Archívumok

Társ/a/dalomban. Beszámoló 2022-ről

Amit terveztünk megvalósítottuk, sőt. Sok mindent csinálunk most, amire már rég vágytunk, csak az a probléma, hogy minden jó projektből 5 új ötletünk születik. 😊 

Amit egyre jobb érezni, hogy professzionalizálódunk, amivel magunk számára is gördülékenyebbé tesszük a dolgainkat, és kifelé is egységes képet tudunk mutatni. Nekünk ez fontos. 

Kifelé egyre több projektben kapunk felkérést szakértőként, magyarországi partnerként, tanácsadóként. Egyre több és több elismerést zsebelünk be, ami további jó munkára sarkall minket.
2022-ben kiemelten fontossá vált számunkra az alulról jövő kezdeményezés, és nemcsak saját berkeinkben, hanem szűkebb és tágabb környezetünkben is. Fontos, hogy ne csak elszenvedjük a történéseket, hanem aktívan alakítsuk. Fontos, hogy láthatóak legyünk, láthatóvá és érzékelhetővé tegyünk a minket érintő problémákat. Kezdünk ezért egyre többen beleszólni a közösségi témák alakításába, és ehhez Pécsen egyre több a lehetőség és a partner.  

Befelé is letisztultak a folyamatok, ami bevalljuk nem volt könnyű. Egyszerre működni baráti társaságként, több, mint 30 érzékeny ember lelkére figyelni, a kapcsolódásokat segíteni, nehézségeket elsimítani, embertpróbáló feladat. Sokszor ez nehezebb, mint a Nagy Távoli Célokat elérni. Folyamatos cél, hogy a People First tagsága tegyen önmagáért, minél többen vegyünk részt a minket érintő kérdésekben, ne csak hagyjuk megtörténni azokat. Legyünk láthatóak, legyünk aktívak, ne elvárók, hanem kezdeményezők egyesületen belül és kívül is.  

Nézzünk azért néhány számot, tényt, adatot is, hogy ha már ide tévedtetek, fárasszunk egy kicsit Benneteket.  

12 pályázatot adtunk be, vagy áll szervezés alatt a finisben. Pályáztunk hazai és nemzetközi díjakra, bankokhoz, külföldi alapokhoz, hazai pályázatokra, fejlesztettük saját magunkat, vettünk észre új lehetőségeket, és indultunk el új irányokba. Izgalmasak, érdekesek voltak és lesznek a projektek, és a nem nyert pályázatok is nagyon tanulságosak tudnak lenni. Minden pályázatunk a fogyatékossággal élők önálló életvitelét hivatott támogatni, hogy társaink minél több területen kipróbálhassák, erősítsék magukat, és ahogy fönt is mondtuk, tegyenek saját magukért.  

Dolgozunk hazai és nemzetközi projektekben, és továbbra is nagy megtiszteltetésnek érezzük, ha egy-egy projektben partnerként kérnek minket fel. Újdonság, hogy kiléptünk a komfortzónánkból, és mi magunk is vállalunk nemzetközi projektkoordinálást, ennek megvalósítása elkezdődött. Projektjeinkről külön menüpontban a weboldalunkon beszámolunk röviden, érdemes átolvasgatni.
Alapprojektünk, a People First Egyesület első és legfontosabb tevékenysége, az Akadálymentes Pécs adatbázis fenntartása és fejlesztése maradt. Ezen várhatóan nem is fogunk változtatni. E projekttel segítünk legtöbbet fogyatékossággal élő társainkon, ez okoz a legnagyobb élvezetet számunkra. Ezzel teszünk sokat Pécsért és az akadálymentes turizmusért. És ez az a projekt, melynek olyan széles a célcsoportja, hogy tulajdonképpen mindenki beletartozik!
Nagyon fontos nekünk a BeFogadó közösségi terünk. Itt próbáljuk összeterelni a helyi közösséget, közös, úgy nevezett inkluzív programokat szervezve fogyatékossággal élő és ép résztvevők számára. A cél, hogy ismerjük meg egymást, együtt élvezzük ezeket a legtöbbször ingyenes programjainkat, melyekbe minden szívünket beleadjuk.  

Eredményeink közé nagyon sok mindent beleszámítunk, nemcsak a sikeres pályázatokat, megvalósult vállalásokat. Hanem számtalan emberi gesztust, felszabadult nevetést, baráti kapcsolatokat, egyetértő bólogatásokat.
Óriási vállalásunk volt például, hogy weboldalunkon az összes eddig felgyűlt képeket háromféle módon feliratoztuk, hogy vak társainknak is élvezhetőek legyenek.
Nagy eredmény nekünk, ha olvastok, követtek minket a weboldalon, a Facebookon, vagy az Instagramon, és egyszercsak megjelentek egy-egy programunkon, hogy hallottátok, olvastátok, itt vagytok. 
Hatalmas eredmény nekünk, ha az együttműködések simán alakulnak, ha segítséget kérünk megkapjuk. Hogy azt tapasztaljuk, a városi cégek, vállalatok, szervezetek nem zárkóznak el, sőt egyre segítőkészebben állnak a fogyatékosság, az akadálymentesítés témájához. Az évek alatt ebben a hozzáállásban, a valódi segítőkészségben nagyon nagy változást tapasztaltunk. Na, ez ám az eredmény nekünk!
Eredmény, hogy egyre több fiatalhoz jutunk el, vendégelőadóként az egyetem különböző karain, nálunk töltött gyakorlatokkal, szakdolgozatokban részvétellel, érzékenyítéssel. Egyik legfontosabb célcsoportunk a fiatalok, ha az ő szemléletüket megváltoztatjuk, megváltoztatjuk a világot!
Nem, nem minden megy simán nekünk sem, vannak konfliktusaink, és vannak még nem lezárt problémáink. De igyekszünk, keressük a megoldásokat, akár külső szakértők bevonásával is. Nem gondoljuk, hogy mindenhatóak vagyunk, szeretünk segítséget igénybe venni, és tudunk elnézést kérni, azt remélve, hogy ezt kapjuk viszont is.  

Tagságunk változik, alakul. Új tagok léptek be idén is, és egy tagunk elbúcsúzott tőlünk. Bevezettük a pártoló tagságot, könnyebbé téve azoknak a tagtársainknak a részvételét, akik nem tudnak aktívan jelen lenni, mert dolgoznak, vagy messze élnek. Az elnökség az év végi tisztújító közgyűlésen összetételében nem, de feladatmegosztásában megújult, kibővült. Részt vettünk szuperviziós tréningen, hogy egyértelműek legyenek vállalásaink, kommunikációnk, és céljaink. Tagjaink is részt vesznek tréningeken, itthon és külföldön is.  

Továbbra is partnerségben gondolkodunk, mert ezt látjuk az egyetlen célravezető útnak. Miért sütögetné mindenki a saját gesztenyéjét, féltékenyen figyelve a másikat, ha együtt sokkal többet érhetünk el? Fontos partnereink lettek idén a PTE több kara, az új BeFogadónkban a Pepitában velünk együtt dolgozó szervezetek, egy fogyatékossággal élőknek csúcstechnológiát fejlesztő cég. Maradt és egyre erősödött partnerségünk a helyi közösségépítő civil szervezetekkel, és reményt keltően alakul a városházával, illetve városi cégekkel.  

Alaptevékenységünkbe vágó vállalkozásaink is vannak, igaz kis számmal, de egyre több. Szakértők vagyunk, tanácsot adunk, koordinálunk, vagy Rejtett város Tor-Tour-áinkat indítjuk. 

Nagy vállalásunk idén az egyesületünk közhasznú jogállásúvá tétele, mely elé egyelőre gördít némi adminisztratív akadályokat a sors, de 2023 elején azok leszünk, ha törik ha szakad.  

Maradjatok velünk, kövessetek minket. Legjobban pedig annak örülünk, ha személyesen is találkozhatunk. Erre jó alkalom a BeFogadó közösségi terünk a sok új 2023-as programjával, vagy egy remek Rejtett város séta a belvárosban. Kereshettek minket egy jó beszélgetésre is, arra is mindig kaphatóak vagyunk!

Boldog Új Évet 2023! 

(a Társ/a/dalomban idézet az Egysorosokból S.T.-től)

“Minden új jó megoldás új problémákat vet fel”. Beszámoló 2021-ről

Nagyon sokat dolgoztunk, nagyon sok felé tekintettünk, nagyon sok mindent elértünk, nagyon elfáradtunk. Hát röviden ennyi a 2021-es évünk 🙂
Na jó persze hogy részletezzük, hiszen sok minden történt velünk, amit szeretnénk Veletek röviden megosztani.

Egyesületünk 2021-ben a korábbi alapelvek szerint elsősorban a fogyatékossággal élők önálló életvitelét támogatta tevékenységével, ezen belül is legnagyobb hangsúlyt fizikai akadálymentesítésre és a társadalmi elfogadásra fektetve. 

