatsz a szeretteiddel, csak fertőtlenítővel lefújt csomagokon át és jó esetben mobilon érintkezhettek. A telekommunikációs eszközöket csak segítséggel tudod használni? Bocsi, nincs elég segítő kéz, nem fogsz tudni beszélgetni, csak a besurranó gondozóval, takarítóval.

„Naaaagy arcpálma.”

Örülök, amikor azt látom, hogy vannak próbálkozások arra, hogy a szabályok betartása mellett mégis egy kis emberség, egy kis érintkezés is beleférjen a mostani bezárós-kizárós világba. Ablakokon át integettek emberek egymásnak, telefonnal a kézben, néhol plexifalas „beszélő” került kialakításra – de pl néhol nem megoldott a kerekesszékkel közlekedő bejutása (kicsi hely, vagy csak ki kellene addig tenni egy fotelt, majd vissza). Bentlakásos otthon lakóinak kerti partit, szabadtéri tornafoglalkozást, egyéb foglalkozást rendeztek – a dolgozók „szkafanderben”, a lakók közül, aki meg tudta tenni, maszkot viselt stb. 

A legtöbb ember (valamilyen szinten én is) társas lény, keressük a másikat, és el sem tudjuk képzelni normál időben, hogy mi minden múlik azon, hogy megvan-e a napi fizikális érintésadagunk. Ha már tényleg olyan a helyzet, hogy nem lehet kidugni az orrot a szobából, akkor pedig még tornát is kell biztosítani. Nem lehet pár négyzetméteren pislogni nagyokat tökegyedül. Ez nettó kegyetlenség. Emberkínzás – valójában létező kínzási módszer. 

Amikor én zártam be magam a maradjotthonba, mert nem tudtam, hogy a vadiúj betegségem hova tesz a fokozott kockázatos listán, nekem a net, az online csoportok, csetek jelentették a világot. Az én fajtám amúgy is gyakran jobban kedveli ezt a társas érintkezési formát. Azért jobban esik, ha van beleszólásom, hogy mikor szörfölgetek és mikor IRL-ezek (in real life- a való életben).

Én MÉG választhatok, hogy elmegyek a boltba, kimegyek egyet sétálni, vagy eldönthetem, hogy mennyire akarok találkozni a kedvesekkel. Családom pl. nagyon hiányzik, de lehet, hogy kivárom a következő nagyobb családi ünnep torlódást… addig csak telefonálunk meg írunk egymásnak. Egyre több dologról mondok le ismét, mert én is fokozott kockázati csoportba tartozom. 

Akik most kórházban vannak, vagy bentlakásos otthonban élnek, nem rendelkeznek ezzel a luxussal. Van, aki nem tud kikerülni a házon belüli karanténból, mert az két hét – de az intézmény elhagyását igénylő beavatkozás pont kéthetente van. A teszt meg, mint tudjuk, drága, lassú, stb.
Megesik, hogy egy másik szobában, a saját tárgyaitól távol kell senyvednie és néha azoktól kell elszenvednie változatos dolgokat, akik elvileg az ő megsegítésére vannak ott… egy meghatározott díj ellenében, amit egy szerződés alapján fizet az „otthonnak”. Jó ha telefonon beszélgethetnek a kedvesekkel, esetleg videóhívásban vagy ablakon át integethetnek egymásnak. Sokan vannak, akiknek ez sem adatik meg. Nem, nem mehetnek ki az udvarra, nem igazán találkozhatnak néhány lakótársukkal/betegtársukkal sem. 

Sokan a szeretteiktől elszakítva kénytelenek megtapasztalni a halált. 

Vannak, akik a kommunikációs eszközök használatában is segítséget igényelnek és mindannyiunknak jólesne egy segítő ember, legyen az egy empatikus valaki, vagy akár szakember, akivel megfoldozhatjuk a lelkünket ebben az újfajta, érintéskerülő világban.

