Archívumok

Hosszú, márványpadlós folyosót láthatunk, baloldalon fehér ajtókkal, jobboldalon ablakokkal és fehér széksorral. A falakon vörös csempe.

Rendelőintézet Belváros

Látszik az akadálymentesítési szándék, ami mintegy 10 éve megtörtént, de mára több eleme elavulttá vált.

A főbejárat akadálymentes, de az ajtó nem önműködő, kifelé nyílik.
Az épületen belül a földszinten a recepció tágas, 2 rámpán is fel lehet jutni a magasföldszintre.
A recepció előtt régen profi vakvezető sáv volt, ami mára szinte teljesen elkopott.

Mindkét szintre félig akadálymentes lift visz: nem gondoltak ugyanis a látássérültekre, nincs hangalámondás, és Braille szimbólum. 2 kerekesszék viszont elfér bennük.

A két emelet mindegyikén van akadálymentes mosdó, némi hibákkal, melyeket kérésünkre szintén korrigálni fognak. Az első emeleten lévő viszont félig egybenyílik a női mosdóval, közös az egyik ajtajuk.

A két emelet folyosói kellőképpen szélesek, el lehet férni bennük.

Sajnos a hallássérültekre, siketekre nem gondoltak, bár a recepción kitették a hallássérülteknek segítő logot.

Weboldal: A designerek nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentességre, a lenyíló menük is akadálymentesek, az oldal címsorozott, rendelők, orvosok, egyéb infók megtalálhatóak és képernyőolvasóval is elolvashatóak.
Az akadálymentesítés menüben 2 méretű betű választható, a normál nézet mellet nagy kontraszt is választható.

Megközelítés:
busszal az Árkádtól vagy Budai vám felől a 2, 2A, 4, 4Y, 13, 14, 104, 104E buszokkal, a 48-as téri megállóban kell leszállni. A zebrák, járdák akadálymentesek. Fehérhegy, Budai vám felől ugyanezekkel, plusz még a 60 as és 60Y buszokkal lehet megérkezni.

autóval érkezőknek a rendelő északi oldalán közvetlen rámpán van mód bejutni az épületbe. Ez a rámpa biztonságosan csak segítséggel járható. Az autóknak 2 db mozgássérült parkoló az északi bejárattól kb. 70 méterre található. Tábla ugyan nem jelzi, de a piktogram fel van festve. 

A hullámfürdő bejáratánál vagyunk. Előttünk egy lépcső, bal szélén rámpa, barna fém korláttal. A korlátnak van támasztva egy bicikli. A bejárat teljesen üvegezett.

Hullámfürdő

Pécs legnagyobb uszodája, egyben nyaranta strandja.
A bejárat és a büfé elérhető, maga az uszoda azonban nem akadálymentes.

A Szendrey utcában a járdáról közvetlen rámpán be lehet menni a főbejáraton. Látássérülteknek nincs vezető sáv, ők csak segítséggel tudják megközelíteni a Hullámfürdő bejáratát. A főbejáraton megfelelő meredekségű, kényelmes beton rámpán lehet bejutni, az aula és a betonrámpán megközelíthető mozgássérült WC akadálymentes.

A mozgássérült WC-től pár méterre található az egészségcentrum, ahol reumás betegek gyógyulhatnak, kezelést kaphatnak. Az aula másik oldalán – egy némileg meredek farámpán – a büfét is meg lehet közelíteni, javaslatot tettünk a rámpa cseréjére.
Viszont feljebb, az öltözőkbe, medencetérbe egyáltalán nem lehet eljutni.

A büfétől segítséggel ki lehet jutni az ajtón a strand területére, ahol lejtős rámpán a medencékig el lehet jutni. A vízbe azonban már nem lehet bemenni, sajnos nincs emelő.

Weboldal: Példaértékűen akadálymentes, jól áttekinthető, címkézetlen menü nincs, egyszerű, épp ezért használható jól.

Megközelítés:
tömegmegközlekedéssel a legközelebbi megálló a Kórház tér, a 2, 2A, 25, 26, 27, 28-as buszokkal. A megállóból 9 perc séta a bejárat. A járda járható kerekesszékkel.

autóval akadálymentes parkoló 3 db található az utcában, kb. 30 m re a bejárattól.

A színháztéren álló gyönyörű, régi színházunk látható egy körpanoráma képen. A színház előtt macskaköves burkolat nehezíti mindenki életét. A színház bejáratától jobb és baloldalra szökőkút található.

