Archívumok

Beszélgetéssorozatunk az önálló életvitelről

Van létjogosultsága ma még a szegregációnak?!
Vannak-e külön problémái a fogyatékossággal élőknek, vagy tulajdonképpen az önálló életvitelhez szükséges valamennyi probléma közös társadalmi jelenség?

Ezeket a kérdéseket jártuk körbe a második Fogyatékosság és önálló életvitel beszélgetésünkön 2025. március 18-án a Civil Közösségek Házában. A múltkori rendkívüli aktív, inspiráló beszélgetést nagy örömünkre most is sikerült megismételni. Bizonyítva ezzel, mennyire szükség van a hasonló beszélgetésekre, mind a témáját, mind a résztvevők körét tekintve. Ilyen ugyanis, hogy az önálló életvitel fejlesztésében résztvevő valamennyi szereplő, – vagyis a fogyatékossággal élők, a családtagok/segítők, és az innovatívan gondolkodó intézményi dolgozók – együtt leüljenek és megismerjék egymás tapasztalatait, tanuljanak egymástól, ilyen még nem volt.

A jelenlegi beszélgetésen kibővült a résztvevők köre, a helyi döntéshozók részéről elfogadta meghívásunkat Bognár Szilvia, a Pécs MJ Város Polgármesteri Hivatala társadalmi kapcsolatokért felelős civil tanácsnoka. A sajtó részéről a Pécs TV-nek és a Dunántúli Naplónak /Bama köszönjük látogatását. Ritka, ezért külön örömet okozott nekünk, hogy Bognár Szilvia és a Dunántúli Napló munkatársa is végig maradt a beszélgetésen, aktívan bekapcsolódva, igen fontos gondolatokkal gazdagítva az eszmecserét.

A beszélgetés-sorozatot lehetővé tevő, az Európai Unio által támogatott Indeed Erasmus+ projektünk bemutatása után izgalmas része következett a beszélgetésnek. A múltkori workshopon több fogyatékossággal élő társunk vetette fel, hogy neki igenis hasznos volt a szegregált oktatás/nevelés, és a mai inklúzív világban is helyét látná. Az erről indult, előrevivő vitában arra jutottunk, hogy a szegregációt mint fogalmat meghaladta a kor. Mégis, ha jól figyelünk, jelen van a mai világunkban, és nem is mindig károsan. Vagyis nem ítéli hasznosnak önmagában a szegregációt a csapat, nem kívánja annak visszatérését, de néhány formában helye van a jelenlegi világban. Az, hogy ez egy fejlődés eredménye lesz, és eltűnik, vagy átalakul, megmondja a jövő. A téma azonban nagyon inspiráló volt, és a csapat szeretné folytatni, lehetőség szerint az oktatásban/nevelésben részt vevő szakemberekkel kiegészülve.

Másik beszélgetés témánk az volt, hogy vajon a mai világban aki önállóan kíván élni, ugyanazokkal a problémákkal találkozik-e, mint a fogyatékossággal élők? A munka, a lakhatás, az egészségmegőrzés, a közlekedés, a szülőkről leválás, a saját jogok ismeretének szükségessége témákat körbejárva arra jutott a beszélgető csapat, hogy igen, alapvetően ugyanazok az elvárások és a problémák is. Néhány szegmensben azonban a fogyatékossággal élők külön figyelmet és speciális segítséget igényelnek. Fontos azonban, hogy bár mindegyik témában kijött az akadálymentesség, mint speciális igény, még ez is mindenkinek hasznos, aki kényelmesebben kíván élni.

Az Indeed projektünk nemsokára egy igen hasznos, mindenki számára magyarul is elérhető Útmutató létrejöttével zárul. Ebben a résztvevő partnerországok önálló életvitellel kapcsolatos módszerei, tapasztalatai mellett hasznos útmutatást nyújtunk arról, hogyan lehet és kell hasonló helyi beszélgetéseket generálni az önálló életvitel fejlesztéséről.