Még nekem is szükségem van fizikai kontaktusra, ezen páran meg szoktak lepődni (nekik gondolatban válogatott gorombaságokat szoktam kívánni). Lényegesen kisebb az igényem, mint az átlagembernek, de igenis van ilyen igényem.

Mindenkinek nehéz most, mindenkinek más miatt, de mindenkinek nehéz. Jó lenne, ha együtt könnyebbé tudnánk tenni egymás életét. Újra meg újra eszembe jut egy videó: „Apuka köhög” ( https://www.youtube.com/watch?v=75wjX69fmYY

Képzeld el, hogy befizetsz egy szállodába egy nyaralásra. Kiválasztod a szobát, az extra szolgáltatásokat. Aztán hirtelen bezárnak egy másik szobába, esetleg egy másik emberrel, nem lehetnek veled a kedvenc dolgaid, nem simizheted meg a kedvenc állatod, nem ölelgetheted meg a szeretteidet, nem ülhettek ki a jó levegőre traccsolni egyet. Akik körülötted vannak, azt lesik, hogy „Apuka, maszk van?!” – míg rajtuk gyakran nincs vagy nem jól viselik, valamit elrontanak a higiénével és a nap végén hazamennek, majd holnap elhozzák neked a vírust a – mittudomén, a buszról. Nem jutsz telekommunikációs eszközhöz, vagy ha van is, állapotod nem teszi lehetővé a használatukat. De nemigen akad, aki segít neked ebben. Képzeld el. Magánzárkába kerültél. Megfosztva az otthonosságtól, az érintés örömétől, a találkozásoktól. Néha még az emberi lelkekből izzó melegségtől is. Apuka, maszk van. Legyen néha integetés, udvaron levegőzés, testmozgás. Lélekfoldozgatás.  Legalább közös börtönnóta, az ég szerelmére… mint az erkélykoncertek nem is olyan rég, vagy a közös tapsolások, éneklések – ezeket amúgy jajj, nagyondenagyon utálom, viszont látom, hogy mennyire jót tettek az emberekkel ezek az apró dolgok. Tehát ha nincs jobb, ez KELL. 

Legyen jobb. Ki kell találnunk valami sokkal élhetőbbet, ne kelljen már rabnak állni ártatlanul!
Nagyon fontos lenne, hogy a kórházban levő embertársak, a bentlakásos otthonban élő barátaink  és szeretteik kedvéért igyekezzünk valami humánusabb megoldást találni. Együtt. Piszkosul gyorsan.
Mert más, ha én zárom be magam/ zárok ki embereket, világokat saját akaratomból és más, ha külső körülmények kényszerítik ránk ugyanezt.

Mostanában nagyon gyakran használom a facebook-on az „ölelős” lájkot. Aki közelebbről ismer, tudja, hogy nem vagyok egy pacsipusziölelgetős ember. Nem is igazi ölelés ez, és mégis jóleső lehet. 

Nagy virtuális ölelést küldök tehát mindenkinek, még akkor is, ha nem szeretem, mert tudom, másoknak mennyire fontos gesztus. Kívánom, hogy mindenkinek legyen módja nyitni ebben a zárkózósdiban!

BLOGLÁNC a bezártságról – De jó a többieknek!!

Ha mindannyiunknak nem is, de valószínűleg igen sokunknak van a bezártsággal kapcsolatban élménye. Akinek pedig nincs, a COVID második hullámának köszönhetően várhatóan lesz. 🙁

Sokat segít nekünk, és sokat segítünk vele másoknak is, ha kiírjuk ezt magunkból, okulásként, példát, megoldási lehetőséget, túlélési stratégiát állítva azok elé, akik még nem találták ezt meg.

Blogláncot indítunk ezért, amihez mindenki hozzá írhatja a magáét. Kezdem az én történetemmel, ami a kórházi bezártságról szól.

