Archívumok

Közelről látjuk a Cutler Gym bejáratát, széles ajtóval. Éppen beléptek Gergő és Evelin az edzőterembe.

Cutler Gym & Fitness Pécs

Az önálló életvitelhez nagyban hozzájárul az akadálymentes sportolás lehetősége is. Sőt, fogyatékossággal élőként elengedhetetlen fontosságú a testmozgás, az erősítés. Mivel tudomásunk volt már fogyatékossággal élőkről, akik ebben a pécsi edzőteremben erősödtek, ajánlásra feltártuk a Pécsi Plaza épületében található Cutler Gym & Fittness termeit. Összességében úgy értékeltük, hogy nem egy kifejezetten fogyatékossággal élőknek készült edzőterem (mint például Budapesten a “Suhanj”), de lehetőség van akadálymentesen erősödni, illetve a szemléletmód és a hozzáállás miatt mindenféleképpen ajánljuk speciális igényekkel rendelkezőknek is.

A Cutler Gym 2016. decembere óta várja a sportolni vágyókat a Pécs Plazában a főbejárattól balra található szárnyban. A Pécs Plaza-hoz megérkezve a főbejárattól balra, egyenletes, térköves járdán közelíthető meg a Cutler bejárata. Az akadálymentes parkolóból két módon érhető el a bejárat: a Plaza főbejáratánál lehet akadálymentesen feljutni a járdára, vagy a parkolón át jut a Cutler bejáratánál kialakított akadálymentes járdaszakaszhoz.

A bejáratnál egyenesen továbbhaladva a függőleges fém fogantyúval ellátott üvegajtó ajtófék nélküli, közepesen könnyen nyitható, nem csapódik vissza.

A kellemes előtérben a Protein Bar-ba lépünk be, innen lehet eljutni a szaunába, a szoláriumba, az összesen 330 férőhelyes öltözők egyikébe, a 900 négyzetméteres küzdőtérre, illetve a küzdőtérről a csoportos terembe.
A Protein Bar-ban az ülőgarnitúrák megfelelő magasságúak, az asztalok manuális kerekesszékkel hozzáférhetők. A bár pultja kissé magas kerekesszékből. Az itt dolgozó munkatársak figyelmesek, segítőkészek.

A teremben található ajtók mindegyike könnyen nyílik, csak hagyományos kilincs van rajtuk, ajtófék nincs.

Látássérülteket, hallássérülteket segítő megoldások jelenleg nincsenek.

A bejárattól balra találhatóak a mosdók, ezek nem akadálymentesek. Akadálymentes WC, pelenkázó azonban a Plaza épületében található, melyek akadálymentesen elérhetőek a gym-től.

A női és férfi öltözők előterébe be lehet jutni kerekesszékkel. Itt fogasok, tükör, hajszárítók találhatóak. Az öltözőszekrények közül az alsó sorban lévőkhöz kerekesszékből is hozzáférünk. A zuhanyzók sajnos nem akadálymentesek, kerekesszékből csak a kézmosó mosdók használhatók.

Az öltözők előteréből nyílik bal oldalon a szolárium, jobb oldalon pedig a szauna. Ezek kerekesszékkel nem megközelíthetőek, mozgássérültek, egyéb fogyatékossággal élők segítséggel tudják használni.

A Protein Bar-ból egy forgó beléptetőn elérhető az úgy nevezett küzdőtér. A beléptető karjai igény esetén le- illetve oldalra hajthatók, kérésre a terem munkatársa szabaddá teszi az utat kerekesszék előtt is. A küzdőtéren számos gép segíti az edzeni vágyókat. Első pillantásra ezek elhelyezése zsúfolt, azonban a munkatársak készséggel mozdítják el őket, ha arra van szükség és tapasztalatunk szerint el lehet férni közöttük kerekesszékkel. A padló burkolata egyenletes, nem csúszós, a gépek között botlásveszéllyel nem találkoztunk.
A küzdőtér távolabbi végéből nyílnak a csoportos termek, melyeknek kb 1 cm-es küszöbe nem jelent akadályt. Itt tükörfal, bordásfalak, bokszzsákok, és számos más kellék található.

A gymben 160 gép, több, mint 40 kardiogép, és vagy 5 tonnányi súly várja a sportolni vágyókat. A gépek között speciálisan fogyatékossággal élőknek készültek nem találhatóak, de ottjártunkkor felkeltettük a tulajdonos figyelmét, és a jövőben remélhetőleg tervbe veszik ezek beszerzését is. A gépek többsége használható fogyatékossággal élőként, mozgássérültként többször némi segítséggel.
Ehhez azonban minden támogatást megadnak a személyi edzők. Két fő speciálisan képzett személyi edző (gyógytornász) található a csapatban, akik dolgoztak és jelenleg is dolgoznak mozgássérült sportolóval a Cutlerben. Szívesen várják a fogyatékossággal élő vendégeket. Érdemes előre jelezni, ha valaki fogyatékossággal élőként szeretne a teremben állandó vendég lenni, akkor erre felkészülten várják a megfelelő edzők.

A Cutler szimpatikus szemléletéhez hozzátartozik, hogy a teremben nem csak edzeni lehet, a helyszín rendszeresen szervez különféle eseményeket, többek között véradást is – ezekről a Cutler Gym Facebook oldalán értesítik a követőket.

A Cutlerben a napijegytől az éves bérletig számos megoldás és többféle kedvezmény közül lehet választani. Fogyatékossággal élők részére sajnos külön kedvezmény nincs.

Weblap:
A kezdőlapon vizuális 3D bejárásra van mód.
Mozgássérültként jól használható, a menüpontok átláthatóak, megfelelő nagyságúak, könnyű navigálni az oldalon. Nem igényel túl sok kattintást, hogy megtaláljuk a keresett tartalmat.

Látássérültként nagyon jól használható a weboldal, szinte mintaszerű. Áttekinthető a menürendszer, képernyőolvasóval jól kezelhető. A címsoros navigáció nagyban megkönnyíti a menüpontok kinyitása után a konkrét tartalmak gyors elérését. A navigációs elemek (linkek, gombok) könnyen aktiválhatók. A képek sajnos sehol nincsenek szövegesen feliratozva, így látássérültként nem értelmezhetőek. Ám erre megoldás lehet ma már, ha képernyőképet készítve a mesterséges intelligenciát kéri meg a felhasználó a képek értelmezésére. Kipróbáltuk, működik. A regisztrációs űrlapon azonban a szelfikészítés már nehezebb vakon, és nem találtunk olyan opciót, hogy egy korábban készült képet betallózhatnánk szelfiként, legalábbis a képernyőolvasó nem látja. Vakon szelfit készíteni elég esetleges dolog, nem igazán van visszajelzés arról, hogy helyes irányba néztél-e bele a kamerába.

Megközelítés, parkolók:
busszal: az 1, 30Y, 55 számú járatokról a “Vásártér” megállónál kell leszállni. A buszok, a megálló és a zebrák akadálymentesek. A buszmegálló mögött egy kerékpársáv keresztezi az útvonalat, melyet taktilis jelzések is jeleznek.
Az épületet körülvevő járda jól járható, egyenletes, megfelelő szélességű.

autóval: a Pécs Plaza ingyenes parkolójában, a Megyeri út felőli főbejárattól balra található 4 db akadálymentes parkoló.

A házba belépve egy hatalmas térbe jutunk, ahol középen, az emelet és a földszint közötti szabad térben gyönyörű, nagy növények élnek és rengeteg fény áramlik be.

Átrium Vendégház

Fontos számunkra, hogy Orfűn akadálymentesen használható szállásokat tudjuk kínálni számotokra. Ennek oka, hogy 2016 óta Orfűn a Pécsi-tónál rendezzük meg partnereinkkel az Akadálymentes Turizmus Napja fesztivált, melyre számos vendég érkezik az országból, sokan fogyatékossággal élők. Mivel Orfű csodálatos turisztikai helyszín, többen szívesen maradnának néhány napot pihenni, és mi ebben szeretnénk segíteni.

Teljesen akadálymentes szállást eddig nem találtunk Orfűn, azonban néhány olyat már igen, melyet kompromisszumokkal élvezni lehet. Ezeket szeretnénk bemutatni, mert minden évben vannak kerekesszékes, látássérült vendégeik, mert minden fogyatékossággal élőnek mások az igényei, és mert adatbázisunkat időseknek és kisgyerekeseknek is szánjuk, akik szintén jól tudják használni e szállásokat.  Igyekeztünk ezért nagyon sok fotót készíteni, hogy eldönthessétek bevállalható-e Nektek a vendégház.

Az Átrium Vendégház Orfű központjában, a Muskátli étteremtől néhány háznyira található. Valóságos paradicsom, ahonnan könnyen megközelíthető a faluközpont, a tó, a piac, éttermek, a Medvehagyma Ház látogatóközpont, a buszmegállók, a bolt.

Bejáratánál az út mentén található néhány parkoló, az Orfűn sajnos szokásos kiskavicsokkal leszórva, ami nem igazán akadálymentes. A kapun autóval behajtva, vagy gyalogosan belépve meredek betonos út vezet a fönti parkolóba. Ez a parkoló szintén kiskavicsokkal van leszórva. A parkoló szintjén medencét találhatunk, melynek környéke akadálymentesen megközelíthető. A medencébe mozgássérültként nem lehet akadálymentesen bejutni. A parkoló másik oldalán merülődézsa fokozza az élményeket.

Az épületbe innen a parkolóból jutunk be több lépcsőn, vagy ha kerekesszékkel, babakocsival érkezünk, akkor az oldalsó kerülő bejáraton, mely a teraszra vezet. Ennek a kerülőútnak egy része szintén kiskavicsos, nagyobb része műköves. A lépcsőkön megközelítve az épületet egy átriumba jutunk, ahol lenyűgöz bennünket a középen függőleges nyitott térben növő buja növényzet. Innen lépcsőkön jutunk le a közösségi térbe, ahol kanapék, székek, asztalok nagyon kellemes teret biztosítanak a pihenésre, közös időtöltésre. A közösségi tér műköves, akadálymentes közlekedést tesz lehetővé. Innen nyílik a közös konyha, mely küszöb nélkül megközelíthető, akadálymentesen használható. A közösségi térbe akadálymentesen a parkolóból az említett kerülő úton jutunk, mely először a kertbe vezet. A kertből épített, enyhe dőlésszögű rámpán lehet a teraszra jutni, ahonnan akadálymentesen megközelíthető a közösségi tér. Mindez sokkal egyszerűbb, mint leírva 🙂

A legnagyobb szobát ajánlja a tulajdonos akadálymentesen használhatónak, mely a teraszról nyílik. A közösségi tér és a terasz között minimális küszöb található. A teraszról a szoba bejáratánál szintén akadálymentesen használható 2 cm-es küszöb van. A szoba valóban igen  nagyméretű, sima műkő burkolatú, szőnyegek nélkül, küszöbök sehol sincsenek. A dupla ágy megfelelő magasságú kerekesszékből átülésre is (60 cm magas), a kanapé kicsit magas erre a célra.