13 pályázatot írtunk meg és nyújtottunk be hazai és nemzetközi kiírásokra, melyek közül 6 nyertes pályázatnak örülhettünk. Úgy érezzük, ez kiváló arány.
Új irányként a CSR (Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás) és a cégek pro bono támogatása felé fordultunk, mindkettőnél úgy érezzük komoly előrelépés történt Magyarországon, mely igazi win-win helyzetet teremthet. 

Igyekeztünk minél inkább professzionálisan megvalósítani tevékenységeinket, ezért komoly informatikai fejlesztést hajtottunk végre, leginkább az Akadálymentes Pécs adatbázison.
Mi magunk is folyamatosan tanulunk, ezért különböző tréningeken vett részt elnökségünk, és tartottunk továbbképzéseket, képzéseket tagságunknak. A képzések többek között közösségszervezés, stratégiai tervezés, akadálymentesítés, akadálymentes és hozzáférhető turizmus, informatika, könnyen érthető kommunikáció témákban zajlottak, több tanfolyam oklevéllel zárult tagjaink részére. 

Továbbra is alapvetően partnerségben gondolkodunk, hiszen sokkal messzebbre ér el a fogyatékossággal élők hangja, sokkal többet érhetnek el az önrendelkezésben és a társadalmi elfogadásban is, ha más szervezetekkel együtt dolgozunk.
Tesszük ezt helyi civil szervezetekkel, a pécsi önkormányzattal, országos szakmai szervezetekkel és külföldi partnerekkel.
Partnereink között tarthatjuk számon elsősorban a helyi, országos és nemzetközi szakmai civil szervezeteket, a helyi önkormányzatot, a Pécsi Tudományegyetem több karát, a Budapesti Corvinus Egyetemet, pécsi középiskolákat, turisztikai szervezeteket, német, horvát, spanyol, angol, olasz, macedón, holland nemzetközi partnereket.
Nagyon büszkék vagyunk minden egyes partnerségünkre és hálásak vagyunk érte!

Külön öröm számunkra, hogy 2021-ben nagyon sok gyakornoknak és önkéntesnek adhattuk lehetőséget egy civil szervezet munkájában való részvételre. Mi is sokat gazdagodunk általuk. 

A 2021 júliusban indult BeFogadó közösségi terünknek köszönhetően nagyon sok programot, eseményt szerveztünk, de ezek mellett kiemelve csokorba szedjük a legjelentősebb 2021-es történéseket:

– januártól folytattuk a “matricás projektet”, mely az országosan egyedülálló Akadálymentes Pécs adatbázist hozta létre és bővíti mindig újabb információkkal.
– januártól elindult a nemzetközi ARTcoWORKers Erasmus+ projektünk, mely a művészet és fogyatékosság témáit köti össze
– februártól regisztráltunk a NIOK adománygyűjtő felületére, így elindult az online Adományozok gombunk a weboldalunkon
– februárban részt vettünk a Magyar Parasport Napján egy rendezvénnyel Orfűn
– márciustól a Szomszédság Akadémián ismerkedtünk más helyi civil szervezetek ötleteivel
– nyáron nagy hangsúlyt fektettünk a kommunikációra és PR-re, így flashmob figyelemkeltő videókat forgattunk és tettünk közzé saját Youtube csatornánkon,
– új menüpontként (Akadálymentes Pécs) megjelentünk a városháza hivatalos weboldalán a pécs.hu-n, és megjelent akadálymentes adatbázisunk print kiadványban is.
– Szintén a városházával elindítottuk a #pecsmindenkineknyitva kampányt, mely az akadálymentesítésre hívta fel a figyelmet.
– augusztusban lezártuk a Peer-AcT nemzetközi projektünket, mely az akadálymentes turizmus fejlesztését célozta.
– szeptemberben ismét megrendeztük a hiánypótló, országos Akadálymentes Turizmus Napja fesztivált Orfűn
– nemzetközi és hazai konferenciákon vettünk részt, legtöbbször előadóként is. Témánk leginkább az akadálymentes turizmus, akadálymentesítés, együttműködés. Novemberben mi magunk is szerveztünk egy országos konferenciát az akadálymentesítés témájában, különös tekintettel a műemlék épületek akadálymentesítési lehetőségeire.
– év végén részt vettünk a Városi Civil Koncepció kidolgozásában

Mindeközben tagságunk is folyamatosan bővült, és próbáltunk önálló lábra állni néhány vállalkozási tevékenységünkkel. 

Legyetek velünk továbbra is, találkozzunk sokat, ismerjetek meg minket minél több oldalról!

Befejeződött a Peer-AcT projekt …..már akinek, mert mi folytatjuk!

A program adatai – a száraz tények:
Erasmus+
Együttműködés az innováció előmozdítása és a jó gyakorlatok cseréje érdekében
Stratégiai partnerségek
A projekt fő célja: innováció
Szerződésszám: 2018-1-DE02-KA204-005122
Projekt címe: European Peer Counselor Training in Accessible Tourism
Rövid név: Peer-AcT
Időtartam: 2018.11.01. – 2021.08.31.  34 hónap

Előzmények amiért elindultunk:
Az olyan előírások, mint az egész életen át tartó tanulás európai programjainak célkitűzései, az ENSZ-egyezmény a fogyatékossággal élő személyek jogainak védelméről, vagy az EU 2020.évi fogyatékosságügyi stratégiája teszik lehetővé a sajátos nevelési igényű személyek  egyenlőbb részvételét a felnőttoktatási tevékenységekben, melyekben maguk is akár oktatóként vehetnek részt. 

Az uniós fogyatékosságügyi stratégia megköveteli az idegenforgalmi kínálatok és úticélok akadálymentességét és általában az akadálymentes utazás lehetőségét is. Sajnos azonban a legtöbb turisztikai desztinációban alig néhány létesítmény akadálymentes, nincs akadálymentes teljes szolgáltatási lánc, és csak kevés turisztikai alkalmazott rendelkezik megfelelő tudatossággal és készségekkel az inkluzív turizmushoz. Ráadásul a meglévő képzési programokban kevés fogyatékossággal élő vesz részt. Némely európai országban és úticélnál előrelépés történt, de ez nem elegendő ahhoz, hogy az ENSZ-egyezmény és az európai akadálymentes turisztikai stratégiák követelményeinek megfeleljen.

A fent említett stratégiák végrehajtásának kulcsa a döntéshozók és a munkavállalók sokkal jobb minőségű KÉPZÉSE. A legfőbb elv a társadalmi inklúzióban az, hogy a fogyatékossággal élők saját érdekeik szakértőjeként vegyenek részt minden releváns témában, tevékenységben és folyamatban.

Ezért a projektnek két fő célcsoportja volt a képzési tevékenységekben:
1. egyrészt a fogyatékossággal élők mint sorstársi tanácsadók,
2. másrészt a központi döntéshozók, a magán- és közintézmények alkalmazottai, és a turizmus és a szabadidős ipar cégei.

Hat partner Németországból, Magyarországról, Olaszországból, Spanyolországból és Horvátországból dolgozott ki és valósított meg e projektben egy innovatív módszertant a fogyatékossággal élő emberek felnőttoktatóként való képzésére az akadálymentes turizmus témában. 

Fő tevékenységek voltak: 

  1. Módszertan kidolgozása a sorstársi tanácsadásra akadálymentes turizmusban. Angol nyelven, a rövidebb változat minden partnerország nyelvén elérhető.
  2. Tanácsadó és tréning módszertan, valamint tanterv kidolgozása sorstársi tanácsadók képzésére. Angol és az 5 partnerország nyelvén elérhető. Összesen 11 kurzust tartottunk a projekt idő alatt 59 résztvevővel. 
  3. 5 regionális tréningközpont létrehozása, ehhez módszertan kidolgozása angolul és az 5 partnerország nyelvén. 6 tréninget tartottak a Peer-AcT trénerek turizmus szakértőknek.
  4. Tréningkurzus kidolgozása az akadálymentes turizmus iránt érdeklődő szakembereknek. Angol és az 5 partnerország nyelvén elérhető. 5 pilot kurzust tartottunk meg. 
  5. E-learning kurzus kidolgozása oktatóanyagokkal és 10 saját gyártású videóval. Angol és az 5 partnerország nyelvén elérhető Moodle alkalmazáson keresztül. A Laya platformon keresztül feliratokkal, jelnyelven és könnyen érthető nyelven is hozzáférhető. Használatát angol és német nyelven olvasható kézikönyv segíti. 
  6. Marketing és projekt megvalósulási összefoglaló kézikönyv kidolgozása. Angol és az 5 partnerország nyelvén elérhető. 