Pont egy éve, vagyis 2019. novemberben kerültem kórházba, a budapesti SOTE szemészeti osztályára. Váratlanul, mint ahogy ez a COVID bezártság is jött, egyik pillanatról a másikra. Elmentem Budapestre vizsgálatra, mert az iszonyú fájdalmakkal járó szemproblémámat 5 hete nem tudták sajnos eredményesen kezelni tovább az addigi helyen. A vizsgálat azonban néhány perc múlva betegfelvételellel folytatódott, és meglepetésemre egy órán belül ott találtam magam Budapesten, egy kórházi szobában egyedül, betegtárs nélkül. Csak ültem az ágyon és egyelőre azt sem tudtam mihez kezdjek. 

A szemészeti osztályon amúgy nem szokás hetekig lébecolni, ezért az én majd egy hónapos ottlétem alatt VIP vendég lettem, magam szolgáltam ki magam, magam csöppentgettem a szemembe, és általában nagyon kedélyesen maguk közé fogadtak a nővérek. 

Az első műtétre mindjárt másnap került sor, majd egy hét múlva a “nagy” műtétre, és hogy ne unatkozzak, néhány nap múlva “egy kis igazításképp” egy harmadikra. Addig nem voltam a műtők gyakori vendége, így próbáltam a rettegést azzal csillapítani, hogy a műtő világának izgalmas újdonságait gyűjtöttem bele a lelkemnek erre szolgáló bugyrába. Az izgalmakról csak annyit, hogy az unalomból csoki és sütievések, és az állandó ágyon üldögélés vagy fekvés ellenére 6 kilót hagytam magam mögött a SOTE-ról való távoztomkor.

A bezártság érzése számomra leginkább a felfoghatatlanság érzésével volt azonosítható. Mit keresek én itt? Hogy kerültem ide? Miért én? és hát a legerősebb:  De jó a többieknek!!! 

Ma visszagondolva fogalmam sincs hogyan múltak el a napok a teljes tétlenségben, hogyan lett végre dél, aztán végre délután, és végre este, csak azért, hogy egy újabb rém unalmas nap kezdődjön. Mekkora örömet okozott nekem, hogy a szemközti házban felfedeztem, hogy minden este 7-kor jóga van, ráadásul valami izzasztó féle, mert bepárásodnak az ablakok. És szombat délelőtt 9-kor is jönnek, de jó nekik, kijógázzák az aheti stresszt. De átmennék én is! De jó nekik!

Volt mélypont is. Kettő. 

Amikor úgy volt, hogy másnap meglesz a “nagy” műtét és utána elmúlik az addigra két és fél hónapja tartó iszonyú fájdalom, ami akkor már az őrület határára vitt. Ha nem bele. Csak holnapig kell kibírni! Én leszek persze az utolsó, mert fertőzés lévén utánam nagytakarítás kell a műtőben, ami azt jelenti, hogy délután 2-3 óra körül kerül csak rám sor. Éjfél után már nem enni, nem inni, reggel 6-kor átöltözni műtős ruhába, és ülni az ágy szélén összeszűkült gyomorral. Majd jönnek, hogy nagyon elnézést, de egy azonnali sürgős műtéthez kellett a nekem szánt szaruhártya…….összeomlás. Nem csöppentek többet! Minek csináljak bármit is, úgyis mindegy! Mindenkit utálok! Ne kérdezzék hogy vagyok, nem mindegy az nekik?!

Ekkor nekem megvolt az az életmentő lehetőségem, ami a mostani COVID helyzetben sokaknak nincs: a rendkívüli empátiával megáldott orvosom azt mondta, Veronika menjen ki szombat délben és csak vasárnap este jöjjön vissza. A bátyám lakásában lenni, normális nappaliban TV-t nézni, vacsorázni, a Római-parton egyet sétálni, ez a valódi, igazi, álombeli Mennyország volt! Még akkor is, ha a szembesütő napot csak hétrét görnyedve, fejemet eltakarva bírtam elviselni, ha másfél órát kerestünk hétvégén nyitva tartó patikát fájdalomcsillapítóért, akkor is, ha éjjel 15-ször keltem fel. 