A fürdőszoba ajtaja 80 cm széles, mely bár nem a szabványos, mégis kerekesszékkel is be lehet férni. A fürdőajtóban sincsen küszöb. Nagy mérete miatt a fürdőszobában könnyen lehet közlekedni, fordulni kerekesszékkel. A WC az ablak miatt a sarokban kapott helyet, így kicsit nehezebben közelíthető meg kerekesszékkel. Kapaszkodók jelenleg nincsenek mellette, ezek beszerzésére ígéretet kaptunk a tulajdonostól. Az épített tusolónak kb. 10 cm-es pereme van, így kerekesszékkel begurulni nem lehet.

A teraszon székek, asztalok, fotelek találhatóak, számos nagyon kellemes dekoratív elemmel. A terasz mellől a kert nyílik, ahonnan lépcsőn is megközelíthető az utcai bejárat. A teraszon üldögélve valóban az az érzése az embernek, hogy egy gyönyörű oázisban pihen.  A kert alsó részén kedves játszótér várja a gyerekeket.

A tó igen közel, 300-400 méterre található, melyet először betonos úton, majd átkelve az autóúton, sima, műköves, akadálymentes sétányon lehet megközelíteni. A tó körül a sétány folytatódik, kellemes sétát, kirándulást téve lehetővé. Jelenleg (2024 október) készül a tó másik oldalán is a bicikli- és gyalogút, ezzel a tó biztonságosan körbejárhatóvá válik biciklivel, kerekesszékkel, babakocsival. A nyugati (szemben lévő) oldalon azonban időnként meredek az út, így manuális kerekesszékkel segítség elkél. A tókerülő kirándulás során több akadálymentes helyszínnel is találkozhatunk. Kezdve a szálláshoz igen közel található, teljesen akadálymentes Medvehagyma Ház látogatóközponttal, melyben akadálymentes WC is található. A másik irányban, szintén nagyon közel a vendégházhoz a Kajakos Büfé is rendelkezik akadálymentes WC-vel. Nyitvatartási időben szabadon használható a szálláshoz szintén közeli Önkormányzat akadálymentes WC-je is. Az orfűi kirándulásról adatbázisunkban itt lehet olvasni: https://peoplefirst.hu/directory/akadalymentes-pecs/orfu/

Weboldal:

A weboldal mozgássérültként jól használható. A menüpontok átláthatóak, megfelelő nagyságúak, így könnyű navigálni az oldalon. Nem igényel túl sok kattintást, hogy megtaláljuk a keresett tartalmat. A szobafoglalás menete egyszerű, jól kezelhető felületen történik.
Látássérültként a főoldalon a tájékozódás gördülékeny. A kapcsolati űrlap könnyen kitölthető, a foglalás résznél csak az Átrium Vendégház látszik, annak ellenére, hogy kérdés jelenik meg melyik vendégházba szeretnénk foglalni. A “foglaljon most” gombbal a dátumot, és a létszámot könnyen ki lehet választani. A szobáknál csak az emeleti szobákat látjuk a foglalási űrlapon, a főoldalon és a galériában is. A képekhez képleírások sajnos nincsenek, így látássérültek, vakok számára nem tudható mit ábrázolnak. Ám a képernyőolvasóval való egyéb információkról tájékozódást megnehezítheti, hogy az oldal mindegyik menüpontja alatt látszik a galéria az összes képpel.

Megközelítés:

autóval Orfű Pécsről 16 km, körülbelül 20 perc vezetés. Pécsről két irányból jutsz el: Uránvároson keresztül, Daindol felé. Ez a legnépszerűbb út, a busz is erre jár. Vagy a belvároson át a Hunyadi úton a Pálosok templomtól felé, át a hegyen a Lapisi úton. Az Orfű felé vezető utak szerpentinesek, erre számíts.

busszal Pécsről a távolsági autóbusz pályaudvarról indulnak buszok. A menetrendet itt találod: https://menetrendek.hu/ Amennyiben akadálymentes buszra van szükséged, igényedet előzetesen jelezd a forgalmi irodán az alábbi számon: 72/520-154. A buszmegállók mintegy 300 méterre találhatóak a szállástól. A Pécs felőli érkezési oldalon a buszmegálló nem akadálymentes, magas pereme van. Kerekesszékkel a buszmegálló táblánál a füves részen lehet legurulni. A Pécs felé induló buszmegálló akadálymentes, betonrámpa vezet föl rá.

Idilli zöld környezetben egy L alakú, új építésű vendégházat látunk. Körben fák, füves liget és a sajnos kavicsos, nem akadálymentes bekötőút.

Bandi bá Vendégháza

A vendégház Orfű központjában, a Pécsi-tóhoz nagyon közel, gyönyörű környezetben található, közvetlen az autóút mellett illetve alatt, könnyen elérhetően.

Megvalljuk, teamünkben vita előzte meg, hogy szépsége és remek fekvése ellenére szerepeljen-e az adatbázisunkban. Leszögezzük, hogy a szállás a mi felfogásunk szerint nem akadálymentes. Hogy mégis bekerült az adatbázisba, annak több oka van: Az első, hogy az Orfűn 2016 óta megrendezett országos Akadálymentes Turizmus Napja fesztiválra, – melynek egyik fő szervezője egyesületünk is – minden évben érkeznek a szállásra elektromos kerekesszékkel vendégek, akik igen jól érzik itt magukat. Fontosnak tartjuk, hogy akadálymentesen is használható szállásokat tudjunk ajánlani e fesztiválra. Teljesen akadálymentes szállást eddig Orfűn nem találtunk, azonban néhány olyat már igen, melyet kompromisszumokkal élvezni lehet.
Másik oka, hogy bizonyos fogyatékosságokkal jól használható a szállás.
Harmadik oka pedig, hogy adatbázisunkat nemcsak fogyatékossággal élőknek, hanem időseknek, kisgyerekes családoknak is szánjuk, akik számára szintén megfelelő lehet a vendégház.
Igyekeztünk ezért nagyon sok fotót készíteni, hogy eldönthessétek bevállalható-e Nektek a vendégház.

A vendégház bejárata gyalogosan a tóhoz vezető sétányról nyílik. Sajnos úgy tapasztaljuk, hogy Orfűn igen kedvelt a bevezető utak és parkolók nagyobb kavicsokkal való leszórása, ami igen megnehezíti a kerekesszékkel való mozgást és látássérülteknek sem kényelmes. Ugyanez érvényes a babakocsisokra is. Itt is nagyméretű kavicsokkal felszórt bevezető utat találtunk, mellyel manuális kerekesszékkel igencsak megküzdöttünk. A tulajdonos ígéretet tett ennek akadálymentesebbé tételére.

A bevezető út mellett kellemes, fedett sütögetőhely található épített kemencével, asztalokkal, padokkal.

Ha túljutottunk a kavicsos úton, egy nagyméretű, gyönyörű fekvésű, akadálymentesen használható teraszra érkezünk, melyen napozóágyak, fedett terasz padokkal és asztalokkal, pingpongasztal, sőt egy kültéri medence teszi élménnyé az ott létet. A tágas füves udvarban játszótér várja a kisebbeket.

A teraszról jutunk be a közösségi térbe. A küszöb alacsony, nem magasabb 2 centiméternél, manuális kerekesszékkel simán vettük az akadályt. A közösségi térben sima kőpadló, nagy tér biztosítja a szabad mozgást, küszöbök sehol nincsenek, az asztalokhoz kerekesszékkel is oda lehet férni. A közös konyha szintén jól megközelíthető látássérültként és kerekesszékkel is.
Itt található egy közös WC, mely nem akadálymentes.

A közösségi térből és a teraszról nyílik az összesen 5 szoba, ebből az egyik két szobából áll, kétszer dupla ággyal. Minden szoba kinézete egyforma.
A bejárat akadálymentes, az ajtók elég szélesek, a küszöbök alacsonyak. A szobákban sima műkő fogad, szőnyegek nincsenek, a szobák tere elég tágas kerekesszékkel is. Az ágyak megfelelő magasságúak kerekesszékből átülésre is (kb. 60cm), a kanapé kicsit alacsony erre a célra. A szobákból terasz nyílik, ennek kijáratánál már kicsit magasabb a küszöb.

Autóval az autóútról lehajtva lehet megérkezni a parkolóba, ahol 8-10 autó számára van hely. A parkoló is kiskavicsos, kerekesszékkel érkezők közvetlen a hátsó bejárathoz parkolva, a műköves bejáratnál tudnak kényelmesebben kiszállni és bejutni a közösségi térbe. A küszöb itt is alacsony.

Akadálymentességi szempontból a probléma a fürdőszobákkal van.
Ezek ajtaja 65 centiméter széles, melyen manuális kerekesszékkel éppen csak hogy be lehetne férni. Ám ez sem lehetséges, mivel az ajtó befelé nyílik, ahol a radiátor nem teszi lehetővé, hogy teljes szélességében kitárjuk az ajtót. A fürdőben a WC egy szűk térben, kerekesszékkel nem megközelíthetően van elhelyezve, kapaszkodók nincsenek mellette. A tusoló magas peremmel rendelkezik (15-20 cm), szintén kapaszkodók nélkül.