Mit értünk el?
– az öt partnerországban összesen 63 fogyatékossággal élő embert képeztünk ki Peer-AcT tanácsadóvá.
– 46 Peer-AcT tréner és turizmus szakértő részesült képzésben a képzőközpontokban az akadálymentes turizmusból.
– az idegenforgalmi ágazat 41 szereplője vett részt inkluzív és akadálymentes turizmus Peer-AcT tanfolyamokon.
– 7 multiplikátor rendezvényt tartottunk fogyatékossággal élőknek 68 résztvevővel, 5 multiplikátor rendezvényt turizmus szakértőknek 85 résztvevővel,
– 6 nemzetközi találkozót és study tourt tartottunk
– egy közbeeső konferenciát tartottunk Magyarországon/Orfűn, és egy zárókonferenciát Olaszországban/Bossolascoban
– 6 hírlevelet küldtünk ki, és egy projekt brossúrát készítettünk angol és az 5 partnerország nyelvén

A projekt által kínált innováció (mert mindig ez a lényeg):
– Egyrészt fogyatékossággal élők mint szakértők bevonása a projekt minden szintjén abból a célból, hogy őket akadálymentes turizmus trénerekké képezzük. Ezzel igényt támasszunk arra, hogy ők a saját maguk képviseletében vegyenek részt az ENSZ egyezmény őket érintő ügyeiben
– A második újítás a fogyatékossággal élő szakértői és turisztikai szakértők vegyes csoportjainak kialakítása, akik együtt fednek le olyan szükséges tudást, melyeket az akadálymentes turizmus képzésben és fejlesztésében használni kell
– Ingyenes módszertant bocsátunk rendelkezésre az akadálymentes turizmusban sorstársi tanácsadáshoz és mentoráláshoz, és 3 inkluzív tréningkurzust biztosítunk kézikönyvekkel, E-learning lehetőséggel fogyatékossággal élőknek és épeknek egyaránt.

A projekt eredményeit folyamatosan széles körben tettük közzé: civil szervezetek, regionális és nemzeti hatóságok, európai ügynökségek és hálózatok számára, weboldalunkon, a közösségi médián, hírlevelekben és a sajtón keresztül.
A projektpartnerek helyszíneiken nyilvános workshopokat tartottak az érdekelt felek számára, valamint két konferenciát is szerveztünk a projekt eredményeiről és tevékenységeiről tájékoztatás céljából. 

A projekt legfontosabb hosszútávú hatásai:
– a fogyatékossággal élő emberek egyenrangú részvételének erősítése sorstársi szakértőként és felnőttoktatóként
– a döntéshozók, turizmus és szabadidős tevékenységek dolgozóinak nagyobb tudatossága, képességeik és tudásuk növelése, újfajta gondolkodásmódjuk erősítése
–  a sorstársi szakértők európai kooperációjának és tapasztalatcseréjének elősegítése
Indirekt:
– a turisztikai desztinációk akadálymentességének növelése
– úgy nevezett akadálymentes szolgáltatási láncok létrehozásának elindítása

Partnerek a projektben:
Verein zur sozialen und beruflichen Integration e.V. – Németország
KOPF, HAND und FUSS gemeinnützige Gesellschaft für Bildung mbH – Németország
Consorzio Turistico Langhe Monferrato Roero – Olaszország
Unione Montana Alta Langa – Olaszország
Udruga za kreativni razvoj Slap – Horvátország
Asociación para el Estudio y Promoción del Bienestar Social – Spanyolország
Zöld-Aktív Szociális Szövetkezet – Magyarország
Pécsi Tudományegyetem – Magyarország
People First Egyesület Pécs – Magyarország

A projekt fenntarthatósága:
63 kiképzett Peer-AcT tréner fogja a továbbiakban hasznosítani kompetenciáit felnőttoktatóként fő- vagy részmunkaidőben, saját személyiségük fejlődését is lehetővé téve mint fogyatékossággal élő személyek. Új foglalkozást is találhatnak, mint időközben pl. Erfurtban foglalkoztatás az inkluzív lakhatással vonatkozó tanácsadási projektben, Pécsen a Rejtett város akadálymentes városi túrában túravezetőként vagy a BeFogadó közösségi térben akadálymentes turizmus sorstársi tanácsadóként, vagy Bossolascoban foglalkoztatás a városi turisztikai irodában.
A Peer-AcT kézikönyvben közzétett iránymutatások és marketingtervek által a Peer-AcT partnerek és követők helyi tréningközpontokat hozhatnak létre, személyes és E-learning kurzusokat tarthatnak fogyatékossággal élőknek és turisztikai szakembereknek az akadálymentes turizmus témában.

Minket, a People First Egyesületet megtalálsz ezentúl a BeFogadó közösségi terünkben, ahol havonta rendszeresen tartanak tanácsadást képzett Peer-AcT tanácsadóink az akadálymentes turizmusról.
Itt olvashatsz a BeFogadóról többet: https://peoplefirst.hu/befogado/
Itt érhetsz el minket: pfpecs@gmail.com 

A Peer-AcT projekt weboldalán mindent megtalálsz magyarul is: http://peeract.eu/

Záró beszámoló: Legyen Pécs akadálymentes mindenkinek! – MATRICÁS projekt 3.

Matricás projektünket immár három éve végezzük rendületlenül, egyre professzionálisabban.  Jelenlegi szakaszát 2021. január 1. és 2021. november 30. között a Pécsi Közösségi Alapítvány “Élő Adás” közösségi adománygyűjtő projektje által MAGUK A PÉCSI POLGÁROK TÁMOGATTÁK. Ez egy különleges lendületet, hangulatot és szívet adott a projektnek.

A harmadik szakaszban azt vállaltuk, hogy
– a meglévő helyszíneket folyamatosan végigjárjuk és felülvizsgáljuk
– az összes pécsi akadálymentes szálláshelyet feltérképezzük
– országos konferenciát szervezünk az akadálymentesítésről és az országban hasonló tevékenységet végző szervezetek együttműködéséről

A Covid járvány most sem kímélte tevékenységünket, 2021. év elején a járvány harmadik hulláma alatti bezárások miatt csak nehézkesen tudtuk végezni munkánkat. Ezt az időszakot azonban szakmai képzésekre, a módszertan átdolgozására, felkészülésre és a meglévő helyszínek update-jére fordítottuk.
Szintén év elején eredményes megbeszélést folytattuk Pécs város önkormányzatával, Nyögéri Lajos alpolgármester úrral. Ennek eredménye folyamatos együttműködés lett, mely során a város turisztikai fejlesztésében, városmarketingjében tudtunk hatékonyan részt venni. Többek között a Turisztikai Kerekasztal akadálymentes turizmus felelőse lettünk, a város megújuló hivatalos honlapjának (https://pecs.hu/ ) akadálymentes felülvizsgálatát végeztük, egy extra menüpontban megjelent Akadálymentes Pécs adatbázisunk (https://pecs.hu/pecsi-vagyok/ ), megjelent a város támogatásával Akadálymentes Pécs adatbázisunk print kiadványa, és írásbeli Együttműködési Megállapodás jött létre egyesületünk és a város között.

Igyekeztünk minden formában tájékoztatni a nyilvánosságot tevékenységünkről: Hírleveleket küldtünk ki az adatbázist támogatóknak és abban szereplőknek a tevékenységünk haladásáról, rendszeres Facebook és Instagram posztokban és kampányokban számoltunk be az új helyszínekről, számos workshopon, konferencián beszéltünk az adatbázisról itthon és külföldön is, Best practiseként szerepeltünk több nemzetközi projektben, figyelemfelkeltő flashmob videókat forgattunk melyek saját Youtube csatornánkon most is láthatóak, a sajtóban szerepeltünk számos alkalommal, a team tagoknak névjegykártyát készíttettünk.

Óriási előrelépés volt, hogy IT fejlesztőinknek köszönhetően májusban professzionális megjelenést kapott a webdoldalunk és az adatbázis is. Ez jelentősen megkönnyíti és okosabbá teszi a kereshetőséget és megjelenést, illetve az interaktív lehetőségeket.

Szintén fontos lépés volt a pécsi Tourinform irodával való együttműködés, melynek eredményeként Pécs akadálymentes megtekinthetőségét bemutató, jókedvű Rejtett város Tor-Tour-ánk állandó tematikus turisztikai kínálattá vált (https://peoplefirst.hu/blog-post/rejtett-varos-tor-tour-a/)

2021. november 10-én a Covid árnyékában, de igen sikeresen megtartottuk országos konferenciánkat. Itt izgalmas szakmai beszélgetés alakult ki az akadálymentesítés szükségességéről, annak emberi alapjogi mivoltáról, illetve a Pécsen különösen aktuális témáról, a műemlék épületek akadálymentesítéséről. A hasonló akadálymentes listát vagy adatbázist működtető többi 3 szervezettel együttműködést építünk ki a jövőben.

Az Akadálymentes Pécs adatbázisban jelenleg 12 kategória vagy városrészenként (Belváros, Kertváros, Uránváros, Pécsen kívül) kereshetően 74 helyszín található. A helyszínek feltárását 10 fő végezte rendszeresen. IT fejlesztésünket Oláh Balázs és Borsodi Zoltán végezte. 10 szállást/hotelt tudtunk az adatbázisban akadálymentesként feltüntetni, de ennek mintegy háromszorosát jártuk be Pécsen. A meglévő egyéb helyszínek közül mintegy 20-at kellett változtatásra ösztönöznünk.

Most is nagyon pozitív hozzáállást tapasztaltunk mind a helyszínek tulajdonosai, működtetői, mind a város lakossága, mind a sajtó, mind a városvezetés részéről. Hajrá Pécs, legyen a baranyai megyeszékhely példaadóan akadálymentes!

Teamünk elfáradt a harmadik év végére, és anyagilag sem tudjuk őket kellőképpen megbecsülni. Így ebben a formában nem folytatjuk a feltárásokat. Ez azonban nem jelenti, hogy az Akadálymentes Pécs adatbázist ne fejlesztenénk, bővítenénk tovább! Készenléti teamet hozunk létre, és keressük az újabb akadálymentes helyszíneket Pécsen és környékén, ugyanúgy, ahogy keressük nagyon a további támogatási lehetőségeket!

Ha támogatná tevékenységünket, megteheti a weboldalunk kezdőlapján található ADOMÁNYOZOK gomb segítségével is banki átutalás formájában.

Hírlevél: Hogy halad a “Matricás 3.“projekt?

Adományozóinknak közvetlen emailben,  az Akadálymentes Pécs adatbázisunk iránt érdeklődőnek pedig itt a weboldunkon rendszeresen Hírlevélben számolunk be arról, hogyan halad az általuk támogatott projekt. 

Első Hírlevelünkben az alábbiakról adhatunk hírt:

– még 2020 decemberben megalakult a team. Pontos ütemtervet, cselekvési és finanszírozási tervet készítettünk

– 2021 januárban egyeztetést folytattunk Nyögéri Lajos alpolgármester úrral, melynek fő témája az Akadálymentes Pécs adatbázissal kapcsolatos együttműködés volt

– értékeltük a 2020-as Élő Adást a Pécsi Közösségi Alapítvánnyal még januárban, márciusban pedig folytattuk azzal, hogyan lehet az idei még annál is izgalmasabb, és ebben mit segíthetnénk mi, egykori résztvevők?

– a közösség erejét megtapasztalva más közösségi adományozási rendszereket is megismertünk, és részt is veszünk bennük

– több megkeresés érkezett hozzánk partnerség iránt, melyek új színt, új szempontokat fognak hozni az adatbázisba. 

– új, az USA-ból bekapcsolódó tagunknak, és Oláh Balázs informatikai mérnök tagunknak köszönhetően jelenleg az adatbázis informatikai tökéletesítése zajlik (ameddig a takarónk ér). Ez számunkra egy nagyon lényeges történés, mert a professzionalítás egyik alap elvárásunk magunk felé.

– februárban a Gazdaságfejlesztési Főosztállyal egyeztettünk a Városházán, ahol az akadálymentes városfejlesztésben, turizmusban, városmarketingben többféle formában határoztunk el  a pécsiek számára előnyös együttműködést a jövőben.  

– kisfilmeket forgattunk a team tagokkal, amiben megmutatjuk “Miért fontos nekem a matricás team?” A Facebookon hamarosan látható lesz.

– sok helyszínt újra bejártunk már, egyeztettünk, megbeszéltünk és eddig számos pozitív változást tapasztaltunk akadálymentesítés terén a városban. Mindezt az adatbázisban folyamatosan megjelenítjük. 

– a támogatásként kapott nyomtató/scanner állandó munkában van, nagyon köszönjük a BolkoDesign-nak! A felajánlott fényképezőgépeket is reményeink szerint mielőbb megkapjuk és remek minőségű képeket készíthetünk a helyszínekről. Ez azért fontos, mert így mindenki maga döntheti el a több oldalról készített fotók alapján, hogy neki személy szerint bevállalható-e egy-egy helyszín akadálymentesség szempontjából. 

Most itt tartunk. A Covid 3. hulláma miatt két hétre zárva lesz az ország, így most mi is adminisztratív/szervező munkát végzünk, de március végén újra beindulunk. 

Nyárra tervezzük a témában érintett országos szereplőkkel, döntéshozókkal a pécsi konferenciánkat, kicsit szűkös keretből, de akkor is nagyon klassz lesz!

Idén pedig a meglévő helyszínek frissítése mellett az összes pécsi hotel, szálláshely akadálymentességét is feltárjuk. 

Mindezt a team tagok minimális díjazásért, de maximális szívvel végzik! Szeretjük ezt a projektet és nem is hagyjuk abba soha 🙂

Kövessen minket és a matricás projektünket a Facebookon:  https://www.facebook.com/PeopleFirstHun

és a weboldalunkon: http://peoplefirst.hu/

Akadálymentes Pécs adatbázisunkat is a weboldalunkon találja: http://peoplefirst.hu/akadalymentes-pecs/ 

Szép tavaszt, kitartást, jó egészséget kívánunk!

Pataki Veronika, elnök

és a People First “matricás” csapata

 

Záró beszámoló: NFSZK FOF2019 – MATRICÁS projekt 2.

 A “Pécs akadálymentesen!” című, 2019. szeptember 1. – 2020. augusztus 31. között megvalósuló projekt a 2018-ban elkezdett, Pécs akadálymentes helyszíneit feltáró “matricás” projektünk folytatása volt.

Bár a Covid 19 járvány erősen befolyásolta a projektet, annak megvalósulását nem gátolta. Maradéktalanul véghez tudtuk vinni az alapcélt, miszerint folytatjuk Pécs lakossági és turisztikai szempontból fontos helyszíneinek akadálymentes szemmel történő feltérképezését, a valóban akadálymentes helyszínek megjelölését saját matricával, melyet az e tevékenységben már tapasztalatot szerzett, fogyatékossággal élő tagjaink végeztek. Az  feltárt lokációkat kategóriák szerint saját adatbázisba rendeztük magyar és angol nyelven, ingyenesen közkinccsé tettük a weboldalunkon egy önálló menüben (Akadálymentes Pécs)  és a média útján országszerte népszerűsítettük. 

A korábbi tevékenységünket kiegészítettük az akadálymentesség hallássérültek és látássérültek számára történő feltárásával, illetve az egyes helyszínekhez odajutás (busz, zebrák, járdák, parkolók) bemutatásával.

Mivel az alapvető cél most is a társadalmi inklúzió, erőteljesen hangsúlyoztuk ezúttal, hogy az akadálymentesség nemcsak a fogyatékossággal élőknek, hanem éppúgy a babakocsisoknak, időseknek, átmeneti sérülteknek, vagy bőröddel közlekedőknek is fontos!

Igen intenzív és eredményes online marketing és sajtómunkát folytattunk, plakátokat tettünk ki Pécs frekventált helyszíneire, video-flashmobot készítettünk, partnerségeket építettünk és lobby tevékenységet folytattunk.

A projekt során feltárt új akadálymentes helyszínek: 6 étterem/kávézó, 7 üzlet, 5 sport és kulturális intézmény, 4 turisztikai látványosság, 5 közintézmény, 3 turistaút. Összesen 30 új helyszín.

Eredmények: úgy tapasztaltuk, az akadálymentes adatbázisra óriási igény van, és maguk a helyszínek fenntartói is szívesen vesznek részt a munkában. A sajtó igen élénk érdeklődést mutatott munkánk iránt, csakúgy mint más helyi és országos civil szervezetek, ami az egyesületnek is komoly ismertséget hozott. Nagyon fontos eredmény hogy felelős, szakmailag professzionális team jött létre, ahol a tagok nagyon tudatosan, komoly kommunikációs készségekkel dolgoznak, megtanulva a team-munka, a közösségi tevékenység és  a munkavégzés fontosságát. Nagy örömünkre Pécs város önkormányzatával és turisztikai irodákkal is sikerült pozitív kapcsolatot kiépítenünk, ettől a jövőben nagyon sokat várunk. 

Számunkra nagyon fontos, hogy egy akadálymentes adatbázis csak akkor ér valamit, ha minél többen ismerik, és ha állandóan frissen tartjuk az adatokat, ezért a “matricás” projektet mindenképpen folytatni fogjuk.

A korona éve! Beszámoló 2020-ról

Az idei beszámolót nehezebb elkezdeni, mert a Covid vírus márciustól mindent összekuszált és nagyon nehéz hónapokat okozott sokunknak. Ami felemelő, hogy ennek ellenére rengeteget tett az egyesület, fontos dolgokat értünk el, óriási élményekben lehetett részünk! Az idei évre alapvetően az a legjellemzőbb, hogy nagyon összekovácsolódott egy aktív csoport. Feladatunk a jövő évre, hogy minél többen váljanak aktívvá, találják meg feladatukat, amit élvezni tudnak az egyesületben, akár kicsi dolgokat téve a tagság felé, akár óriási lépéseket az emberiségnek 🙂

Lássuk, a korona-évben mit is csináltunk?

Januárban még minden szép volt, talán még hó is esett, ki tudja már? Mindenesetre mi egyre inkább úgy éreztük, hogy nagyon szeretünk túrázni, itt Pécsen rengeteg útvonalunk is van, és kiváló lehetőségnek tartjuk a nagyobb közösség bevonására. Így Akadálymentes Pécs adatbázisunkba bevettük az akadálymentes turistautak felfedezését is. Nézd csak meg miket találtunk eddig: http://peoplefirst.hu/akadalymentes-pecs/

Mindig nagyon örülünk, ha fiatalokat tudunk érzékenyíteni, hiszen ha ők megismerik és elismerik a másságot, nyert ügyünk van a jövőben. Az Esély-Híd egyetemi kurzusba bekerülésünk Molnár Gyöngyi tagunknak köszönhető és öröm volt számunkra. A BTK Művelődéstudományi Tanszék közösségszervezőkkel is együtt dolgoztunk, többünknek nagy élményt okozva. A Leőwey Klára Gimnáziumból most is dolgozott nálunk néhány fiatal az 50 órás közösségi szolgálatuk keretében. Nekik köszönhetitek a városszerte látható Akadálymentes Pécs plakátokat, ők ragasztották ki. A régieket sem engedtük el, továbbra is sok segítséget kapunk tőlük, ezért az Év önkéntese díjra is neveztük őket. 

Ők ugyan nem kaptak díjat, de az Év önkéntese „Esélyteremtés önkéntesként” (esélyteremtés területén tevékenykedő segítők, és/vagy fogyatékossággal élő önkéntesek részére) különdíját érdemelte ki idén Szekeres Heni!

Továbbra is nagyon fontos számunkra, hogy a helyi civil szervezetek együtt dolgozzanak, összeadják erejüket és tudásukat. Erre több lehetőségünk is volt idén, például a Pécsi Közösségi Alapítvány Szomszédság Akadémiáján való részvételek, a CSEÖH által szervezett Esélycsapat teadélutánokon való beszélgetések, a városi civil koncepció átbeszélése júliusban a Civil Közösségek Házában Kunszt Márta városi civil tanácsnokkal. A Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) kétéves felülvizsgálata idén lett aktuális. Felkérést kaptunk a Városházától, hogy egyesületünk koordinálja azt a 16 kiváló civil szervezetet, akik ennek aktualizálásában részt vettek, valóban remek ötletekkel. A HEP átdolgozása itt olvasható: https://gov.pecs.hu/staticPage/index/strat_dokumentumok.php 

Januárban egy szuper idegenvezető képzésen is részt vettünk a Tourinform szakembereivel, ahol a “Rejtett város” belvárosi akadálymentes túránkhoz készültünk fel, hogy profi módon vezethessük majd az érdeklődőket (http://peoplefirst.hu/projects/rejtett-varos-tor-tour-a/) . Akkor még azt hittük, idén állandó turisztikai kínálatként beindíthatjuk ezt a túránkat, de aztán jött a Covid, és a turizmus eltűnt a színről. Majd jövőre! 🙂

Viszont társszervezeteinkkel megnyertük az ECK projektjét, aminek célja a IV. Akadálymentes Turizmus Napjának megszervezése volt, ennek nyitórendezvényén vettünk részt januárban. Júniusban 5 napos bentlakásos workshopot tartottunk Orfűn, melynek célja volt, hogy minél több érintettet tudjunk aktívan bevonni a szervezésbe. Ezáltal minél inkább a fogyatékossággal élők igényeihez igazíthassunk a fesztivált.Sikerült? Ítéljétek meg Ti, aki részt vettetek! Külön weboldalon is olvashattok az Akadálymentes Turizmus Napjáról, itt: https://akadalymentesnap.hu/

Az eseményre pedig, mint minden évben, szeptember elején került sor. Végig izgultuk az évet, hogy lehet-e, igen, nem, mégsem, talán, hiszen a Covid erre is erősen hatással volt. A szervező bizottságban ezúttal többen is aktív szerepet vállaltunk, így Berkes Gergő titkárunk, Almádi Evelin, Biobia, Szabó Zsuzsa, Pataki Veronika, de sokat segített Kerekes Hilda, Vida Ágota és mások. Elmondható, hogy az idei a járvány fenyegetése ellenére igen sikeres rendezvényt ők tették innovatívvá, izgalmassá! 

Megsúgjuk, német vendégeinknek annyira tetszik az Akadálymentes Turizmus Napja, hogy lehet, jövőre ott is lesz hasonló – ha segítünk nekik. 

Még Peer-AcT nemzetközi akadálymentes turizmus projekt keretében a szeptemberi fesztivál köré egy nemzetközi konferencia szervezésében is részt vettünk! Ennek kapcsán német vendégeinknek tartottunk egy Rejtett város túrát, ami olyannyira tetszett nekik, hogy ők is próbálkoznak majd ilyennel otthon. 

Új tagok is jöttek hozzánk óriási örömünkre, hiszen újabb kreatív emberekkel gazdagodhattunk Annamária, Dani, Evelin, Hilda, Ricsi, Zsuzsa, és két Zoli személyében! Örülünk, hogy itt vagytok velünk!!

A marketing. Még mindig sokan nem értik miért csináljuk, de hisszük, hogy célunk, miszerint amit teszünk látható, követhető, érthető kell legyen, értelmet nyer minél többek számára. Bizony mi nyilatkozunk, előadást tartunk, beszélünk, meggyőzünk, kampányolunk, kapcsolatot építünk…hogy célt érjünk. Hallhattatok, olvashattatok minket, rólunk itt is ott is amott is, és ezt a jövőben is folytatni fogjuk. És mindezt angolul is, hiszen sok szívünknek kedves külföldi partnerünk, követőnk van. Szeretnénk ha mindig velünk lennétek abban amit csinálunk, és akár csak távolról is, de részt vehetnétek benne. 

Áprilisban 5 napos angol nyelvű tréningen vett részt Vida Ágota és Molnár Gyöngyi Németországban, ahol olyan kiválóan helyt álltak, hogy utána júliusban és augusztusban még 10 másik tagunknak tudtunk tanácsadói képzést tartani az akadálymentes turizmus témában. Ők a jövőben – ha megint lesz turizmus – sorstársi tanácsadó szakemberként dolgozhatnak e területen számos módon. Az elhelyezkedésben az egyesület is segíteni fog nekik. 

Márciustól beütött az első krach, a Covid első hulláma. 🙁

Azért mi kidolgoztunk német partnerünkkel egy projektet, mely az Aktion Mensch német pályázatra beadásra került. Ha nyerünk, jövőre közösségi teret hozunk létre, ahol az önálló életvitelt támogatjuk sokféle módon. Drukkoljatok!

Matricás teamünk a FOF2019 projekt keretében tudott idén dolgozni és az Akadálymentes Pécs adabázisunkat egyre profibbá fejleszteni. Dolgoztunk év elején, majd nyáron és még ősszel gőzerővel. Oláh Balázs webes munkáját továbbra is csak dicsérni lehet, mint ahogy a jelenlegi team is professzionálisan dolgozik! Érdemes is tudnotok kik ők, akik felfedezik Pécs akadálymentes helyszíneit, egyeztetnek, megbeszélnek akár tízszer, visszamennek sokszor, fotóznak, leírnak, fáradhatatlanul és lelkesen. A matricás team: Makay Péter, Oláh Balázs, Balogh Roland, Szekeres Henriett, Almádi Evelin, Hegedűs Szandra, Koltai Krisztina, Pataki Veronika. 

A FOF2019 támogatás augusztusban lejárt, a FOF2020-at nem nyertük meg. Jött a nagy kérdés: hogyan legyen tovább? Az Akadálymentes Pécs adatbázis frissítés és bővítés nélkül mit sem ér. Erre született egy újabb megoldásunk, mely a Pécsi Közösségi Alapítvány “Élő Adás” forrásszerző estje által az idei év legnagyobb élményét és sikerét nyújtotta számunkra. A decemberben online megvalósuló eseményen a pécsiek több, mint 1 millió forintot adtak össze támogatásul az adatbázis folytatására és egy, a jó gyakorlatokat megbeszélő konferencia megszervezésére! Leírhatatlan élmény volt megtapasztalni ezt az eseményt, az összefogást, a segítőkészséget, a közösségi erőt!

Sok pályázatot írtunk, törvényszerű, hogy nem mindegyik nyert. A nemnyerők közül azonban kiemelkedik jelentősége miatt számunkra az Access City Award nemzetközi pályázaton való részvételi lehetségünk, melyre a Városháza kért fel bennünket. Berkes Gergő és Pataki Veronika több fejezetét írta meg e pályázatnak, mely Pécs akadálymentesítése szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt. Igen sajnáljuk, hogy mégsem nyert, de majd legközelebb!

A Covid járvány a legnagyobb csapást az intézményekben élő társainkra mérte, akik az első, majd most a második hullám alatt is teljes elzártságban kénytelenek élni. Mivel ez sem emberi jogilag, sem társadalmilag nem  jogszerű és fair, felemeltük a szavunkat, és az ombudsmanhoz fordultunk júliusban. Kérésünk csupán annyi, hogy adjon útmutatást az intézmények vezetőinek, fenntartóinak, hogyan viselkedjenek, milyen megoldásokat alkalmazzanak hasonló krízishelyzetekben. Tudjuk, hogy az ombudsman malmai lassan őrölnek, de az azért minket is meglep, hogy a júliusi beadványunkra decemberig nem jött válasz. Kénytelenek voltunk ezért az intézményvezetőhöz és a fenntartóhoz is fordulni, felajánlva ingyenes segítségünket, ötleteinket – de csúnya, érthetetlen elutasításban részesültünk. Itt mutatkoznak meg azonban a “semmit rólunk nélkülünk” és a “fogyatékossággal élők a saját ügyük legjobb ismerői és képviselői” elvek, melyek mentén segítjük tovább intézményben élő társainkat. 

Persze idén is szórakoztunk amikor tudtunk, találkoztunk, kávéztunk, koncertre mentünk,  kirándultunk, videós flashmobot csináltunk nagy kedvvel, és beszámolókat írtunk, jogi, adó, financiális ügyeket intézünk kevesebb kedvvel…..ment az élet amikor tudott. 

Sajnos sokkal kevesebbet tudtunk találkozni a vírus miatt, amit nem szerettünk. Igyekeztünk Zoom-on tartani a kapcsolatot, de a személyes kávézgatások, kirándulások hiányoznak. 

Jövőre tízszeresen bepótoljuk 🙂

Kitartást mindenkinek és őrizzük meg az összetartozást szívünkben!

Záró beszámoló: “Pécs akadálymentesen is élhető város” – MATRICÁS projekt 1.

Pécsi Közösségi Alapítvány

Pécs jövője Alap 2018

Közösségi Kreativitás Projektek 

A projekt elnevezése: 

Pécs akadálymentesen is élhető város” 

Időtartama: 2018. november 22. – 2019.augusztus 31.

A projekt leírása:

A People First Egyesület – Pécs tagjai több párban közösen végigjárták a Pécsett található éttermeket, kávézókat, hoteleket, boltokat, és személyesen feltérképezték mely helyiség akadálymentes. Ha annak bizonyult, a tulajdonos/üzletvezető beleegyezésével, lehetőleg vele közösen a bejárati ajtóra felragasztottuk általunk terveztetett és gyártatott matricánkat. Amennyiben az adott üzlethelyiség rendelkezett valóban akadálymentes illemhelyiséggel, egy WC felirat is megjelenik a matrica jobb alsó sarkában. Ha a toalett nem akadálymentes, a WC felirat nem jelenik meg a matricán.

 

Ha lehetséges az akadálymentesítés a közeljövőben és a tulajdonos hajlandóságot is mutat ez irányba, tanácsadással segítettük rámpák, kapaszkodók beszerzését és elhelyezését, a hatóságoknál esetlegesen szükséges ügyintézést, vagy akár az átterveztetést.

Ezért cserébe az Egyesület semmilyen anyagi ellentételezést nem várt az éttermektől/kávézóktól/boltoktól/hotelektől. 

Mindez nagymértékben hozzájárul Pécs, mint akadálymentesen is élhető város megítéléshez, illetve turistacsalogató tényező.

Legyen Pécs akadálymentes város! Az akadálymentesség nem csak a fogyatékossággal élőknek jó, gondoljunk csak a babakocsis anyukákra, idős emberekre, vagy az átmenetileg sérültekre.

Az alapvető hozzáállás pozitív volt, szívesen fogadtak bennünket és a projektet a tulajdonosok, örülnek, hogy segíthetnek. A matrica kiragasztását sehol nem tagadták meg. Volt ahol azonban nem volt akadálymentes a helyszín, és nem is érdekelte a tulajdonost, hogy azzá tegye. Itt sem éltünk negatív diszkriminációval, egyszerűen kihagytuk a helyet a projektből. Győzködni nem a mi tisztünk. Fontosnak találjuk azonban a tulajdonos, üzletvezető, a személyzet hozzáállását a matrica osztogatásánál, ez is “akadálymentes” kitétel volt számunkra. 

Facebook oldalunkon minden esetben részletes leírással és több fotóval posztoltuk a feltárt helyeket: https://www.facebook.com/PeopleFirstHun/

A wheelmap.org-ra folyamatosan töltöttük fel az értékelt helyeket, így európai szintű adatbázisban szerepeltetve a pécsi helyszíneket. Két módon tettük ezt: értékeltük a már eleve fent lévőket, illetve feltöltöttük a térképről hiányzó pécsi objektumokat és egyben értékeltük is. Minden esetben saját fotókat is töltöttünk fel a még jobb tájékozódás céljából. https://wheelmap.org/search

Saját weboldalunkon külön menüpontot hoztunk létre, melyen a feltárt helyszíneket kategóriák szerint adatbázisba rendeztük. Az adatbázis professzionálisabbá tétele egy lehetséges jövőbeni feladat lehet. Weboldalunk kétnyelvű, minden adat, beszámoló (kivéve a blogot) angolul is megjelenik. http://peoplefirst.hu/akadalymentes-pecs/

Résztvevők, bevontak száma, hatások:

A matricás projektet a People First Egyesület matricás team-je valósította meg: 6 fő. A 6 főből hárman kerekesszékesek, egy mozgásában némileg gátolt izomsorvadásos betegséggel küzdő, két fő ép segítő. A tagság köréből többen besegítettek ötletekkel, saját feltárások ajánlásával, ez további 5-6 főt jelent a tagságból. Facebook posztjainkhoz gyakorta kaptunk hozzászólásokat, ajánlásokat, ez további mintegy 10-15 fő állandó bevonását jelenti lakossági körből Pécsről és országosan. 

Tagságunk köre bővült (8 fő), akik közül többen jelezték, hogy azért lépnek be, mert kifejezetten a matricás projektben és ehhez hasonló tevékenységekben kívánnak velünk együtt hatékonyan részt venni. 

Minden a matricázásba bevont cég, étterem, szervezet új partnerünként értékelhető (éttermek, hotelek, nagy országos szervezetek, mint OTP, Magyar Posta stb.)  Mindenhol közvetlen, egy személyhez kötődő kapcsolatot sikerült kiépítenünk. Többször kiderült, hogy erőteljes akadálymentesítési munkát folytatnak maguktól is, és nagyon örültek a sorstársi segítségnek tőlünk, a projektünk bekapcsolódásának. 

Partnerek, lehetséges támogatók:

Számos szervezettel alakult ki konkrét kapcsolatunk, tudomást szereztek az egyesületről és munkájáról. Volt olyan eset is, ahol maga a helyszín jelentkezett be, hogy részt kíván venni a projektben és matricát kér a bejáratára (pl. Pécs Plaza). A hozzáállás rendkívül pozitív volt, 2-3 esetben tapasztaltunk közömbösséget étterem vagy kávézó tulajdonosától, a változtatásra való készség azonban a legtöbb esetben erősen tapasztalható volt még olyan helyszíneken is, melyek akadálymentesítése bonyolult szervezeti feladat (pl. turisztikai látványosságok mint Székesegyház, Dzsámi, vagy műemlék épületek mint Almalomb étterem Hosszúhetény)

A projekt tevékenységi körének bővülését a C.S. Mott amerikai alapítvány támogatásával működő Academy for the Development of Philanthropy in Poland lengyel szervezet további segítsége tette lehetővé. Csakúgy, mint újabb partnerek részvételét a projektben: a Speckó szabadulószoba, a PTE NBTK Társadalmi Befogadás Szakkollégiuma is résztvevője a 2019. január 1. – június 30. között a Pécsi Közösségi Alapítvány “Pécs City for wheelchair users – Promoting Inclusion through both Improved Wheelchair Accessibility and Community building activities” hosszú címmel rendelkező  projektjének.