A projekt folytatásának tekinthető a már elindult Erasmus+ FairCare projektünk, melyben kiszélesítjük a célcsoportot, és az önálló életvitel fontosságát minden, tartós ápolásban/gondozásban résztvevővel beszéljük meg. Ugyanígy minden oldalt bevonva, akiknek jelen kell lenniük az önálló életvitel fejlesztésében. Itt tréninganyagot is kidolgozunk, és tanácsadó csapatokat hoztunk létre minden országban a három oldal résztvevőiből, a “Semmit rólunk, nélkülünk!” elv megvalósítása érdekében.

Kövessetek minket a Facebookon, legyetek velünk, gondolkodjatok együtt velünk!

Indeed: beszélgetések az önálló életvitelről

Indeed nemzetközi projektünk utolsó személyes találkozóját tartottuk 2025. március 11-12-én az olaszországi Milanoban.

Az Erasmus +Indeed projekt célja, hogy a partnerországok betekintést kapjanak az önálló életvitel helyi módszereibe, sajátosságaiba, tanuljanak egymástól, és ha lehet, fejlesszék a tanultak szerint a saját lehetőségeiket országukban.
Nagyon hasznos, élvezetes projekt, sokat tanultunk mi is a német, szlovák és olasz partnerektől.

A jelenlegi meetingen az olasz inkluzív iskolai képzésbe nyerhettünk bepillantást. Láttunk egy nagyon modern inkluzív iskolát és annak ellenkezőjét is. Jártunk egy olyan pizzázóban, melyet autisták működtetnek, nagyon sikeresen (PizzAut).
Dolgoztunk a készülő Útmutatón, mely beszélgetések szervezését ösztönzi az önálló életvitelről. És egy igen érdekes, hasznos kiértékelést tartottunk arról, melyik partner-csapat hogyan látta az egyes országok lehetőségeit, a bemutatott programokat, hogyan értékelte a személyes találkozókat.
Fontos volt hallani, hogy melyik partner mit fog a saját országában is biztosan megvalósítani.

Ez a projekt kiváló alapozása egy, a témát még mélyebben feltáró projektünknek (FairCare).

2025 március 18-án az Indeed projektben nagyon izgalmas beszélgetésre várunk Benneteket, ahol már a döntéshozókat és multiplikátorokat is bevonjuk. Két érdekes témában szeretnék némi diskurzust, akár vitát is generálni. Várjuk a regisztrációkat még a workshopra: https://www.facebook.com/events/1150852777050908

Fogyatékosság és önálló életvitel workshop

Nagyon jó látni, hogy egyre több fórumon van lehetőségünk beszélgetni az önálló életvitelről.
Ám legtöbbször valljuk be, a fogyatékossággal élők beszélgetnek egymás között. Időnként csatlakoznak családtagok és segítők is, ami már nagyszerű eredmény. Ám az, hogy intézményi dolgozók is jelen vannak, olyan nem szokott előfordulni.

A People First Egyesület a nemzetközi Indeed projektjén belül ma ilyen beszélgetős workshopot szervezett Pécsen, ahol mint egyes szereplő jelen volt, aki az önálló életvitel fejlesztésében érdekelt.
Családtagok, főállású segítők, önállóan és nem teljesen önállóan élő fogyatékossággal élők, és innovatívan gondolkodó intézményi dolgozók/vezetők mondták el véleményüket, tapasztalatukat, változtatási ötleteiket a mai jó hangulatú beszélgetésen.

Fontos része volt a workshopnak, a “hogyan tudsz te magad változtatni, mit fogsz most azonnal másként csinálni a workshop után?” kérdés alapos átgondolása és átbeszélése.
Megmutatjuk egy poszteren mire jutottunk (természetesen ennél jóval részletesebben beszélgettünk egyes témákról).

A beszélgetésnek lesz folytatása! Még az Indeed projekten belül is, majd még mélyebben, közös szükségletfeltárással, és közös egymástól tanulással folytatjuk a FairCare projektünkben.

Nagyon köszönjük mindenkinek aki jelen volt ma. Kövessétek a Facebook oldalunkat, és kapcsolódjatok be legközelebb Ti is!

PDF fájlban itt találod a posztereket: Indeed poster HU

 

 

Önrendelkező élet a tartós ápolásban

FairCare nemzetközi projektünk induló személyes találkozóját tartottuk a napokban Barcelonában és Corberában.
E projektünk az önrendelkező élet kialakítását célozza a tartós ápolás/gondozás területén.