Nemzeti Színház

A Nemzeti és a Kamaraszínház a belváros szívében, csodálatos épületben található. Mindkettő akadálymentes, bár közel sem tökéletes.

Egy komplexumról van szó, a Nemzeti színházat a Kamaraszínházon át lehet megközelíteni kerekesszékkel, segítség nélkül, akadálymentesen.
A Nemzeti színházba a kamaraszínházban található lifttel lehet feljutni. A folyosók kissé zegzugosak, a páholyokba vezető folyosóra egy kicsit magasabb küszöb vezet, de áthidalható akadályt jelent.

Ha az alsó nézőteret választod, akkor egy eléggé meredek aluminium rámpával kell megbirkóznod, ezen lehet a folyosó végén lejutni a földszinti nézőtérre. A rámpa ingatag, csak jóindulattal akadálymentes, így mindenképpen kell segítség.

A Nemzeti Színház lenti nézőterén 4-5 kerekesszékes elfér. Ezen a szinten található a valóban teljes mértékig akadálymentes mellékhelyiség is. A kamaraszínházban külön akadálymentes WC nincs.

Látássérült nézőként a színházon belüli eligazodáshoz mindenképpen kísérőre van szükség. Vezetősáv sehol nincs kiépítve az épületben, azonban a személyzet hozzáállása kitűnő a fogyatékossággal élő emberekhez. Bárki jelzi a pénztárnál, hogy segítségre van szüksége, mindig tudnak biztosítani személyi segítőt.

Indukciós hurok a hallássérülteknek nincs, ám a Pécsi Nemzeti Színházban látás- illetve hallássérültek számára is rendeznek narrált színházi előadásokat a 90 Decibel Projecttel együttműködve profi narrátorok közreműködésével.

A színház weboldalán nem találtunk akadálymentes menüpontot. Mozgássérült szempontból mégis jól használható. Látássérült szempontból azonban az ajánlatok folyamatos felbukkanása használhatatlanná teszi az oldalt. A képek sajnos nincsenek feliratozva semmilyen módon.

Megközelítés:
helyi tömegközlekedéssel az Árkádtól kényelmesen 15 perc alatt el lehet jutni a színházig gyalog, akadálymentesen. A színház előtti tér meglehetősen átgondolatlanul macskaköves, itt is elkél ezért a segítség. Vakvezetősáv nincsen.

autóval a legközelebbi akadálymentes autóparkoló a Fürdő utca és Tímár utca sarkánál található.

Egy tíz fős csapat található a képen, ahogy mosolyognak a kamerába. A kép alsó részén találhatóak meg, felettük a gyönyörű zöld táj, és a kék ég szerepel.

Állatkert-Flóra pihenő

Túraútvonal: Állatkert – onnan séta a Dömörkapuhoz a kisvasút mentén, árnyas sétányon – a Flóra pihenőhöz. A Flóra pihenőnél lenyűgöző kilátás nyílik Pécs keleti részére, piknik lehetőség és egy óriás hinta található ott. Vissza ugyanígy. A túra nagy része könnyű, akadályok nélküli, de kerekesszékeseknek helyenként segíteni kell, mert az erdei ösvény kavicsos, időnként döcögősen köves. Elektromos székkel azért legyőztük az akadályokat. Emelkedő nincs. 1-1,5 óra alatt könnyedén végigjárható útvonal pihenővel együtt, akár esti sétának is ajánljuk. Az útvonal nyugodt, szép, a kisvasút vonala mentén. Maga a kisvasút elvileg akadálymentes, rámpával lehet kerekesszékkel is felszállni, de még nem próbáltuk ki. A kisvasút akkor indul, ha utasa van, telefonon lehet őket hívni. Hallássérülteknek érdemes személyesen odamenni, mert sms-t nem néznek. Mosdó sajnos nincs ezen a vidéken, csak az Állatkertben, ott található büfé és előtte két akadálymentes parkoló.

Megközelítés: A főpályaudvarról 35-ös akadálymentes busszal, az Állatkertnél kell leszállni. A buszmegálló odafele akadálymentes, visszafelé nem teljesen, csak kerülővel lehet följutni a járdaszigetre.

Autóval érdemes az Állatkertnél az akadálymentes parkolókban megállni és onnan sétálni.

 

Épületek a Zsolnay negyedben. Bal oldalt tégla épület ablakokkal, előtte ablakok és kis terasz sötét korláttal szegélyezve. Középen egy köves út, távolabb egy boltíven megy át az épület alatt. Jobb oldalán a képen egy másik épület, ablakokkal és egy zöld faajtóval. A távolban két kémény látható.