Adatok

akadálymentesség szempontjából feltárt pécsi, Pécs környéki helyszínek (éttermek/kávézók/hotelek/boltok/közintézmények/templomok/nyilvános WC-k): 

összesen 53

feltárt és matricát kapott: 22

feltárt de nem akadálymentes, nem kapott matricát: 14

feltárt de kötött céges marketing okokból a matrica kihelyezése nem lehetséges (pl. McDonalds, posta, OTP, Takarékbank, Árkád): 5

visszajelzésre várunk: 12

Mint fent említettük, néhány helyen nem fogadjuk el az akadálymentesítést gátló tényezőkről szóló választ, rehabilitációs szakmérnökünk bevonásával hivatalos, jogszabályokra hivatkozó választ írtunk és kérjük, hogy az akadálymentesítést mint alapvető emberi jogot vegyék figyelembe. Negatív válasz esetén az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulunk. 

Médiamegjelenések:

  • 2019.04.24. print média: Dunántúli Napló “Színes matricával jelzik, ha egy hely akadálymentes” 2. o

<iframe src=”https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FPeopleFirstHun%2Fposts%2F2284803801610271&width=500″ width=”500″ height=”634″ style=”border:none;overflow:hidden” scrolling=”no” frameborder=”0″ allowTransparency=”true” allow=”encrypted-media”></iframe>

  • “Nincs akadály” jegyzet 2.o
  • BAMA online: https://www.bama.hu/kozelet/helyi-kozelet/szines-matricaval-jelzik-ha-egy-hely-akadalymentes-1803352/?fbclid=IwAR0U0hBjJVezhqVrYJZtlbFJnNHz5f-FM0QY10woB7dxH3GhufcIpXfM9N8
  • 2019. május print média:  I Love Pécs Magazin “Pécs akadálymentesen is élhető város!” cikk 33.o

<iframe src=”https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FPeopleFirstHun%2Fposts%2F2300960023327982&width=500″ width=”500″ height=”670″ style=”border:none;overflow:hidden” scrolling=”no” frameborder=”0″ allowTransparency=”true” allow=”encrypted-media”></iframe>

  • Facebook kampány: 2019.04.08. “Tegyél te is az akadálymentes Pécsért”  – bematricázzuk Pécset! 7556 elért ember, 557 aktivitás, 62 like, 13 hozzászólás, 50 megosztás

<iframe src=”https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FPeopleFirstHun%2Fposts%2F2258365727587412&width=500″ width=”500″ height=”750″ style=”border:none;overflow:hidden” scrolling=”no” frameborder=”0″ allowTransparency=”true” allow=”encrypted-media”></iframe>

  • 2019. április print média: I Love Pécs Magazin: “Pécsi Közösségi Alapítvány Fontos lépések az élhetőbb, akadálymentesebb Pécsért!”12.o

<iframe src=”https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FPeopleFirstHun%2Fposts%2F2252085481548770&width=500″ width=”500″ height=”689″ style=”border:none;overflow:hidden” scrolling=”no” frameborder=”0″ allowTransparency=”true” allow=”encrypted-media”></iframe>

    • A feltárt, akadálymentes helyek megjelenítése a nemzetközi wheelmap.org oldalon: https://wheelmap.org/ 
  • Honlapunkon adatbázis létrehozása kategóriák szerint, fotókkal leírásokkal: http://peoplefirst.hu/ 
  • Facebook oldalunkon minden egyes feltárt helyszín posztolása megtörtént, fotókkal, részletes leírással magyarul és angolul: https://www.facebook.com/PeopleFirstHun/ 
  • Instagram oldalunkon szintén fotókkal és rövid szöveggel jelenítjük meg a feltárt helyszíneket: peoplefirstpecs 

A projekt folytatása

A matricázást 2018. év végén kezdtük el, és 2019. augusztus végén fejeztük be e projekt keretében. Abbahagyni azonban nem tudjuk, mivel egyrészt állandó aktualizálást igényel, különben értelmét veszti. Másrészt az érintett fogyatékossággal élők részéről erőteljes nyomást érzünk a folytatásra, bővítésre. A tevékenység teljességgel hiánypótló Pécsett, egy adatbázisra az aktuális akadálymentes elérhető helyszínekről szükség van. Ez tervezhetőséget, biztonságot jelent a fogyatékossággal élők számára.  

Bár Pécs nem nagy város, mégis még számos felfedeznivalónk van. Új irányokat is kitaláltunk, melyeket a Facebook posztokhoz való hozzászólásként, ajánlásként kaptunk lakosoktól, távolabbi városok érdeklődőitől: templomok, turisztikai látványosságok, közintézmények, kulturális intézmények, alapvető közintézmények, túraútvonalak. 

Szeretnénk kiterjeszteni jövőbeni feltárásainkat arra is, hogyan lehet az egyes helyszíneket megközelíteni: buszjárat, akadálymentes-e a busz, akadálymentes a buszmegálló ahol le kell szállni, ha nem hogyan érhető el a helyszín, járdák állapota, útvonaltervezés.

A már feltárt helyszíneket sem hagyhatjuk aktualizálás nélkül, jó példa erre a Kossuth téri nyilvános WC, mely akadálymentes volt felfedezésünkkor, mára jelezték többen nekünk fotókkal, hogy telepakolták takarító eszközökkel. Hasonló a helyzet az Árkád Cropp boltjában, mely akadálymentes próbafülkével rendelkezik, de időnként telepakolták ládákkal. 

A folytatást megtaláltuk, 2019. szeptembertől az NFSZK által kiírt és időközben nyertes FOF2019 pályázatunk keretében immár a fentiek szerint kibővítve folytatjuk a matricázást! 

További terv a projekt a városmarketingbe való illesztése. Itt egyelőre probléma, hogy nem igazán létezik városmarketing Pécsett, ezért ezt az alapoktól kell megtámogatnunk, hozzájárulnunk annak létrejöttéhez, hasonlóan a Fogyatékosságügyi Tanács alakításával kapcsolatos sziszifuszi munkánkhoz. 

Köszönjük a Pécsi Közösségi Alapítványnak a támogatást, mely kezdőlökést adott

  • a projekt ötlethez, ezáltal egy hiánypótló tevékenység bevezetéséhez Pécsett
  • tagságunk akitivitásának felélesztéséhez
  • partnereink jelentős bővítéséhez
  • egyesületünk ismertségének jelentős fejlődéséhez
  • újabb pályázatok beadásához való bátorsághoz.

Pataki Veronika, elnök

People First Egyesület – Pécs

2019.09.19.

Záró beszámoló: “Ha nincs akadálya mi is jövünk!” ECK projekt

Fő célunk az ECK projekttel az volt, hogy a fogyatékossággal élők aktív részesei lehessenek a helyi társadalomnak. Ezt minden projektelemünkkel elértük. 

Az Akadálymentes Turizmus Napja egyre ismertebb, már országos szinten, 2019-ben nemzetközivé tettük és új elemeket vittünk bele (pl. fogyatékossággal űzhető sportok bemutatása, új helyszín bevonása: Sporttábor Orfű), melyek mind jelentős előrelépést hoztak. A szervezők között egyre aktívabbak a fogyatékossággal élők. Az önkéntesek száma  folyamatosan nő, és kibővült új területekről érkezőkkel, mely a társadalmi érzékenyítés igen fontos eleme. Külön kiemelendő a középiskolás és egyetemista korosztály, akik kifejezetten lelkesen vesznek részt az önkéntes munkában velünk. 

Az Akadálymentes turistautak felfedezése projektelem kiváló közösségépítő tevékenységnek bizonyult az egyesületen belül, és a lakosság bevonása is ebben a  projektelemben valósult meg leginkább. Nem várt hatás az ez iránti fokozott médiaérdeklődés. 

A Rejtett város belvárosi akadálymentes idegenvezetés projektelemünkhöz először módszertant dolgoztunk ki, majd 2019. szeptember 6-án ki is próbáltuk, komoly érdeklődés mellett. Szintén remek lehetőség a lakossággal és a helyi turisztikai szereplőkkel való kapcsolatépítésre. E projektelem továbbélése, Pécs állandó tematikus turisztikai kínálatába illesztése sokkal nagyobb feladatnak bizonyult, mint gondoltuk, de a projekt végére megérkezett a lehetőség és az érdeklődés. Egy nemzetközi projektünkben szintén előkészítettük a továbbélését (Peer-AcT Erasmus+). 

Akadálymentes tanácsadás projektelemünkre szintén módszertant dolgoztunk ki, itt további partnereket keresünk, elsősorban pécsi és Pécs környéki szállásadókat. 

Fontos cél és hatás volt a teljes projektben Pécs jobbá, élhetőbbé tétele. 

Az ECK projekt eddigi legösszetettebb projektünk volt, mely nagyon sok munkát, de ezáltal megelégedettséget, elismerést, külső-belső sikereket és újabb feladatokat hozott. Legnagyobb eredmény a tagok aktivitásának növekedése, felelőssé válása. 