A tó igen közel mintegy 50 méterre található, végig sima, műköves, akadálymentes sétányon lehet megközelíteni. A tó körül a sétány folytatódik, kellemes sétát, kirándulást téve lehetővé. Jelenleg (2024 október) készül a tó másik oldalán is a bicikli- és gyalogút, ezzel a tó biztonságosan körbejárhatóvá válik biciklivel, kerekesszékkel, babakocsival. A nyugati (szemben lévő) oldalon azonban időnként meredek az út, így manuális kerekesszékkel segítség elkél. A tókerülő kirándulás során több akadálymentes helyszínnel is találkozhatunk. Kezdve a szálláshoz igen közel található, teljesen akadálymentes Medvehagyma Ház látogatóközponttal, melyben akadálymentes WC is található. A másik irányban, szintén nagyon közel a vendégházhoz a Kajakos Büfé is rendelkezik akadálymentes WC-vel. Nyitvatartási időben szabadon használható a szálláshoz szintén közeli Önkormányzat akadálymentes WC-je is. Az orfűi kirándulásról adatbázisunkban itt lehet olvasni: https://peoplefirst.hu/directory/akadalymentes-pecs/orfu/

Weboldal:
a Bandi bá Vendégháznak külön weboldala nincsen, bejelentkezni, érdeklődni az Átrium Vendégház oldalán lehetséges.
Ez a weboldal mozgássérültként jól használható. A menüpontok átláthatóak, megfelelő nagyságúak, így könnyű navigálni az oldalon. Nem igényel túl sok kattintást, hogy megtaláljuk a keresett tartalmat. A szobafoglalás menete egyszerű, jól kezelhető felületen történik.
Látássérültként a főoldalon a tájékozódás gördülékeny. A kapcsolati űrlap könnyen kitölthető, a foglalás résznél csak az Átrium Vendégház látszik, annak ellenére, hogy kérdés jelenik meg melyik vendégházba szeretnénk foglalni. A “foglaljon most” gombbal a dátumot, és a létszámot könnyen ki lehet választani. A szobáknál csak az Átrium Vendégház emeleti szobákat látjuk a foglalási űrlapon, a főoldalon és a galériában is. A képekhez képleírások sajnos nincsenek, így látássérültek, vakok számára nem tudható mit ábrázolnak. Ám a képernyőolvasóval való egyéb információkról tájékozódást megnehezítheti, hogy az oldal mindegyik menüpontja alatt látszik a galéria az összes képpel.

Megközelítés:
autóval Orfű Pécsről 16 km, körülbelül 20 perc vezetés. Pécsről két irányból jutsz el: Uránvároson keresztül, Daindol felé. Ez a legnépszerűbb út, a busz is erre jár.
Vagy a belvároson át a Hunyadi úton a Pálosok templomtól felé, át a hegyen a Lapisi úton. Az Orfű felé vezető utak szerpentinesek, erre számíts.

busszal Pécsről a távolsági autóbusz pályaudvarról indulnak buszok. A menetrendet itt találod: https://menetrendek.hu/ Amennyiben akadálymentes buszra van szükséged, igényedet előzetesen jelezd a forgalmi irodán az alábbi számon: 72/520-154.
Orfűn a buszmegállók mintegy 200 méterre találhatóak a szállástól. A Pécs felőli érkezési oldalon a buszmegálló nem akadálymentes, magas pereme van. Kerekesszékkel a buszmegálló táblánál a füves részen lehet legurulni. A Pécs felé induló buszmegálló akadálymentes, betonrámpa vezet föl rá.

A Sportcsarnok teljes képe messzebbről. Impozáns, kocka, modern épület, több helyen lépcsősorokkal beveztő bejáratokkal. Körben park padokkal, fűvel. Előtérben a Kosárlabdázó nő szobor.

Sportcsarnok

Sportcsarnok már 1873 óta létezett Pécsen, de szükség volt egy sokkal nagyobb létesítményre. Az 1976 óta üzemelő Lauber Dezső Városi Sportcsarnok a város központi sport színhelye. A sporteseményeken túl nagyszabású kulturális rendezvényeknek is otthont ad. A névadó Lauber Dezső nemcsak sokoldalú sportoló, hanem építész is volt. Érdekesség, amit talán kevesen tudnak, hogy Pécsen furcsa, középen a sportpályánál mély sportcsarnokunk van. Ez a városi legenda szerint azért van, mert uszodának szánták eredetileg az épületet.
Érdekesség még, hogy az épület keleti sarkán látható „Kosárlabdázó nő” szobor a hatvanhétszeres válogatott kosárlabdázó, sajnálatosan korán elhunyt Horváth Juditnak állít emléket.

A Sportcsarnok felújítási munkálatai 2019-ben indultak, melynek eredményeként jórészt akadálymentessé vált az épület. Ennek során akadálymentesített bejáratok, parkolóhelyek és akadálymentes mosdó került kialakításra. A megújult épületet 2024 márciusában adták át újra a közönségnek.

Összességében az akadálymentesített földszinten mozgássérültként önállóan lehet közlekedni, helyismerettel nem rendelkező látássérülteknek viszont segítségre lehet szüksége.

Bejáratok:
Rendezvényre érkezve több bejárat is várja a vendégeket, a beléptetés az 1-es és 2-es bejáratokon történik. Az 1-es bejárat az épület Bolygó utca felőli sarkánál található, a 2-es bejárat pedig a lépcsős bejárat.

Az 1-es bejárat az akadálymentes, itt külső lift segíti a kerekesszékes látogatók bejutását, amelyet a személyzet kezel. Egész napos portaszolgálat áll rendelkezésre, a bejárathoz kihelyezett csengővel lehet segítséget kérni a bejutáshoz. Ezen a bejáraton engedik be a bérlettel rendelkező, és a VIP vendégeket is.
Ha a lift nem működne, a Tüzér utca felől, az irodaszárny bejáratán át is be lehet jutni a sportcsarnok épületébe, de a rámpa meredeksége miatt manuális kerekesszékkel itt elkél a segítség. A bejáratnál bal oldalon találhatók a csengők, hagyományos magasságban. A kétszárnyú ajtók nyitása is külső segítséget igényel. 

A 2-es, vagyis a lépcsős bejáratnál a jegyvásárlók beléptetése történik.  Itt kerekesszékkel nem, mozgássérültként nehezen lehet bejutni. Látássérülteknek a lépcsősor jobb oldalán az utcai szinten rövid, piros színű taktilis jelzés irányít a lépcsőre, illetve mutatja a járda irányát. A lépcső tetején lévő taktilis jelzések a lépcsősor végét jelzik. Az épületbe lépve a 2-es bejárat felől kék színű taktilis vezetősáv segíti a látássérülteket a ruhatárhoz.
Az épület többi részében nem találhatóak taktilis jelzések, vezetősávok.

Lelátó:
A sport és egyéb eseményeket megtekintendő, kerekesszékeseknek a mélyített sportpálya szintjén, közvetlen a pálya mellett találhatók helyek. Az emeleti lelátó szintjére lépcsősorok vezetnek, mindkét oldalukon korláttal, a lépcsőfokok szélén taktilis bordával, mely sötétebb színű. 
A lelátón fokozott figyelem szükséges, taktilis és jól elkülöníthető vizuális burkolati jelzések itt már nincsenek. Az itt található székek magassága 46 cm.
A játéktérben két nagy méretű kijelzőn lehet vizuálisan követni a sportesemény állását. Hang alapú tájékoztatás, közvetítés, szünet kezdetére, végére utaló külön figyelmeztetés nincs.

Csendes szoba nem áll rendelkezésre.

Akadálymentes WC:
A földszinten a büfé mellett található tágas akadálymentes mosdó jól megközelíthető, előterében található a pelenkázóhelyiség, és a mosdóban lehajtható ülőkével felszerelt zuhanyzót is találunk. Ülőke elcsúszásgátló nincs.
A vészjelző csengő a portán szól.
A nem akadálymentes mosdók egy szinttel lejjebb találhatóak, ezeket lépcsőn lehet megközelíteni.

Büfé:
Az épületben büfé is várja a vendégeket, ennek a pultja kissé magas kerekesszékből, a személyzet azonban segítőkész. A kihelyezett műanyag asztalok 70 cm magasságúak.

Weboldal:
A Sportcsarnok weboldalán Akadálymentes menüpont ikon található, ami többek között látássérülteknek, diszlexiásoknak jelenthet segítséget. Vakként az oldal jól megszerkesztett, menüpontjai követhetőek, remekül használható. Mozgássérültként is jól használható, a menüpontok átláthatóak, megfelelő nagyságúak, a legördülő listák szintén, könnyű navigálni az oldalon. Nem igényel túl sok kattintást, hogy megtaláljuk a keresett tartalmat.
Segítséget jelenthet az előzetes eligazodáshoz, hogy letölthető alaprajzokat találunk az oldalon az egyes épületrészekről. A Rólunk menü Bemutatkozás almenüjében a feladatok között külön szerepel a fogyatékkal élők sportjának támogatása.  

Megközelítés:
busszal: a 4, 4Y, 104, 104A, 104E járatokkal érkezve a “Sportcsarnok” megállónál kell leszállni. Kertváros irányból érkezve az 1-es járatról a “PÉTÁV” megállónál kell leszállni. Itt azonban megjegyezzük, hogy az 1-es járat nem minden esetben akadálymentes, érdemes erről előre tájékozódni.
A buszmegállóktól magas padkák, göröngyös járdák nehezítik az eljutást mindegyik irányból, kerekesszékkel érkezőknek segítségre lesz szükségük.

autóval: a Veress Endre utca felőli aszfaltozott parkolóban 3 db akadálymentes hely található, táblákkal és burkolati jelekkel ellátva.  Ebből a parkolóból kerekesszékkel rövid útvonalon, könnyen el lehet jutni az 1-es, akadálymentes bejáratig. A liftnél a csengő kerekesszékből is elérhető magasságban van kihelyezve.

Az épületet körülvevő járda jól járható, egyenletes, megfelelő szélességű.

Óriási, túlméretezett magas fa padon fekszik Hilda, háromszor elférne rajta.

Meseerdő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Pécsen egy Vidámpark. Szép volt, jó volt, de elavultak az eszközök és a mostani fiatalok is más jellegű élményekre vágynak már. A pécsi Biokom Nonprofit Kft-nek köszönhetően az évek óta elhagyatott erdei helyszínből 2024. májusban Meseerdő lett.