Zsolnay Kulturális Negyed

A Zsolnay Kulturális Negyed kihagyhatatlan turisztikai látnivaló Pécsen, 2014-ben hungarikummá nyilvánították és nem sok hasonlót lehet látni a világban!

A kulturális negyedet az egykori Zsolnay porcelángyár 5 hektáros területén alakították ki. A gyönyörű parkban műemlék épületek, különleges kiállítások, kávézók, étterem, boltocskák, integrált (!) játszótér, koncertterem, planetárium, bábszínház található. Mindez akadálymentesen látogatható, sok minden kifejezetten példaértékű, de néhány hiányosság sajnos van itt is.
Felmérésünk során azt tapasztaltuk, hogy a korábbi ottlétünk alatt tett észrevételeink többségét beépítették, amit nagyon köszönünk.

Mindhárom bejárat akadálymentes, és összesen 16 akadálymentes parkoló található a negyed teljes területén. Weboldalukon akadálymentes információkat is közölnek, a magyar nyelvű oldalon kicsit nehezen megtalálható helyen, az Információ menüpont Akadálymentes almenüjében legalul: https://www.zsolnaynegyed.hu/informacio/akadalymentes

Elektromos kerekesszékkel minden járhatónak bizonyult, kézi hajtású székkel a két külső szint közötti lejtők miatt ajánlott kísérővel érkezni.

Látássérültként vezetősávok találhatóak a negyed területén kültéren több helyen, de nem mindenütt. Beltéren sajnos ezek elmaradtak.
Különösen a központi Infoponthoz irányító vezetősávot hiányoljuk. Itt érdemes ugyanis kezdeni a látogatást ha fogyatékossággal élőként érkezünk, itt kapunk egy térképet a kerekesszékkel bejárható útvonalról és a kiállítások megközelíthetőségéről.

Hiányosság. hogy sajnos az infopontban hallássérültekre sem gondoltak. A látnivalók megtekintésénél azonban segít az ingyenesen letölthető VisitorGuide alkalmazás, mely több nyelven támogatja a  látás- és hallássérülteket. Külön kérésre szívesen szerveznek látássérülteknek vezetést, ahol néhány kiállítási tárgyat meg is lehet ilyenkor tapintani.

Meglepetés és nagy öröm, hogy kisebbekre is gondoltak itt, a játszótér legújabb részei ugyanis integráltak, vagyis ép és fogyatékossággal élő gyerekek által is használhatóak!

Akadálymentes WC minden helyszínen található, jól kialakítottak, és nincsen egyikben sem takarítóeszköz tároló.

A belépő fogyatékossággal élőknek 800 Ft/kiállítás, ami jelentős kedvezmény az amúgy 1500-2000 Ft-os árhoz képest. Hivatalosan kell fogyatékos egyesületi tagsági kártya felmutatása, a valóságban ha nincsen, nem okoz gondot a kedvezmény igénybevételénél.

Weboldal: A weboldal reakcióideje képernyőolvasóval igen lassú, erős processzor és jó internetkapcsolat mellett is. Az információk elolvashatóak, a menüpontok akadálymentesek, a programokról, ajánlatokról az információkat meg lehet találni.

Megközelítés:
busszal 2, 2/A, 60, 4, 104, 13, 15, 14, 102, 20, 21, 120, 30Y, 60-as buszokkal, a Zsolnay Negyed megállónál kell leszállni és a Major utcai bejáratnál érdemes bemenni. A buszok többsége akadálymentes, a buszmegálló, és a zebra is akadálymentes, látássérülteknek azonban nem ad hangjelzést a lámpa.

Autóval a 6-os úton érkezve a híd másik oldalán a parkolóházban lehet megállni, ahol akadálymentes parkolók találhatóak, vagy a negyed területén fellelhető számos akadálymentes parkolót lehet használni

Cukrászda bejárata, ajtó nyitva a kép baloldalán. tovább a téglafalon ablakok alálhatók. A bejárattól jobbra egy csirke szerű, emberméretű figura, hatalmas tölcsér, tózsaszín fagyival a kezében integet. A kép jobb oldalán a falra felrögzítve látható a Capri Cukrászda logója.

Capri cukrászda

Igen kedvelt cukrászda, nagyon kellemes terasszal és remek sütikkel, fagyikkal.

Maga a helyszín is érdekes, hiszen a Citrom utca kifejezés egykori piactérre utal. Korábban Pécs városában minden kis téren volt piac, és mindegyiket a jellegzetes árukról neveztek el (pl. Búza tér, Hal tér).
A Capriból megcsodálhatjuk a 4. században épült egykori déli várfalat is, a gyilokjárókkal és egy bástyával.