Hiánypótló a célterület is, de számunkra a legnagyobb fókusz e projektben azon lesz, hogy minden érintett célcsoportot igazi, valódi szoros együttműködésre tudjuk motiválni. Úgy érezzük, erre van igazán szükség, hogy az ápolásra szorulók, családtagjaik és gondozóik, valamint a professzionális személyzet együtt tanuljon egymástól, ismerje meg egymás igényeit.

Az első találkozón annyi mindent akartunk átbeszélni, és olyan lelkesen vetettük bele magunkat a munkába, hogy sok alapvető kérdés ki is maradt. Ezekre természetesen mielőbb vissza kell térnünk.

A partnerek minden országban az érintettek bevonásával kezdik meg nemsokára a konkrét munkát.
Kövessetek minket, a People First Egyesület is nemsokára jelentkezik nálatok, szeretnénk, ha minél többen részt tudnátok venni ebben a projektben!

A projektről itt tudtok bővebben olvasni: FairCare nemzetközi projekt

Egy (ny)elvet beszélünk. Beszámoló 2024-ről

Minden évben, így idén is összefoglaltuk mi minden történt velünk, milyen eseményekben, projektekben vettünk részt, milyen hatást tudtunk gyakorolni helyi, országos és nemzetközi szinten.
Fontos nekünk, hogy tudjatok mindenről amit csinálunk, hogy láthatóak és átláthatóak legyünk, hiszen a közért dolgozunk, értetek. Miközben természetesen egyesületként egymással is igyekszünk minél többet lenni és egymásért tenni.

Olvassátok el rövid beszámolónkban idén mi minden zajlott a házunk táján:
https://peoplefirst.hu/news/egy-nyelvet-beszelunk-beszamolo-2024-rol/

Egy (ny)elvet beszélünk. Beszámoló 2024-ről

Ez lehetne a mottója a 2024-es évünknek, melyben két tevékenységünket emeltük új szintre: a partnerséget és a láthatóságot.  

Partnerségben egyre komolyabb a tét, egyre izgalmasabb a feladat, egyre nagyobb a társadalmi szerepvállalás.
Említhetjük itt a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) létrejött szerződésünket, melyben a Rejtett város Tor-Tour-ánk szerepel minden eseményük programajánlásaként. Említhetjük a számos PTE hallgatónak tartott előadásokat, melyek szárnyalva viszik tovább az akadálymentesség a befogadó társadalom fontosságának hírét Magyarországon.
Említhetjük a helyi partnerekkel, a helyi önkormányzattal való szakmai együttműködés erősödését, melyben egyre fontosabb szerepet kap a szakmai tanácsadás. Ez örömmel tölt el bennünket, hiszen ki más tudna első kézből információkat adni inklúzióról, önálló életvitelről, vagy akadálymentesítésről, ha nem maguk az érintettek?
Említhetjük a nemzetközi együttműködéseket, ahol mára igen erőteljesen, ha kell harcosan képviseljük a “Semmit rólunk, nélkülünk!” elvet.
Létrehoztunk erre egy People First Fókuszcsoportot tagjainkból, akik véleményükkel, javaslataikkal erőteljesen formálják a nemzetközi projekteken keresztül az európai szintű közvéleményt.  

És ezzel rá is térünk az aktivitásra.
Egyesületünk aktív tagjai nem csak kifelé, befelé is szerveznek. Többen felismerték a szervezés örömét, hogy milyen jó másokért fáradozni, másoknak jót tenni. Nekik köszönhetjük a programokat a BeFogadó közösségi terünkben, melyek nyitottak, vagyis mindenkit szeretettel várunk!
Nekik köszönhetjük a közös kirándulásokat, találkozásokat.
Nekik köszönhetjük az említett Fókuszcsoportban munkálkodást, ahol hatalmas hatással vannak európai szintű fejlesztésekre.
És nekik köszönhetjük, hogy az Akadálymentes Pécs Adatbázisunk egyre csak gyarapszik a valóban akadálymentes helyszínekkel. Idén elértük a 100. helyszínt, ami megkoronázta 6 éves ebbéli tevékenységünket!!! Hipp-hipp-hurrá az Akadálymentes Pécs Adatbázisban dolgozó fáradhatatlan, és profi People First teamnek! 

A helyi összefogást példaértékűnek tartjuk Pécsen, büszkék vagyunk rá, hogy városunkban van lehetőség az önérdekérvényesítésre, szép angol szóval az empowerment-re. Kiállhatsz magadért vitaesteken, rendszeres megbeszéléseken az akadálymentes buszközlekedésért vagy a környezeted rendbetételéért, egyeztethetsz helyi cégekkel a partnerségről, beszélgethetsz az önkormányzattal arról hogyan lehetne jobb együttműködést elérni, indulhatsz képviselőként az önkormányzati választáson……
Továbbra is probléma azonban, hogy ebbe még sokkal többen kellene, hogy bevonódjanak. Ennyire hosszan elnyúlna a Covid visszahúzódásra késztető hatása…?? Ki tudja mi a magyarázat, de szükséges lenne még nagyobb aktivitás a fogyatékossággal élők részéről is.  

Sok tagunkra lehettünk büszkék idén is. Nemcsak az aktív munkára, a szervezésre, a projektekben és a Fókuszcsoportban való részvételre, de például országos hírekbe, médiába kerülésre, nemzetközi filmfesztivál nagydíjának elnyerésére, nemzetközi para-sportversenyek aranyérmeire, konferenciákon, nemzetközi találkozón való előadásokra akár angol nyelven, helyi képviselőként indulva megmérettetésre… 

Természetesen képezzük is magunkat továbbra is, ez nem csak szükséges, de még élvezzük is.  

Továbbra is kiemelt szerepet kap nálunk a láthatóság. Az online média, a sajtóval való együttműködés, az előadások, szakmai találkozók mellett ennek idei legnagyobb eredménye az újraindult Pogányi Repülőteret is használó Universal Air légitársasággal való együttműködésünk. Ennek gyümölcseként a világ minden tájára repülő Universal gépek fedélzeti magazinjában a People First Egyesületről is lehet olvasni! Ugye méltán vagyunk erre oly büszkék ? 🙂 

Néhány számadat is hadd jöjjön: 

  • 6 projektünk futott 2024-ben, melyekről a weboldalunk Projektek menüpontjában részletesen lehet olvasni.  
  • Ezek közül 4 Erasmus+ nemzetközi összefogás, melyekben nagy léptékben dolgozunk az önálló életvitelért, az akadálymentesítésért.
    Egy kétoldalú, magyar-német 3 éves partnerségünk idén júniusban zárult, ez támogatta a BeFogadó közösségi terünk létrejöttét (de semmi izgalom, a közösségi tér így is tovább fog működni).
    Új és nagy feladat volt számunkra a Nemzetközi Visegrad Fund által támogatott projektben részt venni, mely a V4 országok számára kerül kiírásra. Itt most először mi írtuk a nemzetközi pályázatot és mi is koordináljuk. Témája a Rejtett város Tor-Tour-ánk.
    Hazai projektünk a Pécs Városi Civil Keret 2024-es pályázata, melyben az Akadálymentes Pécs Adatbázisunkat töltöttük fel újabb, valóban akadálymentes helyszínekkel, és frissítettünk néhány régebbit. A “Gyere Pécsre” Facebook kampányukkal szintén az Adatbázist népszerűsítettük és egyben Pécset is, hiszen úgy látjuk, itt van lehetőség akadálymentesen nyaralni.
  • Részt vettük számos helyi eseményen, melyek remek összefogásokat, együtt gondolkodásokat eredményeztek: Civil Szelfie a civil szervezetek felméréséről, P-Age klubok a tudatos öregedésről (itt is fontos szempont ugye az akadálymentesség), TASZ megbeszélések a helyi akadálymentes buszközlekedésről, Police Café, study tour-ok, Akadálymentes Turizmus Napja szervezése.
  • Szakmai konferenciákon, képzéseken mélyítjük tudásunkat, mint például az akadálymentes IT tesztelésről, “Semmit rólunk, nélkülünk” workshopon a Közélet Iskolájában, vagy a Könnyen Érthető Kommunikációról.   
  • Partnerségeink között olyan kiemelt eseményeknek örülhettünk, mint a nagykövetségek pécsi látogatásán való részvétel, ahol kanadai, francia, amerikai, brit, holland, spanyol, ír, svájci, német és belga nagykövetségi munkatársakkal egyeztethettünk a helyi civil életről.
    A Pécsi Tudományegyetemet említettük, velük egyre sokszínűbb az együttműködésünk.
    Helyi cégek, szervezetek is keresnek bennünket szakmai tanácsért, ami igen melengeti szívünket. Örömmel adtunk akadálymentesítési tanácsot például a Pogányi Repülőtérnek, az Apollo Mozinak vagy a Crost Nonprofit Kft-nek.
    A Civilek és Önkormányzat fórumon a pódiumon is megoszthattuk véleményüket, részt vettünk a Helyi Esélyegyenlőségi Program egyeztetéseken, és nagyon fontosnak tartjuk az önkormányzat szerepvállalását a civilekkel való együttműködésben.
    Hálásan köszönjük a pécsi és Pécs környéki iskolák megkeresését felénk különböző érzékenyítések, Rejtett város séták tartására, nagy örömmel teszünk ezeknek eleget!
  • Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az önálló életvitel fontos része a munka világában való részvétel. Ezt támogatjuk mi is azzal, hogy a People First Egyesületben is néhány munkalehetőségeket biztosítunk. Ez lehet vállalkozás jellegű, lehet egyfajta tranzit foglalkoztatás, projektekben részvétel. 