Mi az a Meseerdő?
Egy tematikus mesepark, ahol Radnai Éva és Császár Levente pécsi meseírók Dömör király című története vezet minket végig, miközben rendkívül ötletes, fából készült installációkkal találkozhatunk Baráth Gábor fafaragó művész keze munkája nyomán. Az erdei séta során nemcsak a mesét követhetjük, – sőt mi magunk is szereplőkké válhatunk -, hanem megismerkedhetünk a környék történetével és mondáival. Mindenki készüljön fel, mert egy alvó óriással is lehet találkozni, aki akkora, hogy a tenyerébe, sőt a szájába is be lehet állni! 🙂

A park akadálymentes, és az év minden napján ingyenesen látogatható.
A Meseerdő korántsem csak gyerekeknek nyújt élményt, egyesületünk is felkerekedett egy 2024. júniusi napon és végiggurultunk a kellemes, árnyékos erdőben. Nagyon élveztük!

A meseerdő akadálymentessége:
Bár nyáron és szombaton érkeztünk, bőven találtunk parkolót a bejárat előtt. Ha szerencsénk van, közvetlen a bejárat előtt állhatunk meg autóval. Természetesen ezt nem szabadna a szerencsének eldöntenie, és szükséges lenne akadálymentes parkoló felfestése a bejárat közelében. 

A bejárat mindig nyitva, a kőkapun simán beléphetünk, semmilyen egyéb ajtó nem állja utunkat, hogy a mesébe érkezzünk. 

A parkon betonút vezet végig, mely nem új, de különösebb hepehupát nem találtunk rajta.
A park területén asztallal ellátott kellemes pihenőket is találunk, sajnos ezek nem mindegyike közelíthető meg kerekesszékkel, illetve az asztalhoz nem fér oda a kerekesszékes látogató. 

A történetet az út mentén kihelyezett nagy táblákon követhetjük, melyeken magyar és angol nyelven is olvashatók a meserészletek. Látássérülteknek minden tábla jobb alsó sarkában QR-kód segít a hangoskönyv eléréséhez, ahol szintén minden meserészlet kiválóan hallgatható. 

A park legnagyobb része bejárható kerekesszékkel, manuális és elektromos változatban is teszteltük. Néhány installáció, sőt időnként a nagy táblák azonban nem minden esetben közelíthetőek meg kerekesszékkel. Van ahol göröngyös földút, van ahol kiskavicsos út állja utunkat. A “lámpás”-hoz, a “tündérek tánc-helyszíné”-hez, és a “trónterem”-hez nem lehet semmiképpen akadálymentesen odaférni, az említett göröngyös földút, illetve lépcső miatt. A legnagyobb attrakció, a földön fekvő, fából készült óriás azonban nem fogott ki rajtunk, ezt kerekesszékkel is közelről meg tudtuk szemlélni. Érdemes egészen lent, hátul, a kőből készült padok mellett begurulni, itt lankás a talaj. Az óriás körüli közlekedéshez elkelhet némi segítség manuális kerekesszékkel, mivel itt a mulcs kipörgetheti a kerekeket. 

Babakocsis látogatókat is megkérdeztünk, helyenként hasonló nehézségeik voltak.

Külön élmény volt, hogy a Meseerdő teljes területe kellemesen hűvös a fáknak köszönhetően. Érdemes mindenhol jól körülnézni, sőt felnézni, mert még a fák is tartogatnak meglepetéseket!

Büfé nincsen a parkban, a bejárat előtt egy kürtőskalácsos bódéval találkoztunk. 

Az illemhelyet a parkolóban található mobil WC-kkel oldották meg, és örömünkre a két WC közül az egyik akadálymentes! Teszteltük ezt is, elektromos kerekesszékkel is könnyen meg lehet fordulni benne, az ajtaja nyitható egyedül, megközelítése sem jelentett problémát. Amire ügyelni kell: a WC ülőke körül nem találtunk megfelelő kapaszkodókat, és fertőtlenítési, kézmosási lehetőség sincsen. 

Weboldal:
A weboldal jelenleg nem túl informatív, egy rövid szöveget, az állomásokat bemutató hangoskönyvet és az odajutás ismertetését találjuk rajta. Látássérült szempontból nagy segítség a hangoskönyv, mely az összes állomás mesetörténetét felolvassa. Ez azonban nem működik az állomásokra kattintva, csakis a weboldal tetején található “A könyv” feliratú gombra klikkelve. Mivel ez nem tartalmazza azt az információt, hogy ez hangoskönyv, segítségképpen például nem látóknak, mindenképpen javasoljuk egyértelmű felirattal ellátni. Ezt leszámítva a weboldal akadálymentes és mozgássérültek számára is jól használható.
A weboldalon virtuális sétára is lehetőség van: https://meseerdo.biokom.hu/virtualis-seta/

Megközelítés:
busszal, a Főpályaudvarról induló 34, 34Y és 35-ös buszokkal közelíthető meg. A “Dömörkapu” megállónál kell leszállni. A buszmegálló nem akadálymentes, de egy földút lehetőséget ad az útra való legurulásra. A buszok akadálymentesek. A menetidő körülbelül fél óra.
A buszmegállóból az úton át akadálymentesen lehet elérni a bejáratot, ez 2-3 percet jelent.

autóval, a Hunyadi úton felfelé, némileg szerpentines úton (de erre a Mecseken számítani kell), a Pécsi Állatkert érintésével a Dömörkapu parkolóig. Körülbelül 15 perc az autóút. A parkoló sima betonos, egész közel is lehet parkolni a bejárathoz. Akadálymentes parkoló nincs felfestve. 

Jobbító javaslatainkat jeleztük az illetékeseknek. Ígéretük szerint megvizsgálják a fejlesztés lehetőségeit, hogy még inkább hozzáférhető lehessen a Mesepark. Előre is köszönjük a kedves hozzáállást!

Cella Septichora Látogatóközpont

Pécs sok izgalmas látnivalóval büszkélkedhet, de minden bizonnyal a UNESCO világörökségi helyszínként nyilvántartott ókeresztény sírkamrák a legérdekesebbek közül valók. Magyarország  legjelentősebb ókeresztény temetőegyüttese Pécs római kori elődjéből, Sopianaeból maradt ránk. A több száz ismert sír, számos sírkamra, sírkápolna, valamint négy nagyobb sírépület egykori vallási központra utal. A Dóm tér alatt nyugvó késő római kori temetői emlékeket a Cella Septichora Látogatóközpont fogja össze egyetlen komplexumba. A Látogatóközpont területén összesen 6 kétszintes sírkamra és két nagyobb épület tekinthető meg. Nem mindegyik helyszín akadálymentes, (így a mauzóleum és az Apáca utcai emlékek), de a központi Látogatóközpont 90%-ban bejárható ily módon. 

Mindenekelőtt tisztáznunk kell mi az a Cella Septichora, mert ilyenről bizony nem nagyon hallhatunk máshol a világban. A neve Hétkaréjos kápolná-t jelent, a Sopianae-i ókeresztény temető egyik legjelentősebb emléke. Elnyújtott nyolcszög alakú építmény, amelynek hét oldalán apszisok, vagyis félkörös fülkék találhatók (a nyolcadikon a bejárat van), innen ered a neve. 

Pécs város római kori elődje, Sopianae ókeresztény temetőjének egy része 2000-ben felkerült a világörökségi helyszínek közé. A minősítést azzal érdemelte ki, hogy a feltárt leletegyüttes építészetében és falfestészetében rendkívül sokoldalúan szemlélteti a Római Birodalom korai keresztény temetkezési építészetét és művészetét. A számos téglasír, sírkamra egy része festett, belső terük bibliai jelenetekkel és szimbólumokkal díszített. A Cella Septichora teljesen egyedi megoldás, ilyen sok apszisos épület ritkán fordul elő. A Cella Septichora építését a római korban nem fejezték be, így végleges funkciója bizonytalan. Talán temetkezőhelynek,  vagy akár temetői bazilikának is szánhatták.

Az épület először 1927-ben került elő, de csak 1938–40-ben tárták fel, részlegesen. A teljes régészeti kutatásra 2005–2006-ban került sor.  A Cella Septichora Látogatóközpont 2007-ben nyitotta meg kapuit. Érdekességként egy nagy és több kisebb átlátszó üvegtető teszi lehetővé, hogy a felszínről is bepillanthassunk a régészeti kincsekbe. Bentről fölfelé nézve pedig a téren sétáló embereket láthatjuk a fejünk fölött. 
Az évek során az épület állapota leromlott, így 2023-ban jelentős felújítás történt. Ez leginkább a gépészetet, illetve valóban izgalmas interaktív eszközök beépítését jelentette, az akadálymentesség sajnos nem került fejlesztésre. Ennek ellenére már többször bejártuk kerekesszékkel, legutóbb a felújítást követően, 2024 májusában. 

A bejárat akadálymentes, enyhén lejtős hosszú rámpán érkezünk a recepcióhoz. A recepcióhoz közvetlen egy üvegajtón keresztül kell bejutni, ami nem nyílik automatikusan. Még az üvegajtó előtt, közvetlen a bejárat mellett található a mindenki számára használható WC, ami teljesen akadálymentes.
A recepciónál hallássérültek számára rendszeresítettek mobil indukciós hurkot, látássérülteknek segíthet a helyszíneket magyar és angol nyelven elmagyarázó audio guide. Taktilis jelek nincsenek. A visual guide 6 nyelvű tárlatvezető funkció pedig képekkel, 3D rekonstrukciókkal, játékokkal nyújt  további információkat mindenkinek.
Fogyatékossággal élőknek és kísérőjüknek kedvezményes jegyet lehet váltani, ez 2024. májusban 800 Ft/fő-volt. 

Indulásként a nagy, hétkaréjos kápolnába érkezünk, ahol a falon meghagyott földdarabok érzékeltetik, hogy e falak mindig is a földben helyezkedtek el. Itt többnyelvű videón ismerkedhetünk meg a római birodalom, Sopianae és a sírkamrák történetével. Fölöttünk az üvegtető egészen különleges élményt nyújt. Ez a terület teljesen akadálymentes, a bejutáskor a rámpa azonban emelkedős-lejtős, manuális kerekesszékkel segítség szükséges.

