Végre választ kaptunk az ombudsmantól

Ki emlékszik már? – mondhatnátok, és talán igazatok is lenne. Tavaly, vagyis 2020. július 31-én küldtük el beadványunkat az ombudsmannak. Ebben jeleztük, hogy igen eltérőek a gyakorlatok az egyes intézmények a Covid alatti hozzáállásában. Van, ahol a mai napig látogathatóak az idősek és fogyatékossággal élők, van ahol majd’ egy éve zártságban kell élniük.

Az ombudsman kivárta a Covid harmadik hullámának lassan a végét. De legalább válaszolt. Hosszasan, részletesen, udvariasan, de ……Épp a kért útmutatás hiányzik az intézményvezetőknek, amivel a jövőbeni járványokban felkészülten tudnának dönteni, nem sértenének alapvető emberi jogokat és nem szegregálnának embercsoportokat.

Egy bekezdést kiemelnénk azért a levélből:

“Az országos tisztifőorvos határozatát megelőzően, 2020. augusztus 28-án az Emberi
Erőforrások Minisztériuma egy figyelemfelhívást adott ki a bentlakásos szociális ellátást nyújtó intézmények és fenntartóik részére, mely szerint a járványügyi helyzetben az intézmények által meghozott szabályzatok, korlátozó intézkedések során az arányosság és szükségesség elvének érvényesülnie kell. Az intézmény tárgyi feltételei adta lehetőségeket figyelembe véve, csak valóban indokolt mértékű korlátozásokat vezessenek be. Az ellátottak kapcsolattartáshoz való joga és szabad mozgáshoz való joga indokolatlan mértékben nem korlátozható.”

A teljes levelet olvassátok el ide kattintva: Intézményi bezártság Ombudsman válasz 2021.03.30.

Az előzményeket az Aktuális hírek menüben olvashatod a weboldalunkon.

Köszönet a segítségért a TASZ-nak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük