Archívumok

A teljes templombelső látható a főbejárattól. A főhajó egyenesen az oltárhoz vezet, kétoldalt régi faragott fa padok. Középen szőnyeg.

Pius templom

A Jézus Szíve Templom, másik nevén a Pius templom eredetileg a Pius Intézet részét képezte, mely jezsuita kolostornak, gimnáziumnak és diákotthonnak adott otthont. A neoromán stílusú templom alapkövét 1927-ben tették le, felszentelésére 1930-ban került sor. A templomban többek között X. Pius pápa és Zichy Gyula püspök szobra, valamint egy Pécsen készült híres Angster-orgona is megtalálható. Az épületet 2016-ban jelentősen felújították. A Pécsi Tudományegyetem szomszédsága miatt rendszeresen tartanak vasárnaponként angol nyelvű miséket is.

A templom főbejárata nem akadálymentes, a bejutás itt csak lépcsőkön lehetséges. Kerekesszékkel a hátsó, parkoló felőli bejáratot lehet akadálymentesen használni. A főbejárat ajtaja kétszárnyú, mindkét szárnyat kinyitva kényelmes a bejutás. A templomtérbe a kápolnán keresztül lehet tovább haladni, ahol az ajtó szintén kétszárnyú. A kápolnában szőnyeg található, nekünk nem jelentett akadályt közlekedés közben. A fő hajóban tágas a közlekedő tér, a szőnyeg szintén nem akadályozza a kerekesszékes haladást.

Taktilis vagy eltérő színű jelzés látássérülteknek, illetve indukciós hurok hallássérülteknek nincsen.

Az énekek szövegét és a hirdetéseket képernyőre vetítik.

Ülőalkalmatosságként támlás vagy támla nélküli székek és beépített padok állnak rendelkezésre. A támlás székek 43 cm, a támla nélküli székek és a padok ülőfelülete 48 cm magas. A padokba 10 cm magasra fellépve lehet beülni, térdeplő van.

A mosdók az emeleten találhatóak, a templom nem rendelkezik akadálymentes mellékhelyiséggel. Akadálymentes mosdó legközelebb a 400 ágyas klinikán és a Paulus étteremben található. Mindkettő körülbelül 170 méterre található, akadálymentesen elérhető.

Weboldal:
A honlap részben hozzáférhető, az alapvető információk szövegesen elérhetők, a honlap szerkezete viszonylag egyszerű. De több akadálymentességi probléma és információs hiányosság is felmerül, elsősorban a látássérült, képernyőolvasót használó emberek számára. Látássérültek számára a weboldalon egyből a hirdetések tárulnak elénk, hiányzik a menürendszer. Bár ezek címsorozást kaptak, így jól lehet navigálni közöttük, a címsor hierarchia nem logikus. A hirdetéseken és az elérhetőségeken kívül csak néhány menüpont látszik. A képekhez, ábrákhoz nem tartozik látássérültek számára szöveges leírás. Összességében sajnos a weboldal nem akadálymentes látássérült felhasználók számára.

Megközelítés:
Busszal az “Ifjúság útja” buszmegállóban kell leszállni, ide a 30, 30Y, 55, 103, 109E járatokkal lehet eljutni. A buszok Pécsen akadálymentesek. Innen akadálymentesen lehet eljutni a járdán a templomhoz. A járdák akadálymentesek, néhol kisebb hibákkal, a zebrák akadálymentesítettek, nem mindenhol taktilis jelekkel ellátottak, a buszmegállók akadálymentesek.
Autóval: a templom melletti zárt parkolóban akadálymentes parkoló nincsen. Hétköznap engedéllyel használható, az akadálymentes parkolásra feljogosító kártyát kell a sorompónál található kamerán bemutatni. A parkoló hétvégén nyitva van, ilyenkor engedély nélkül be lehet hajtani.
Az Ifjúság útján továbbhaladva a 400-ágyas klinika bejárata előtt található 5 mozgáskorlátozott parkoló. 

 

Az impozáns főbejárat kétszárnyú ajtóval, mely kifelé nyílik. Küszöb, lépcső nincsen, a padlózat márvány.

Palatinus Grand Hotel

Pécs belvárosának szívében, a Király utcában található a város ikonikus szállodája, a Palatinus Grand Hotel. Az 1915-ben megnyitott szállodát a Hamerli kesztyűgyáros család építtette Pilch Andor tervei alapján. A szecessziós és késő eklektikus stílusú gyönyörű épület már kezdetben is szállodának és a társasági élet fontos helyszínének számított: kávéház, étterem és bálterem is helyet kapott benne. A több mint százéves épület nemrégiben teljes körű felújításon esett át, amelynek során a történelmi értékek megőrzése mellett a szálloda műszaki és szolgáltatási kínálata is megújult. A hotel a Széchenyi tér közvetlen közelében, Pécs legfontosabb belvárosi látnivalóitól néhány percnyi távolságra található.

A hotelt 2026 szeptemberében jártuk be. Összességében a szállodát jól használhatónak találtuk a mozgásukban akadályozott vendégek számára, a belső terek, a lift és az akadálymentes szoba kialakítása is segíti az önálló használatot.

A főbejáratnál küszöb nincs, egy rövid, meredekebb rámpán azonban egyes kerekesszéket használó vendégeknek segítségre lehet szükségük. A hotel bejáratához nem vezet taktilis vezetősáv, és az épületen belül sincsenek taktilis vezetősávok.

A recepciós pult magassága kerekesszékből megfelelő, önállóan használható. Indukciós hurok nincs a recepción, és taktilis jelzés sem vezet a pulthoz.

A hotel belső terei tágasak, a folyosók szélesek, kerekesszékkel jól járhatók. A megvilágítás megfelelő. A szintek között lift közlekedik, amely kerekesszékkel önállóan jól használható: az ajtó 90 cm széles, belül elegendő hely áll rendelkezésre a megforduláshoz, a kezelőgombok pedig kerekesszékből is elérhetők, Braille-feliratok és hangos tájékoztatás is segíti a tájékozódást.

Az egyetlen akadálymentes szoba tágas, kerekesszékkel is kényelmesen lehet benne közlekedni. Ajtaja széles és könnyen nyitható, a küszöb 2 cm magas. Az ágy megfelelő magasságú, és mindkét oldalról megközelíthető kerekesszékkel is. A szobában nincs padlószőnyeg, az oda vezető folyosón viszont igen. Az akadálymentes szobát a lift közelében alakították ki, így a szőnyeggel borított folyosón mindössze néhány métert kell megtenni kerekesszékkel.
A szobához tartozó fürdőszoba tágas és küszöbmentes, ajtaja 90 cm széles és önállóan nyitható. A mosdó alatt megfelelő térdszabad hely van, a csap kerekesszékből elérhető, a tükör pedig alkalmas magasságban található. Az épített zuhanyzó ülőkével felszerelt, és vészjelző is rendelkezésre áll.
A WC a fürdőszobával egy helyiségben található, a WC-csésze mindkét oldalról megközelíthető kerekesszékkel, és a helyiségben a 360 fokos megforduláshoz is elegendő hely van. A fal felőli oldalon fix, a másik oldalon felhajtható kapaszkodó található, valamint vészjelző is rendelkezésre áll.

A földszinti étterem lépcső és küszöb nélkül közelíthető meg. Belső tere tágas, kerekesszékkel jól lehet közlekedni, és a megforduláshoz is megfelelő hely áll rendelkezésre. Külön akadálymentes mosdó nem tartozik az étteremhez, a szintén földszinti rendezvényterem mellett azonban található akadálymentes mosdó, amely lépcső nélkül elérhető.

A hotel rendezvények és konferenciák számára is jól használható helyszín. Öt különböző méretű konferenciateremmel rendelkezik, a kisebb tréningektől egészen a több száz fős rendezvényekig. A konferenciatermek kerekesszékkel akadálymentesen megközelíthetők és használhatók, mindegyik közelében akadálymentes mosdó is található.

Weboldal:
A Palatinus Grand Hotel weboldala mozgássérült felhasználóként jól áttekinthető, a legfontosabb információk kevés kattintással elérhetők. Korlátozott kézfunkcióval is alapvetően jól kezelhetőnek találtuk. A szobák között külön akadálymentes szobatípus is szerepel – Deluxe akadálymentes szoba.
Látássérült felhasználók számára billentyűzettel bejárható ugyan, azonban nem akadálymentes. A főoldalon az információk, főoldali elemek feleslegesen sokszor szerepelnek, ami a képernyőolvasót használóknak átláthatatlanná teszi a felületet a túl sok információ miatt. A címsor hierarchia szintén az oldalon való tájékozódást teszi nehézkessé, nehezen felismerhető, melyik információk tartoznak egymás alá. A weboldalon található képek nem kaptak rövid szöveges leírást. A főoldalon és a szoba foglaló felületen a vezérlőelemek vagy nem kaptak elnevezést, ezeket nem ismeri fel a képernyőolvasó. A szobák foglalása online így nem lehetséges képernyőolvasót használó látássérülteknek.

Megközelítés:
Busszal az Árkád bevásárlóközpontnál érdemes leszállni. Innen az Irgalmasok utcája – Széchenyi tér – Király utca útvonalon körülbelül 10 perc alatt akadálymentesen el lehet jutni a hotelhez,a  terep némileg emelkedik. Az útvonalon vezetősávok is segítik a látássérült emberek tájékozódását.
Autóval érkezők számára a Mária utca felől megközelíthető mélygarázsban akadálymentes parkolóhely áll rendelkezésre. A parkoló megfelelő szélességű, bár táblával illetve, felfestéssel egyelőre nincs jelölve. Innen a hotel lifttel, akadálymentesen megközelíthető.

 

Az Umami épülete és a terasz látható, napvitorlák alatt vidáman beszélgető, étkező fiatalokkal. Az előtérben szép zöld növényzet övezi a kerthelyiséget.

Umami Étterem és Kávézó

Az Umami 2021-ben nyitotta meg kapuit a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szigeti úti campusán, az új elméleti tömb sarkán. A gyorsétterem nemcsak az egyetemi polgárok körében népszerű, Pécs város polgárai is nagyon kedvelik. Kínálatuk változatos, az eltérő étkezési igényű és ételérzékeny vendégek számára is kínálnak választási lehetőségeket. Társadalmi szerepvállalásuk figyelemre méltó: a napi működés és rendezvények után megmaradt, fogyasztásra alkalmas ételeket helyi segítő szervezeteknek és intézményeknek juttatják el.

Az egyetem környékén nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre, így az Umami elérése sem ütközik akadályba. Maga az étterem/kávézó is jól használható akadálymentesen, lássuk mi hogyan láttuk:

Az étterem legegyszerűbben a Szigeti út felől közelíthető meg. Az egyetem előtti szépen parkosított téren át gyalogosan és kerekesszékkel is jól lehet haladni, taktilis vezetősáv azonban nincs. A főbejárat két irányból is megközelíthető kerekesszékkel, az utcafront felől egy kényelmes, széles rámpa vezet hozzá. A bejárati ajtók sajnos nehezen nyithatók, ezért kerekesszékkel segítségre lehet szükség az áthaladáshoz.
Az Umamit a Grastyán Endre Oktatási és Kutatási Központ (“új elméleti tömb”) magasabban fekvő szintjei felől, az épületen belül is meg lehet közelíteni. Ehhez lifttel le kell menni a -1. szintre. Ezen az útvonalon is nehezen nyitható ajtókon kell áthaladni. Az épületnek ezen a szintjén vezetősáv nincs, a lépcsők tetején és alján félgömb alakú figyelmeztető taktilis jelzést helyeztek el.

Az étterem belső tere tágas, középen széles közlekedőrész található, így kerekesszékkel bejárható, az asztalok többsége pedig jól megközelíthető. A pénztár megfelelő magasságú, ám az ételek átvételéhez, illetve az étel asztalhoz juttatásához segítségre lehet szükség. Az önkiszolgáló rendszer miatt a magasabb polcokon és hűtőkben található termékek elérése is nehézséget jelenthet. A kínálat a pult fölötti LCD-kijelzőn, illetve az étterem weboldalán tekinthető meg.

A hangulatos kávézó részben szűkebb a közlekedési tér, a pult kerekesszékből nehezebben használható. Az ajtóhoz közelebbi asztalokhoz ugyanakkor kényelmesen oda lehet férni.

Az étteremhez akadálymentesített mosdó tartozik, amelynek kialakítása megfelelő a kerekesszékes használathoz: kapaszkodók, vészjelző rendszer és lehajtható pelenkázó is rendelkezésre áll. Ottjártunkkor azonban a helyiséget részben raktárként használták, az ott tárolt tárgyak nehezítették a manőverezést, az egyik vészjelző nyomógombját pedig polc takarta. Bízunk benne, hogy kérésünkre rendezik a helyiséget, így az akadálytalanul használható lesz mindazok számára, akiknek szükségük van rá.

A kellemes, napvitorlákkal fedett kerthelyiség kerekesszékkel jól járható, és több asztalhoz is kényelmesen oda lehet ülni. 

Indukciós hurok, valamint Braille-írásos étlap és itallap nem áll rendelkezésre, az étterem közvetlen közelében nincs taktilis vezetősáv. A megvilágítás hangulatos, de gyengénlátók számára előfordulhat, hogy kevés. Szenzorosan érzékeny vendégeknek: felmérésünkkor, nem csúcsidőszakban a zajszint és a zene hangereje elfogadható volt.

Weboldal:
Az Umami weboldala mozgássérült felhasználóként könnyen kezelhető és jól áttekinthető, a keresett információk megtalálása nem igényel sok kattintást. Elérhető rajta többek között az aktuális menü, a kávézó kínálata, a nyitva tartás és az elérhetőségek.  A főoldal és a főbb menüpontok képernyőolvasóval megtekinthetők. Több tartalmat azonban képként helyeztek el megfelelő szöveges képleírás nélkül, amiatt látássérült felhasználók számára például a heti menü és a kávézó itallapja nem hozzáférhető.

Megközelítés:
Busszal a a belvárosból az Árkád Bevásárlóközpont megállótól körülbelül 10–15 perc alatt érhető el az Egyetemváros-Fogászati Klinika megálló, ahonnan további mintegy 5 perc gyalogosan az Umami.
A környékbeli buszmegállók, járdák és a gyalogátkelőhely akadálymentesen kialakítottak. A zebrához mindkét irányból taktilis vezetősáv vezet, a buszmegállóban pedig az első ajtó helyét is taktilis burkolat jelzi. Az Uránváros felőli megálló digitális utastájékoztató táblája gombnyomással kihangosítható, a gyalogátkelőhely hangjelzése pedig külön eszközzel aktiválható.

Autóval a Szigeti útról a PTE orvosi kar nagy campusánál kell lekanyarodni.  Az Umami a PTE területén van, ezért az autóval való behajtásnál érdemes számolni azzal, hogy a campus parkolói engedélykötelesek lehetnek. Akadálymentes parkolóhelyek az étterem bejáratától kb. 50 méterre találhatóak. Parkolás a PTE-n kívül  a Szigeti út déli oldalán kialakított parkolósáv, a Kürt utca és a Szántó Kovács János utca között a legkedvezőbb. 


 

 

 

A főbejáratot látjuk és mellette a két teraszt: a Király utcai a jobb oldalon az utca szinten. A Színház tér felőli bal oldalon, innen két lépcsővel megközelíthető.

Páholy étterem

A pécsi belváros szívében, a gyönyörű Színház téren megtalálható étterem pontos neve Páholy by Blöff Bisztró, hiszen a Pécsen méltán nevezetes korábbi Blöff Bisztró csapata hozta létre és működteti. Ez tulajdonképpen egy márkajelzés egyben, a Blöff Bisztró szakmai hátterét, konyhai filozófiáját és vendéglátós tapasztalatát viszi tovább az új helyszínen. A páholy elnevezésnek is megvan az oka: az étterem működtetői azt vallják, hogy minden vendégüknek kijár a legjobb “páholy”, vagyis a figyelem, a kedvesség, egy jól megérdemelt vacsora vagy ebéd. Illetve utal a név az étterem mellett megtalálható Pécsi Nemzeti Nagyszínházra és Kamaraszínházra.

A valóban figyelemreméltó hangulatú, kiszolgálású és minőségű étterem akadálymentességére nagyon kíváncsiak voltunk, lévén ide szívesen betérnek a pécsiek és a látogatók is, akár egy ünnepi ebédre, akár hétköznap egy remek menüre.

A főbejárat ne riasszon el senkit, itt 5 lépcső várja a betérőket.
A Király utcai terasz az utca szinten teljes mértékben akadálymentesen megközelíthető. A Színház tér felőli terasz a szökőkút kellemes társaságában szintén akadálymentes, a teraszra épített rámpa vezet. Ez nem túl széles, ám biztonsággal használható.
Kerekesszékkel a bejárat a Színház tér felőli oldalon van. A küszöb 1,5-2 cm magas, amit mi manuális kerekesszékekkel könnyedén teljesítettünk.

A benti tér sima kőburkolatú, kerekesszékkel kényelmesen járható. Az asztalok kerekesszékből is elérhetőek. A pult ugyan túl magas kerekesszékből, ám a fizetés az asztaloknál is lehetséges.

A szűk keresztmetszet sajnos mindenhol a toalett. A Páholyban a férfi WC nem használható kerekesszékkel. A női WC széles, mindkét feltáró team tagunk tudta használni manuális kerekesszékkel. Ám akadálymentes jelzés egyelőre nem található az ajtón, mint ahogy a szükséges felszerelések sem: WC melletti kapaszkodó, jelzőrendszer. Az üzemeltetők nyitottak a fejlesztésre, reméljük segítségünkkel ez mihamarabb változni fog.

Látássérülteknek számára Braille étlap nem elérhető.

Weboldal:
egyszerű felépítésű, nagy méretű képekkel, mely gyengébben látóknak segítség lehet. A kevés szöveg kognitív szempontból nem túlterhelő. Akadálymentes információkat fogyatékossággal élő vendégeknek nem tartalmaz. Látássérülteknek képernyőolvasóval nem olvasható az étlap/itallap, heti menü, alt text a képekhez nincsen.

Megközelítés:
helyi tömegközlekedéssel az Árkád bevásárlóközponttól 15 perc alatt el lehet jutni a Színház térig gyalog, akadálymentesen, az Irgalmasok utcáján vakvezető sávok is segítenek.
A színház előtti tér meglehetősen átgondolatlanul macskaköves, itt is elkél ezért a segítség. Vakvezetősáv a téren és a Király utcában nincsen.

autóval akadálymentes autóparkoló a Fürdő utca és Tímár utca sarkánál található kb. 250–300 méterre az étteremtől. Széchenyi tér – Mária utca sarkán 4 kijelölt akadálymentes parkolóhely található, ahonnan akadálymentesen megközelíthető a Színház tér kb. 150–200 méter sétával. A Széchenyi téren a Pécsi Ítélőtábla előtt, illetve mellette a Mária utcában 2 kijelölt akadálymentes parkolóhely található, kb. 150–200 méterre. A Széchenyi téren a Nagy Lajos Gimnázium mellett (Janus Pannonius utca) szintén kijelölt akadálymentes parkolóhelyeken lehet megállni, kb. 200–250 méterre.

A bejárati kapuban áll Balázs, háta mögött a Dzsámi látható.

Janus Pannonius Múzeum Látogatóközpont

A Janus Pannonius Múzeum Látogatóközpont számunkra hatalmas élményt jelentett, és egy igen hatékony partnerségi együttműködés kezdetét, mely során reméljük egyre több pécsi múzeum válik hasonlóan akadálymentessé. Mivel az épület Pécs szívében, a Széchenyi tér tetején, a Dzsámi mögött található, miután bejártuk az izgalmas kiállítást, remek kiindulópont lehet a város egyéb nevezetességeihez. Hogy ezek közül melyik akadálymentes, érdemes előtte tájékozódni az Adatbázisunkból, leginkább a Látnivalók vagy a Kultúra kategóriákból.

A Látogatóközpont új fejezetet nyitott Pécs város kulturális életében, összeköti a múltat a jelen korral, és elősegíti a helyi örökség megismerését és értékelését. Állandó kiállítása olyan interaktív ismeretbővítést és egyben szórakozást nyújt, hogy minimum 2 órát kell szánni rá! Lehet persze rövidebben is, csak nem érdemes 🙂 Alapvetően a baranyai kötődésű híres emberek életművét mutatja be, akik jelentős szerepet játszottak nemcsak a helyi, de a magyar történelemben és kultúrában. Az interaktív installációk pedig valódi élménnyé emelik a múzeumlátogatást. A 19. századi Pécs művészei és városképei is kiemelt figyelmet kapnak a kiállításon. Johann Varoni Pécset ábrázoló látképei, Madarász Viktor portréi a korai pécsi tanulóévekből, Weber Xavér Ferenc művei pedig a város kereskedői és művészeti életébe nyújtanak betekintést.

Az élményhez azonban nagyon fontos az akadálymentesség, amit a Látogatóközpontban maximálisan figyelembe vesznek. Már most akadálymentes az épület és a kiállítás, ám a múzeum munkatársai a People First Egyesület segítségét kérték a további fejlesztésekben. Mi pedig nagy örömmel közreműködünk!

A Látogatóközpont a Széchenyi tér tetején található, ezért alulról, gyalog érkezve számítsunk némi emelkedőre. Egészen a kapuig taktilis jelek vezetnek.
A kapubejárat egy szintben található a járdával, nincs lépcső, sem bukkanó.
A kapun belül régi fakockás a talaj, ami kerekesszékkel picit talán hepehupás, érdemes lenne ide egy sima fedősávot tenni. A kapubejáróban jobb oldalon a falon Braille írással is olvasható az Információhoz irányító tábla. Alatta csengő található, amit a kerekesszékeseknek szántak, itt lehet jelezni a rámpa szükségességét. Javasoltuk, hogy kerüljön tábla a csengő mellé magyar és angol nyelven, illetve Braille írással, ami egyértelművé teszi mire szolgál. A másik oldalon a falon digitális információs tábla fogad minket, mely kerekesszékből is elérhető és használható.

Állandó rámpa nem tartozik az épület belsejébe vezető néhány lépcsős bejárathoz, ám a közelben készenlétben áll, és az információs munkatársak azonnal hozzák ha rászoruló érkezik. A fém rámpa jól használható, stabil, nem meredek, a segítség pedig igazán figyelmes.

Az Infopult sajnos magas kerekesszékből.
Fogyatékossággal élőknek és kísérőjüknek ingyenes a belépés, ehhez azonban fogyatékossági igazolvány felmutatása szükséges.

A földszinten található még az akadálymentes WC, amely minden igényt kielégít.

A múzeumtér az emeleten található, ahova lépcsőn, vagy lifttel lehet feljutni. A liftbe egy kerekesszékes és két személy fér be, Braille írással jelzettek a gombok, és nagy örömünkre itt  hangos bemondás is van a liftben.

A kiállításról mi csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni, igazán látszik, hogy lelkesen, szívvel rendezték be, és az akadálymentesség is valóban fontos volt a munkatársak számára. A talaj mindenhol sima, lépcsők és lejtők-emelkedők nélküli, a szükséges helyeken taktilis jelekkel. Minden kiállítási tárgy, élmény elérhető kerekesszékből is, ami nem utolsó sorban a gyerekeknek is nagyon hasznos. Látássérültek számára tapintható tárgyakat is találunk, ezek száma lehetne kicsit több. A legtöbb helyen audiovizuális installációs anyagokat élvezhetünk és QR kódok segítik a további tájékozódást.

Egyetlen kisebb terület érhető el csakis lépcsőn, az itt található anyagok kerekesszékesek számára történő megtekintéséhez tervezik a közeljövőben a tableten való bemutatást.

Örömteli, hogy a kiállítás bejáratánál magunkkal vihető könnyű székeket találunk, mely az idősebbek, mozgásukban korlátozottak és mindenki számára kényelmesebb a bejárás során. Szerintünk szükség lehet rá, mert érdemes egy-egy teremben hosszabban is elidőzni.

A földszintre visszaérve lehet egy kört tenni a múzeum shopjában, ahol szintén elérhetőek a termékek kerekesszékből is. Igaz a körbejárás kicsit nehézkes így, de ígéretet kaptunk az átrendezésre.

Weboldal:
A weboldalon külön akadálymentes ikon vagy menüpont nincsen.
Látássérültként képernyőolvasó szoftverrel jól áttekinthető a weboldal. A főoldalon a menüpontok, az oldaltérképnél az alkategóriák is jól láthatók és lenyithatók, a linkek megnyitását követően az információk címsoros navigációval gyorsan elérhetők.
A képeket sajnos nem feliratozták, így látássérültként nem élvezhetőek, valamint az oldal tetején a “Fotók, videók” és a “Szolgáltatások” menüpontok sem elérhetőek.
Mozgássérültként a weboldal jól felépített, jól használható. A menü használatánál a mai szokásos módon a menüpontok almenükre bomlanak, melyek kezelése okoz némi nehézséget azoknak, akiknek nehezebben mozgatják a kezüket.

Megközelítés:
autóval a legközelebbi akadálymentes parkoló a Nagy Lajos gimnázium mellett található, innen körülbelül 20 méter távolság a bejárat, sima talajon. További 2db akadálymentes parkoló található a Széchenyi téren a bíróság előtt és mellett. Forgalomcsillapított övezet, behajtás csak fogyatékossági igazolvánnyal!

busszal az Árkád Bevásárlóközpontnál érdemes leszállni és az Irgalmasok utcáján feljönni a Széchenyi térre. Az Árkádnál szinte az összes busz megáll. Az útvonal némi emelkedő végig, a Széchenyi téren a kövek kerekesszékkel kicsit csúszhatnak. A talaj sima, akadálymentes, taktilis jelek segítik a közlekedést.

Közelről látjuk a Cutler Gym bejáratát, széles ajtóval. Éppen beléptek Gergő és Evelin az edzőterembe.

Cutler Gym & Fitness Pécs

Az önálló életvitelhez nagyban hozzájárul az akadálymentes sportolás lehetősége is. Sőt, fogyatékossággal élőként elengedhetetlen fontosságú a testmozgás, az erősítés. Mivel tudomásunk volt már fogyatékossággal élőkről, akik ebben a pécsi edzőteremben erősödtek, ajánlásra feltártuk a Pécsi Plaza épületében található Cutler Gym & Fittness termeit. Összességében úgy értékeltük, hogy nem egy kifejezetten fogyatékossággal élőknek készült edzőterem (mint például Budapesten a “Suhanj”), de lehetőség van akadálymentesen erősödni, illetve a szemléletmód és a hozzáállás miatt mindenféleképpen ajánljuk speciális igényekkel rendelkezőknek is.

A Cutler Gym 2016. decembere óta várja a sportolni vágyókat a Pécs Plazában a főbejárattól balra található szárnyban. A Pécs Plaza-hoz megérkezve a főbejárattól balra, egyenletes, térköves járdán közelíthető meg a Cutler bejárata. Az akadálymentes parkolóból két módon érhető el a bejárat: a Plaza főbejáratánál lehet akadálymentesen feljutni a járdára, vagy a parkolón át jut a Cutler bejáratánál kialakított akadálymentes járdaszakaszhoz.

A bejáratnál egyenesen továbbhaladva a függőleges fém fogantyúval ellátott üvegajtó ajtófék nélküli, közepesen könnyen nyitható, nem csapódik vissza.

A kellemes előtérben a Protein Bar-ba lépünk be, innen lehet eljutni a szaunába, a szoláriumba, az összesen 330 férőhelyes öltözők egyikébe, a 900 négyzetméteres küzdőtérre, illetve a küzdőtérről a csoportos terembe.
A Protein Bar-ban az ülőgarnitúrák megfelelő magasságúak, az asztalok manuális kerekesszékkel hozzáférhetők. A bár pultja kissé magas kerekesszékből. Az itt dolgozó munkatársak figyelmesek, segítőkészek.

A teremben található ajtók mindegyike könnyen nyílik, csak hagyományos kilincs van rajtuk, ajtófék nincs.

Látássérülteket, hallássérülteket segítő megoldások jelenleg nincsenek.

A bejárattól balra találhatóak a mosdók, ezek nem akadálymentesek. Akadálymentes WC, pelenkázó azonban a Plaza épületében található, melyek akadálymentesen elérhetőek a gym-től.

A női és férfi öltözők előterébe be lehet jutni kerekesszékkel. Itt fogasok, tükör, hajszárítók találhatóak. Az öltözőszekrények közül az alsó sorban lévőkhöz kerekesszékből is hozzáférünk. A zuhanyzók sajnos nem akadálymentesek, kerekesszékből csak a kézmosó mosdók használhatók.

Az öltözők előteréből nyílik bal oldalon a szolárium, jobb oldalon pedig a szauna. Ezek kerekesszékkel nem megközelíthetőek, mozgássérültek, egyéb fogyatékossággal élők segítséggel tudják használni.

A Protein Bar-ból egy forgó beléptetőn elérhető az úgy nevezett küzdőtér. A beléptető karjai igény esetén le- illetve oldalra hajthatók, kérésre a terem munkatársa szabaddá teszi az utat kerekesszék előtt is. A küzdőtéren számos gép segíti az edzeni vágyókat. Első pillantásra ezek elhelyezése zsúfolt, azonban a munkatársak készséggel mozdítják el őket, ha arra van szükség és tapasztalatunk szerint el lehet férni közöttük kerekesszékkel. A padló burkolata egyenletes, nem csúszós, a gépek között botlásveszéllyel nem találkoztunk.
A küzdőtér távolabbi végéből nyílnak a csoportos termek, melyeknek kb 1 cm-es küszöbe nem jelent akadályt. Itt tükörfal, bordásfalak, bokszzsákok, és számos más kellék található.

A gymben 160 gép, több, mint 40 kardiogép, és vagy 5 tonnányi súly várja a sportolni vágyókat. A gépek között speciálisan fogyatékossággal élőknek készültek nem találhatóak, de ottjártunkkor felkeltettük a tulajdonos figyelmét, és a jövőben remélhetőleg tervbe veszik ezek beszerzését is. A gépek többsége használható fogyatékossággal élőként, mozgássérültként többször némi segítséggel.
Ehhez azonban minden támogatást megadnak a személyi edzők. Két fő speciálisan képzett személyi edző (gyógytornász) található a csapatban, akik dolgoztak és jelenleg is dolgoznak mozgássérült sportolóval a Cutlerben. Szívesen várják a fogyatékossággal élő vendégeket. Érdemes előre jelezni, ha valaki fogyatékossággal élőként szeretne a teremben állandó vendég lenni, akkor erre felkészülten várják a megfelelő edzők.

A Cutler szimpatikus szemléletéhez hozzátartozik, hogy a teremben nem csak edzeni lehet, a helyszín rendszeresen szervez különféle eseményeket, többek között véradást is – ezekről a Cutler Gym Facebook oldalán értesítik a követőket.

A Cutlerben a napijegytől az éves bérletig számos megoldás és többféle kedvezmény közül lehet választani. Fogyatékossággal élők részére sajnos külön kedvezmény nincs.

Weblap:
A kezdőlapon vizuális 3D bejárásra van mód.
Mozgássérültként jól használható, a menüpontok átláthatóak, megfelelő nagyságúak, könnyű navigálni az oldalon. Nem igényel túl sok kattintást, hogy megtaláljuk a keresett tartalmat.

Látássérültként nagyon jól használható a weboldal, szinte mintaszerű. Áttekinthető a menürendszer, képernyőolvasóval jól kezelhető. A címsoros navigáció nagyban megkönnyíti a menüpontok kinyitása után a konkrét tartalmak gyors elérését. A navigációs elemek (linkek, gombok) könnyen aktiválhatók. A képek sajnos sehol nincsenek szövegesen feliratozva, így látássérültként nem értelmezhetőek. Ám erre megoldás lehet ma már, ha képernyőképet készítve a mesterséges intelligenciát kéri meg a felhasználó a képek értelmezésére. Kipróbáltuk, működik. A regisztrációs űrlapon azonban a szelfikészítés már nehezebb vakon, és nem találtunk olyan opciót, hogy egy korábban készült képet betallózhatnánk szelfiként, legalábbis a képernyőolvasó nem látja. Vakon szelfit készíteni elég esetleges dolog, nem igazán van visszajelzés arról, hogy helyes irányba néztél-e bele a kamerába.

Megközelítés, parkolók:
busszal: az 1, 30Y, 55 számú járatokról a “Vásártér” megállónál kell leszállni. A buszok, a megálló és a zebrák akadálymentesek. A buszmegálló mögött egy kerékpársáv keresztezi az útvonalat, melyet taktilis jelzések is jeleznek.
Az épületet körülvevő járda jól járható, egyenletes, megfelelő szélességű.

autóval: a Pécs Plaza ingyenes parkolójában, a Megyeri út felőli főbejárattól balra található 4 db akadálymentes parkoló.

A házba belépve egy hatalmas térbe jutunk, ahol középen, az emelet és a földszint közötti szabad térben gyönyörű, nagy növények élnek és rengeteg fény áramlik be.

Átrium Vendégház

Fontos számunkra, hogy Orfűn akadálymentesen használható szállásokat tudjuk kínálni számotokra. Ennek oka, hogy 2016 óta Orfűn a Pécsi-tónál rendezzük meg partnereinkkel az Akadálymentes Turizmus Napja fesztivált, melyre számos vendég érkezik az országból, sokan fogyatékossággal élők. Mivel Orfű csodálatos turisztikai helyszín, többen szívesen maradnának néhány napot pihenni, és mi ebben szeretnénk segíteni.

Teljesen akadálymentes szállást eddig nem találtunk Orfűn, azonban néhány olyat már igen, melyet kompromisszumokkal élvezni lehet. Ezeket szeretnénk bemutatni, mert minden évben vannak kerekesszékes, látássérült vendégeik, mert minden fogyatékossággal élőnek mások az igényei, és mert adatbázisunkat időseknek és kisgyerekeseknek is szánjuk, akik szintén jól tudják használni e szállásokat.  Igyekeztünk ezért nagyon sok fotót készíteni, hogy eldönthessétek bevállalható-e Nektek a vendégház.

Az Átrium Vendégház Orfű központjában, a Muskátli étteremtől néhány háznyira található. Valóságos paradicsom, ahonnan könnyen megközelíthető a faluközpont, a tó, a piac, éttermek, a Medvehagyma Ház látogatóközpont, a buszmegállók, a bolt.

Bejáratánál az út mentén található néhány parkoló, az Orfűn sajnos szokásos kiskavicsokkal leszórva, ami nem igazán akadálymentes. A kapun autóval behajtva, vagy gyalogosan belépve meredek betonos út vezet a fönti parkolóba. Ez a parkoló szintén kiskavicsokkal van leszórva. A parkoló szintjén medencét találhatunk, melynek környéke akadálymentesen megközelíthető. A medencébe mozgássérültként nem lehet akadálymentesen bejutni. A parkoló másik oldalán merülődézsa fokozza az élményeket.

Az épületbe innen a parkolóból jutunk be több lépcsőn, vagy ha kerekesszékkel, babakocsival érkezünk, akkor az oldalsó kerülő bejáraton, mely a teraszra vezet. Ennek a kerülőútnak egy része szintén kiskavicsos, nagyobb része műköves. A lépcsőkön megközelítve az épületet egy átriumba jutunk, ahol lenyűgöz bennünket a középen függőleges nyitott térben növő buja növényzet. Innen lépcsőkön jutunk le a közösségi térbe, ahol kanapék, székek, asztalok nagyon kellemes teret biztosítanak a pihenésre, közös időtöltésre. A közösségi tér műköves, akadálymentes közlekedést tesz lehetővé. Innen nyílik a közös konyha, mely küszöb nélkül megközelíthető, akadálymentesen használható. A közösségi térbe akadálymentesen a parkolóból az említett kerülő úton jutunk, mely először a kertbe vezet. A kertből épített, enyhe dőlésszögű rámpán lehet a teraszra jutni, ahonnan akadálymentesen megközelíthető a közösségi tér. Mindez sokkal egyszerűbb, mint leírva 🙂

A legnagyobb szobát ajánlja a tulajdonos akadálymentesen használhatónak, mely a teraszról nyílik. A közösségi tér és a terasz között minimális küszöb található. A teraszról a szoba bejáratánál szintén akadálymentesen használható 2 cm-es küszöb van. A szoba valóban igen  nagyméretű, sima műkő burkolatú, szőnyegek nélkül, küszöbök sehol sincsenek. A dupla ágy megfelelő magasságú kerekesszékből átülésre is (60 cm magas), a kanapé kicsit magas erre a célra.

A fürdőszoba ajtaja 80 cm széles, mely bár nem a szabványos, mégis kerekesszékkel is be lehet férni. A fürdőajtóban sincsen küszöb. Nagy mérete miatt a fürdőszobában könnyen lehet közlekedni, fordulni kerekesszékkel. A WC az ablak miatt a sarokban kapott helyet, így kicsit nehezebben közelíthető meg kerekesszékkel. Kapaszkodók jelenleg nincsenek mellette, ezek beszerzésére ígéretet kaptunk a tulajdonostól. Az épített tusolónak kb. 10 cm-es pereme van, így kerekesszékkel begurulni nem lehet.

A teraszon székek, asztalok, fotelek találhatóak, számos nagyon kellemes dekoratív elemmel. A terasz mellől a kert nyílik, ahonnan lépcsőn is megközelíthető az utcai bejárat. A teraszon üldögélve valóban az az érzése az embernek, hogy egy gyönyörű oázisban pihen.  A kert alsó részén kedves játszótér várja a gyerekeket.

A tó igen közel, 300-400 méterre található, melyet először betonos úton, majd átkelve az autóúton, sima, műköves, akadálymentes sétányon lehet megközelíteni. A tó körül a sétány folytatódik, kellemes sétát, kirándulást téve lehetővé. Jelenleg (2024 október) készül a tó másik oldalán is a bicikli- és gyalogút, ezzel a tó biztonságosan körbejárhatóvá válik biciklivel, kerekesszékkel, babakocsival. A nyugati (szemben lévő) oldalon azonban időnként meredek az út, így manuális kerekesszékkel segítség elkél. A tókerülő kirándulás során több akadálymentes helyszínnel is találkozhatunk. Kezdve a szálláshoz igen közel található, teljesen akadálymentes Medvehagyma Ház látogatóközponttal, melyben akadálymentes WC is található. A másik irányban, szintén nagyon közel a vendégházhoz a Kajakos Büfé is rendelkezik akadálymentes WC-vel. Nyitvatartási időben szabadon használható a szálláshoz szintén közeli Önkormányzat akadálymentes WC-je is. Az orfűi kirándulásról adatbázisunkban itt lehet olvasni: https://peoplefirst.hu/directory/akadalymentes-pecs/orfu/

Weboldal:

A weboldal mozgássérültként jól használható. A menüpontok átláthatóak, megfelelő nagyságúak, így könnyű navigálni az oldalon. Nem igényel túl sok kattintást, hogy megtaláljuk a keresett tartalmat. A szobafoglalás menete egyszerű, jól kezelhető felületen történik.
Látássérültként a főoldalon a tájékozódás gördülékeny. A kapcsolati űrlap könnyen kitölthető, a foglalás résznél csak az Átrium Vendégház látszik, annak ellenére, hogy kérdés jelenik meg melyik vendégházba szeretnénk foglalni. A “foglaljon most” gombbal a dátumot, és a létszámot könnyen ki lehet választani. A szobáknál csak az emeleti szobákat látjuk a foglalási űrlapon, a főoldalon és a galériában is. A képekhez képleírások sajnos nincsenek, így látássérültek, vakok számára nem tudható mit ábrázolnak. Ám a képernyőolvasóval való egyéb információkról tájékozódást megnehezítheti, hogy az oldal mindegyik menüpontja alatt látszik a galéria az összes képpel.

Megközelítés:

autóval Orfű Pécsről 16 km, körülbelül 20 perc vezetés. Pécsről két irányból jutsz el: Uránvároson keresztül, Daindol felé. Ez a legnépszerűbb út, a busz is erre jár. Vagy a belvároson át a Hunyadi úton a Pálosok templomtól felé, át a hegyen a Lapisi úton. Az Orfű felé vezető utak szerpentinesek, erre számíts.

busszal Pécsről a távolsági autóbusz pályaudvarról indulnak buszok. A menetrendet itt találod: https://menetrendek.hu/ Amennyiben akadálymentes buszra van szükséged, igényedet előzetesen jelezd a forgalmi irodán az alábbi számon: 72/520-154. A buszmegállók mintegy 300 méterre találhatóak a szállástól. A Pécs felőli érkezési oldalon a buszmegálló nem akadálymentes, magas pereme van. Kerekesszékkel a buszmegálló táblánál a füves részen lehet legurulni. A Pécs felé induló buszmegálló akadálymentes, betonrámpa vezet föl rá.

Idilli zöld környezetben egy L alakú, új építésű vendégházat látunk. Körben fák, füves liget és a sajnos kavicsos, nem akadálymentes bekötőút.

Bandi bá Vendégháza

A vendégház Orfű központjában, a Pécsi-tóhoz nagyon közel, gyönyörű környezetben található, közvetlen az autóút mellett illetve alatt, könnyen elérhetően.

Megvalljuk, teamünkben vita előzte meg, hogy szépsége és remek fekvése ellenére szerepeljen-e az adatbázisunkban. Leszögezzük, hogy a szállás a mi felfogásunk szerint nem akadálymentes. Hogy mégis bekerült az adatbázisba, annak több oka van: Az első, hogy az Orfűn 2016 óta megrendezett országos Akadálymentes Turizmus Napja fesztiválra, – melynek egyik fő szervezője egyesületünk is – minden évben érkeznek a szállásra elektromos kerekesszékkel vendégek, akik igen jól érzik itt magukat. Fontosnak tartjuk, hogy akadálymentesen is használható szállásokat tudjunk ajánlani e fesztiválra. Teljesen akadálymentes szállást eddig Orfűn nem találtunk, azonban néhány olyat már igen, melyet kompromisszumokkal élvezni lehet.
Másik oka, hogy bizonyos fogyatékosságokkal jól használható a szállás.
Harmadik oka pedig, hogy adatbázisunkat nemcsak fogyatékossággal élőknek, hanem időseknek, kisgyerekes családoknak is szánjuk, akik számára szintén megfelelő lehet a vendégház.
Igyekeztünk ezért nagyon sok fotót készíteni, hogy eldönthessétek bevállalható-e Nektek a vendégház.

A vendégház bejárata gyalogosan a tóhoz vezető sétányról nyílik. Sajnos úgy tapasztaljuk, hogy Orfűn igen kedvelt a bevezető utak és parkolók nagyobb kavicsokkal való leszórása, ami igen megnehezíti a kerekesszékkel való mozgást és látássérülteknek sem kényelmes. Ugyanez érvényes a babakocsisokra is. Itt is nagyméretű kavicsokkal felszórt bevezető utat találtunk, mellyel manuális kerekesszékkel igencsak megküzdöttünk. A tulajdonos ígéretet tett ennek akadálymentesebbé tételére.

A bevezető út mellett kellemes, fedett sütögetőhely található épített kemencével, asztalokkal, padokkal.

Ha túljutottunk a kavicsos úton, egy nagyméretű, gyönyörű fekvésű, akadálymentesen használható teraszra érkezünk, melyen napozóágyak, fedett terasz padokkal és asztalokkal, pingpongasztal, sőt egy kültéri medence teszi élménnyé az ott létet. A tágas füves udvarban játszótér várja a kisebbeket.

A teraszról jutunk be a közösségi térbe. A küszöb alacsony, nem magasabb 2 centiméternél, manuális kerekesszékkel simán vettük az akadályt. A közösségi térben sima kőpadló, nagy tér biztosítja a szabad mozgást, küszöbök sehol nincsenek, az asztalokhoz kerekesszékkel is oda lehet férni. A közös konyha szintén jól megközelíthető látássérültként és kerekesszékkel is.
Itt található egy közös WC, mely nem akadálymentes.

A közösségi térből és a teraszról nyílik az összesen 5 szoba, ebből az egyik két szobából áll, kétszer dupla ággyal. Minden szoba kinézete egyforma.
A bejárat akadálymentes, az ajtók elég szélesek, a küszöbök alacsonyak. A szobákban sima műkő fogad, szőnyegek nincsenek, a szobák tere elég tágas kerekesszékkel is. Az ágyak megfelelő magasságúak kerekesszékből átülésre is (kb. 60cm), a kanapé kicsit alacsony erre a célra. A szobákból terasz nyílik, ennek kijáratánál már kicsit magasabb a küszöb.

Autóval az autóútról lehajtva lehet megérkezni a parkolóba, ahol 8-10 autó számára van hely. A parkoló is kiskavicsos, kerekesszékkel érkezők közvetlen a hátsó bejárathoz parkolva, a műköves bejáratnál tudnak kényelmesebben kiszállni és bejutni a közösségi térbe. A küszöb itt is alacsony.

Akadálymentességi szempontból a probléma a fürdőszobákkal van.
Ezek ajtaja 65 centiméter széles, melyen manuális kerekesszékkel éppen csak hogy be lehetne férni. Ám ez sem lehetséges, mivel az ajtó befelé nyílik, ahol a radiátor nem teszi lehetővé, hogy teljes szélességében kitárjuk az ajtót. A fürdőben a WC egy szűk térben, kerekesszékkel nem megközelíthetően van elhelyezve, kapaszkodók nincsenek mellette. A tusoló magas peremmel rendelkezik (15-20 cm), szintén kapaszkodók nélkül.

A tó igen közel mintegy 50 méterre található, végig sima, műköves, akadálymentes sétányon lehet megközelíteni. A tó körül a sétány folytatódik, kellemes sétát, kirándulást téve lehetővé. Jelenleg (2024 október) készül a tó másik oldalán is a bicikli- és gyalogút, ezzel a tó biztonságosan körbejárhatóvá válik biciklivel, kerekesszékkel, babakocsival. A nyugati (szemben lévő) oldalon azonban időnként meredek az út, így manuális kerekesszékkel segítség elkél. A tókerülő kirándulás során több akadálymentes helyszínnel is találkozhatunk. Kezdve a szálláshoz igen közel található, teljesen akadálymentes Medvehagyma Ház látogatóközponttal, melyben akadálymentes WC is található. A másik irányban, szintén nagyon közel a vendégházhoz a Kajakos Büfé is rendelkezik akadálymentes WC-vel. Nyitvatartási időben szabadon használható a szálláshoz szintén közeli Önkormányzat akadálymentes WC-je is. Az orfűi kirándulásról adatbázisunkban itt lehet olvasni: https://peoplefirst.hu/directory/akadalymentes-pecs/orfu/

Weboldal:
a Bandi bá Vendégháznak külön weboldala nincsen, bejelentkezni, érdeklődni az Átrium Vendégház oldalán lehetséges.
Ez a weboldal mozgássérültként jól használható. A menüpontok átláthatóak, megfelelő nagyságúak, így könnyű navigálni az oldalon. Nem igényel túl sok kattintást, hogy megtaláljuk a keresett tartalmat. A szobafoglalás menete egyszerű, jól kezelhető felületen történik.
Látássérültként a főoldalon a tájékozódás gördülékeny. A kapcsolati űrlap könnyen kitölthető, a foglalás résznél csak az Átrium Vendégház látszik, annak ellenére, hogy kérdés jelenik meg melyik vendégházba szeretnénk foglalni. A “foglaljon most” gombbal a dátumot, és a létszámot könnyen ki lehet választani. A szobáknál csak az Átrium Vendégház emeleti szobákat látjuk a foglalási űrlapon, a főoldalon és a galériában is. A képekhez képleírások sajnos nincsenek, így látássérültek, vakok számára nem tudható mit ábrázolnak. Ám a képernyőolvasóval való egyéb információkról tájékozódást megnehezítheti, hogy az oldal mindegyik menüpontja alatt látszik a galéria az összes képpel.

Megközelítés:
autóval Orfű Pécsről 16 km, körülbelül 20 perc vezetés. Pécsről két irányból jutsz el: Uránvároson keresztül, Daindol felé. Ez a legnépszerűbb út, a busz is erre jár.
Vagy a belvároson át a Hunyadi úton a Pálosok templomtól felé, át a hegyen a Lapisi úton. Az Orfű felé vezető utak szerpentinesek, erre számíts.

busszal Pécsről a távolsági autóbusz pályaudvarról indulnak buszok. A menetrendet itt találod: https://menetrendek.hu/ Amennyiben akadálymentes buszra van szükséged, igényedet előzetesen jelezd a forgalmi irodán az alábbi számon: 72/520-154.
Orfűn a buszmegállók mintegy 200 méterre találhatóak a szállástól. A Pécs felőli érkezési oldalon a buszmegálló nem akadálymentes, magas pereme van. Kerekesszékkel a buszmegálló táblánál a füves részen lehet legurulni. A Pécs felé induló buszmegálló akadálymentes, betonrámpa vezet föl rá.

A Sportcsarnok teljes képe messzebbről. Impozáns, kocka, modern épület, több helyen lépcsősorokkal beveztő bejáratokkal. Körben park padokkal, fűvel. Előtérben a Kosárlabdázó nő szobor.

Sportcsarnok

Sportcsarnok már 1873 óta létezett Pécsen, de szükség volt egy sokkal nagyobb létesítményre. Az 1976 óta üzemelő Lauber Dezső Városi Sportcsarnok a város központi sport színhelye. A sporteseményeken túl nagyszabású kulturális rendezvényeknek is otthont ad. A névadó Lauber Dezső nemcsak sokoldalú sportoló, hanem építész is volt. Érdekesség, amit talán kevesen tudnak, hogy Pécsen furcsa, középen a sportpályánál mély sportcsarnokunk van. Ez a városi legenda szerint azért van, mert uszodának szánták eredetileg az épületet.
Érdekesség még, hogy az épület keleti sarkán látható „Kosárlabdázó nő” szobor a hatvanhétszeres válogatott kosárlabdázó, sajnálatosan korán elhunyt Horváth Juditnak állít emléket.

A Sportcsarnok felújítási munkálatai 2019-ben indultak, melynek eredményeként jórészt akadálymentessé vált az épület. Ennek során akadálymentesített bejáratok, parkolóhelyek és akadálymentes mosdó került kialakításra. A megújult épületet 2024 márciusában adták át újra a közönségnek.

Összességében az akadálymentesített földszinten mozgássérültként önállóan lehet közlekedni, helyismerettel nem rendelkező látássérülteknek viszont segítségre lehet szüksége.

Bejáratok:
Rendezvényre érkezve több bejárat is várja a vendégeket, a beléptetés az 1-es és 2-es bejáratokon történik. Az 1-es bejárat az épület Bolygó utca felőli sarkánál található, a 2-es bejárat pedig a lépcsős bejárat.

Az 1-es bejárat az akadálymentes, itt külső lift segíti a kerekesszékes látogatók bejutását, amelyet a személyzet kezel. Egész napos portaszolgálat áll rendelkezésre, a bejárathoz kihelyezett csengővel lehet segítséget kérni a bejutáshoz. Ezen a bejáraton engedik be a bérlettel rendelkező, és a VIP vendégeket is.
Ha a lift nem működne, a Tüzér utca felől, az irodaszárny bejáratán át is be lehet jutni a sportcsarnok épületébe, de a rámpa meredeksége miatt manuális kerekesszékkel itt elkél a segítség. A bejáratnál bal oldalon találhatók a csengők, hagyományos magasságban. A kétszárnyú ajtók nyitása is külső segítséget igényel. 

A 2-es, vagyis a lépcsős bejáratnál a jegyvásárlók beléptetése történik.  Itt kerekesszékkel nem, mozgássérültként nehezen lehet bejutni. Látássérülteknek a lépcsősor jobb oldalán az utcai szinten rövid, piros színű taktilis jelzés irányít a lépcsőre, illetve mutatja a járda irányát. A lépcső tetején lévő taktilis jelzések a lépcsősor végét jelzik. Az épületbe lépve a 2-es bejárat felől kék színű taktilis vezetősáv segíti a látássérülteket a ruhatárhoz.
Az épület többi részében nem találhatóak taktilis jelzések, vezetősávok.

Lelátó:
A sport és egyéb eseményeket megtekintendő, kerekesszékeseknek a mélyített sportpálya szintjén, közvetlen a pálya mellett találhatók helyek. Az emeleti lelátó szintjére lépcsősorok vezetnek, mindkét oldalukon korláttal, a lépcsőfokok szélén taktilis bordával, mely sötétebb színű. 
A lelátón fokozott figyelem szükséges, taktilis és jól elkülöníthető vizuális burkolati jelzések itt már nincsenek. Az itt található székek magassága 46 cm.
A játéktérben két nagy méretű kijelzőn lehet vizuálisan követni a sportesemény állását. Hang alapú tájékoztatás, közvetítés, szünet kezdetére, végére utaló külön figyelmeztetés nincs.

Csendes szoba nem áll rendelkezésre.

Akadálymentes WC:
A földszinten a büfé mellett található tágas akadálymentes mosdó jól megközelíthető, előterében található a pelenkázóhelyiség, és a mosdóban lehajtható ülőkével felszerelt zuhanyzót is találunk. Ülőke elcsúszásgátló nincs.
A vészjelző csengő a portán szól.
A nem akadálymentes mosdók egy szinttel lejjebb találhatóak, ezeket lépcsőn lehet megközelíteni.

Büfé:
Az épületben büfé is várja a vendégeket, ennek a pultja kissé magas kerekesszékből, a személyzet azonban segítőkész. A kihelyezett műanyag asztalok 70 cm magasságúak.

Weboldal:
A Sportcsarnok weboldalán Akadálymentes menüpont ikon található, ami többek között látássérülteknek, diszlexiásoknak jelenthet segítséget. Vakként az oldal jól megszerkesztett, menüpontjai követhetőek, remekül használható. Mozgássérültként is jól használható, a menüpontok átláthatóak, megfelelő nagyságúak, a legördülő listák szintén, könnyű navigálni az oldalon. Nem igényel túl sok kattintást, hogy megtaláljuk a keresett tartalmat.
Segítséget jelenthet az előzetes eligazodáshoz, hogy letölthető alaprajzokat találunk az oldalon az egyes épületrészekről. A Rólunk menü Bemutatkozás almenüjében a feladatok között külön szerepel a fogyatékkal élők sportjának támogatása.  

Megközelítés:
busszal: a 4, 4Y, 104, 104A, 104E járatokkal érkezve a “Sportcsarnok” megállónál kell leszállni. Kertváros irányból érkezve az 1-es járatról a “PÉTÁV” megállónál kell leszállni. Itt azonban megjegyezzük, hogy az 1-es járat nem minden esetben akadálymentes, érdemes erről előre tájékozódni.
A buszmegállóktól magas padkák, göröngyös járdák nehezítik az eljutást mindegyik irányból, kerekesszékkel érkezőknek segítségre lesz szükségük.

autóval: a Veress Endre utca felőli aszfaltozott parkolóban 3 db akadálymentes hely található, táblákkal és burkolati jelekkel ellátva.  Ebből a parkolóból kerekesszékkel rövid útvonalon, könnyen el lehet jutni az 1-es, akadálymentes bejáratig. A liftnél a csengő kerekesszékből is elérhető magasságban van kihelyezve.

Az épületet körülvevő járda jól járható, egyenletes, megfelelő szélességű.

Hilda lies on a huge, oversized high wooden bench, which could easily fit her three times over.

Meseerdő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Pécsen egy Vidámpark. Szép volt, jó volt, de elavultak az eszközök és a mostani fiatalok is más jellegű élményekre vágynak már. A pécsi Biokom Nonprofit Kft-nek köszönhetően az évek óta elhagyatott erdei helyszínből 2024. májusban Meseerdő lett.

Mi az a Meseerdő?
Egy tematikus mesepark, ahol Radnai Éva és Császár Levente pécsi meseírók Dömör király című története vezet minket végig, miközben rendkívül ötletes, fából készült installációkkal találkozhatunk Baráth Gábor fafaragó művész keze munkája nyomán. Az erdei séta során nemcsak a mesét követhetjük, – sőt mi magunk is szereplőkké válhatunk -, hanem megismerkedhetünk a környék történetével és mondáival. Mindenki készüljön fel, mert egy alvó óriással is lehet találkozni, aki akkora, hogy a tenyerébe, sőt a szájába is be lehet állni! 🙂

A park akadálymentes, és az év minden napján ingyenesen látogatható.
A Meseerdő korántsem csak gyerekeknek nyújt élményt, egyesületünk is felkerekedett egy 2024. júniusi napon és végiggurultunk a kellemes, árnyékos erdőben. Nagyon élveztük!

A meseerdő akadálymentessége:
Bár nyáron és szombaton érkeztünk, bőven találtunk parkolót a bejárat előtt. Ha szerencsénk van, közvetlen a bejárat előtt állhatunk meg autóval. Természetesen ezt nem szabadna a szerencsének eldöntenie, és szükséges lenne akadálymentes parkoló felfestése a bejárat közelében. Frissítés 2026. április: időközben a Biokomnak köszönhetően elkészült a festéssel és táblával is kijelölt mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkoló.

A bejárat mindig nyitva, a kőkapun simán beléphetünk, semmilyen egyéb ajtó nem állja utunkat, hogy a mesébe érkezzünk. 

A parkon betonút vezet végig, mely nem új, de különösebb hepehupát nem találtunk rajta.
A park területén asztallal ellátott kellemes pihenőket is találunk, sajnos ezek nem mindegyike közelíthető meg kerekesszékkel, illetve az asztalhoz nem fér oda a kerekesszékes látogató. 

A történetet az út mentén kihelyezett nagy táblákon követhetjük, melyeken magyar és angol nyelven is olvashatók a meserészletek. Látássérülteknek minden tábla jobb alsó sarkában QR-kód segít a hangoskönyv eléréséhez, ahol szintén minden meserészlet kiválóan hallgatható. 

A park legnagyobb része bejárható kerekesszékkel, manuális és elektromos változatban is teszteltük. Néhány installáció, sőt időnként a nagy táblák azonban nem minden esetben közelíthetőek meg kerekesszékkel. Van ahol göröngyös földút, van ahol kiskavicsos út állja utunkat. A “lámpás”-hoz, a “tündérek tánc-helyszíné”-hez, és a “trónterem”-hez nem lehet semmiképpen akadálymentesen odaférni, az említett göröngyös földút, illetve lépcső miatt. A legnagyobb attrakció, a földön fekvő, fából készült óriás azonban nem fogott ki rajtunk, ezt kerekesszékkel is közelről meg tudtuk szemlélni. Érdemes egészen lent, hátul, a kőből készült padok mellett begurulni, itt lankás a talaj. Az óriás körüli közlekedéshez elkelhet némi segítség manuális kerekesszékkel, mivel itt a mulcs kipörgetheti a kerekeket. 

Babakocsis látogatókat is megkérdeztünk, helyenként hasonló nehézségeik voltak.

Külön élmény volt, hogy a Meseerdő teljes területe kellemesen hűvös a fáknak köszönhetően. Érdemes mindenhol jól körülnézni, sőt felnézni, mert még a fák is tartogatnak meglepetéseket!

Büfé nincsen a parkban, a bejárat előtt egy kürtőskalácsos bódéval találkoztunk. 

Az illemhelyet a parkolóban található mobil WC-kkel oldották meg, és örömünkre a két WC közül az egyik akadálymentes! Teszteltük ezt is, elektromos kerekesszékkel is könnyen meg lehet fordulni benne, az ajtaja nyitható egyedül, megközelítése sem jelentett problémát. Amire ügyelni kell: a WC ülőke körül nem találtunk megfelelő kapaszkodókat, és fertőtlenítési, kézmosási lehetőség sincsen. 

Weboldal:
A weboldal jelenleg nem túl informatív, egy rövid szöveget, az állomásokat bemutató hangoskönyvet és az odajutás ismertetését találjuk rajta. Látássérült szempontból nagy segítség a hangoskönyv, mely az összes állomás mesetörténetét felolvassa. Ez azonban nem működik az állomásokra kattintva, csakis a weboldal tetején található “A könyv” feliratú gombra klikkelve. Mivel ez nem tartalmazza azt az információt, hogy ez hangoskönyv, segítségképpen például nem látóknak, mindenképpen javasoljuk egyértelmű felirattal ellátni. Ezt leszámítva a weboldal akadálymentes és mozgássérültek számára is jól használható.
A weboldalon virtuális sétára is lehetőség van: https://meseerdo.biokom.hu/virtualis-seta/

Megközelítés:
busszal, a Főpályaudvarról induló 34, 34Y és 35-ös buszokkal közelíthető meg. A “Dömörkapu” megállónál kell leszállni. A buszmegálló nem akadálymentes, de egy földút lehetőséget ad az útra való legurulásra. A buszok akadálymentesek. A menetidő körülbelül fél óra.
A buszmegállóból az úton át akadálymentesen lehet elérni a bejáratot, ez 2-3 percet jelent.

autóval, a Hunyadi úton felfelé, némileg szerpentines úton (de erre a Mecseken számítani kell), a Pécsi Állatkert érintésével a Dömörkapu parkolóig. Körülbelül 15 perc az autóút. A parkoló sima betonos, egész közel is lehet parkolni a bejárathoz. Akadálymentes parkoló nincs felfestve. 

Jobbító javaslatainkat jeleztük az illetékeseknek. Ígéretük szerint megvizsgálják a fejlesztés lehetőségeit, hogy még inkább hozzáférhető lehessen a Mesepark. Előre is köszönjük a kedves hozzáállást!