A projekt legszebb pillanataként nehéz egyet kiemelni, de mivel a fejekben történő akadálymentesítés leginkább innovatív, élvezetesen, vidáman előadott érzékenyítéssel érhető el, a Rejtett város belvárosi akadálymentes Tor-túra talán a kiemelhető. Nagyon élveztük, nagyon élvezték a résztvevők is, öröm megmutatni a várost, öröm együttműködni jó partnerekkel. Ez a terület az akadálymentes turizmus része, mely a jövőben nagy hangsúlyt kap a szervezetünk életében. Mi már komoly eredményeket tudhatunk magunkénak, számos “best practice”-el dicsekedhetünk itthon és külföldön is. Ez az a projektelem, ami legjobban megmutatta a belső professzionalitást, ami ráirányítja a figyelmet, hogy a fogyatékossággal élők is ugyanolyan emberek, ez esetben ugyanolyan képzettek, diploma, nyelvtudás, kreativitás, innovativitás, sőt, humor tekintetében. 

Köszönjük ECK!

Összefogásban! Beszámoló 2019-ről

Azt ígértük tavaly ilyenkor, hogy még aktívabbak ás összetartóbbak leszünk, illetve, hogy saját lehetőségeinkkel erősítjük a helyi civil szervezetek összefogását. Úgy érezzük, mindez sikerült 2019-ben. Új tagokkal, új partnerekkel, új projektekkel bővültünk, ott vagyunk minden találkozón, eseményen amin csak tudunk. Tagjaink közül egyre többen aktívak, ötleteket adnak, véleményeznek, blogbejegyzéseket írnak, szerveznek, részt vesznek, beszélnek nyilvánosság előtt, projekt teamekben dolgoznak, külföldre utaznak, tréningen vesznek részt, erősítik, formálják a közösséget.

Megpróbáljuk röviden összefoglalni a 2019-es év legfontosabb történéseit:

Sok-sok-sok pályázatot írtunk, és hol nyertünk, hol nem 🙂  Alapvetően a 2019-es tevékenységünket két projektünk határozta meg:

az Emberség Erejével Alapítványnál nyertes ECK pályázatunk. (http://peoplefirst.hu/projects/erosodo-civil-kozossegek-eck-2019/). Ennek során akadálymentes turistautakat fedeztünk fel és értékeltünk, társszervezői voltunk a III. Akadálymentes Turizmus Napjának szeptemberben, akadálymentes tanácsadási módszertant dolgoztunk ki és adtunk ilyen jellegű tanácsot szállásadóknak, és létrehoztuk a “Rejtett város” akadálymentes belvárosi idegenvezetést turisztikai partnerekkel. A projekt team tagok mindezen munkájukért díjazásban is részesültek.

Novemberben részese voltunk egy újabb ECK pályázatnak, mely nyert, így a IV. Akadálymentes Turizmus Napja is megrendezésre kerülhet 2020. szeptemberében.

A Pécsi Közösségi Alapítványnál nyert “matricás” projektünk a másik fontos tevékenységünk, mely során komolyabb ismertségre tettünk szert a médiában is. (http://peoplefirst.hu/projects/pecs-jovoje-alap-2018-kozossegi-kreativitas-projektek/) A hiánypótló tevékenység során Pécs akadálymentes helyszíneit tárjuk fel, jelöljük meg a bejáraton saját gyártású matricánkkal, és kategóriákba rendezve, saját értékelésünkkel és fotóinkkal ellátva adatbázisba rendezzük a weboldalunkon, melyet mindenki olvashat, akár angolul is. (http://peoplefirst.hu/akadalymentes-pecs/)  Itt a projekt team felbecsülhetetlenül fontos munkát végzett, szintén némi díjazásért.

Augusztusban a NFSZK által kiírt FOF2019-es pályázaton nyertünk, így a matricás projektet újabb szempontokkal kibővítve folytathatjuk 2020-ben is. (http://peoplefirst.hu/projects/nfszk-fof2019-matricas-projekt-2/ )

Nagyon fontosnak tartjuk a fiatalokkal való együttműködést, a középiskolás generáció érzékenyítését. Igen eredményesen dolgoztunk együtt két középiskola közösségi szolgálatos diákjaival. A középiskolai közösségi szolgálat végzésére továbbra lehetőség van egyesületünknél. 

A Helyi Esélyegyenlőségi Programban megfogalmazott, a városháza munkáját segítendő civil szerveződés megvalósításán sokat, sokféleképpen dolgoztunk együtt más civil szervezetekkel. Több workshopon vettünk részt, ezek szervezésében is nem egyszer közreműködtünk. A fogyatékosságügyi tanács valamilyen formában történő megvalósítása továbbra is egyik fő feladatunk. 

A civil összefogás példái: több megbeszélésünk a Kerek Világ Alapítvány teadélutánjain, májusban a Nyitott Udvarok Napján való részvétel, júniusban workshop a Civil Közösségek Házában a hazai és külföldi jó gyakorlatokról, illetve workshop a helyi szolgáltatókkal az akadálymentesítésről, kapcsolat a jövőbeni együttműködés érdekében a Kilátás Alapítvánnyal eszközök beszerzésével kapcsolatban, részt vettünk és a társadalmi kampányokról előadást is tartottunk helyi civileknek a Szomszédság Akadémián, a magyarországi önálló életvitel és asszisztencia kialakításában budapesti szervezetekkel működünk együtt.

Külföldi kapcsolataink is bővültek, nemzetközi projektekben veszünk részt, utazunk, tanulunk, dolgozunk külföldön is. A FairShares társadalmi vállalkozási modellt Magyarországon is megvalósító Erasmus+ projekt során fogyatékossággal élőknek szerveztünk több alkalommal workshopot  vállalkozás beindításának módjáról. Júniusban a Pécsett megszervezett nemzetközi, angol nyelvű zárókonferencián is szép számban részt vettünk. Érzékenyítő játékot dolgoztunk ki márciusban német partnerünkkel a VSBI-vel közösen  Pécsett, majd májusban a játékot 5 németországi városban teszteltük tagjaink részvételével. A Peer AcT Erasmus+ projekt keretében az akadálymentes turizmus témában sorstársi tanácsadók képzése a cél, melyben tagjaink vesznek részt. Májusban az eszéki nemzetközi találkozón vettünk részt, majd novemberben két tagunk egyhetes németországi angol nyelvű tréningen tanult, és adja majd tovább ezt a tudását 2020 elején további 5 tagunknak Magyarországon. 

A társadalmi kampányok erőteljes hatásait felismerve számos kampányt indítottunk, több kampányban vettünk részt itthon és nemzetközi viszonylatban is.  Néhány ezek közül:

Az áprilisban indult MIÉRT? kampányunkban röviden elmagyarázzuk a társadalomnak miért vannak dolgok a fogyatékossággal élők világában úgy, ahogy vannak. Miért szélesebb pl. az akadálymentes parkoló, mit jelentenek a látássérülteknek szánt taktilis jelek a járdákon és így tovább. Mindez olvasható weboldalunk “Miért?” menüpontjában is. (http://peoplefirst.hu/miert/

Az InKLOsiv nemzetközi kampányban valódi akadálymentes toaletteket mutattunk meg Pécsről.

Júniusban a TASZ “Szabad napot minden családnak!” az önálló életért, asszisztenciáért folyó kampányba a People First támogató szervezetként kapcsolódott be, és vett részt megbeszéléseken.

Októberben a Lépjünk, hogy léphessenek Alapítvány kampánya keretében megszerveztük a leendő polgármesterekkel a pécsi fórumot, ahol tagjaink beszéltek a pécsi támogató szolgálatokról, az egyetemről/továbbtanulásról, a fogyatékossággal élő gyerekét nevelő anyák helyzetéről, az otthonban élésről.

Elindult weboldalunkon az Akadálymentes Pécs menü, ahol több módon kereshetőek Pécs akadálymentes helyszínei azok számára, akik megterveznék bevásárlásukat, ügyintézésüket, sétájukat a városban, illetve turistaként látogatnának hozzánk. Mindez, mint mindig, angolul is olvasható.

Mindeközben túráztunk, kávéztunk, megbeszéltünk, véleményt cseréltünk, vitatkoztunk, meggyőztünk, dolgoztunk, elfáradtunk, fesztiválon, koncerten, konferencián voltunk, tréningeztünk, okosodtunk, sportoltunk… együtt voltunk. December 25-én lezártuk az évet egy vidám karácsonyi összejövetellel, melyre,  – csakúgy, mint minden rendezvényünkre -, barátokat, ismerősöket, pécsieket is vártunk.

Folytatjuk 2020-ban! 

Kapcsolódjatok hozzánk, kövessetek minket!