A második  mélypont amikor már megvolt a “nagy” műtét, de még nem biztos semmi sem állapotban nem bírtam tovább, hogy a többieknek milyen jó én meg be vagyok ide zárva. Akkor kiszöktem. A nagy udvar másik oldalán lévő büfébe kimehettem, sőt a dohányosok az utcára is, hát én a büféjáratomat megtoldottam egy nagy körrel a kórház körül. Második Mennyország! Emberek körülöttem, kávézók, én is beültem egy gyors Lattéra, hú de jó volt! Utána meg hú de rossz visszamenni! Figyelem: az említett szökést a jelen helyzetben senki ne csinálja utánam!

Az egy hónapnyi bezártság utáni kiszabadulás meglepően nehéz volt. Vissza kellett illeszkedni a normalitásba. A bezártságot is meg lehet szokni, az ottani rutin is újfajta biztonságot adott. Újra kellett tanulni szabadon élni. De gyorsan ment! 🙂

Írd le a Te történetedet is. Nagyon kíváncsi vagyok rá!

 

Egyetemistákkal konferenciáztunk

Mindig nagyon örülünk, ha fiatalokat tudunk bevonni a munkánkba, és megmutathatjuk nekik milyen az élet fogyatékossággal élőként.

Középiskolásokkal rendszeresen dolgozunk, sokan jelentkeznek hozzánk az 50 órás közösségi szolgálatukat teljesíteni nálunk. Nagyon jó velük, szinte nem is kell érzékenyíteni őket, nekik a másság elfogadása teljesen természetes. ♿️

Ilyen nyitott közeg az egyetemisták világa is, amihez régi célunk volt közelebb kerülni. A PTE Társadalmi Befogadás Szakkollégiumának és Molnár Gyöngyi egyesületi tagunknak is köszönhetően már több kurzusban részt vettünk, videós bemutatkozót készítettek velünk (profi módon), önkénteskedtek nálunk a hallgatók, most pedig a Közösségek és szervezetek című konferencián beszélgethettünk sokukkal a Közösségi tanulás és fogyatékosság szekcióban.

Élmény volt, köszönjük! Tartsatok velünk tovább fiatalok! ?

Panaszlevél az intézményi bezártság enyhítésére

Egyesületünk néhány tagja fogyatékossága okán intézményben él. A COVID vírus első hulláma már nagyon nehéz helyzetbe hozta őket azáltal, hogy 3 hónapra teljes izoláltságba kerültek, se ők nem mehettek ki, se látogatókat nem fogadhattak semmilyen formában. Jelenleg a második hullámban ugyanezt kénytelenek átélni. Ez a mértékű elzártság súlyos lelki, mentális problémákat okoz, emellett a szabad vallásgyakorláshoz, a szabad mozgáshoz, és a munkához való alapvető emberi jogokat is sérti. Egyszerűen fogalmazva: a társadalmi együttélés szempontjából nem fair, hiszen mi, intézményen kívül élők jelenleg is szabadon járunk-kelünk, dolgozunk, szórakozni járunk, utazunk, ügyeinket intézzük, vásárolunk. 

Az alábbi levél tartalmát juttatuk el segítő szándékkal a mai napon az érintett pécsi intézmény fenntartóinak, vezetőinek postai úton és emailben, melyre panasz lévén a  szociális törvény 94/E. § (14) bekezdése alapján 15 napon belül választ várunk.

Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, dr. Szilágyi Béla, elnök, Csábi Lászlóné belső ellenőrzési igazgató

Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthona, Gyuró Anikó Katalin intézményvezető

Tárgy: panasz

Tisztelt Elnök Úr!

Tisztelt Intézményvezető Asszony!

Tisztelt Igazgató Asszony!

Egyesületünk nevében szeretnénk panasszal élni és egyben segítségünket felajánlani a Covid-19 vírus miatt ismét bezártságra ítélt fogyatékossággal élő tagjaink gondozásában.

A pécsi Malomvölgyi Szociális Otthonban élő fogyatékossággal élők kijárásának és látogathatóságának teljes tilalmát nem tartjuk az EU emberi alapjogokhoz méltónak és a társadalmi együttélés szempontjából sem méltányosnak. Ezen véleményünket az ombudsmanhoz is eljuttattuk, és kértük, hogy segítsen az intézmények fenntartóinak egy a krízishelyzetekre kidolgozott ajánlással. Ez folyamatban van.

Addig is azonban mielőbb tenni kívánunk az intézményekben élők lelki, mentális épségének megőrzéséért, és mivel a People First Egyesület fogyatékossággal élőkkel foglalkozik, elsősorban Pécsett, ezért kifejezetten értük, a Malomvölgyi Szociális Otthonra vonatkozóan.

A bezártság érthetően súlyos  – remélhetőleg nem visszafordíthatatlan – mentális problémákat okozott már az első hullám alatti elszigeteltségben, mely most hatványozottan jelentkezik.

Javaslataink, felajánlásaink és panaszaink a következőek:

felajánljuk egyesületi tagjaink szakmai segítségét a fogyatékossággal élők mentális, lelki segítségére. Két mentálhigiénés diplomás szakember tagunk a Malomvölgyi Szociális Otthonban önkéntes szerződés alapján egyéni coachingot, személyes fejlesztést, tanácsadást, illetve csoportos foglalkozásokat tartana. Képzettségük, szakértelmük, szakmai tapasztalatuk rendelkezésre áll (igény esetén diplomamásolatukat, referenciáikat megküldjük), segítségükre az intézményi kapacitást ismerve azonnal szükség van. Munkabérük nem releváns, önkéntesként végeznék tevékenységüket. A szerződésben kikötésre kerülhet, mely feltételekkel léphetnek be és dolgozhatnak az intézményben, hasonlóan a jelenleg is ki-be járó ott  dolgozókhoz.

Hasonlóan az előbbiekhez a lakók számára kiscsoportos tematikus beszélgetések biztosítását kérjük, akár szabadon választott témákról, akár a lakók igényei alapján felmerült aktualitásokról. Ennek moderálásában, összehívásában szükség esetén szintén szívesen nyújtunk segítséget.

Az udvar teljes területét vehessék igénybe a lakók, ne legyen leválasztva egy kijelölt terület. A fizikai kondíció megőrzése érdekében kerüljenek beszerzésre és felállításra kültéri, mozgáskorlátozottak és épek által együtt is használható egyszerű kültéri kondicionáló gépek. Ezek beszerzésében szintén segítséget vállal egyesületünk.

kérjük, hogy az időjárás függvényében (télen is) több udvari, szabadidős programot szervezzenek a fogyatékossággal élők részlegének. Javaslatunk pl. ételkészítés (bográcsozás, grillezés) a szabadban. Ehhez az alapanyagot a People First Egyesület biztosítja, szükség szerint önkénteseket is biztosítunk, hogy ne az amúgy is túlterhelt személyzetnek okozzunk plusz feladatot.

kérjük, hogy mielőbb vezessék be a pécsi Szent Lőrinc Gondozóotthonban jól bevált plexi fallal elválasztott találkozási lehetőséget. Ez – mintegy a börtön beszélők mintájára – megoldást nyújt az érintésmentes találkozásra a hozzátartozókkal, barátokkal, megszüntetve a teljes izoláltságot. Emellett a pécsi Életminőség Fejlesztő Szolgáltatások Intézménye (ÉSZI) mintájára a szabadban, az udvaron a kerítésen keresztül, biztonságos távolságot tartva is tegyék lehetővé a hozzátartozókkal, barátokkal való találkozást.