Ha megtetszett amit csinálunk, kapcsolódj hozzánk!
Vegyél részt az eseményeinken, gyere el a BeFogadóba, kövess minket az online médián és tudj meg mindent rólunk.
Szeretettel várunk egyesületi tagként is, írj nekünk az info@peoplefirst.hu emailre.  

Itt követhetsz minket, hogy jobban megismerj és tájékozódj a programjainkról is:  
Facebook: https://www.facebook.com/PeopleFirstHun
Instagram: https://www.instagram.com/peoplefirstpecs/
Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/@peoplefirstpecs 

Hogy jutottunk 1-től a 100-ig 6 év alatt

100 helyszín szerepel már az országban egyedülálló Akadálymentes Pécs Adatbázisunkban!

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Pécsen 2018 óta tudunk működtetni egy olyan ingyenes, magyar és angol nyelvű adatbázist, mely a VALÓBAN akadálymentes helyszíneket mutatja be.

Hogy is indult ez? Emlékezzünk vissza, hiszen olyan jólesik.
Az ötletet egyesületi tagjaink vetették fel, miszerint jó lenne valamiféle lista Pécsről, amiben a valóban akadálymentes helyszíneket gyűjtjük össze. Fontos lenne ez nagyon, hiszen fogyatékossággal élőként mindent előre meg kell tervezni: hova lehet bejutni, honnan, van-e ott segítség, van-e ott akadálymentes WC, stb. stb. sőt stb.stb. és még stb.

Az ötlethez nagyon hamar csatlakozott IT mérnök tagunk, aki nem listában, hanem adatbázisban gondolkodott. Ezt továbbgondolva elnökünk már nem saját adatbázisra, hanem mindenki számára hozzáférhető adatbázisra gondolt. Sőt, mivel ez jelentős lépés az akadálymentes turizmus fejlesztéséhez, legyen ez ingyenes, és a magyar mellett angol nyelvű is.

Minderre fel kellett készülnünk.
Létrejött egy lelkes team a tagjaink közül, akik vállalták a helyszínek feltérképezését, a koordinálást, a pénzszerzést.
Képzéseket szerveztünk rehabilitációs szakmérnök tagunk segítségével, és akadálymentességi, jogi, kommunikációs tudással felvértezve megírtuk az Akadálymentes Pécs Adatbázis (nekünk azóta csak APA) Módszertanát. Mit, hogyan, kivel, melyik helyszínek, mi a legfontosabb, csekklista a feltárásokhoz, hogyan lehet ezért fizetni a benne dolgozóknak, marketing hogy tudjanak róla minél többen…..Ezek voltak, és ma is ezek az irányelvek.
A képzések azóta is folyamatosak, a feltárás professzionális lett, csakúgy mint az IT támogatás, köszönhetően újabb szakember tagunk bekapcsolódásának.