Innen továbbindulva, a Korsós sírkamrán kívül minden más helyszínre eljutottunk kerekesszékkel is. Néha kisebb lejtőkkel találkozunk, melyekhez nem árt a segítség. Az akadálymentességet két helyen lift segíti, egy helyen pedig lépcsőjáró. A lifteket önállóan lehet működtetni, itt érdemes arra figyelni, hogy folyamatosan kell nyomni a gombot. Majd ha megérkezett az adott szintre a lift, engedjük el a gombot, hogy ki tudjuk nyitni az ajtót. A benti gombokat szintén folyamatosan kell nyomni. Ha ehhez segítségre van szükség, egy segítő be tud szállni az amúgy kerekesszék méretűre kialakított liftekbe. A liftgombokon Braille írás található, hangos bemondás nincs.
Máshol Braille írásos tájékoztatással nem találkoztunk. 

A lépcsőjárót a recepción dolgozó, segítőkész, kedves személyzet működteti. Úgy érezzük, érdemes lenne számukra rendszeresen érzékenyítő, felkészítő tréninget tartani az akadálymentes eszközök működtetéséről. Látogatóként sem árt tudni, hogy a lépcsőjáró szerkezet működtetéséhez a segítőnek folyamatosan kell nyomnia a távirányító gombot, és azt a szerkezet érzékelőjére kell irányítania. Maga a lépcsőjáró lassan közlekedik, előfordul, hogy elromlik, így mindenképpen egy modernebb változatra kellene cserélni a közeljövőben.
Elektromos kerekesszékkel fontos információ, hogy 190 kg-ot bír el a lépcsőjáró szerkezet. 

A föld alatti izgalmas sétán mindenképpen segítségre van szükség manuális kerekesszékkel és látássérültként, mert időnként kisebb emelkedőkkel találkozunk az amúgy könnyen járható, sima, fémrácsos rámpákon. Elektromos székkel mindez nem gond. Látássérültként vigyázni kell arra, hogy a járófelület végig lyukacsos fémrács, így a bot elakadhat benne. 

Az izgalmas interaktív élmények közül a szelfi-ponthoz akár korhű ruhába is be lehet öltözni. Sajnos a kamera túl magasra van állítva ahhoz, hogy kerekesszékből is fotót készíthessünk magunkról. Hasonló a helyzet az információs oszlopokkal, kerekesszékből (vagy gyerekként) nem látható a szöveg rajta, túl magasan van, ráadásul a monitor ferdén döntött. A problémát jeleztük a vezetőségnek. 

Weboldal:
A weboldalon a jobb felső 3 csíkra kattintva az “Információk” menüpontban “Akadálymentes információk” almenüt találunk. Itt a helyszín akadálymentes látogathatósága mellett a jegyárakra vonatkozóan is további információ olvasható: https://www.vilagoroksegpecs.hu/informacio/akadalymentes-informaciok
Látássérültként a weboldal teljesen áttekinthető, olvasható, akadálymentes. A képekhez azonban sajnos itt sem tartozik helyettesítő szöveg, vagy leírás, így azok látássérültek számára láthatatlanok. 

Megközelítés:
busszal az Árkád bevásárlóközpontnál leszállva enyhe emelkedőn felfelé haladva az Irgalmasok utcán a Széchenyi térig. Kerekesszékkel a tér kövezete kissé csúszós. Látássérülteknek az Irgalmasok utcájától taktilis jelek segítenek. Vigyázni kell, mert a Széchenyi téren jobb oldalt részben a taktilis jelekre települtek a vendéglátóhelyek teraszai! A Széchenyi tértől a Janus Pannonius utcán át jutunk el a Szent István térre, itt a Dóm, illetve a Kioszk épülete előtt található a Cella Septichora látogatóközpont bejárata.
A Főpályaudvarról a 30-as és 130-as buszokkal a Kodály Zoltán utcai megállónál kell leszállni, innen 3 perc séta akadálymentesen a Szent István tér. 

autóval a legközelebbi akadálymentes parkoló a Széchenyi tér és az Janus Pannonius utca sarkán, a Nagy Lajos gimnáziumnál található. Néhány méterrel odébb, a tér másik oldalán a bíróság előtt és mellett további 2db akadálymentes parkolót találunk. 

A Kovácsszénája tóhoz értünk. Gyönyörű környezet, sok ember, padok, asztalok mindenütt. Előtérben Heni kerekesszékben, és mellette Hilda.

Tekeres-Kovácsszénája bicikliút

Orfűn vagyunk, ami az egyik kedvenc kirándulóhelyünk. Az orfűi kirándulási lehetőségről külön is írtunk az adatbázisban, ez itt olvasható: https://peoplefirst.hu/directory/akadalymentes-pecs/orfu/
Ha azonban egy a főbb turisztikai helyszínektől picit távolabb, vadregényes környezetre vágysz, irány a Pécsi-tó gát felőli végén található kedves kis falu, Tekeres. Ez tulajdonképpen egybeépült mára Orfűvel.
Idén elkészült a Tekerest a negyedik, legeldugottabb, meseszép tavat rejtő Kovácsszénájai tóval összekötő bicikliút. A bicikliutak pedig mindig kiváló akadálymentes kirándulási lehetőséget kínálnak kerekesszékkel vagy látássérültként, sőt babakocsival és idősként is. 2024 április legvégén, egy csodaszép szombati napon jártuk be az új útvonalat, ezúttal nemcsak szakértő teamünkkel, hanem egy nagyobb, fogyatékossággal élőket, idősebb résztvevőket is magába foglaló csapattal, így még több tapasztalatot gyűjtöttünk össze. 

A kiindulópontunk Tekeres falu elején a Natura Panzió volt, amely előtt autóval is lehet parkolni, és a Pécsről érkező távolsági busz is pont itt áll meg.
A falun átkelve betonos sima úton haladva csodálhatjuk meg a régi, hangulatos, szépen felújított házakat, és a haranglábat. Majd a Herman Ottó horgásztóhoz érkezünk. Továbbra is betonos úton maradunk, majd az erdőbe érve elkezdődik a frissen kialakított, felfestett és táblákkal jól jelzett kerékpárút. Az új bicikliút erőteljes sárga felfestései a járdaszéleken és az út közepén nagyban segítenek látássérült társainknak orientálódni.  A Tekeres falu – Kovácsszénája szakasz nekünk szép lassú, növényeket és egyéb szépségeket nézegető, beszélgetős, meg-megállós tempóval 5,6 km volt, körülbelül 2 óra alatt tettük meg. 

Akadálymentessége:
a kezdeti betonút is jól járható, sima, lyukaktól, göröngyöktől mentes. A bicikliút tökéletesen sima, ezért látássérülteknek is kellemesen járható. Látássérültként a bicikliút szélén haladva fehér bottal is jól tartható az egyenes, ebben remekül segít az út menti fűsáv.
A bicikliúton azonban 3-4
emelkedő, lejtő található, ezek 6-7%-osak. Egy helyen tábla jelzi a 10%-os lejtést, ami a kerekesszéket tolva nekünk egyértelműen többnek tűnt. Elektromos kerekesszékkel minden gond nélkül, manuális kerekesszéket tolva a segítőnek néhány szakaszban kicsit lihegősen teljesíthető az út. Mindkét székkel el lehet férni az egyik biciklisávban is. Manuális kerekesszékkel egyedül kirándulva csak a karjukat jól használni tudóknak ajánljuk az utat. 

Az út mentén nagyon hiányoznak a padok időnkénti megpihenésre, fogyatékossággal élőként és épként egyaránt. 

Kovácsszénájára érve gyönyörű látvány, a horgászok paradicsoma, és maga az apró falu fogad minket.
Miért van ilyen furcsán kedves elnevezése a falunak? A falu neve évszázadokig a szláv eredetű Kovacéna volt. Most nehéz elképzelni, de az Árpád-kori település eklézsiája révén az 1600-as évek végéig kiemelt szerepet töltött be környezetében. Még a török hódoltság alatt sem néptelenedett el, ám a 18. századi pestisjárványok megtizedelték a lakosságot. Furcsamód, a 19. században divat volt a helységneveket magyarosítani, így Kovacéna először a Kőhalom, Kovácsszéna, végül a Kovácsszénája nevet kapta…ki tudja miért, de jól hangzik.
A kirándulás végére érve, Kovácsszénáján sajnos jelenleg nincsen büfé, vagy étterem, ahol inni vagy enni lehetne, de ez remélhetőleg a bicikliutat igénybe vevők számának emelkedésével létre fog jönni a közeljövőben.
Ennél jóval nagyobb hiányosság, hogy a tóhoz nem vezet semmilyen kőút, így a kerekesszékkel, babakocsival érkezők nem tudják a tavat közelről élvezni. Ezt, az út menti padokkal együtt jó lenne még pótolni. 

Weboldal:
A logo és a szlogen nagyon kreatív, az oldal kellemesen vidám, de a weblap sajnos nem akadálymentes. Külön akadálymentes menü sem található az oldalon.
Mobiltelefonon nem jól használható, nagyobb képernyőátlóra tervezték, laptopon lehet alkalmazni. Szenzorosan túlérzékenyeknek nem kellemes, nehezen navigálható, túl sok a szín, a villódzás, folytonos mozgás, több helyen nem megfelelő a kontraszt.
Látássérültként, vakként az oldal kevéssé használható. A szállások, éttermek olvashatóak képernyőolvasóval, a rendezvénynaptár azonban nem. A képek nincsenek helyettesítő szöveggel vagy felirattal ellátva, így látássérültként, vakként nem láthatóak, élvezhetőek.
Akik billentyűzettel, tabulátorral keresnek a weboldalon, szintén nehezebb lehet az oldal használata, mivel túl sok kattintással, leütéssel lehet egyes részekhez eljutni.

Megközelítés:
busszal Pécsről a távolsági autóbusz pályaudvarról indulnak buszok Orfűre. Olyan járatot kell választani, ami a “Tekeres forduló” nevű megállóhoz közlekedik!
A pécsi autóbusz pályaudvar akadálymentes, itt olvashattok róla bővebben: https://peoplefirst.hu/directory/akadalymentes-pecs/autobuszpalyaudvar/
A tekeresi autóbuszmegálló akadálymentes, betonos rámpa vezet a megálló szintjére.
A menetrendet itt találod: https://menetrendek.hu/ Amennyiben akadálymentes buszra van szükséged, igényedet előzetesen jelezd a forgalmi irodán az alábbi számon: 72/520-154.

autóval, Orfű Pécsről 16 km, körülbelül 20 perc vezetés. Pécsről két irányból jutsz el: Uránvároson keresztül, Daindol felé. Ez a legnépszerűbb út, a busz is erre jár. Vagy a belvároson át a Hunyadi úton a Pálosok templomtól felé, át a hegyen a Lapisi úton. Az Orfű felé vezető utak mindkét irányból szerpentinesek, erre számíts.
A helyszínen, Tekeresen gyalogos indulásnak jó lehet az említett tekeresi Natura Panzió, melynek környékén találhatóak parkolók. Magát a Natura Panzió leírását is megtalálod az adatbázisunkban. 
Ha fordítva indulnál, esetleg autóval mennél Kovácsszénájára, Abaliget felé indulj, majd Husztóton át lehet Kovácsszénáját megközelíteni. A horgásztó partján található nagyobb parkoló. Akadálymentes parkoló nincsen. 