A Capri főbejárata a Főposta felől közelíthető meg akadálymentesen, a várfal oldalában lévő járdán keresztül. A járdával vigyázzunk, mert a közepén mélyedés fut. Ennek is oka van azonban, hiszen a római Sopianae-ben éppen a szemben lévő postapalota környékén volt a város főtere, a Forum és jelentős épületei. Ezek emlékeit hivatott bemutatni az utca közepén kanyargó mélyedés.

Több bejárata van a cukrászdának, az egyiken egy kerekesszékkel is elérhető 2cm-es küszöb található. Az oldalsó bejárat azonban egy síkban van az utcafronttal, ez egyszerűbb.
Bent elég tér van kerekesszékkel. A terasz akadálymentesen használható.

A WC nagy sajnálatunkra itt sem nem akadálymentes.
Legközelebbi akadálymentes WC a Kossuth téri mélygarázs-ban, vagy az Aranygaluska gyorsétteremben található, ezek körülbelül 50 méterre találhatóak. Mindkettő leírása olvasható az Adatbázisunkban. 

Látássérülteknek javaslatunkra Braille írással készült étlap készítése folyamatban van.

UPDATE: 2024. szeptember elején felröppent a hír, sőt a Capri bejáratán is megjelent, hogy a Pécsen már ikonikusnak számító cukrászda bezár. A hír sokakat megdöbbentett, hiszen 1985 óta várta vendégeit híres kézműves fagylaltjaival és remek süteményeivel a helyiek és a turisták által is kedvelt helyszín. Szeptember végére azonban máris jó hírként olvashattuk, hogy nemcsak cukrászüzemként működik tovább a Capri, hanem CAPRI Bar & Lounge-ként új csapattal és megújuló külsővel újra kinyit a vendégek előtt. A cukrász kínálat mellett reggeliző és brunch helyszínné vált, melyet csapatunkkal ki is próbáltunk.
Reméljük egyszer talán helyet kaphat itt egy akadálymentes WC, és az ígért Braille étlap is.
További hírekről a Capri Facebook oldalán érdemes tájékozódni. 

Megközelítés:
busszal a Zsolnay szobor megállóban kell leszállni a  2, 2A, 3, 6, 7 buszokról, a buszmegállóból 5 perc a cukrászda. Az Árkád felől is 4-5 perc gyalogosan. Ebből az irányból még több busszal lehet érkezni: 2, 2A, 4, 4Y, 14, 15, 3, 6, 7, 24

Autóval legközelebbi akadálymentes parkoló a Főposta oldalában van. Akadálymentes parkolók találhatóak még a Kossuth téri mélygarázsban is, innen 3 perc gyalogosan a Capri Cukrászda.

A Room Bistro bejárati oldala teljesen üvegből van, az ajtó is. Az ajtó melletti kirakatüvegen egy nagy, sárga, kerek matrica, "day by day" fekete felirattal. A képen nyitott a bejárati ajtó, bent a fal mellett faasztalok és székek vannak. Fehér és zöld falak, amin kék és piros festmények. A Bistro előtt egy szőke hajú, kék felsős, szemüveges hölgy áll.

Room Bisztro

Népszerű ebédelős gyorsétterem, a hungarikum Zsolnay Negyedhez tartozik, különleges helyszínen, Pécs Budapest felől bevezető autóútja fölött az impozáns hídon található. Fotótémának sem utolsó itt körülnézni.

Igen színvonalas minőségű ételeket lehet itt enni, akár glutén, laktóz és egyéb mentesen is.

A két bejárat közül az egyik teljesen akadálymentes.

Akadálymentes WC a lift bejáratnál a földszinten található.

Megközelítés:
busszal 20,121, 4,4Y, 13,60A, 26,27,40 buszokkal a Zsolnay Negyed megállónál kell leszállni és 2 perc alatt a Balokány-liget felé akadálymentesen megközelíthető. Lifttel lehet feljutni a hídra a művészeti kar felől, akadálymentes WC a lift bejáratnál a földszinten található.

autóval a Zsolnay Vilmos útról a Zsolnay Negyed parkolóházát használva lehet parkolni, ahol akadálymentes parkolók is találhatóak.