Fontos felismerés volt számunkra, hogy ami a fogyatékossággal élőknek jó, az ugyanannyira fontos az időseknek, a babakocsis kisgyerekes családoknak, sőt a gurulós táskásoknak, és mindenkinek, akinek az akadálymentesség kényelmesebb!

És elindultunk.
Most már bevalljuk, óriási izgalommal léptünk be 2019. február 13-án az egyik legismertebb pécsi étterem, a Nana kapuján. Ha ott akkor nem találkozunk azonnal nagyon készséges, támogató, együttműködő fogadtatással, lehet, hogy nincs folytatás. De az első helyszín megadta a lendületet.

Később kikacsintottunk Pécs környékére is, hiszen a pécsiek és a turisták is kirándulnak, nem hagyhatjuk ki a mellettünk lévő izgalmas helyszíneket sem.

És elérkeztünk 2024. november 30.-hoz, amikor századikként egy különleges helyszínt, egy akadálymentesen is használható edzőtermet, a Cutler Gym-et mutathattuk be.

A feltáró team-tagok időnként cserélődtek, mert ez bár lehet, hogy kívülről nem látszik, de bizony egy igen fárasztó, felelősségteljes munka.

Azóta nemzetközi projektben is legjobb gyakorlatként adtuk tovább az APA-t, felkerült Pécs város hivatalos weboldalára, videós kisfilmeket készítettünk Youtube csatornánkra arról, hogy mennyire fontos az akadálymentesség mindenkinek. Tagjai lettünk a Pécsi Turisztikai Kerekasztalnak, ahol az akadálymentes turizmus a mi területünk. Előadásokat tartunk magyar és nemzetközi meetingeken, konferenciákon, az egyetemen, ahol mindenki megismerheti a mi APA-nkat.

Nagyon büszkék vagyunk a People First Egyesület szakmai teamjére, akik ezt az adatbázist létrehozták és fenntartják:
– a szakmailag képzett feltáró teamre, akik maguk is fogyatékossággal élők,
– az IT csapatra, akik megalkották és professzionálissá fejlesztették az adatbázist, sőt gondozzák akkor is, ha baj éri
– a koordinátorotokra, akik pályázatokat írnak, szervezik a feladatokat, feltöltik az adatokat, képeket, térképeket, akadálymentessé teszik azt mindenki számára, és megküzdenek az adminisztrációval
– a helyszínek tulajdonosaira, akik értik, érzik, hogy ez fontos, hogy ez kétoldalúan megéri.
És nagyon büszkék vagyunk a felhasználókra, a fogyatékossággal élőkre, idősekre, kisgyerekes családokra, akik már tudják, hogy ha az Akadálymentes Pécs Adatbázist használják, biztos és friss információkhoz jutnak.

Nagyon fontosak nekünk a visszajelzések, melyeket az egyes helyszínek alatt a Hozzászólás szekcióban írtok! Köszönjük az eddigi magyar, angol és német nyelvű saját tapasztalataitokat.

Ha úgy érzed tudod támogatni ezt a tevékenységünket, hálásan megköszönjük. Teheted ezt a weboldalunk Adományozok gombjával, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot: info@peoplefirst.hu

Mi biztosan tovább pályázunk, szerzünk pénzt hogy az Akadálymentes Pécs Adatbázisunk fennmaradjon, új helyszínekkel bővüljön és a régiek is folyamatosan frissülhessenek.

Hajrá APA! 🙂

 

 

Újabb hírlevél a banki szektor akadálymentesítéséről

CODE nemzetközi projektünkben azért dolgozunk számos európai partnerrel, hogy a banki szektort, a pénzügyi szolgáltatásokat akadálymentesebbé tehessünk a fogyatékossággal élők számára.
Nagyon fontos cél, melybe a felhasználók mellett a pénzügyi szektor munkatársait is szeretnénk bevonni.
Ezúton is megköszönjük, ha továbbítjátok a CODE projektről szóló információkat. Az immár második Hírlevél a projekt haladásáról számol be röviden.