A főbejárat és a főépület, hatalmas betűkkel az épületen: Pécs-Pogány Airport. Az irányítótorony kiemeli és modern, érdekessé teszi a csupa üveg épületet.

Pécs-Pogány Repülőtér

Legtöbben azt gondolják, hogy Magyarországon csak Budapesten van repülőtér, pedig ez korántsem így van. Öt kisebb városba is érkezhetünk vagy utazhatunk más országba repülővel, az egyik Pécs. A Pécs-Pogány Repülőtér az egész régió igényeit kiszolgálja. 

Miért van Pécsen reptér?
Nem újkeletű a dolog, Pécs mint potenciális le- és felszállóhely az Osztrák-Magyar Monarchia légügyi térképén már 1918-ban szerepelt, az első pécsi repülőteret a mai Uránváros területén alakították ki. A pécsi légiforgalom beindulása egy példás pécsi lakossági kezdeményezésből indult: 1929. május 20-án nagy érdeklődéssel kísért repülőnapot tartottak Pécsen, mely után a pécsiek adakozásból 3 polgári repülőgépre elegendő összeget adtak össze. 1931-től már üzemszerűen működött a Budapest-Kaposvár-Pécs járat. 1956 tavaszán telepítették át a repteret Uránvárosból a mostani helyére. 1969-ben azonban Magyarországon teljesen megszűnt a menetrendszerű belföldi polgári légi közlekedés, ezután csak sportcélokat szolgált a pécsi reptér.
2003-ban indult meg a változás, ekkor avatták fel az 1500 méteres futópályáját, és elindultak sorban a nyaralójáratok: Bécsbe, Korfura, Bulgáriába, de sajnos csak ideig-óráig. 2024 februárjában jelentették be, hogy hosszú távra tervezve a máltai Universal Air március végétől járatokat indít Pécsről Münchenbe, Máltára és Korfura. Itt tartunk most. 

Akadálymentesség:
A Pécs-Pogány Repülőteret annak újbóli átadása előtt, még a felújítási munkálatok közben 2024. március elején járhattuk be. Az első Universal Air járat 2024. március 26-án indult. Az épület teljes felújítása ekkor majdnem elkészült, mely során az akadálymentesítésre is figyeltek, bár egyelőre nem teljeskörűen. Az észrevételeket, ötleteket várja a repteret üzemeltető cég, ahogy megbeszélésünk szerint további egyeztetéseket folytatunk mi is a fejlesztésre ez irányba is példásan nyitott a vezetőséggel. Vagyis érdemes figyelni a frissítéseket itt!
Az épület bejárata akadálymentes, ahogy a földszinti kiszolgáló terület is. A padlózat sima műkő, hangsúlyosan eltérő színekkel, melyek látássérülteknek segítenek, taktilis jelek vak utasok számára sehol sem találhatóak. Braille feliratok sem segítik egyelőre a tájékozódást sem a táblákon, sem a liftben, sem a WC-ben.
Akadálymentes WC a földszinten található, teljes mértékben megfelelő kialakítással. Az ajtó belülről nem zárható.
A földszinten találjuk az információs pultot, melynek egy része alacsonyabb, kerekesszékből is elérhető asztalokból áll.  Indukciós hurok jelenleg nincsen hallássérült utasok számára. Itt található a poggyászfeladó, és a ckeck-in, ahonnan a tágas váróterembe jutunk. A váróteremben is sima, kontrasztos színű padlóburkolat található, taktilis jelek itt sincsenek, és itt már nincsen akadálymentes WC. 

A repülőgépekbe való beszállás innen a földszinti váróteremből történik, küszöb nélküli, akadálymentes ajtón keresztül, majd a betonútra vezető járdaszegély is lekerekített és süllyesztett. A kinti betonos utak felújítottak, simák. 

Az épület emeletére lépcső és lift visz fel. A lift kényelmes, széles, akár két kerekesszék számára is elegendő. Braille felirat nincsen a gombokon sem kívül sem belül, és hangos bemondás sem működik vak utasok segítésére. Az emeleten az étterem és a terasz található, valamint a nem akadálymentes WC-k. Az étterembe akadálymentesen be lehet jutni, annak berendezése ottjártunkkor még nem valósult meg. A teraszra azonban több centiméter magas padka vezet, így oda kerekesszékkel, babakocsival, bottal kijutni nem lehet. A jövőben rámpás megoldás szükséges lenne. 

Fogyatékossággal élőnek a repülésre vonatkozó protokoll a Universal Air oldalán olvasható magyarul is, az oldal alján, a Customer Service/Különleges segítségnyújtás részben. E szerint:
“Különleges segítségnyújtási szolgáltatások. Kerekesszékes támogatás: A mobilitás soha nem lehet akadálya az utazásnak. Érzékszervi segítségnyújtás: Hallás- vagy látássérültek számára.
Láthatatlan fogyatékosságok: Képzettek vagyunk, és készen állunk arra, hogy alkalmazkodjunk az Ön igényeihez. Kérjük, legalább 48 órával a járat indulása előtt értesítse telefonos központunkat, ha különleges segítségre van szüksége. Hívjon minket a +356 212 55 212 telefonszámon.”
A kerekesszékes utasok beszállásával kapcsolatban az Universal Air és a Pécs-Pogány Repülőtér vezetése konkrétan egyeztetett. Ez alapján két megoldás kínálkozik az itt forgalomban lévő gépekhez: egy 8-9 méteres rámpa, mely a repülőgép egyébként alacsonyan található ajtajához kapcsolódhat, mindössze 6-7 fokos dőlésszöggel. Illetve egy targoncás, zárt emelőszerkezet, szintén az ajtóhoz közvetlen kapcsolódva. Mindkét lehetséges megoldás ajánlatkérési és hatósági engedélyezési eljárását április 12-én elindították, így 2024 májusban megoldás születik. 

A repülőtér menedzsmentje mindent elkövet, hogy az akadálymentesség a közeli jövőben sokat fejlődjön. Ehhez a People First Közhasznú Egyesület szakértőinek segítségét is kérték, mely megtisztelő kérésnek eleget téve a közeljövőben tovább egyeztetünk a lehetőségekről és szükségességekről. A reptéri személyzet érzékenyítő tréningjét szintén betervezték.

A repülésről:
2024. március 26-tól az Universal Air Dash 8-400 turbo 78 üléses gépe repül Pécsről. Ez nem fapados társaság, így snack (rágcsálnivaló) és üdítő is várja az utasokat a fedélzeten.
Az útvonalak: 2024. márciustól kedden és pénteken Málta és München. Június 5-től még sűrűbben kedden, szerdán, pénteken és vasárnap repülnek a gépek és pluszként megjelenik úticélként Korfu a kínálatban.

FRISSÍTÉS:
Mint ígértük, újra felvettük a kapcsolatot a reptér vezetőségével. Kiemelendő, hogy saját kérésük volt, hogy segítsünk még akadálymentesebbé, befogadóbbá tenni a repteret, melyet ezúttal is köszönünk. 2024 június elején ezért a reptér ügyvezető igazgatójával közösen rehabilitációs szakmérnök tagunkkal térképeztük fel a lehetőségeket.
A repülőtéren az átadás és a működés beindulása óta történt változások:
Az emeleti étteremben megnyílt a büfé, a bútorok még nem érkeztek meg, és a teraszra vezető lépcsőfokhoz sem került még rámpa.
A becsekkolás után a várakozás alatt is lehetőség van egy kisebb büfé használatára. Itt akadálymentes WC nem található, de fogyatékossággal élők szükség esetén kísérettel igénybe vehetik a földszinti akadálymentes WC-t.
A repülőgépekbe kerekesszékkel történő való beszállásra a “hidraulikus kerekesszék” megoldás született, mely szerkezet a napokban érkezik meg a Pécs-Pogányi repülőtérre. Ez egy olyan kerekesszék, mely megfelelő asszisztenciával kísérve magától lépeget fel a repülőgépre vezető lépcsőkön, és lehetőséget nyújt egyben a repülőgépben való használatra, vagyis az állandó üléshez való szállításra.
További akadálymentes változások várhatóak szakmérnökünk segítségével, kövessétek továbbra is a frissítéseket itt!

Weboldal:
Mivel reptérről van szó, ahol a legfontosabb az online jegyfoglalás és tájékozódás, a weboldalt ezúttal részletesen elemeztük szakértőinkkel. 

A repülőtér weboldala (https://www.airportpecs.hu/) akadálymentességi szempontból jelenleg nem tökéletes. A kattintható gombokról, beágyazott keretekről, linkekről nem tudható meg a gomb mire szolgál, vagy milyen műveletet hajt végre. A háttér- és előtér színeinek nem megfelelő a kontrasztaránya, nehéz olvasni vagy észlelni a tartalmat. 
Látássérült felhasználói tesztelés szerint az airportpecs.hu a jelen állás szerint arra alkalmas, hogy a kezdőlapon a menetrendet el lehet olvasni, a repülőtér adatait meg lehet tekinteni, kapcsolatba lehet lépni az illetékesekkel, ezek értelmezhetőek képernyőolvasó szoftverrel, és hozzáférhetőek is. Más információt a fentiekben is leírt okokból látássérültek, vakok nem tudnak követni az oldalon. A weboldalon található “Letölthető dokumentumok” almenüpontjában az úgynevezett közlekedési térképek pdf formátumúak, nem látóként értelmezhetetlen információkat tartalmaznak. A weboldal címsorokkal tagolt, ami megkönnyíti a navigációt, ez üdvözlendő gyakorlat.