Előttünk faasztalok és székek láthatók, minden négyzet asztal körül négy szék. Összesen 6 ilyen szett van elhelyezve, háromnál ülnek is mások. Jobb oldalon egy alul fehérre festett, fölül szürkére festett épület, magas ablakokkal. Az ablakok között viszonylag nagy hely van kihagyva. Az épület jobb oldali szélén bejárati ajtó látható, fölötte táblával. A táblán a következő felirat áll: SZABAD KIKÖTŐ. A felirattól balra egy logó is látható: alul egy egyenes vonal, fölötte egy hullámos vonal.

Szabadkikötő

Ismert és kedvelt laza stílusú pub, étterem, napközben családi találkozóhely, kávézó, ebédelő hely, este rendezvény és koncerthelyszín.
Érdemes ellátogatni a Király utca végébe ide, mert délben különleges vegán menü ételek kaphatóak, és a gyerekeknek kialakított belső játszótér is egészen egyedi.

A Szabadkikötő 2021. nyarán teljesen megújult, kétszer akkora lett, a belső tereket átalakították, megszépítették, galériát építettek, de ami a lényeg, meghallgattak minket, és akadálymentesítettek.
Akadálymentes a bejárat egy kis küszöbbel ami még belefér, a benti térben kényelmesen el lehet férni, a pult kicsit magas, de a személyzet igen segítőkész.
Figyeltek arra, hogy a hátsó új traktusba kényelmes széles rámpa vezet, és egy külön akadálymentes WC is minden igényt kiszolgál. Gratulálunk!

Megközelítés:
busszal 2, 2/a, 4, 4/a, 14 járatokkal a 48-as tér megállótól, a 25,29,33,40-es buszokkal a Búza tér megállótól, innen akadálymentesen 5-6 perc alatt elérhető a helyszín
autóval egyetlen akadálymentes parkolóról tudunk, a Búza téren

A Tettye vendéglő kertjében kék és fehér kockás abroszokkal terített asztalok vannak, és fehér székek narancssárga kerek ülőpárnákkal Az asztalok felett zöld színű ponyvák vannak, amiket fehér lábak tartanak. Az asztalok között van egy keskeny járda csík, ami az étterembe vezet. A helyszín fákkal van körülölelve.

Tettye vendéglő

A Tettye Pécs egyik legérdekesebb városrésze, sokat mesél az egykori városról. A gyönyörű, hangulatos téren a Tettye Vendéglő hosszú-hosszú évek óta fontos szerepet játszik, az egykori nagy városi majálisok és városi kirándulók, sétálók közkedvelt helyszíne.
A vendéglő fő attrakciója most is a csodálatos kerthelyisége, ahol sokan tartják szívesen esküvőjüket. Az étlapon tradicionális és sváb ételeket is találunk.

A terasz akadálymentes, az étterembe vezető bejáratnál azonban lépcsők találhatóak.
A pincérek készségesen hoznak jól használható, de nagyon meredek rámpát.
Bent kényelmesen el lehet férni.

Akadálymentes WC van, de korántsem tökéletes, a kapaszkodó egyelőre rossz helyen van.

Megközelítés:
busszal 31 és 33-as buszokkal, a Tettye téren kell leszállni, közvetlen az étterem előtt. A járda nem akadálymentes

autóval a Magaslati úton érhető el, a vendéglő előtt érdemes parkolni, bár nincs akadálymentes parkoló. Akadálymentes parkoló legközelebb a Tettye tér aljában, a Böck J. utcában található, innen elég meredek fölmászni a vendéglőhöz.

A bejárathoz néhány széles lépcső vezet, illetve oldalt épített rámpán lehet feljutni. Az üveg bejárati ajtó kifelé nyílik.

Paulus Café

Az egyetemi fiatalság egyik nagy kedvence, a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti épülete előtt található. A tulajdonosok egykori egyetemi hallgatóként érezték hiányát egy ilyen helynek ezért hozták létre ezt az állandóan változó hangulatú remek helyet:  reggel egy békés kávézó finom reggelikkel, délben nyüzsgő önkiszolgáló étterem, este söröző, vidám baráti társaságokkal. Az emeleten rendezvényterem van, ez nem elérhető akadálymentesen.  A bejárat tökéletes, az alsó szint teljesen akadálymentes, az akadálymentes WC perfekt.
Megközelítés:
busszal 30, 130, 103-as buszokkal az Ifjúság útja megállóig, ezzel rögtön szemben található az étterem. Vagy 2,2A, 26, 28Y buszokkal a Plazmaközpont buszmegállóig, innen 6-10 perc gyalog de kisebb emelkedőn kell jönni.
autóval az Ifjúság útján továbbhaladva a 400-ágyas klinika bejárata előtt található 5 mozgáskorlátozott parkoló kb. 350 méterre.