Kattintsatok ide a decemberi Hírlevél elolvasásához: Hírlevél CODE 2024 december

Többet a CODE-ról itt olvashattok: CODE project
És mi is nagyon szívesen mesélünk bővebben e tevékenységünkről, keressetek bennünket: info@peoplefirst.hu

Munkában a Fókuszcsoportunk

Minden nemzetközi projektünkben magyar partnerként fő feladatunknak a “Semmit rólunk, nélkülünk!” elv megvalósítását tartjuk.
Ezért hoztunk létre 2023-ban az egyesületen belül egy Fókuszcsoportot azokból az aktív tagokból, akik vállalják, hogy munkájukkal, véleményükkel, hozzászólásukkal, akár személyes részvételükkel hozzájárulnak ennek az elvnek eléréséhez.
Ők azok, akik a fenti elvet betartatva alakítják a nemzetközi projektek haladását, ezzel hatalmas hatást gyakorolnak Európai szinten a fogyatékossággal élők életminőségére.

2024. december 3-án fantasztikusan szerepelt a Fókuszcsoportunk néhány tagja a Soul Mate nemzetközi projektünk római, egyhetes találkozóján.
A fogyatékossággal élő munkavállalók mentális támogatásával foglalkozó projektben éppen egy tréning zajlik e témában a leendő trénereknek és partnereknek.
Ezen a napon a People First Egyesület tartotta a délutáni szekciót, melyen bemutattuk a Fókuszcsoportunkat.
Meséltünk annak felépítéséről, munkájáról a nemzetközi projektekben.
Meséltünk arról milyen érzés bevonódni és Fókuszcsoport tagnak lenni a Soul Mate projektben.
És meséltünk arról milyen érzés munkavállalónak lenni az elsődleges munkaerőpiacon fogyatékossággal élőként.
Mindennek különös aktualitást adott a tegnapi Fogyatékossággal Élők Világnapja.

Igazán remek elődadásokat és főként saját tapasztalatokat hallhattunk a fenti témákban angol nyelven Fókuszcsoport tagjainktól: Hildától, Ágotától, Zolitól, Gergőtől és Pétertől. Innen is gratulálunk az őszinte és fontos gondolataitokhoz!

Éppen a napokban tartottunk egy év végi közös brunch-ot a Fókuszcsoport tagokkal, ahol az egyesület vezetése megköszönte a 17 aktív és elkötelezett tagnak az idei munkáját. Tevékenységüket elegedhetetlenül fontosnak tartjuk a nemzetközi projektekben, amiért elismerés jár.

Nemzetközi projektjeinkről a weboldalunk Projektek menüjében olvashattok bővebben.

A Universal Air légitársaság fedélzeti magazinjában szereplünk

A Universal Air légitársaság 2024-2025 téli fedélzeti magazinjában szerepel a People First Egyesület Rejtett város Tor-Tour-ája és az Akadálymentes Pécs Adatbázis!

Nagyon büszkék vagyunk, és óriási lehetőségnek tartjuk, hogy százak olvashatnak arról szerte a világban repülve, hogy Pécsen akadálymentes turisztikai lehetőségek is vannak.

Egyesületünk a magazinban való megjelenésében nemcsak a pécsi Rejtett város Tor-Tour-át, és a valóban akadálymentes helyszíneket 12 kategóriában, magyarul és angolul bemutató Akadálymentes Pécs Adatbázis-t emeltük ki.
Sőt, a hirdetésünk lényege az, hogy a Rejtett város Tor-Tour-át, mint az akadálymentes turizmus egy speciális lehetőségét legjobb gyakorlatként mutassuk be. A Visegrad Fund által támogatott  “Járj a mi cipőnkben” projektünk keretében lengyel és cseh partnereinknek adtuk tovább egy képzés és study tour-ok által a Rejtett város Tor-Tour-át. Jelenleg Poznanban és Vrchlabiban is zajlik a túra bevezetése, melyre felhívtuk a repülő közönség figyelmét is.

A teljes téli fedélzeti magazint angol nyelven itt lapozgathatjátok online:
Universal.Air.pdf

Ha szeretnél Te is részt venni az akadálymentes turizmus fejlesztésében, netán indítanál saját Rejtett város Tor-Tour-át, regisztrálj az egyesületünk által létrehozott, angol nyelvű Platform-ra, és dolgozzunk együtt: https://hiddencity.eu/