Az online jegyvásárlás oldala, az www.flyuniversalair.com  az Universal Air oldalán magyarul is elérhető. Sajnos ennek akadálymentessége sem kielégítő egyelőre, itt is hiányzik a képernyőolvasót használók segítése. A linkek itt sem tartalmaznak olyan szöveget vagy információt, amely segítene a felhasználóknak abban, hogy megértsék, hogy a link hova vezet. Az oldalon megjelenő felsorolások, számozott listák nem olvashatóak képernyőolvasóval látássérültek számára. Látássérültként a foglalás oldalán az induló- és a célállomások megadhatóak,  ám az indulási dátum megadására szolgáló mezőt és az utasok száma mezőt a képernyőolvasó nem képes kezelni. Összességével vakként, képernyőolvasóval, önállóan jelenleg nem lehetséges repülőjegyet venni. 

A Pécs-Pogány Repülőtér naprakész Facebook oldala itt elérhető: https://www.facebook.com/pecspoganyrepter/

Megközelítés:
A Pécs-Pogány Repülőtér a belvárostól 9 kilométerre helyezkedik el délkeleti irányban, Pogány település mellett. A könnyű megközelítésben Pécs város önkormányzata sok segítséget nyújt az utasoknak.

Autóval, az 58-as úton a Kertváros városrészen keresztül, a belvárosból 10 perc alatt lehet kiérni. Parkolás a reptér bejáratánál, vagy a néhány méterre távolabb található parkolóban ingyenesen lehetséges, összesen mintegy 80 parkolóhely áll rendelkezésre. Ebben a kicsit távolabbi parkolóban alakítottak ki 4db akadálymentes parkolóhelyet. A bejárat akadálymentes járdán közelíthető meg. Egy helyen azonban megsüllyedt, hepehupás a járda, ezt fotóztuk és jeleztük a reptér üzemeltetőjének.  

Busszal, a Tükebusz ingyenes járatokat indít a repülési napokon. Ezek a Fellbach utca, Árkád bevásárlóközpont, Vásárcsarnok, Főpályaudvar érintésével veszik fel az utasokat, és körülbelül 10-15 perc alatt érnek ki közvetlen a reptér bejáratához. A Tükebusztól kapott tájékoztatás szerint a Pécs-Pogány reptéri járaton alacsonypadlós, vagyis akadálymentes szóló autóbusz közlekedik. Menetrend.
A Pécs környékéről érkezők számára a távolsági buszok közvetlenül a reptér előtt állnak meg. 

Taxival: a Volántaxival kötött egyezmény alapján fix tarifával szállítják az utasokat Pécsről, vagy Pécs környékéről. 

Autókölcsönzés: a közeljövőben erre is lehetőséget biztosít a reptér. 

Várjuk a saját akadálymentességi tapasztalatokat a Pécs-Pogányi Repülőtérről itt kommentben. 

Misina Tetőpont

Évtizedes pécsi probléma oldódott meg 2023-ban a város emblematikus pontja, a TV tornyot is magában foglaló Misina-tető megújításával.
Igazi sikertörténet, melybe a lakosságot is bevonták. Ez Pécsen örömünkre egyre inkább szokássá válik. A sikertörténet része, hogy a Misina Tetőpont Családi és Mozgástér néven megújult turisztikai látványosság tökéletesen akadálymentes. 

Nagyon fontos, hogy a létesítményt a nagyközönségnek szóló átadása ELŐTT bejárhattuk kerekesszékes és látássérült tagjainkkal, felmérve az esetleges javítanivalókat. 2023. decemberi ottjártunkkor ebben példaértékűen pozitív segítőkészséget tapasztaltunk a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától, projektvezetőjétől és a kivitelezést végző vállalkozó építésvezetőjétől. Komoly reménységünk van afelé, hogy egy jövőbeni együttműködés alapjait tettük le, és ezentúl lehetőségünk lesz a pécsi középületeket, beruházásokat átadás előtt hasonló módon, segítségünket felajánlva bejárni. 

A kicsit hosszasabb bevezető után egy kis Misina-tető történet. Mivel a pécsiek és a hozzánk látogató turisták számára több generáció óta nagyon fontos helyszínről van szó, így annak átalakulása is megér egy kis figyelmet.
1973-ban szenzációszámba ment, hogy itt épült meg az ország legmagasabb építménye, a 197 méter magas TV-torony. Mivel ez mágnesként vonzotta az országból és külföldről is a turistákat, mellé épült a Misina étterem, ahova divat volt járni, az egyik legjobb volt a városban, illetve a város felett. Az étterem azonban két évtized múlva bezárt, és innentől hanyatlásnak indult vele együtt a környék is. Olyannyira, hogy hosszú évekig inkább szégyenfoltja lett Pécsnek.
A pécsi önkormányzat 2020-ban írt ki ötletbörzét a Misina-tető megújítására, megkérdezve a lakosságot, mit szeretnének ott látni és használni. A három építészi verzióból a pécsiek az “aktív Misina” és a “családi Misina” lehetőségekre egyforma számú szavazatot adtak le. Így a város e két ötletet egybegyúrta, és lett belőle “családi és mozgástér”, vagyis egy kirándulós-turisztikai-családi központ.
A munkálatok 2023 márciusban kezdődtek. 2023 októberben lakossági bejárást szervezett a város, amin egyesületünk is részt vett. A kedves és készséges hangulatú lakossági bejárás már előrevetítette, hogy akadálymentességi szempontból is örülni fogunk, ha év végén készen lesz a beruházás.
2023 decemberében a Pécsi Városfejlesztési Zrt vezetősége kísért el bennünket egy átadás előtti bejárásra. A célunk az volt, hogy az elkészült, de még át nem adott épületet és környékét bejárva segíthessük annak valóban akadálymentes megvalósulását.
Az épületet és környékét várhatóan 2024 februárban vehetik birtokba a kirándulók, túrázók, biciklizők, piknikezők.
Már most mondjuk, hogy 2024. tavasszal visszamegyünk, és egy egyesületi kirándulás keretében a már működő épületről szóló információkkal és fotókkal egészítjük majd ki a beszámolót. (Frissítés: 2024. júniusban valóban megnéztük a Misina Tetőpontot működés közben és nagyon kellemes tapasztalataink voltak. A frissítések lejjebb kiemelten olvashatóak.)

Mi található a Misina Tetőponton és mennyire akadálymentes?
A négy szintes épületben a földszinten a tervek szerint 24 órában nyitva tartó öltöző a megfáradt vándorok, futók, biciklisek felfrissülésére. Bicikliszervíz, -tároló és -mosó, illetve értékmegőrző. A földszint másik oldalán büfé, információs pont, közösségi helyiség.
A földszinti helyiségek mindegyike akadálymentesen bejárható. Az ajtóknál nincsenek küszöbök, a padló sima, de kontrasztos színek nem találhatóak. A büfé részben található az információs pont is, ahova taktilis jelek vezetnek látássérülteknek. A büfé pultja magas, ám egy helyen kerekesszékből is elérhető magasságúvá alakították. A büfé rész előtt kerti bútorokkal kialakított terasz található, sima, akadálymentes talajjal.
A büféből nem lehet átgurulni az öltöző részbe és a liftekhez, ezeket kívülről kell megközelíteni. A liftek az épület oldalában elérhetőek, az öltöző, és biciklis bolt pedig az épület út felőli részéről.
Az információs részen indukciós működik hallássérültek részére, ezt matricával is jelzik.
Frissítés:  a pult alacsonyabb része kasszaként beintegrálódott a kávézóba, információs pult ezért nem működik a földszinten. Nem tudni hogyan és kitől lehet tájékoztatást kérni.

Akadálymentes WC a földszinten található, a büfé mellett egy folyosón. A WC minden igényt kielégít. 2023 decemberében a WC csésze melletti kapaszkodókat nem találtuk teljesen helyesnek, ezt azonban az átadásig cserélni fogják szabvány szerintire. Az ajtóra behúzást segítő fogantyú kerül belülről. Frissítés: a kapaszkodó megvalósult, ahogy az ajtón is fogantyú található.

A lift minden szintre eljuttat, egészen a tetőtéri sky-bárba is. Kint is bent is Braille írással és hangos bemondással ellátott. 

Az első emeleten, az egykori étterem helyén most konferenciaterem található, kint egy körpanorámás, hatalmas terasszal. A konferenciateremben szintén indukciós hurok működik majd hallássérültek segítésére.
A teraszról indul egy lombkorona-stég csodálatos panorámával, ez szintén akadálymentesen megközelíthető.
Alatta gyerek játszótér és felnőtt fitnesz park várja a látogatókat. Ez az egyetlen ami nem akadálymentes, mert mulccsal felszórt, és akadálymentes játékok sem kaptak itt helyet fogyatékossággal élő gyerekeknek. A vezérigazgató úr azonban már most emlékezetébe véste egy esetleges ez irányú továbbfejlesztés tervét. 

A tetőn egy sky-barban időzhetünk, miközben messzire ellátunk a Mecsek erdeiben és rálátunk a városra. Közvetlen mellettünk a monumentális TV-torony magasodik. Ide is eljutunk a lifttel akadálymentesen.

A Misina Tetőpont környéke is teljesen akadálymentes, látássérültek számára veszélyt jelző taktilis jelekkel. Az épületbe vezető rámpát a TV-torony felől találjuk, ez kellemes lejtésszögű, hosszú kivezetésű, manuális kerekesszékkel könnyedén feltekertünk rajta.
A lenti parkolóból érkezve, a TV torony mellett elhaladva is található rámpa, ez meredekre sikerült. Itt mindenképpen elkél a segítség manuális kerekesszékkel. 

Az épület körül 5 db akadálymentes parkolót alakítottak ki. Kettő a Misina tetőpont épülete mellett található egymás mögött, felfestéssel és táblával ellátva. Három a buszmegállóval egy szinten található parkolóban. 

A Misina Tetőpont nemcsak az épületről szól, a projekt a környéket is bevonja egy “mecseki élménylánc” kialakításába. Ebbe beletartozik a Mecseki kisvasút felújítása, az erdei kerékpárutak fejlesztése, a régi Vidámpark területének újragondolása, de akár egy mecseki libegő létrehozása is. Mindezekről a Misina Tetőpont weboldalán olvashatunk részletesen. 