kérjük fontolják meg, hogy külön részleget hoznak létre a fogyatékossággal élők tartós bentlakásos intézményi részlegén azok számára, akik kijárnak, dolgoznak. Rájuk külön szabályok vonatkozhatnak, melyek betartásával részt vehetnek a társadalmi életben, csakúgy, mint kint élő fogyatékossággal élő társaik, akik jelenleg továbbra is dolgozni járnak. Ennek kidolgozásában szívesen nyújtunk bárminemű segítséget.

a szabad vallásgyakorlás a szabad mozgáshoz és a munkához való joghoz hasonlóan alapvető emberi jog.
Kérjük tegyék lehetővé a katolikus pap szolgálatainak igénybevételét, ha más módon nem lehetséges, legalább online eszközökkel.

Tegyék lehetővé a lakók szabályok betartásával történő, bizonyos ésszerű korlátok közé szorított boltba járását, amely a változatosabb és egészségesebb étrendet is hivatott megteremteni.

A munkába járás biztosítását – a Nemzeti Népegészségügyi Központ 42935-2/2020/EÜIG 2020. szeptember 7-én kelt jelenleg is hatályos határozata alapján – intézményvezetői engedéllyel tegyék lehetővé.

Kérjük az intézmény által szervezett napi szabadidős tevékenységek céljából maga az intézmény is szervezzen napi csoportos, a szabályok betartásának felügyeletével történő kimenőt azoknak, akiknek erre szükségük van a lelki egészségük megóvása érdekében. Ilyen közös szabadidős tevékenység lehet például a közös séta a környéken a járványügyi előírások betartásával. Kísérő személyzet biztosításában szívesen részt veszünk.

A korlátozott kijárást (munka, bolt, séta) különösen méltányolható helyzetre hivatkozva kérjük megteremteni, mivel már az első hullám alatt mérhető módon rendkívüli romlás volt tapasztalható bentlakó társaink lelki egészségében. Az újabb bezárás okozta összeroppanás és visszafordíthatatlan folyamatok elkerülése végett belátható módon szükség van számukra is a térre, levegőre. Tagjaink vállalják, hogy nem mennek zárt helyre, nem találkoznak másokkal, betartják a szigorú higiéniai feltételeket.

Nem méltányos, hogy míg a társadalom nagy része szabadon jár-kel a vírushelyzetben is, számukra ez semmilyen módon nem lehetséges. Panaszoljuk ez okból  a járványügyi szempontból biztonságosan megszervezhető kimenők lehetőségének hiányát.

A szabályok betartásával ők ugyanúgy részese kell legyenek a társadalmi életnek, belátva, hogy rájuk – mivel zárt közösségben élnek – szigorúbb szabályok vonatkoznak, melyek betartását vállalják.

Mint látható, olyan lehetőségek, egyszerű megoldások bevezetését kérjük, melyeket a lakók és hozzátartozóinak igényei alapján állítottunk össze, minimális kéréseket tartalmaznak, az emberi alapjogok betartását kérik, és melyekkel nem kívánjuk sem anyagilag, sem munkaidővel terhelni az intézményt és dolgozóit. Igyekszünk mindkettőt átvállalni. Amennyiben valamely javaslathoz mégis plusz költség jelentkezik, annak megoldásában is szívesen segítünk. A fő hangsúly a közös problémamegoldáson, segítségnyújtáson van.

Pécs, 2020.10.21.

Mielőbbi válaszukat várva, együtt-gondolkodásukat megköszönve,

Üdvözlettel:

Pataki Veronika, elnök

a panaszlevél a teljes tagság és támogatóink egyetértésével született. Tagságunk jelenleg 34 fő

A levelet elveink alapján a nyilvánosság számára is elérhetővé tesszük. ”