FRISSÍTÉS: a Misina Tetőpont első ízben egy nagyszabású családi nap rendezésével mutatkozott be a közönségnek. 2024. február 17-én egész napos nyílt nap keretében változatos programokon fedezhették fel az érdeklődők az épületet a benne rejlő lehetőségekkel, és vehették birtokba a gyönyörű környezetet.
2024. márciusban megnyílt a Misina Cafe a földszinten, leteszteltük, kiválóak a sütik és a kávék, nagyon kedves a kiszolgálás. Bár elsőre furcsállhatnánk, hogy műanyag poharakat használnak egy erdei büfében, a cukrászdát üzemeltetőtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ezek újrahasznosított, lebomló poharak. Úgy tapasztalták, erre van igény, mert így a túrázás során magukkal vihetik a vendégek.
A földszinten jól látható, kiemelkedő taktilis jelek segítik a látássérült, vak látogatókat. A liftekhez vezető oldalsó földszinti bejáratot zárva találtuk, a kerekesszékkel érkező látogató családnak külön keresni kellett valakit aki kinyitja (erre is kellene az infopont). Ezt a jövőben érdemes mindig nyitva tartani.

Weboldal:
Az oldal technikailag jelenleg nem akadálymentes. A háttér- és előtérszínek nem rendelkeznek elegendő kontrasztaránnyal, gyengénlátóknak ez problémát okozhat. A címelemek nem követik egymást a lefelé haladó sorrendben, nehézséggel használható csak képernyőolvasó eszközökkel. Ennek ellenére tapasztalatunk szerint látássérültként a hírek menüben címsoros navigációval jól lehet mozogni, a cikkeket megnyitva azok szintén könnyen olvashatóak. A képelemek nem rendelkeznek [alt] attribútumokkal, vagyis feliratozással, ezért azok látáskorlátozottaknak nem használhatók. A linkeknek nincs felismerhető nevük ezért képernyőolvasókkal nehézkes a használatuk. 

Megközelítés:
busszal a 35-os járat érkezik a Misina-tetőre. A buszjáratok 2024 márciusban sajnos még nagyon ritkán indulnak. A busz a Főpályaudvarról indul, de több megállója van a belvárosban is. A járat akadálymentes, a hangosbemondás sajnos időnként túl halk.
Frissítés: 2024. április 20.-tól az igényekhez igazodva változott a menetrend. Naponta 5 buszjárattal több közlekedik a Misina-tetőre.

A buszmegálló az első lenti parkolóban található. A megállóból az akadálymentes lejárat jelenleg a járdán jóval távolabbi rámpán található. Ez azonban a jövőben állandó és jobb megoldást kíván, a buszmegállóból való közvetlen rámpával. A jelenlegi rámpa elé bizonyosan oda fognak parkolni az autósok, hiszen semmi nem jelzi annak funkcióját. Így azonnali megoldásként egy akadálymentes lejáratot jelző tábla és felfestés szükséges. A Városfejlesztési Zrt. partner abban, hogy közösen találjanak erre megoldást a közeljövőben a Biokommal. Előre is köszönjük.
Tipp: érdemes megkérni a buszsofőrt, hogy a mozgássérült utasokat tegye ki a Misina Tetőpont épületénél fönt, ne vigye le a buszmegállóba, ahonnan nehezebb az említett meredek rámpán feljutni az épülethez. 

autóval a belvárosból 15-20 perc alatt érhető el a Misina-tető, a Hunyadi úton a Pálos templom felé, a Da Vinci magánklinika mellett elhaladva az Állatkert felé, majd az Ángyán János úton. Akadálymentes parkoló rögtön az épületet az útról megpillantva, jobbra az épület mellett található 2db. Innen kényelmesen megközelíthető a Misina tetőpont és környéke, illetve a TV torony is. További három akadálymentes parkoló a buszmegálló szintjén a lenti parkolóban található. Az innen a Misina Tetőpont épületéhez vezető rámpa elég meredek, itt manuális kerekesszékkel segítség szükséges. 

PTE Támogató Szolgálat

A Pécsi Tudományegyetem már 1999 óta kiemelten foglalkozik a speciális nevelési igényű hallgatókkal. 2005 nyarán pedig, az országban elsőként, Támogató Szolgálat alakult, a fogyatékossággal élő hallgatók és oktatók életvitelének megkönnyítésére. 

Magyarország talán legnagyobb egyetemi támogató szolgálata központi irodája a PTE TTK, BTK Ifjúság úti campusán az „A” épületrész földszintjén található.
Irodájukban internettel, térítésmentes nyomtatási és fénymásolási lehetőséggel ellátott számítógépterem segíti a hallgatók tanulását. Az órák között pihenésre a rehabilitációs szoba nyújt lehetőséget, amely elsősegélynyújtó helyként is funkcionál. Ami ugyanennyire fontos: 38 négyzetméteres közösségi térként, egyfajta szabadidőközpontként is működik a Támogató Szolgálat „főhadiszállása”, ahol a fogyatékossággal élő hallgatók találkozhatnak egymással, vagy érdeklődő, segíteni vágyó társaikkal.
Rendszeresen fogadnak külföldi önkénteseket is.

Szolgáltatásaik közé tartozik a személyszállítás akadálymentes kisbusszal hétfőtől-péntekig 6.00-22.00 óráig, munkaerőpiaci tanácsadás, mentálhigiénés és gyógypedagógiai tanácsadás, nemzetközi mobilitási programok a hallgatóknak, gyógytorna.

Mivel a Támogató Szolgálat helyiségeit a kezdetektől fogyatékossággal élők közösségi terének szánták, ezért az irodában jó akadálymentességi élmény fogad bennünket.

Az irodába bejutás:
A főbejárat lépcsős, rámpa itt nincsen. A főbejáratig a térkő burkolaton még ma is látható taktilis jelek vezettek egykor látássérültek számára, mára azonban használhatatlanná koptak.

Akadálymentesen az „A” épület, „C” porta felőli bejáratán lehet bejutni, a Pacsirta utca felől. Itt találunk megfelelő dőlésszögű rámpát, melyen manuális kerekesszékkel is teljesíthető a bejárati ajtó megközelítése. Az ajtó ugyan nem mondható akadálymentesnek, mivel nem fotocellás, és a tetején viszonylag nehéz ajtóbehúzó is található. Itt legtöbb esetben elkél a segítség a kerekesszékkel érkezőknek.

Amint átgurulunk a küszöb nélküli ajtón, az épületen belül már kerekesszékkel teljesen önállóan lehet közlekedni a szolgálat irodájáig. A bejárattól egészen a Támogató Szolgálat földszinti irodájáig vezet a jól kitapogatható taktilis vezetősáv látássérülteknek. Emellett vezetősáv visz még a liftekig, a portáig, szolgáltatói irodáig, illetve a Támogató Szolgálathoz vezető úton jelöli a ruhatárat is.

A szolgálat irodájának bejárati ajtaja egy méretes biztonsági, tűzzáró ajtó küszöb nélkül, ami befelé nyílik. A bejutás kerekesszékkel nem okoz problémát, hiszen csak be kell tolni az ajtót. Kifelé viszont nehéz húzni magunk felé, ezért itt szükség van segítségre. Ebben a szolgálat alkalmazottai készséggel állnak segítségünkre. 

Az ajtón belépve egy széles, egyenes folyosóra érünk.
Rögtön szemben található egy tágas akadálymentes WC, pelenkázóval, vészcsengővel. Továbbá itt elhelyeztek egy mosógépet is a hallgatók számára. 

A WC-ből kilépve, jobbra fordulva a következő helyiség egy kis konyha. Itt egy kicsit emelkedik a folyosó, de manuális kerekesszékkel is gond nélkül fel lehet tekerni. Tovább haladva a folyosón jobb kéz felől következik a rehabilitációs szoba, majd a Támogató Szolgálat vezetőjének irodája, a folyosó végén.
Szemben pedig az iroda központi része, ahol a szolgálat dolgozói várják a hallgatókat. Ez a helyiség szolgál közösségi térként is a hallgatók számára.

A helyiségek Braille-feliratú információs táblával vannak ellátva.

A folyosón a bejárattól, egészen a közösségi térig van felragasztva vezetősáv, ez azonban nem emelkedik ki a padlóból, ezért fehér bottal nem lesz segítségünkre. Gyengénlátóknak lehet hasznos az eltérő színe miatt. Vakoknak inkább a fal adhat támpontot.

A közösségi térben beépített és mobil indukciós hurok is található hallássérültek segítésére.

Weboldal:
Az oldal technikailag sajnos nem akadálymentes. A háttér- és előtérszínek nem rendelkeznek elegendő kontrasztaránnyal, gyengénlátóknak ez problémát okozhat. A képelemek nem rendelkeznek [alt] attribútumokkal, vagyis feliratozással, ezért azok látáskorlátozottaknak nem használhatók. A linkeknek nincs felismerhető nevük, valamint a szövegkeretek címe is hiányzik ezért képernyőolvasókkal nehézkes a használatuk. A nagyítás funkció le van tiltva.

Megközelítés:
busszal: 30, 30Y, 55, 103-as járatokkal az Ifjúság útja megállóig, innen 300 méter séta (4-5 perc) a Pacsirta utca felőli akadálymentes bejárat. Vagy 2, 25, 26, 27, 28, 29 és 102-es buszokkal az Egyetemváros buszmegállóig, innen 600 méter (8-10 perc) gyalog, de egy meredekebb utcán (Honvéd utca) kell felmenni. A buszok a legtöbb esetben alacsonypadlósak és hangos bemondással ellátottak.
Az Ifjúság úti járdák mindkét oldalt akadálymentesek, térkő és aszfalt burkolatúak. Ezen a szakaszon két gyalogos átkelő található, egy közvetlenül a buszmegállónál, egy pedig a Honvéd utcai kereszteződésnél. Mindkettő akadálymentes, lemélyített padkával és a látássérültek számára taktilis jelekkel. A Pacsirta utcában a járda nem akadálymentes, sok helyen töredezett a burkolat. Ezen a 30 méteres szakaszon érdemes inkább az úttesten közlekedni a kerekesszékeseknek. 

autóval az Árkádtól 8-10 perc alatt elérhető és az Ifjúság útján. A 400-ágyas klinika bejárata előtt található 5 mozgáskorlátozott parkoló. Innen 50 méter a PTE bejárata sík terepen.